Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-12-03 / 49. szám
Bevonul a bíró, az esküdtek — nyolc férfi és két nő — elfoglalják helyüket. Rövid várakozás, majd nyílik az ajtó, s két markos rendőr a székkel együtt becipel egy fekete fiatalembert a hatalmas terembe. A fiatalember ugyanis nem tud járni, mert lábát a szék lábához bilincselték, csuklóján szintén bilincs. A rendőrök jó magasról leejtik a széket a padlóra, a fiatalember arcizmai megrándulnak, de szólni sem tud, mert felpeckelték a száját. És azután nem az történik, amit az olvasó vár: nem kattan a csapó, nem alszanak ki a jupiterlámpák, nem oldják fel a fekete fiatalember bilincsét, hogy jólesően nyújtózkodva cigarettára gyújtson, amíg megkezdik a következő jelenet forgatását. Ez a jelenet ugyanis nem egy múltszázadbeli, vérlázító bírósági komédia filmezésén zajlott le, hanem a legvéresebb valóságban, ez év novemberében, Chicagóban, a Nyolcak Perén, Julius Hoffman kerületi bíró előtt! Párduc a ketrecben Tavaly augusztusban Chicagóban rendezték meg a Demokrata Párt elnökjelölő kongresszusát. A vietnami háború ellen fellépő különböző mozgalmak ezt a nagy politikai sztárparádét arra használták fel, hogy szenvedélyesen és hevesen elítéljék Johnson elnök politikáját. Az ízigvérig reakciós Daley, Chicago polgármester viszont arra használta fel a tüntetéseket, hogy meggyőző bemutatót rendezzen a gumibotok és könnygázgránátok használatáról. A rendőrök agyba-főbe vertek 101 és letartóztattak 668 tüntetőt. A per előkészítése sokáig elhúzódott, mert a chicagói hatóságok megvárták az Anti-Riot Act elfogadását. E „lázongás elleni törvény” értelmében tíz évi börtönbüntetéssel is sújtható az, aki „rendzavarás szándékával” az egyik államból a másikba utazik! Ezt a törvényt az erősödő háborúellenes mozgalom és a forradalmasodó négermozgalom elfojtására szánták és úgy döntöttek, hogy a Nyolcak Pere lesz a főpróba. Az idén szeptemberben nyolc, zömmel fiatal embert állítottak Chicagóban bíróság elé, azzal a váddal, hogy tavaly augusztusban „lázadás szítására esküdtek össze.” A vádlottak padjára ültették David Dellingert, a háborúellenes mozgalom egyik vezetőjét, Rennie Daviest, a baloldali diákmozgalom egyik irányítóját, aki már két ízben járt Hanoiban, hogy hazakísérje a VDK hatóságai által szabadon bocsátott amerikai hadifoglyokat, valamint néhány „politikai hippyt”, derék, zavarosfejű világforradalmárokat, akik államhatalomnak, háborúnak, kézmosásnak és hajvágásnak egyaránt esküdt ellenségei. És a vádlottak padjára került egy fekete fiatalember, akire az FBI, a nem éppen kesztyűs kézzel dolgozó szövetségi nyomozóiroda és a rendőrség már régen feni a fogát. Bobby Seale, a Fekete Párduc Párt elnöke. Kik ezek a Fekete Párducok? A négermozgalom legforradalmibb osztaga, amely megszervezte a gettók fegyveres önvédelmét a fehér rendőri erőszakkal szemben, amely nyíltan hirdeti, hogy a feketék gyarmati sorban élnek a világ leggazdagabb tőkés országában és mindaddig, amíg a mai rend fennáll, nem is élvezhetnek igazi egyenjogúságot. A fekete ruhás, fekete sapkás Párducok — üldözőik legnagyobb fájdalmára — nem hirdetnek fajgyűlöletet, keresik a kapcsolatot más haladó mozgalmakkal — példaképeik a dél-vietnami partizánok — s belső oktatási programjukban ma már marxista szerzőket is tanulmányoznak. Lehet, hogy egy forradalmi fekete tömegpárt előfutárai? — alighanem ezért zúdul rájuk a Fehér Rend vak gyűlölete — vezetőik emigrációban, börtönben, vagy illegalitásban vannak. Váratlan fordulat A vádlottak védőügyvédei ravasz taktikát dolgoznak ki: a végtelenségig el kell húzni a tárgyalást, nevetségessé kell tenni a vádakat, be kell bizonyítani, hogy szó sem volt „összeesküvésről”. A „politikai hippyk” szívesen vállalják a bohóc-szerepet, vadnál vadabb maskarákat öltenek, locsognak, énekelnek, szavalnak, jól tudván, hogy nekik nem árthat a komédiázás, annál inkább a bíróságnak. Bobby Seale-nak más az álláspontja. Mivel védőügyvédje betegeskedik, ragaszkodik ahhoz az alkotmányos jogához, hogy önmagát védhesse és keresztkérdéseket tehessen fel a tanúknak. Mivel a bíró megtagadja tőle ezt a jogot, nem ismeri el a fehér bíróság illetékességét, meggyőződése, hogy a bíró és az esküdtek kettős mércével mérnek — a fehérnek csak ötven centimétert kell átugrania, a feketének két métert. Vádlott-társait óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de őt nap mint nap a börtönből viszik a tárgyalóterembe. Kettős bűne van: forradalmár és néger! Hoffman bírónak fogytán a türelme. A per nyúlik, akár a rétestészta, a lapok nap mint nap beszámolnak Jerry Rubin és hippy társai bukfenceiről, a „Hoffmancirkuszról”. A Fekete Párducon csattan az ostor. Bobby Seale az október 29-i tárgyaláson így kiált fel: — Megvertek a rohadt zsaruk, s ön, Hoffman úr, aljas fajgyűlölő, ha eltűri ezt! A terembe betörnek a dühtől vörös arcú rendőrök és nekiesnek Seale-nek. Hoffman bíró felfüggeszti a tárgyalást és utasítást ad a rendőröknek: — Kapják el és tegyék meg mindazt, ami az adott helyzetben szükséges! Kitiltják a teremből a fotósokat és öt perc múlva székéhez bilincselve, felpeckelt szájjal hozzák vissza a Fekete Párducot! És tovább folyik a „tárgyalás”. Sealenek sikerült megbilincselt kézzel is néhány szót firkálnia egy papírlapra. Leonard Weinglass, az egyik védőügyvéd meg Vádló és vádlott: Julius Hoffman és Bobby Seale A megbilincselt „Szabadságot Bobbynak! Hatalmat a népnek!” A baloldali fiatalok bekötött szájjal tüntetnek a Fekete Párduc mellett a chicagói bíróság épülete előtt