Ország-Világ, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-17 / 11. szám

KESTUTIS SAPKA, a litván főváros szőke óriása — 21 éves és 190 cm magas — már 17 éves korában túljutott a két mé­ter magasságon. Akkor azt mondták róla: nagy tehetség, ragyogó jövő áll előtte. S valóban úgy tűnt, hogy Sapka gyors kar­riert fut majd be, hiszen alig két év múl­tán, 1969 júliusában az eddigi, szerénynek számító 210 cm-es eredményét Kijevben, a Dinamó versenyén 220 cm-re növelte. A kijevi verseny után még hosszú ideig szóbeszéd tárgya volt, hogy Sapka kitűnő ugrása csak a véletlen műve volt. A litván sportoló azonban gyorsan elhallgattatta a szkeptikusokat: nem sokkal később , Vil­niusban, 221 cm-re javította előző rekord­ját, így hát nem csoda, hogy a szeptemberi szovjet bajnokságon Minszkben már a kö­zönség is fogadásokat kötött: Sapka vagy Gavrilov? A VÁRATLANUL az élvonalba TÖRT FIATALEMBER azonban akkor még rácáfolt fogadóira. A már híres Euró­­pa-bajnok Gavrilov babérjait nem sikerült megtépáznia, sőt, a 211 cm-es eredménye csak a 7-ik helyhez volt elegendő. Mi történt Sapkával? Cserben hagyták idegei? Nem egészen. Valentyin Gavrilov — a Brunel utáni időszak legjobb szovjet magasugrója — azt mondta: — Sapka még fiatal. Igaz, hogy túljutott már a 220 cm-en és ez reményekkel tölt­heti el, de a nagy versenyeken ennél több kell. Nemcsak idegekre, jellemre és tehet­ségre van szükség, hanem tapasztalatra is. És ez még hiányzik... Sapkát a minszki kudarca ellenére be­vették a szovjet válogatottba. Meghálálta. Egy hónap múlva Erfurtban, a Szovjet­unió—NDK—Lengyelország találkozón első lett. De ismét csak 211 cm-rel. Egyéni rekordját, a 223 cm-t 1970-ben a szocialista országok nemzetközi atlétikai versenyén állította fel, melyet a Dinamó sp­ortegyesület rendezett. Idei eredményei közül elsősorban az Egyesült Államok fe­dettpályás versenyén elért győzelme kí­vánkozik feljegyzésre. KESTUTIS SAPKA MOST 21 ÉVES. Egyetemi hallgató, fizikát tanul. Három év­vel ezelőtt a pontos számításokhoz szokott emberek hidegvérével kiszámította, hogy az akkori technikával sohasem lesz első osztályú magasugró. 1968 szeptemberében ezért búcsút is mondott a lécnek. Távolug­rással, hármasugrással és súlylökéssel pró­bálkozott. Azt tervezte, hogy áttér a tíz­tusára. Sapka tehát feladta a küzdelmet, s úgy tűnt, hogy igaza is volt, mert eredményei hosszú hónapokon át egy centimétert sem növekedtek. — Jöjjön inkább a dekatlon — mondo­gatta barátainak a csalódott diák. ÉS EKKOR MEGKEZDŐDÖTT A ME­XIKÓI OLIMPIA. Kestutis Sapka a tele­vízió képernyőjén látta Dick Fosbury ma­gasugrását. Megcsodálta Fosburyt, aki hát­tal előre ívelte át a lécet. Sapka rövid töprengés után visszatért a magasugróléchez és a Fosbury-floppal vi­szonylag gyorsan átugrotta a 215 cm-t. Ezután Josef Gadovits edző az egyik fran­cia sportlapból kikereste Fosbury ugrásá­nak sorozatfelvételeit. Ezt kettesben hos­­­szasan tanulmányozták, majd elkezdődött az újfajta edzés ... Azt mondják, hogy a „flop” nagyon ve­szélyes, mert nyomában szinte elkerülhe­tetlenek a sérülések. Ez valószínűleg így igaz, hiszen Fosbury, a divatos stílus fel­találója is gyakran megsérül. Sapka azon­ban csak a stílusát tekintve tartozik ta­nítványai közé, mert annak ellenére, hogy harmadik éve ugrik Fosbury-módon, még egyetlenegyszer sem sérült meg Igaz, Sapka kitűnő akrobata, aki már iskolás korában is szerette a műugrást. Ott p­edig — mint ismeretes —, az akrobatikus gya­korlatok pontos elvégzése nélkül nem le­het sikert elérni. SAPKA ÉS GADOVITS EDZŐ a „flop” minden elemét gondosan kidolgozták az akrobatateremben. Így derült ki, hogy Sapka akrobatatapasztalatai kétségtelenül segítségére lehetnek nyakcsigolyái épségé­nek megőrzésében. A fentiek ellenére sem mondhatjuk, hogy a szovjet magasugró egyszerűen lemásolja Dick Fosbury mozdulatait. A „flop” arány­lag egyszerű ugrás: könnyebben lehet ál­tala olyan variációkat keresni, amelyek ép­­p­en az adott ugró egyéni adottságainak megfelelők. Ezt használta fel Keskutis Sapka is eredményei növelésére. 1968—1969 telén Sapka még csak lassan nyomult előre, de aztán már értékes centi­méterekkel toldotta meg az olimpia előtti legjobb eredményét. Két idény alatt 23 cm-t javult. Ez p­edig eddig csak a legendás hírű Brumelnek sikerült. Sapka tavalyi 223 cm-es ugrása kétség­telenül felrázta a magasugrók táborát. És ez azért is nagy jelentőségű, mert így ta­lán felébred a becsvágy az Európa-bajnok Gavrilovban; elgondolkodik rajta maga Brumel is, aki a legutóbbi nyilatkozata szerint szeretne ott lenni a müncheni ve­télkedőn; felébred az olimpiai bajnok Fosbury hiúsága; ösztönzőleg hat majd a magyar Major Istvánra, aki ugyancsak Fosbury követője és eszébe jut a svéd Lundmarknak is, hogy ő sem esélytelenebb a többinél. Supka példája nyomán tehát várható, hogy a magasugrók népes csoportja készül a világrekord megdöntésére. Brumel 228 cm-es rekordja 1963 óta meg­­döntetlen. (Természetesen a kínai Ni Csi- Csin nemrég elért 229 cm-ét — miután nem hitelesítették — nem számíthatjuk ide.) BRUMELT ŐSZINTÉN TISZTELJÜK, a világ egyik legkitűnőbb sportolójának te­kintjük, mégis nagyszerű lenne, ha 8 éve fennálló világrekordját végre megdönte­­nék! Akár Kestutis Sapka avagy — ami­nek a legjobban örülnénk —, Major István. K. J. Kestutis Sapka a léc felett Fotó: APN 27

Next