Ország-Világ, 1970. július-december (14. évfolyam, 26-51. szám)

1970-11-18 / 46. szám

AZ ORSZÁG-VILÁG „Családi okból*” címmel a közel­múltban írtunk egy fiatalasszonyról, aki születendő gyermekét örökbe adná gyermekszerető házaspárnak. A sorok soha nem tapasztalt együtt­érzést váltottak ki olvasóinkból. La­punk megjelenése után a levelek szinte áradtak szerkesztőségünkbe. Többen örökbe kérték a gyermeket, mások — magányos férfiak — ottho­nukat kínálták fel az anyának. So­kan saját példájukkal igyekeztek megmagyarázni, mi a kötelessége egy gyermeket váró anyának. Ki így, ki úgy foglalt állást a kérdés­ben. Néhány levelet közreadunk — név nélkül. Pontos, szöveghű idézet va­lamennyi. A levelekhez nem fűzünk kommen­tárt, csupán annyit szeretnénk még elmondani, hogy beszéltünk a fiatal­­asszonnyal. Átadtuk a leveleket is. Végigolvasta valamennyit. „Hogyan dönt?*’ — kérdeztük. Könnyes lett a szeme. Kiválasztott egy levelet s azt mondta: „Erre az asszonyra fogom bízni a gyermekem életét!** Talán jobb is, hogy így döntött. Nem lesz hiány a szeretetben „Sajnos nekünk nincs gyerme­künk és nem is lesz, mert még or­vosi beavatkozással sem bírom a magzatot kihordani. Nagyon szépen kérjük, közöljék, hogy számítha­­tunk-e a gyermekre? Nekünk mind­egy, hogy leány vagy fiú gyermek lesz, mert mindenképpen vállaljuk érte a felelősséget s biztosíthatjuk arról, hogy a gyermeknek nem lesz hiánya semmiben, főleg szeretet­ben .. .*’ Ordítani tudnék... „Elfogott a méreg, amikor a soro­­kat olvastam s ordítani tudnék, hogy egy nő, aki kilenc hónapig magában hord egy leendő életet, már a szü­letése előtt lemond róla, csak azért, mert a férjének a gyermek nem kell. Könnyelmű nő! Könnyelmű, mert átengedte férjének a lakást s ő ma­ga inkább az albérletet választotta. Csoda, hogy a maga teremtette hely­zetből nem talál kiutat? Minden em­ber saját magának úgy számol tet­teiről, ahogy akar, mégis azt mon­dom, ne az asszony fizessen, hanem a férfi. Menjen ő albérletbe s ne le­gyen egy felbomlott házasság áldo­zata a még meg sem született, ár­tatlan gyermek. Kétlem, hogy az az asszony, aki születendő gyermekét feláldozza, ezzel a tettével visszanye­ri lelki egyensúlyát. Mondom, két­lem !** Amennyiben férjhez menne... Sajnálom a gyermeket és az as­­­szonyt. Amennyiben a fiatalasszony férjhez menne egy finom lelkű fér­fihez, akkor adják át neki a címe­met. Lakásom van, s így a gyerme­ket továbbra is az édesanyja nevel­hetné.” A hiányt semmi sem pótolja „Vidéken élő gyermektelen házas­pár írja ezeket a sorokat. A gyerme­ket nagyon szeretjük. Anyagilag is jól állunk. De semmi nem pótolja azt az érzést, amit a gyermek hiánya, a gyermek utáni vágy okoz. Szeret­nénk a gyermeket örökbe fogadni. Nagy szavaknak úgy érzem nincs helye, csak annyit még, hogy ami­től az élet idáig megfosztott bennün­ket, talán ezzel a kicsivel pótol­ná .. .** Három gyermekemnek otthont teremtettem­ ­,53 évesen elváltam. Magamra ma­radtam három gyermekemmel, de egyiket sem adtam volna senkinek oda, pedig nagyon nehéz sorsom volt. Egy esztendeig szoba-konyhás megosztott lakásban laktam, majd vállalkoztam arra, amire sok szülő együttesen sem képes: saját otthont építettem három gyermekemnek. 39 kilóra lefogytam. Éjjel-nappal dol­goztam. Nappal a munkahelyen, éj­jel és a hétvégi pihenőnapokon mostam, takarítottam a fél falunak, de ma már mindenünk megvan. Gyermekeim nagyon szeretnek. Hogy később mi lesz, nem tudom. Nem várok a gyermekeimtől különös há­lát azért, amit tettem, de talán öreg koromra nem hagynak magamra. Arra neveltem őket, ha egyszer be­lőlük is szülő lesz, gyermekeiket példásan neveljék. Ha így lesz, ak­kor úgy érzem nem éltem hiába. Átadtam valamit, amit úgy hívnak: emberi becsület. Érthetetlen előttem, hogy akadnak olyan nők, akik az életet nem így fogják fel... Együttérzésből „Amikor elolvastam a fiatalas­­­szonyról szóló sorokat, rögtön elha­tároztam, hogy írok. Együtt érzek vele szomorú sorsában. Tudom, miért könnyes a szeme. Hiába adja oda a gyermekét, lesznek órák, na­pok, amikor eszébe jut s fájni fog a szíve. Hát ne mondjon le róla! Van más megoldás is. Én is árván nőttem fel. Én tudom milyen ször­nyű érzés idegenek között élni. Fel­nőttem, megnősültem, öt fiú s egy lány apja lettem. Már mind saját lábán áll. Boldogok voltunk s egy napon elvesztettem a feleségem. Bár gyermekeim nagyon jók hoz­zám, mégis rossz az egyedüllét. Szé­pen keresek, lakásom is van. A fia­tal asszony hozzám jöhetne. Úgy érzem, még fel tudnám nevelni a pici babát s örülni tudnék az élet­nek .. .*» Mintha édes gyermekünk lenne ... „Jól keresünk, saját házunkban lakunk. Örömmel fogadnánk az új­szülöttet, mivel nekünk nincs gyer­mekünk. Négyszeri terhesség kora­szüléssel végződött s már végleg fel kell adni a reményt, hogy saját gyermekünk legyen. A picit úgy ne­velnénk, mintha édes gyermekünk elné­­ . ” Egyszerűbb a terhet másra hárítani? „Bennem a részvét és együttérzés helyett felháborodást és ellenszenvet váltott ki a fiatalasszony szándéka. Nem találok mentséget arra, hogy örökbe akarja adni gyermekét. Soha nem tudtam együttérezni azokkal, akik valamilyen okból lemondtak gyermekükről. Nincs ezeknek az asszonyoknak felelősségérzetük? Más nem él szűkösen? Más asszony nem hoz áldozatot? Egyszobás lakásban lakom szüleimmel, férjemmel, gyer­mekemmel. És nem dobom el gyereket! Az az igazság, hogy ez a a fiatalasszony nem akarja a gondo­kat vállalni, így egyszerűbb, hogy a terhet másra hárítja?** Megoldás? „Az örökbeadásnál jobb megoldást tudnék ajánlani. 35 éves gépkocsi­­vezető vagyok. A feleségem elha­gyott. A törvényes válás után össze­házasodhatnánk. Addig is fedelet tudnék nyújtani nekik szerényen berendezett otthonomban . . .** Majd a szerviz! 1 Ez év január végén MZ—125-ös motort vásároltam, s az előírás sze­rinti kilométereknél felkerestem a siófoki szervizállomást, de egyszer sem találtak javítanivalót. Mégis megtörtént a baj: egy októberi na­pon vidéki utazás közben különös zörejre lettem figyelmes. Lassítot­tam, majd megálltam, mert azt gon­doltam, hogy meglazult a kilo­méterórám. Alighogy elindultam, szétvált a kormány. Szerencsére nem történt baleset, mert óvatosan hajtottam, de rágondolni is rossz, hogyan végződhetett volna ez a hi­ba. Szörnyen bosszankodtam, de az­zal vigasztaltam magam, hogy majd a szerviz helyrehozza a hibát. Ám a szervizben közölték, hogy a motor kormányára nem vonatkozik a ga­rancia. Hosszas tárgyalás után azt ajánlották, hogy vásároljam meg a kormányszerkezetet s ők beszere­lik. Ezek után tisztelettel kérdem: miért nem adnak a 10 500 forintos motor kormányára garanciát? To­vábbá: a nem csekély hiba miatt miért a vevő járja a kálváriát? Sze­rintem ilyen esetben a kereskedelem tartozik felelősséget viselni az el­adott áruért, legalább oly módon, hogy a gyártási hibából eredő alkat­részt beszerezze és megküldje szerviznek. Esetem is arra int, hogy a az effajta kooperációra sürgős szük­ség lenne!** — Orbán Ferenc, Bala­­tonboglár. Üzenet Gergely Gyuláné, Debrecen Lehangoló, amit fiának sorsáról és lakás-kálváriájáról ír levelében, bár az nem tűnik ki, hogy ilyen szomo­rú helyzetben miért nem adhat az édesanya átmenetileg otthont a kis családnak? Amennyire megértjük, hogy egy fűtetlen fáskamrában nem élhet egy egyébként is szerencsétlen sorsú ember a feleségével és gyer­mekével, annyira nem helyeselhet­jük: önkényesen beköltözött egy le­bontásra ítélt lakásba, hogy ezzel a hatóságot kényszerítse döntésre. Helyzete súlyos, mi csak annyi se­gítséget adhatunk hozzá, hogy le­velét egy általunk illetékesnek tar­tott hatósághoz tettük át, abban a re­ményben, hogy ott megszívlelik és még idejében segítenek. Milyen munkakört köteles a dolgozó ellátni? „Tehergépkocsi-vezetőnek alkal­maztak a vállalatnál, időközben da­rukezelői és autóvillamossági szere­lő vizsgát tettem. Bár saját kéré­semre raktári munkakörbe helyez­tek, továbbra is kezelem a gépeket. Kérdésem: hány munkakört láthat el a dolgozó a fizetésért? Jogos-e a vállalat eljárása, amikor több mun­kakört bíz rám s ha igen, milyen bérezés, illetve munkaruha illet meg?’* — kérdi Z. Péter. Az érvényben levő rendelkezések szerint a munkaszerződésben kell megállapodni abban, hogy a dolgo­zó munkaidején belül milyen mun­kakört köteles ellátni. Ha ön a munkaszerződésben vállalta jelen­legi munkakörének betöltését, ak­kor ez nem jogszabálysértő. A vál­lalat ideiglenesen (1—2 hétig) meg­bízhatja munkakörébe nem tartozó munka elvégzésével is. Ha azonban ez a munka állandónak bizonyul, akkor ez a munkaszerződés módosí­tását von­ja maga után. S ha többféle munkát végez el, akkor a munkabért annak a munkának alapulvételével állapítják meg, amelyben munka­idejének nagyobb részét tölti. A munkaruha juttatás feltételeit kollektív szerződés határozza meg s a azt is, hogy az egyes munkakörök­ben milyen munkaruha illeti meg a dolgozót. LEVELEZŐK KLUBJA 34 éves, rendezett körülmények között élő, vezető beosztású férfi le­velezne irodalmat, utazást, természe­tet, sportot kedvelő, kulturált, házias, csinos klubtagokkal. Jelige: „Bol­dog nyár” 40 éves elvált asszony levelezne 55 évig olyan megbízható klubtag­gal, aki kedveli az állatokat, külö­nösen a kutyákat. Jelige: „Állatba­rát” 55 éves, művészetet, színházat és zenét szerető özvegyasszony, hasonló érdeklődésű levelezőtársat keres. „Muzsikus lelkek** jeligére „39 éves vagyok, elvált asszony. Két gyermekemmel élek boldog egyetértésben. Társat keresek ko­moly, értelmes korrekt klubtag sze­mélyében. Jelige: Igényesek előny­ben” Középkorú, színes, árnyalt egyé­niségű férfi, levelező kapcsolatot ke­res olyan klubtársakkal, akik sze­retnének tárgyilagosan, bensősége­sen eszmecserét folytatni izgalmas témákról, például nevelés, párvá­lasztás, család, boldogság, magá­nyosság, tudomány, irodalom, mű­vészet, sport. Jelige: „Minifórum** 48 éves, egyedülálló, rendezett kö­rülmények között élő, gyári dolgozó nő levelezne hozzáillő, emberi érté­kekkel rendelkező klubtagokkal. Jel­ige: „Múló idő nyomában”. „20 éves lány vagyok. Vidéken élek, átlagos tulajdonságokkal ren­delkezem. Társaságom nincs. Ezúton keresem szolid, középfokú művelt­séggel rendelkező, komoly fiatalem­ber ismeretségét 28 évig. Jeligém: Kiegyensúlyozottan**. 32 éves, csinosnak mondott, ad­minisztratív munkakörben dolgozó nő vagyok, kis testi hibával. Ko­moly, mélyérzésű, korrekt klubta­gok barátságát keresem. „Kisgyer­mek nem akadály’* jeligével. „32 éves, csinos, elvált asszony va­gyok. Műszaki beosztásban dolgo­zom. Két kisfiammal élek együtt. Komoly, művelt, megértő barátokat keresek a klubtagok között. Jelige: Érdemes várni.** Külföldi fiatalok leveleznének 24 éves marokkói fiatalember, sze­reti a természetet és a sportot. An­golul levelezne. Címe: A Jerdioui, Fiat 5.12 Whitehorse Road Croydon, London. 20 éves fiatalember, rádióamatőr. Beszél angolul, németül, franciául. Érdekli az irodalom, zene, utazás. Címe: Abel Tricén, F—59 Boeschepe, Franciaország. Keresőszolgálat Simai Istvánné, szül. Ari Erzsébet, az édesanyám, 1948 májusában a szol­noki kórházban, miután életet adott fiútestvéremnek — meghalt. A cse­csemőről édesapám lemondott, mert már volt két kicsiny gyermeke. Fel­nőttem és nagyon sokat kerestem Öcsémet, de csak annyit sikerült meg­tudnom, hogy nevelőszülőkhöz ke­rült. Kérem az örökbefogadó szülőket, tegyék lehetővé, hogy testvéremet lát­hassam. — Simai István, Budapest, XVI., Kalmár u. 4. Keresem testvéremet, Panker Jenőt (1954. IV. 1-én született. Anyánk: Ber­liner Éva). 1957-től a budapesti Kállai Éva gyermeknevelő intézetben nevel­kedtünk, majd én Vas megyébe ke­rültem. Értesítést a következő címre kérek: Panker Mária, Ivánc, Vas me­gye, Szociális otthon. A háború végén Érsekújvárott (ma Nové Zámky, Csehszlovákia) a vas­úton egy bombázás után a nagy­mamája holtteste mellett rátaláltak egy kb. 3 éves, németül beszélő kis­fiúra, akit az egyik gyermektelen csa­lád magához vett és felnevelt. A fiú nevelőszülei meghaltak, ő maga ki­tanulta a vasesztergályos mesterséget, megnősült és Érsekújvárott él. Nagy vágyat érez ismeretlen családja iránt és sokat foglalkoztatja őt az a kérdés, hogyan került a vasútra? Csak ma­gyarul és szlovákul beszél. Homályo­san emlékszik falujára és arra, hogy testvérei voltak. Vajon él-e az anyja, vagy testvérei? Vajon ez a pár sor elég-e ahhoz, hogy segítséget kapjon valakitől (talán egy altató orvostól), aki megmondaná: ki ő tulajdonkép­pen? — Szenczy Juraj, Povazská, 16. Nové Zámky, CSSR. válaszol 26

Next