Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-09-24 / 39. szám
Már egy hete ettük Alma- Atában kazah barátaink kenyerét, amikor a filmgyár igazgatója megemlítette, hogy a főváros közelében filmet forgatnak. Témája Panfilov tábornok legendás hírű lövészhadosztályának megszervezése, azoknak a harcoknak a megelevenítése, melyekben ez a hadosztály 1941 őszén és telén Moszkvát védte. Igazi, őszinte lelkesedés sütött át az igazgató szavain, amikor arról beszélt, milyen megtiszteltetés számukra, hogy Alekszandr Bek után ők is emléket állíthatnak azoknak a kazah harcosoknak, akik közül a Nagy Honvédő Háborúban majd százezret tüntettek ki, 369-et pedig a legmagasabb kitüntetéssel — a Szovjetunió Hőse címmel. A filmgyári látogatás után azt kértük: tegyünk egy sétát azon a vidéken, ahol annak idején annyi bátor kazah hazafi sorakozott fel Panfilov zászlaja alá. Az Iritszki folyóig mintegy 30 kilométernyi utat tettünk meg. A hol dombokra kapaszkodó, hol völgyekbe ereszkedő országút remek szép fasorban fut az Alatau-hegység irányába. Az országúton túl, a hegycsúcsokról keskeny vízcsíkok sietnek a teknőszerű völgyekbe, máshol pedig almáskertek kúsznak fel a domboldalakra. A sárga, kavicsos talajt látva megkérdeztem: hogyan teremhet meg az alma ezen a vidéken? Egy monda nyomában . Néhány évtizeddel ezelőtt itt is akadtak, akik kétkedve fogadták a tervet, hogy ezt a tájat gazdag zöldség- és gyümölcstermő övezetté lehet alakítani. Manapság ez a terület mégis nagyon fontos szerepet játszik a főváros ellátásában — hangzik a válasz. S mivel vasárnap lévén a filmeseknek se híre, se hamva, egy kis beszélgetésre beköszöntünk az Iritszki terület Micsurin nevű kolhozának vezetőihez. Tőlük még többet tudhattunk meg a vidék átalakulásáról és az ottani emberek életéről. A kolhoz elnöke, Abdugulov Kapiza, nyugodt beszédű ember. Nem szereti a nagy szavakat. Láthatóan büszke a kolhoz eredményeire, ám a saját személyét nem állítja előtérbe. (Azt is csak visszafelé az úton tudtam meg róla, hogy a Munka Hőse kitüntetés tulajdonosa és a Legfelső Tanács tagja.) Beszéde kissé monoton. Egy idő után élénkebben, majd valósággal jókedvvel figyelek arra, amit mond. — Egy régi kazah monda szerint Allah a világ teremtésekor már elosztotta a népek között a föld kincseit, amikor a kazahok figyelmeztették, hogy róluk megfeledkezett. Nem tehetett mást, a maradékot adta nekik. Persze, van itt azért minden : tavak, folyók, hegyek és sztyeppek. Bár a mi vidékünknek e két utolsóból több jutott a kelleténél — tette hozzá az elnök. — A mi számunkra így nem maradt más megoldás, mint hogy különböző ötletekkel toldjuk meg a természet adta lehetőségeket. Az ötletek szerepe a Micsurinban A kolhoz 1929-ben alakult, s akkor mindössze 100—120 ember alkotta a közösséget. A vándorláshoz, a nomád juhtenyésztéshez szokott nép nehezen telepedett le. A gép akkor még igen ritka kincs volt, ló is csak néhány akadt. A kézi erővel végzett munka bizony keveset jó honfitársainál védelmezett. Később a gépesítés ugyan nagyot lendített a kolhoz felemelkedésén, de a hagyományos termények — a búza, a kukorica — terméshozama a szeszélyes időjárás miatt így is évről évre alig változott. S akkor jött az az időszak, amit az elnök így fogalmazott meg: láttuk, hogy ötletek nélkül nem lehet gazdálkodni. —66 ezer hektár földünk van. Ebből több mint 40 ezer hektár a legelő meg a használhatatlan terület. De a többin sem könnyű a gazdálkodás. Ezért összegyűjtjük a hegyekből lefolyó forrás- és esővizet és így a termőföld nagy részét öntözni tudjuk. Az öntözött területen pedig nemcsak a gabona és a kukorica ad többet, hanem megvalósíthatjuk a zöldség- és gyümölcstermesztést is. Az öntözéses gazdálkodás nyomán az állattenyésztés is fellendült. Mert azelőtt bizony gyakran előfordult, hogy a birkáknak vizet kellett szállítani a legelőre, nehogy szomjan pusztuljanak. — Ez volt hát az első lépés a gazdagodás útján — fűzi a szót tovább az elnök. — Ezt követően pedig egymás után születtek a jövedelmet növelő ötletek: ültessünk még több gyümölcsfát, létesítsünk baromfifarmot, építsünk téglagyárat. És az ötletek nemcsak a vezetők fejében születnek. Sohasem fogyunk ki belőlük, mert meghallgatunk mindenkit. A mi közösségünk nem kényelmesedett el annyira, hogy arra várjon, az elnök majd csak kigondol valamit. Nyugodtan elmondhatjuk, az ötletek nálunk a munkakedv ösztönzői, melyek évről évre több jövedelmet és megbecsülést hoznak minden Momis-Ali Baurdzsán Látogatóban A kolhozelnök, a párttitkár és a tanácselnök. Háttérben a kultúrház