Ország-Világ, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-05-27 / 21. szám
Hosszú évek óta rendszeresen megjelenik az úttörőmozgalom jelentős eseményein egy fotóriporter: Harmath István. Ifjúsági lapok, albumok számára örökíti meg a gyermekélet szép, életteli pillanatait. Azt mondják, a gyerek hálás téma. Ám nem mindenkinek sikerül a kerek-szép arcok „mögé” láttatni, nem mindenki érti és érzi a konok állak, kócos üstökök, az énekre nyílt szájak — és szívek — csodáját. De vannak, akik ábrázolni is tudják ezt, és Harmath István feltétlenül ezek közé tartozik. Azt mondta egyszer: — Hobbym a pedagógia ... Gyermekkorban, tehát az életnek e rendkívül fogékony és érzékeny korszakában dől el sok minden. Az egyént, az egyéniséget meghatározó jegyek ekkor nyernek megerősítést, vagy sorvadnak el, talán örökre. Szinte mániámmá vált, hogy a szülőknek, nevelőknek még jobban, sokkal jobban ki kellene használniuk ezt az időszakot, egy távolabbi célért: a testileg-lelkileg egészséges, felnőtt emberekért. Tavaly nyáron a véletlen egy érdekes kísérlethez segítette. Hogyan is történt? — Kora tavasszal fent napoztam a Martinovics-hegyen. Az én csöndembe egyszer csak indiáncsapat lármája keveredett. Egy darabig figyeltem a gyerekek játékát, aztán odaballagtam és bemutatkoztam. Villanószem vagyok. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy befogadnak... „Megmérettem”, és egész nyárra szóló, sőt, mind a mai napig tartó barátság lett a dologból. Minden szabad időmet a megalakult Napkirály-törzs tagjaival töltöttem. Az Istenhegyi út és a Fogas közötti „fennsíkon” volt a táborhely , áll ott egy régi betonbunker, annak az oldalát díszíti még most is a törzs jelvénye... Vagy húsz környékbeli gyereknek jelentett élménygazdag nyarat ez a kitűnő játék. Szülőket és újságírókat fogadtunk a békepipával. Az alapszabály betartása és a fegyelem mindenki számára kötelező volt. A gyerekek szeretik a romantikát, szívesen bújnak „más bőrbe”? Nosza, elő a tollakkal. Szeretik összemérni az erejüket? Rendezzünk hát sok ügyességet és leleményt kívánó kincskereső gyakorlatot — amelynek sikeres végén igazi gyémántként ragyog a régi színházi év csatja is ... — Kik voltak a törzs tagjai? Olyan, szünidőben unatkozó általános iskolás gyerekek, akik nem mentek táborba, sem a vidéki nagymamához, nem jártak valamely sportiskola nyári táborába, olyanok, akik a reggeli, ebéd és vacsora közötti időben élményt és eseményt keresve mászkáltak volna a környéken é s nemegyszer céltalanul. Azóta sokszor gondoltam rá, hogy váltott szülői felügyelet mellett mások is megoldhatnák a mi módszerünkkel a nyári „csellengő gyerekek” gondját. Az NKT — vagyis Napkirály-törzs — emlékeiből nemrég kiállítást rendeztünk az Építők Műszaki Klubjában, s ugyanakkor mutattuk be a Napszívű harcos című multivíziós színes mesefilmet, amelyet Orsi Mária (a Pöttyös Panni népszerű írónője) írt, s én fényképeztem és rendeztem. Szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy a filmünk nagy sikert aratott. Megjelent a bemutatón Nagy Józsefné miniszteraszszony is, az unokájával, azután ott volt Homoki Nagy István filmrendező s még sokan olyanok, akiket őszintén érdekel „a gyermek mint olyan”. — Nemrégiben meghívást kaptam egy születésnapi uzsonnára. Az ünnepelt s szinte valamennyi vendég a törzs tagja volt. S nem ez az első ilyen alkalom. A nyárral nem múlt el a barátság. Ott voltak a gyerekek az egyéves jubileum alkalmával is, a Napkirály-fennsíkon... — A legilletékesebbek, a szülők, egyértelműen támogattak. Akadtak persze, olyanok is, akik egy ráérő, bogaras fotós unaloműző játékának tekintették az egészet. Hát ebből egy mindenesetre igaz: a játék. Azt pedig nem én találtam ki. Az egyidős az Emberrel. Némethi Györgyi