Ország-Világ, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-12-03 / 49. szám
vát? Még mindig nem tűnt fel önöknek, hogy a német hadvezetőség elképzelései enyhén szólva nem minden esetben váltak be ? — Na, de az tagadhatatlan, hogy a Balatonnál súlyos harcok folynak. A németek elérték a Velencei-tavat és Budakeszihez közelednek. Mindössze 25 kilométerre vannak a fővárostól... — Nocsak, a polgármester úr felderítéssel is foglalkozik... Lenne szabad tudnom, kitől szerzi az értesüléseit? — vágott közbe Zuszmanovics. — Egy diplomatától. Svájci az illető. Tegnap a Balatonra akart utazni a villájába, de nem engedték. Ez az úr lövöldözést is hallott. — Ne vegye zokon, de a forrás nem valami megbízható. Egyébként nekünk hivatali kötelességünk elvágni az ilyen híresztelések útját. A szovjet parancsnokságon bármikor megkaphatják a leghitelesebb információkat. És ami a legfontosabb: vegyék tudomásul, uraim, hogy a hitleristákat örökre kiűztük innen, és nem jönnek többé vissza. Így tájékoztassák a lakosságot. Ami pedig a lövöldözést illeti, gondolom, ebben nincs semmi rendkívüli. A háború még nem ért véget, háborúban pedig lövöldözni szoktak. Csorba egyre vörösebben hallgatta a kioktatást. Aztán noteszt vett elő, s kérte az utasításokat. Zamercevék a térkép fölé hajolva kijelölték azokat az utcákat, amelyeket a leghamarabb rendbe kell hozni, hogy a pontonhíd és a vasúti híd irányában biztosítsák a közlekedést. A polgármester vállalta a feladatot, de azt kérte, hogy a szovjet katonák segítsenek bevonni a város lakosságát a romok eltakarításába. Zamercev azonban elutasította a kívánságot. — Ennek vége! önöknek van rendőrségük. És egyébként is: érezzék magukat a város teljes jogú gazdáinak, adjanak új rendelkezéseket, tegyenek úgy, ahogy szükségesnek vélik. Amíg a város hadműveleti terület és a magyar kormány nem tartózkodik Budapesten, a különösen fontos határozatokat előzetesen egyeztetniük kell a parancsnoksággal. De ez is csak ideiglenes intézkedés. Mihelyt az arcvonal eltávolodik, hatályon kívül helyezzük. Csorba és kísérője elrohant. Két órán belül visszatértek, s közölték, Budapesten mindöszsze négy pár ló és két teherautó maradt. A kőtörmeléket, a téglacserepeket és egyéb szemetet csomókba gyűjtik. Egy tehervilantással ki lehetne vinni a szemetet a városból, ha lenne áram. Azt kérte, hogy a szovjet városparancsnokság a nappali órákra adjon villanyáramot a villamoshálózatra. Egy fél órán belül az elektromos művek katonai parancsnoka intézkedett a kérés teljesítésére. Ehhez azonban villanyszerelőket kért, mert óriási munkát kell elvégezni. Csorba intézkedett is. Közben a városparancsnok bemutatta Sisko őrnagyot, a járőrszolgálat parancsnokát és a rendőrkapitányt egymásnak. Elrendelte, hogy a szovjet katonák és a magyar rendőrök közös járőröket alakítsanak. A társadalmi rend megsértői, a rablók és a fosztogatók elleni harc a magyar rendőrökre hárul — mondta az altábornagy. — Az ilyeneket a magyar állam törvényei szerint kell felelősségre vonni. A szovjet járőrök segítenek majd a rendőröknek a banditák fegyveres ellenállása esetén. Ha a társadalmi rend megsértői, vagy bármely más gaztett elkövetői között akadna olyan, aki szovjet egyenruhát visel, akkor azt is tartóztassák le és adják át a parancsnokságnak... Minden a megállapodás szerint történt. Csorba azonnal kiadta első rendeletét, amely szerint „Az utcákon, utakon és köztereken levő hulladékanyagot a legrövidebb időn belül el kell takarítani olyképpen, hogy ne zavarja a közlekedést a járdákon és a kocsiutakon”. Elrendelték, hogy a hulladékból az ép és féltéglákat külön kell választani és kupacba kell rakni. A hulladékgyűjtést a háztömbmegbízottak és a házmesterek irányítják, a lakók kötelesek nekik engedelmeskedni._ A munka meglehetősen jó ütemben haladt. A városházán levő kommunisták, akik addig is szorgalmazták az élet megindítását, nem tudták elképzelni, hogy mi ütött az addig óvatos polgármesterbe. Előttük nem merte Csorba elmondani azt, amit egyébként bizalmas körben elsuttogott: Zamercev felakasztással fenyegette meg, ha nem engedelmeskedik neki. Csak később, amikor Csorba — májusban a kommunista Vas Zoltán váltotta fel a polgármesteri székben — búcsúlátogatásra érkezett Zamercevhez, tudta meg a tábornok, amikor a vita hevében egyszer a csillár felé intett kezével, ezt a magyar polgármester fenyegetésnek értelmezte: ha elégedetlenek lesznek vele, a csillárra kötik fel... S míg a főváros lakói a romok eltakarításával foglalkoztak, összeomlott a hitleristák támadása a Balatonnál. A 3. Ukrán Front csapatainak sikerült feltartaniuk a túlerejű ellenséget, bár a főhadiszállás megtagadta Tolbuhin marsall azon kérésének teljesítését, hogy a neki a támadó hadműveletekre átadott 9. Gárdahadsereget a védelmi harcokba vethesse. A német fasiszták március 14-én vetették be utolsó tartalékukat, a 6. páncélos hadosztályt, anélkül, hogy döntő sikereket értek volna el. A több mint 300 harckocsit és rohamlöveget számláló hitlerista harccsoport képtelen volt áttörni a szovjet védelmet és a legrövidebb úton kijutni a Dunához. Már az addig fanatikus SS-ek is látták, hogy minden további támadás kilátástalan, és sok helyen megtagadták, hogy rohamra induljanak. Guderian német tábornok, a hitlerista vezérkar főnöke emlékirataiban így ír március 15-e estéjéről, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Balaton térségében megindított támadás kudarcot vallott: „Nem volt többé semmiféle esélyünk nagy sikerre. Az SS-hadosztályok mindeddig megőrzött kiváló harci szelleme összeomlott. A kitartóan küzdő páncélosok fedezete alatt, parancs ellenére egész magasabb egységek vonultak vissza. Ezekre a hadosztályokra már nem lehetett többé számítani”. Hitler féktelen dührohamban tört ki, amikor hírül vette, hogy az SS-hadosztályok támadásában részt vett csapatoknak, amelyben úgy bízott, mint a kősziklában, elfogyott az erejük és a hitük. A támadásban részt vettek Hitler testőrségének osztagai is. A Führer féktelen dühében megparancsolta, hogy a testőrség katonáinak karjáról le kell tépni az ő nevével ellátott karjelzést. Azok, akik attól tartottak, hogy a szovjet hadsereg által már korábban felszabadított magyar területekre visszatérnek a németek, megnyugodhattak. Azok pedig — s ők sem voltak kevesen —, akik reménykedtek a hitleristák és nyilasok visszatértében, nagyot csalódtak. A balatoni ellentámadás kudarca után a hitleristák gyors visszavonulásra kényszerültek. Szálasi Ferenc és nyilasai velük tartottak Németországba, hogy életüket legalább néhány hónappal meghosszabbítsák. Parancsot adtak a katonai alakulatoknak is, hogy lépjék át a magyar határt, s német földön folytassák tovább a háborút. Ezeket a parancsokat azonban egyre többen tagadták meg. Mégis sikerült nagy tömegeket és értékeket Németországba hurcolni. Korántsem teljes adatok szerint 1944 októberétől 1945. március 10-ig az összerabolt ipari felszerelésekkel és egyéb értékekkel megrakva 33 000 vagont és 423 gőzhajót hurcoltak Németországba. Amikor az ország teljes felszabadulása után számba vették Magyarország háborús kárait, kiderült, hogy az 1944-es nemzeti vagyonnak csaknem a fele megsemmisült. Az ipari teljesítőképességnek fele veszett el. Budapest lakóházainak 80 százalékát érte kisebb-nagyobb kár, 36 690 család 40 000 gyerekkel hajléktalanná lett. A vasúti vágányok 36 százaléka elpusztult, vagy súlyosan sérült, 2800 mozdonyból 450, 6205 személygépkocsiból 285 maradt használható. Elpusztult az állatállomány nagy része is. Nem, a hitleristák nem tértek vissza. A felszabadult ország helyzete azonban a nácik és magyar szolgáik szégyenteljes emlékét őrizte. Következik: Tüntető rendőrök I I város teljes jogú gazdái I I téglákat ki kell válogatni I I nemzeti vagyon fele Ennyi maradt a Múzeum körút és Rákóczi út sarkán levő épületből .