Ország-Világ, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-06-03 / 22. szám
állapot, pár év. Utána előbb-utóbb mindenki megérik, s ez az érettség jellemzi az élet nagyobbik, munkás felét, ami bizony véges dolog és jól kell beosztani, hogy valami látszata legyen. Ezért fontos, hogy a fiatalok idejében tisztázzák magukban és egymás között elgondolásaikat, s mielőbb közös, elérhető célokat tűzzenek maguk elé. — Mi a véleménye a mai forradalmakról? — Dél-Amerikában olyan nagyok az ellentmondások, olyan tűrhetetlen a helyzet, hogy azon csak a forradalom javíthat. Európában a forradalom természetesen az egyes országok történelmi fejlődése szerint, alakul. Más lesz Spanyolországban, ahol a legkeményebb az elnyomás és ezért nem lehet várni, hogy a forradalom ott hasonló módon menjen végbe, mint pl. a franciáké, ahol a kultúra és gondolkodás mélysége, a demokratikus hagyományok annyira elterjedtek, hogy más utakat tesznek lehetővé. —Mit csinálna másképp, ha életét megváltoztathatná és újra kezdené? — Megváltoztatnám Spanyolország legutóbbi 30 évének történelmét — mondja gondolkozás nélkül —, és ez sok mindent megváltoztatna a mi számunkra is. Mert Spanyolország 30 év alatt sem találta meg a megoldást. A nyugati hatalmak megtartották Francót és a rezsim változatlanul fasiszta maradt. A munkások és diákok kemény harcot folytatnak, hogy a spanyol nép valódi hangját hallathassa. Franco végeredményben mindenkit elárult, a monarchistákat, sőt még a falangistákat is. Persze közben Franco felett is elszáll az idő, s az elkerülhetetlen változást nem akadályozhatja soká. — Ezek szerint optimista vagy pesszimista? Hogy látja általában a világ jövőjét? — Természetesen optimista vagyok — szerintem mindig optimistának kell maradni — teszi hozzá —, még akkor is, ha a világon sok tisztázatlan kérdés marad. A mi erőnk az egységben van, ezért minden haladó erőnek együtt kell dolgoznia a békéért, a fejlődésért. Rafael Alberti, aki tanulhatott volna, inkább maga fedezte fel a tudást. Könynyebben élhetett volna és a nehezebbet választotta, mert egész életében érezte, hogy vannak saját ügyeinél sürgősebb ügyek, amelyekre választ kell keresni, amelyeket segíteni kell. Így lett belőle forradalmár költő, ahelyett, hogy kispolgár maradt volna. „Bár számomra végtelenül kellemesebb a felhőkön, a tengereken, a fákon, a virágokon elmélkedni — vallja egyik művében —, mint a halál pallosát kezemben tartani, vannak olyan napok — sajnos, túl sok! —, amikor reggelenként az újság kinyitásának egyedüli fénye véremet égeti. Hatására költészetem nem más, mint szúró fullánk, vad harapás, vagy halálos gúny.” De nem akar elkeseredni, mert reménykedik, hogy „a költészet hamarosan visszatérhet tiszta forrásaihoz, egy békés világban, egy békés Spanyolországban, hogy az ember nagyságát és bolygónk szépségét énekelje”. Rafael Alberti, régebben készült festményeivel (A szerző felvételei) Rafael Alberti feleségével, Maria Teresával és kedvenc kutyájukkal trasteverei lakásukban. A képünk bal oldalán látható fekete festmény Rafael Alberti alkotása ElmentlMk azon gondolkozón, hogy 19