Ország-Világ, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-01-07 / 1. szám
a Luttolból ezer Ducke kitűnő futballista. Hosszú évek óta nemcsak a Carl—Zeiss Jena, hanem az NDK válogatottjának is egyik erőssége. Sokoldalú, technikás, gólerős játékos, a kapusok és védők egyik rettegett ellenfele. De Peter Ducke is hibázhat! Hibázott 1965. október 9-én a Népstadionban is, amikor a Magyarország—NDK világbajnoki selejtező 78. percében — 2:2-es állásnál — ordító helyzetben Gelei kezébe lőtte a labdát. Ezzel nagy szívességet tett a magyar csapatnak, amely két perccel később Farkas góljával megszerezte a győzelmet, és így megnyílt az út Angliába. Ez a rövid labdarúgó „színjáték” az elmúlt hetekben többször az eszembe jutott. Hogy miért? Mert ha Peter Ducke akkor nem hibáz, minden bizonnyal az NDK válogatottja jut a szigetországi világbajnokságra. És akkor, talán négy évvel ezelőtt rádöbbentek volna a magyar futball vezetői a rideg valóságra, s feltárva a betegség okait, túl lehetnénk a gyógykezelésen, a játékosok zsebében pedig most esetleg ott lapulhatna a mexikói repülőjegy ... A „marseillei hullámok” nehezen ülnek el. Az új esztendőbe lépve mégis jó lenne vonalat húzni a múlt után, és előre, csakis előre nézni. De ahhoz, hogy ezt megtegyük és tisztán lássunk — úgy gondolom — nem lenne érdektelen még egyszer visszatekinteni az elmúlt évekbe. Mi vezetett idáig? Akárcsak egy színes mozaikkép, úgy rakódott össze kisebb-nagyobb „kövekből” a magyar labdarúgás egyik legnagyobb krízise. A bajok már az alapnál kezdődtek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek, a serdülők, az ifjúságiak felkutatása, foglalkoztatása és közülük a legjobbak kiemelése sok kívánni valót hagyott maga után. Hiányzik például a régen nagyon népszerű középiskolás (KISOK) bajnokság. Diákkoromból emlékszem, milyen izgatottan vártuk ezeket a mérkőzéseket, és például az Eötvös gimnázium—Széchenyi felsőkereskedelmi rangadó iskolai szinten felért egy Fradi—MTK derbivel. Külföldön, Angliában, az NSZK-ban és más országokban ma válogatott mérkőzéseket is játszanak az iskolások, gyakran 80—90 ezer néző előtt! A legügyesebb fiatalokat külön oktatják, a klubok szemmel tartják őket, felveszik futball-iskolájukba. Ha nem tévedek, külföldön sokkal kevesebb tehetség sikkad el, mint nálunk. Nem túl nagy luxus így gazdálkodni a sportág aranytartalékaival ? S talán ez is hozzájárult, hogy 1969-ben nemcsak az A, hanem az ifjúsági válogatottunk is elbukott: első ízben nem jutott ki az UEFA-tornára. SÓS KÁROLY mint futballkapitány kudarcot vallott. Nem volt szerencséje sem 1963-ban az emlékezetes moszkvai 0:3-as mérkőzésen, sem decemberben Marseilleben, amikor végképp csődöt mondott a válogatott. De ne varrjunk mindent az ő nyakába! Sós csak olyan játékosok között válogathatott, akik a rendelkezésére álltak. (Az újságírók év végi szavazásain is azok kapták a legtöbb voksot, akiket szerepeltetett. Sokkal, de sokkal nagyobb a klubedzők felelőssége. „Ha tréningeken többet követeltek volna tőlünk, mi többet teszünk...” — mondta egy beszélgetés alkalmával Albert Flórián. A kényelmesség átragadt a válogatottra, amelynek játékosai — tisztelet a kivételnek — kicsit hadilábon álltak a szorgalommal ... 1969. szeptember 24-én a válogatott Stockholmban 2:0 arányú vereséget szenvedett Svédország csapatától. A mérkőzést megelőző vasárnap Benéék a Népstadionban alig egyórás könnyű edzést tartottak — hétfőn egész nap utaztak — kedden a Rasunda-stadionban 50 perces játékostréning szerepelt a műsorban, és aztán jött a szerdai találkozó. A svédek kedden rendkívül intenzív másfél órás edzést folytattak — Bergmark kapitány még szerda délelőtt is kivezényelte játékosait a stadionba 45 perces gyakorlásra, hogy estére tökéletesen felkészültek legyenek. Azt hiszem, nem csoda: a svédek ott lesznek Mexikóban, a magyarok nem ... Európa legtöbb országában őszi—tavaszi bajnoki rendszerben futballoznak. Mi, még egy 1962-ben hozott határozat alapján mind ez ideig ragaszkodtunk a már egyszer, az ötvenes években megbukott naptári bajnoksághoz. Miért? Mert annak idején valakinek eszébe jutott, hogy nekünk ez jobb... Hiába tiltakozott akkor az MLSZ — élén Barcs Sándor elnökkel — a határozatot keresztül vitték — az elnökséget leváltották. Nemrég megszületett a döntés: 1970 őszétől visszaállítják a régi bajnoki formát. Az egész egy kicsit az „eső után köpönyeg” mondást juttatja eszembe, de még így is „jobb későn, mint soha!” Ez tehát már egy fontos döntés. És a többi? Az MTI Országos Tanácsa foglalkozott a sportág helyzetével, és tekintettel a sürgősségre, három bizottságot nevezett ki. Ezek élén ismert, kipróbált, a sportban megedződött szakemberek állnak, akiknek feladata a labdarúgás minden területén megszabni az irányt, kidolgozni a jövő útjait. Nem lesz könnyű dolguk! Az alaptól a csúcsig helyére kell tenni a magyar futballt, s amikor februárban megalakul a szövetség új elnöksége, még erőteljesebben megkezdődhet a talpraállítás. Ennek előfeltétele viszont, hogy az egyéni és klubérdekek háttérbe szorítása mellett mindenki szívügyének vegye a legnépszerűbb sportág segítését. Határozzák meg mindazoknak a jogait és feladatait, akik kapcsolatban állnak a labdarúgással — gondolok itt az edzők és játékosok helyzetére is — utóbbiaknál főleg a kötelességek megállapításával. A MÚLT ÉV TAVASZÁN találkoztam Franz Beckenbauer nyugatnémet futballsztárral, a világ egyik legjobb játékosával Elmondta, hogy a Bayern Münchennél milyen kemény a fegyelem, szigorúan büntetik azokat, akik elkésnek az edzésekről, edzésformájuk alapján a mérkőzéseken a vártnál kevesebbet produkálnak, vagy privát életükben kimaradoznak. Igaz, Beckenbauer és társai profik, akiket szerződésük köt és kötelez, megszabja jövedelmüket, de ha kell, komoly összegektől megfosztja őket. Nálunk nem lehet cél a profizmus bevezetése, de ha jobban vizsgálgatnánk a FIFA szabályzatait, találhatnánk olyan arany középutat, amely az amatőr és a profi között halad. Érdemes volna kidolgozni a magyar viszonyoknak legjobban megfelelő szerződéses formát. Megkönnyítené a klubok, a játékosok és az edzők helyzetét, s megnyugtatná a sportág hatalmas szurkolótáborát is. (Feltűnő „formaingadozások” a bajnokságban stb.) Mit várunk az edzőktől? A cikkben — röviden — már említést tettem a klubedzők felelősségéről. Elismerem, nehéz a szerepük, sok esetben alkalmazkodniuk kell „ezekhez”, „azokhoz” is ... Mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy az a munka, amely az utóbbi években a legjellemzőbb volt, nem elégíti ki a mai igényeket. Sok esetben elmaradtak az olyan tréningek, amelyek a labdarúgás alapelemeit jelentik, s ez is magyarázata, hogy nagyon sok játékos nem tud jól fejelni, még közelről is pontatlanul továbbítja a labdát, kevés az igazi góllövő csatár és „90 perces játékos” alig található a hazai mezőnyben. Ezen a téren nagy fordulatot, nem is 90, hanem 180 fokost várunk, s azt, hogy amikor a játékosok eljutnak a válogatottságig , valóban válogatottak legyenek. Magyarországon százezernél több a labdarúgó, milliók kísérik figyelemmel a sportág életét — örülnek vagy bosszankodnak, az eredményektől függően. Nem lehet tehát közömbös, hogy milyen színvonalat képvisel a bajnokság, miként szerepelnek a klubcsapatok a nemzetközi tornákon és a válogatott az egész világon jegyzett mérkőzéseken. Mexikóban a magyar csapat nélkül rendezik az idei világbajnokságot. Távolmaradásunknak ezt a kényszerszünetét használjuk fel arra, hogy — reformok végrehajtásával — tegyük meg a lépéseket most már a távolabbi jövő, az 1974. évi VB érdekében. Kozák Mihály : Az Azték-stadion, az idei mexikói labdarúgó világbajnokság legjelentősebb mérkőzéseinek színhelye 27