Ország-Világ, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1971-08-11 / 32. szám
zettben. Három év után mégis elment. — Miért? — Jobban imponált a Nemzeti Színház. Mégis más színészek közt dolgozni. — Ott mit csinált? — Takarítottam. — És az Elzettben? — Betanított gépmunkás voltam. De nem akármilyen! Imádtak! Megkérdezheti a főnököm. Sírt, amikor eljöttem. Megkérdezik. A főnök valóban sír: — Az istenért, nehogy visszaküldjék!... — Nem megyek vissza a postára. Mondtam! Mozgóbüfés akarok lenni a MÁV-nál — erősködik a 21 éves fiatalember, akinek gimnáziumi érettségije, postai szakvégzettsége van, amivel havi 2700 forintot keresett, de elment 800 forinttal kevesebbért a Gyógyszerárugyárba segédmunkásnak. — Ha hozok kikérőt, akkor sem mehetek mozgóbüfésnek? — Ez nem a kikérőn, hanem a munkakönyvén, az egymást követő „kilépett” bejegyzéseken múlik. — Maguk szerint ez a fiatalokkal való humánus bánásmód, a munkához való jog?! Szép kis hivatal! Érettségivel menjek segédmunkásnak ... Egy harmincöt év körüli férfi segédmunkás mondja, mondja a magáét. Földesi Istvánná türelmesen hallgatja a három munkakönyvét betöltő pályafutás történetét. — Nagysága higgye el, én a munkahelyeimet nem kimondottan a tekergés miatt hagytam ott. Most például az volt a baj, hogy a feleségemmel voltam egy műhelyben. Mondtam a főnökömnek: Józsi bácsi én ezt nem bírom. — A három gyerekemre való tekintettel nem lehetne engem valahogy könnyebb munkára tenni? A Vákuumtechnikába elmennék. Ha kell, én ott nyomban aláírok még akár két évet is . . . Szóval a gyerekeimre sincsenek tekintettel? Hát jó! Akkor megyek a vezetőhöz! A vezető is végighallgatja a históriát, amiben igazság — a három gyerek ... HÁROM ELEGÁNS FIATALEMBER Érkezik. Mindegyikük munkakönyvében kétszer „kilépett” bejegyzés. A rendelet szerint csak a közvetítő által ajánlott helyekre mehetnek. Kettőnek már kiállították a lapot, mire a harmadik méltatlankodik, hogy honnan kellett volna nekik tudni a rendeletet?... Mindhármuk nevében dönt: — Csak a Volánhoz! — Oda nem lehet. — Jó, hát akkor építse a szocializmust maga! Viszlát!... Tényleg viszlát, mert másnap a trió ugyanebben a felállásban ismét megjelenik, de a demarkációs vonal túlsó oldalán. Egy kékinges, bajuszos férfival tárgyalnak a szomszéd kapu alatt, majd cédulával távoznak. Nyomukat vesztem, mert egy jóravaló ember leszólít, hogy mi járatban vagyok, és nehogy félreértsem, de igen tisztességes ajánlata volna, menjünk egy kicsit félre. Szabadkozom, hogy én dolgozni szeretnék, s közben kiszemelt, távozó riportalanyaim után tekintgetek, amit a kékinges éberen kifigyel és sokat ígérően a szemközti presszóba invitál. Perceken belül önkezével tálalja elém a feketét. Mire szóhoz jutok, már négyen ülnek körülöttem az asztalnál és ide invitálják a túloldalon haladó fiatalembert is. — No, — mondom — ilyen sikerem sem adódott még, s ha már ilyen szépen együtt vagyunk, mondják el: — mit csinálnak itt reggel óta? — Nem egészen reggel óta! Ma később jöttünk, mert tegnap itt volt egy fiatalember és fényképezőgéppel lövöldözött ránk. Itt orvul ki akarnak rakatni az újságba, a Baross utcai hivatal vezetője meg rendőrrel igazoltatott bennünket. Azt írhatná már meg egy újságíró, hogy ide juttatott bennünket az új mechanizmus. Tisztességes beosztással, komoly fizetéssel itt tekergünk, hajszoljuk a munkaerőt, hogy a vállalatunk teljesíteni tudja a tervet. Tudja mi ez? Régen, abban a bizonyos utcában vadásztak így az emberekre. — És van eredmény? T. M. diszpécser egy naplót vesz elő. Május 13 óta 165 olyan embert küldött a BKV-hoz, akik a munkaközvetítőben nem fogadtak el állást. Büszkén mondja: — Ott maradt közülük 58! Közben feltűnik egy munkaerő a látóhatáron. N. L. az Újpesti Gyapjúszövő munkaügyi előadója az asztalhoz hozza. A pomázi férfinak, aki egyben fodrász és kazánfűtő, nem tetszik az ajánlat. Sz. Gy. a Fősped műszaki ellenőre soros az ajánlattételben. Megegyeznek, amit a Volán munkásszerzője már az első mondatok után sejt, s gyorsan egy fiatal fiú után iramodik, én pedig vissza a hivatal vezetőjéhez. — Mit szól ehhez? — A második félévre már itt van nálunk 31 249 munkaerőigény. Legkeresettebbek a lakatosok, gépkocsivezetők, bolti eladók, asztalosok, kőművesek, de nincs szakma, ahol ne haladná túl a kereslet a kínálatot. A vállalatok terv- és létszámarányukra hivatkozva a mentesítés megszerzéséért törekednek. — SOK ESETBEN, HA FELÜLVIZSGÁLJUK A KÉRELMET, kiderül, hogy a terv volumene, gyártmányösszetétele nem indokolja a kérést. De a vállalatoknál — éppen a munkaerőhiány miatt — kialakult egy „rátartás” szemlélet: „Kérünk háromszázat, és csak befut a fele.” Ez növeli az adminisztrációt és eltereli a figyelmet a gyáron belüli munkaerő-gazdálkodásról, a produktivitásnövelésről, a belső gyártásszervezésről. Jól tudják ezt a létszámot igénylők is, csak az érdekeltség nem mindig az intenzív fejlesztésre, a termelékenységnövelésre ösztönöz. Persze, a munkaerőhiány, a vándorlás óriási mérete — mert csak minimális csökkenésről lehet beszélni — vitathatatlan. Különösen a mentesített vállalatoknál, melyek bárhol, bárkit felvehetnek. Ha az ő embereik „elszereznek” valakit, az minket nem zavar. Mert mi a lényeg, a népgazdasági érdek? Minél előbb kielégíteni az igényt. S különben is! Itt nálunk csak azok kötelesek jelentkezni, akik egy éven belül kétszer változtattak munkahelyet, fegyelmivel, kilépett bejegyzéssel távoztak. Adódik „tiszta” könyvvel jelentkező is: vidéki bejáró, első munkahelyet kereső .. Ma ilyen nem akadt, csak 151 vándorló. Két óra van. Zárják a hivatalt, az „utcai szerzők” elhagyják a platzot. És holnap kezdődik minden elölről... Kovács Aranka — Mit tudnak ajánlani? ... — Nekem speciális a helyzetem — Ide jutottunk Esztergály Keve felvételei 9