Ország-Világ, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1970-03-11 / 10. szám

segítsenek Zrínyinek a robban­tás megakadályozásában. Szévald gépkocsivezető ello­pott egy mentőkocsit, és elin­dultak Budaörsre. A németek észrevették a szökést, Kelen­­völgynél tüzet nyitottak a szá­guldó mentőautóra Az elöl ülő Szévald és Szilágyi viszonozták a tüzet, de mindketten halálos sebet kaptak. Somogyit is, aki hátul ült, megsebesítették, de sikerült elmenekülnie. Zrínyi egyedül volt a repté­ren. December 26-án du. négy órakor két német tiszt érkezett. Érdeklődtek, hogy járt-e már ott egy német katonai gépkocsi há­rom német katonával. Zrínyi nemmel válaszolt. Erre utasítot­ták, hogy vonuljon az alakulatá­hoz. Zrínyi elbújt a raktárban. A németek az autóból egy ládát emeltek ki és egy huzalteker­cset. Vitték kétfelé a tekercset. Mikor a két német a munkásöl­töző előtt összeillesztette a dró­tokat, Zrínyi végigszaladt az alagsoron és a vámhivatal előtt felkapta a két irányban húzódó vezetéket és tűzoltócsákányával szétvágta. Papírt és homokot szórt az elvágott vezetékre, hogy ne vehessék észre. A nagy hangár felől megszó­lalt a Vörös Hadsereg járőreinek a fegyvere. A két német tiszt be­ugrott a gépkocsiba, és a Kőér­­berki út felé hajtott. Alig 5 perc elteltével a Balato­ni út felől három német érkezett gépkocsival. Két német kiszállt az autóból, s dróttekerccsel és egy kis ládával a munkásöltöző­höz ment. A lefektetett drótokat az elektromos ládához szerelték. Lenyomták, de a várt robbanás elmaradt Végigmentek a veze­ték nyomán, vizsgálni, hogy mi van a drótokkal. Észrevették a raktárajtóban Zrínyit. Az egyik rálőtt. Zrínyi sebet kapott. De aztán gyors egymásutánban ő lőtt. Jobban célzott azoknál. A németek tetemét lábuknál fog­va a bunkerbe húzta — de feles­leges óvatosság volt. A Vörös Hadsereg katonái megérkeztek. Zrínyi átadta a repülőteret. Sebesülten indult haza, a késő decemberi éjszakában. Útközben, a balatoni műútnál, a kettes számú híd alól beszédet hallott. A hídőrség robbantás­ra készült. Zrínyi elvette az egyik tisztestől a robbanózsinórt, és leszakította a híd alá felsze­relt robbanóanyagról. Szólt a katonáknak, menjenek haza, itt van már a Vörös Hadsereg. A sebesült Zrínyi tovább ván­­szorgott hazafelé. A repülőtér után megmene­kült a robbanástól a Balatoni műút 2-es számú hídja is. Karácsony második napja volt. * DECEMBER 27-ÉN este Bódi felkereste Faust Imrét a Rökk Szilárd utca 5-ben, utána a mel­lette levő házba ment át Bori Sándorékhoz. Bori kérte, hogy szerezzen a Radó-csoporttól két bujkáló család részére hamis papírokat. Elment Radóékhoz. Ott volt Bodonyi Pál, Bodonyi István és egy 14 éves kislány, Gellért Jutka is segédkezett a röplapok szétosztásában. Radó Imre átadta a kért igazolványo­kat, és Bódi a KISKA irodájá­ban töltötte az éjszakát. Másnap egy sereg ügyet kellett intéznie, úgyhogy csak december 29-én, a délutáni órákban ment a papí­rokkal Boriékhoz. Bori Sándorné kenyeret da­gasztott, Bori uzsonnával kínál­ta. Bódi aztán elköszönt. A ka­puban német katonák vetették rá magukat és bevágták a rabo­mobilba. Néhány perc múlva Boriékat is a rabomobilba lök­­dösték, az asszonyt kovászos kézzel, ahogy a kenyeret dagasz­totta. A gyászkocsi elindult. Va­lahol megállt. Sötét este borult a városra. Újabb 20—22 embert gyömöszöltek a kocsiba a Beth­len téri kórházból. A végállo­más a Wesselényi utcai Dobó Katalin Gimnázium volt. Puska­tussal terelték ki a kocsiból az embereket. Volt, akinek szétver­ték a fejét, és ott halt meg az udvaron. Megkezdték a „kihallgatáso­kat”. Elszabadult az inkvizíció. Szadista gazemberek kéjelegtek a kínzásokban, az iskola tele volt agyonvert, kivégzett embe­rekkel. Mikor Bódiékat bevitték, Radót már 81 társával együtt ki­végezték. Köztük a 14 éves Gel­lért Jutkát is. Bódit az egyik tanterembe vit­ték. Egy fekete ruhás tiszt ordít­va adta ki az utasítást: Medve­tánc! — Meztelen lábujjamra egy csipeszt tettek, olyan volt, mint a karácsonyfa gyertyatartója. Bekapcsolták a konnektorba. Felkaptam a lábam a fájdalom­tól, mire a másik lábamra gumi­bottal vertek. Hol az egyik, hol a másik lábamat kellett felkap­nom. Mikor összeestem, fölpo­foztak és vigyázzba állítottak a katedrán ülő „bíróság” előtt. — Éjfél volt. Már vagy tízen voltunk a tanteremben, de a többi osztályban is ugyanez tör­tént. Egyik tiszt gúnyosan kér­dezte: „Sztálin bajusza szebb, mint a Hitleré?” Majd: „Vala­­mennyiüket ellenséges tevékeny­ség miatt halálra ítéljük. Az íté­letet reggel 7-kor végrehajtjuk.” Egész éjjel zajlott a kivégzés. De a tornateremben is voltak már halottak, akik a kínzásokba pusztultak bele. Éjjel 1 óra felé hatalmas detonáció rázta meg az épületet. Törtek az ablakok, hullott a vakolat, a kőfalak ösz­­szeomlottak. Egy bomba lebo­rotválta az iskola tetejét. — Kitört a pánik. Rohantak a németek, a foglyok, a halálra­ítéltek közben igyekeztek meg­szökni. Én egy kiskatonával együtt ugrottam ki az ablakon. Alig tudtam ráállni fájós, össze­vert lábamra, ugrás után kifica­modott a bokám. A kiskatona támogatott. Kínzó fájdalmak közepette vánszorogtam el a Jó­zsef utca 5-be, Kis Ferenc baj­­társamhoz. * AZ ÖLDÖKLÉSEK HELYEIN 25 ÉVE AZ ÉLET VIRUL. A Wesselényi utcai iskolában fiatalok tanulnak, s csak egy emléktábla figyelmeztet a gya­lázat és az iszony korára. A Bódi­­csoport megmaradt tagjai közül ki dolgozik, ki nyugdíjat élvez. Hősök voltak? Csak emberek, akik emberek maradtak akkor is, amikor még kortársnak is szégyen volt lenni. Gál Zoltán „Arra, a nagyhangárnál voltak m­ár a szovjet csapatok, amikor a fasiszták robbantani akartak” A balatoni műút 2-es sz. hídja, Zrínyiék mentették meg december 26-án. (Bojár Sándor felvételei)

Next