Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-17 / 11. szám
KESTUTIS SAPKA, a litván főváros szőke óriása — 21 éves és 190 cm magas — már 17 éves korában túljutott a két méter magasságon. Akkor azt mondták róla: nagy tehetség, ragyogó jövő áll előtte. S valóban úgy tűnt, hogy Sapka gyors karriert fut majd be, hiszen alig két év múltán, 1969 júliusában az eddigi, szerénynek számító 210 cm-es eredményét Kijevben, a Dinamó versenyén 220 cm-re növelte. A kijevi verseny után még hosszú ideig szóbeszéd tárgya volt, hogy Sapka kitűnő ugrása csak a véletlen műve volt. A litván sportoló azonban gyorsan elhallgattatta a szkeptikusokat: nem sokkal később , Vilniusban, 221 cm-re javította előző rekordját, így hát nem csoda, hogy a szeptemberi szovjet bajnokságon Minszkben már a közönség is fogadásokat kötött: Sapka vagy Gavrilov? A VÁRATLANUL az élvonalba TÖRT FIATALEMBER azonban akkor még rácáfolt fogadóira. A már híres Európa-bajnok Gavrilov babérjait nem sikerült megtépáznia, sőt, a 211 cm-es eredménye csak a 7-ik helyhez volt elegendő. Mi történt Sapkával? Cserben hagyták idegei? Nem egészen. Valentyin Gavrilov — a Brunel utáni időszak legjobb szovjet magasugrója — azt mondta: — Sapka még fiatal. Igaz, hogy túljutott már a 220 cm-en és ez reményekkel töltheti el, de a nagy versenyeken ennél több kell. Nemcsak idegekre, jellemre és tehetségre van szükség, hanem tapasztalatra is. És ez még hiányzik... Sapkát a minszki kudarca ellenére bevették a szovjet válogatottba. Meghálálta. Egy hónap múlva Erfurtban, a Szovjetunió—NDK—Lengyelország találkozón első lett. De ismét csak 211 cm-rel. Egyéni rekordját, a 223 cm-t 1970-ben a szocialista országok nemzetközi atlétikai versenyén állította fel, melyet a Dinamó sportegyesület rendezett. Idei eredményei közül elsősorban az Egyesült Államok fedettpályás versenyén elért győzelme kívánkozik feljegyzésre. KESTUTIS SAPKA MOST 21 ÉVES. Egyetemi hallgató, fizikát tanul. Három évvel ezelőtt a pontos számításokhoz szokott emberek hidegvérével kiszámította, hogy az akkori technikával sohasem lesz első osztályú magasugró. 1968 szeptemberében ezért búcsút is mondott a lécnek. Távolugrással, hármasugrással és súlylökéssel próbálkozott. Azt tervezte, hogy áttér a tíztusára. Sapka tehát feladta a küzdelmet, s úgy tűnt, hogy igaza is volt, mert eredményei hosszú hónapokon át egy centimétert sem növekedtek. — Jöjjön inkább a dekatlon — mondogatta barátainak a csalódott diák. ÉS EKKOR MEGKEZDŐDÖTT A MEXIKÓI OLIMPIA. Kestutis Sapka a televízió képernyőjén látta Dick Fosbury magasugrását. Megcsodálta Fosburyt, aki háttal előre ívelte át a lécet. Sapka rövid töprengés után visszatért a magasugróléchez és a Fosbury-floppal viszonylag gyorsan átugrotta a 215 cm-t. Ezután Josef Gadovits edző az egyik francia sportlapból kikereste Fosbury ugrásának sorozatfelvételeit. Ezt kettesben hosszasan tanulmányozták, majd elkezdődött az újfajta edzés ... Azt mondják, hogy a „flop” nagyon veszélyes, mert nyomában szinte elkerülhetetlenek a sérülések. Ez valószínűleg így igaz, hiszen Fosbury, a divatos stílus feltalálója is gyakran megsérül. Sapka azonban csak a stílusát tekintve tartozik tanítványai közé, mert annak ellenére, hogy harmadik éve ugrik Fosbury-módon, még egyetlenegyszer sem sérült meg Igaz, Sapka kitűnő akrobata, aki már iskolás korában is szerette a műugrást. Ott pedig — mint ismeretes —, az akrobatikus gyakorlatok pontos elvégzése nélkül nem lehet sikert elérni. SAPKA ÉS GADOVITS EDZŐ a „flop” minden elemét gondosan kidolgozták az akrobatateremben. Így derült ki, hogy Sapka akrobatatapasztalatai kétségtelenül segítségére lehetnek nyakcsigolyái épségének megőrzésében. A fentiek ellenére sem mondhatjuk, hogy a szovjet magasugró egyszerűen lemásolja Dick Fosbury mozdulatait. A „flop” aránylag egyszerű ugrás: könnyebben lehet általa olyan variációkat keresni, amelyek éppen az adott ugró egyéni adottságainak megfelelők. Ezt használta fel Keskutis Sapka is eredményei növelésére. 1968—1969 telén Sapka még csak lassan nyomult előre, de aztán már értékes centiméterekkel toldotta meg az olimpia előtti legjobb eredményét. Két idény alatt 23 cm-t javult. Ez pedig eddig csak a legendás hírű Brumelnek sikerült. Sapka tavalyi 223 cm-es ugrása kétségtelenül felrázta a magasugrók táborát. És ez azért is nagy jelentőségű, mert így talán felébred a becsvágy az Európa-bajnok Gavrilovban; elgondolkodik rajta maga Brumel is, aki a legutóbbi nyilatkozata szerint szeretne ott lenni a müncheni vetélkedőn; felébred az olimpiai bajnok Fosbury hiúsága; ösztönzőleg hat majd a magyar Major Istvánra, aki ugyancsak Fosbury követője és eszébe jut a svéd Lundmarknak is, hogy ő sem esélytelenebb a többinél. Supka példája nyomán tehát várható, hogy a magasugrók népes csoportja készül a világrekord megdöntésére. Brumel 228 cm-es rekordja 1963 óta megdöntetlen. (Természetesen a kínai Ni Csi- Csin nemrég elért 229 cm-ét — miután nem hitelesítették — nem számíthatjuk ide.) BRUMELT ŐSZINTÉN TISZTELJÜK, a világ egyik legkitűnőbb sportolójának tekintjük, mégis nagyszerű lenne, ha 8 éve fennálló világrekordját végre megdöntenék! Akár Kestutis Sapka avagy — aminek a legjobban örülnénk —, Major István. K. J. Kestutis Sapka a léc felett Fotó: APN 27