Ország-Világ, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-51. szám)

1970-09-02 / 35. szám

A kombinátban három műszak­ban dolgoznak a halfeldolgozó gépek. Főszezon van. Szalbjanok kis város, talán csak a halfeldolgozó üzeme igazán je­lentős, de az világhírű. „Kaviár­­gyár"-nak is nevezik világszerte, mert az exportra kerülő világhírű fekete és vörös kaviár igen jelen­tős része itt kerül a jól ismert üvegtartókba és konzervdobozok­ba. A Kirov halkombinátnak há­romszáz halászhajója van, ebből kettőszáznyolcvan kisebb-nagyobb motorosbárka, húsz pedig na­gyobb, úgynevezett „bázishajó”, mely nemcsak fedélzetére veszi a többnyire dús zsákmányt, de meg is kezdi a feldolgozás előkészíté­sét. Gépei és műhelyei segítségé­vel előválogat és előtisztít... A bárkák általában tízesével jár­ják a vizeket, s a csoport vezető­je a főhalász - mint például Aszi­po Karpov. Aki még most is az elszalajtott vizát gyászolja. - Mintha egy csatát vesztettem volna - mondja - oly nyomorul­tul érzem magam ilyenkor. Persze tudom én, hogy végül is a halá­szok minden halat kifognak, ha nem az egyik, hát a másik, ha nem a Kirov kombinát emberei, hát har­minc kilométerrel feljebb a Szverd­­lovéi. De ezzel együtt. Nagy vita volt, legalább húsz kiló ikrája le­hetett ... A bázishajó kürtje három rövi­det harson. Ez az előkészítő munka végét jelzi a kishajóknak. A napi munka a vizen­­ véget ért. A part is közel már. Hamarosan repülnek a kötelek és a gyerekek egymással verse­nyezve, rögzítik a kishajókat a ha­­lászkikötő fa- és acél kikötőlá­­baihoz. A halászok lassan, kényelmesen szedelőzködnek a fedélzeten. Aszi­pp Karpov vastag hálóköteget húz maga után: bár nem az ő felada­ta lenne, ma önként vállalt vezek­­lésként maga javítja ki, varrja. Már nem szomorú, ha nem is olyan vidám, mint máskor, de nem elégedetlen. Nem is lehet az. A bázishajó tartályaiból a szi­szegő sűrített levegő tonnaszám repíti a kövér halakat a halkom­binát transzportőrjére. Bár a viza „meglepett", mégis jó fogás volt... A bázishajókon tekintélyes a zsákmány A zsákmány gazdag. Aszipp Karpovnak (kezében két hallal) nincs miért szégyenkeznie ... (FOTÓ: APN) 17

Next