Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-08-20 / 34. szám
SAKKROVAT Kettős magyar győzelem Amszterdamban. Az IBM 9. nemzetközi sakktornáján Amszterdamban mind a nagymestercsoportban, mind a mestercsoportban magyar győzelem született. A mestercsoport győztese mindig meghívást kap a következő évi nagymesterversenyre, s ezt a jogot ezúttal Csom István nemzetközi mesterünk szerezte meg, hozzátehetjük, teljesen megérdemelten. Végig vezetve, veretlenül, 1,5 ponttal megelőzte vetélytársait s sakkpályafutása eddigi legszebb sikerét érte el. A 16 részvevős nagymesterverseny a várakozásnak megfelelően folyt le. A 11 nemzetközi nagymester közül az első helyre a papírforma szerint tulajdonképpen csak három szovjet nagymesternek és e sorok írójának volt esélye. A szovjet trióból azonban Stein már az 5. fordulótól kezdve leszakadt s végül is csak a 4—5. helyezést érte el holtversenyben a jugoszláv Damjanoviccsal. Vaszjukov és Liberton főleg biztosági játékra törekedett, s az utóbbinak sikerült is a verseny végéig megőriznie veretlenségét, de ez csak a második helyezéshez volt elegendő. A 4—8. fordulókban elért ötös győzelmi sorozatommal olyan előnyre tettem szert, hogy elsőségem gyakorlatilag már a verseny közepén biztosnak látszott. Természetesen volt azért egykét nehéz játszmám a verseny második felében is, de főleg arra törekedtem, hogy a vereséget elkerüljem, így sikerült is ugyancsak 1,5 pont előnnyel s szintén veretlenül végeznem az első helyen, s 1963 és 1967 után újra megnyernem ezt a versenyt. Két eredmény összehasonlítása nem könnyű. Nemrég még a tavalyi Skopjei győzelmet tartottam sakkpályafutásom legnagyobb sikerének, most úgy érzem, hogy az amszterdami elsőség azzal legalább egyenrangú. Portisch—Ivkov Királyindiai támadás: 1. Hf3 d5 2. g3 c6 3. Fg2 Fg4 4. d3 e6 5. Hbd2 Fd6 6. 0—0 Hd7 7. e4 He7?! (A felkészülés során biztosra vettem, hogy ellenfelem a Szmiszlovtól származó, de véleményem szerint kétesértékű fejlődési rendszert fogja alkalmazni.) 8. b3 0—0 9. h3 Fh5 10. Fb2 Bc8 (Sötét ugyan befejezte a fejlődést, de a további terv megválasztása nem könynyű. Ha dr. Tarrasch, a modern pozíciójáték egyik atyja a hetes soron álló sötét huszárokat látná, bizonyára megfordulna sírjában.) 11. Vei c5 (Gyengíti a nagyátlót s így növeli a világos királyfutó aktivitását. Természetesen a várakozás nem ajánlható, mert világos akadálytalanul készítené elő tervbe vett királyszárnyi támadását.) 12. Hh4 Vb6 13. Ve3! Bfe8? (Elnézés, de 13. ... d4 14. Ve1 e5 15. g4! Fg6 16. Hf5 után is jobban állna világos.) 1. diagram: 14. Vg5 (Minden változatban legalább gyalogot nyer.) 14. ... Fg6 15. ed: (15. ... f€ vagy 15. ... h6 közbeiktatás nem megy 16. Vg4 és a d7 huszár védtelensége miatt.) 16. Hg6: hg: 17. Fd5: ed: 18. Vd5: Vc7 19. Hc4 Be6 (19. ... Ff8 még tovább húzta volna a játszmát, de nem sok reménynyel a megmenekülésre.) 20. Bael Bee8 21. Hd6. és sötét feladta, mert a huszár nem Üthető az e8 bástya védtelensége miatt, s 21. ... Bel sem megy 22. Vízi miatt. Portisch Lajos Hadállás sötét 13. lépése után. EURÓPA KUPA A SZIGETEN Sok víz és pénz is elfolyt az európai uszodákban, mire ráeszméltek: ma már azok az igazi nagy versenyek, amelyeket tétért vívnak. A sportolók ilyenkor szinte megsokszorozzák erejüket, mindent latba vetnek a sikerért, s az sem közömbös, hogy a nézőket is jobban vonzzák. És ami ezzel aztán együtt jár: növekszik a bevétel (a televíziós társaságok is szépen fizetnek), megtelnek a kasszák, nem panaszkodhatnak tehát a rendezők sem . . . Az úszásban eddig a négyévenkénti olimpia, illetve Európa-bajnokság jelentette a legnagyobb attrakciót, de idén első ízben megrendezik az Európa-kupát, majd a következő esztendőkben világbajnokság is lesz. Akárcsak az atlétikában, az úszó Eb-ban is válogatott csapatok indulnak: a legjobbak az A, a gyengébbek a f1 és C kategóriában. Augusztus 23-án és 24-én a Margitszigeten üdvözölhetjük a kontinens nyolc legerősebb női csapatát (Szovjetunió, NDK, Hollandia, Svédország, Franciaország, NSZK, Anglia és Magyarország), s ugyanekkor a férfiak Würzburgban versenyeznek. Kiket láthatunk a sziget árnyas fái alatt, az uszoda türkiszzöld vizében? Világklasszisok, olimpiai helyezettek állnak fel a tizenkét egyéni és két váltószámban a rajtkőre. Burkanszkajtye, a szovjet együttes egyik reménysége, a Budapesten is többször járt Babanyina és Prozumenscsikova utóda a mellúszásban. Nagy riválisa lehet a nyugatnémet Frommater és a londoni Harrison kisasszony. Szenzációsnak ígérkezik a 400 méteres gyorsúszásban Neugebauer (NDK) és Mandonnaud (francia) szigeti randevúja: együtt láthatjuk az idei európai ranglistavezetőt és az ex-Európa-rekordert. Sokra vállalkozik Turóczy Judit, három egyéni számban indul. A 100 méteres gyorsúszásban minap elért 1 perces Európa-csúcsa után nemcsak győzelem várható tőle, hanem talán a „bűvös határ” áttörése is. A Gyarmati Andrea—Lindner párharc lesz a pillangózó verseny nagy eseménye. A két „delfinlány” közül az idei ranglistán Andrea három tized másodperccel megelőzi ellenfelét. — Ahány szám, annyi nagy verseny lesz — írja az egyik külföldi lapban Karl-Adolf Scherer, a kontinens nagy tekintélyű úszókommentátora. — Szerencsések a magyarok, hogy gazdái lehetnek ennek a fesztiválnak. És ha még lányaink jól is úsznak majd Kozák Mihály Turóczy Judit „bomba” formában szeli mostanában a vizet (Geleta Pál felvétele) A 18 éves Helga Lindner Karl-Marx-Stadtból jön Budapestre a győzelmi babérokért . . . ÉS EGYKORI CSAPATKAPITÁNY PÁLYÁRA LÉPETT A Postások Szakszervezete minden év augusztusában rendezi meg a hagyományos Postás Sport- és Kulturális Ünnepségeket. Az idei ünnepségnek az adott jelentőséget, hogy a Postás Sport Egyesület alapításának 70. évfordulóját ünnepli, s ezen belül 50 éves évfordulója van annak, hogy a Postás Sport Egyesület pályához jutott. A Tanácsköztársaság idején, május 1-én avatták a Postások az első sporttelepüket. Ennek a nagy eseménynek az volt az előzménye, hogy 1905-ben a futballszakosztály feloszlott, s amely ezután csak 1919-ben alakult újjá. 1919. május 1-én rendezték meg az első postás üzemi futballbajnokságot is. A győztes csapat képezte a továbbiakban a sok sikert elért futballszakosztály alapját. Ezeknek az eseményeknek a szervezője és vezetője Fekete Leó, az egykori csapatkapitány volt. Ő lett időközben a Postás Sportdirektórium elnöke is. A Tanácsköztársaság bukása után elbocsátották postai szolgálatából, s csak a felszabadulás után rehabilitálták. A ma 84 éves Fekete Leó indította el útjára a jubileumi sportnapon a francia és a magyar postások közötti mérkőzés labdáját is. (Fotó: Bojár Sándor)