Ország-Világ, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-11 / 32. szám

N­agy Imre, miután a főka­pitány kérdéseire tisztes­séggel elmondta, hogy hány esztendős, hol szü­letett, és foglalkozása éjjeli boltőr, megkezdte vallomását. — A Szervita téren levő bol­tokat őrzöm éjszakánként, a Te­leki-házban levőket is. A múlt éjjel... — Hány órakor? — szakította félbe Thaisz az elbeszélést. — Egy óra tájt. Láttam, hogy egy magas úriember hosszú ideig csöngetett a Teleki-ház kapujában. — Milyen volt az a magas férfi? — Hát... Akkurátusan nem tudnám lerajzolni, de magyaro­san öltözködött, és úri ruházata volt. — Folytassa! — Fél 2 óra tájban a Szervi­ták temploma felé járva a gróf Teleki-ház felől szokatlan csat­­tanást hallottam. Olyannak tet­szett ez a csattanás, mintha va­lamely bolt lakatját ütötték vol­na le. Nyomban a Teleki-házhoz szaladtam, megvizsgáltam boltajtókat, de ép volt vala­a­mennyi lakat. — Alighanem a lövést hal­lotta a tanú — szólt közbe Thanhoffer. — Meg kellene ál­lapítani, ki, vagy kik léptek a házba a kapunyitás után. Thaisz nem túl udvariasan vá­laszolt a tanácsra: — Bízza rám, főügyészhelyet­tes úr. Sorra kihallgattam a ház­belieket. Pár perc múlva Fritscher Jó­­zsefné, a házmester felesége állt a főkapitány elé. — Este 11 óra tájban bebo­csáttattak a házba Tisza Lajos és Tisza László urak, a házban laknak és a grófi családnak ro­konai. Ezek egyszerre jöttek, a férjem nyitott kaput. A házmester azonban nem így vallott. — Este 11 óra tájt Tisza La­jos urat és egy másik — előttem ismeretlen — urat bocsátottam be. — A két vallomás közt ellen­tét van — jegyezte meg Than­hoffer. — Ki lehetett az isme­retlen úr? Nem próbálja tisz­tázni a főkapitány úr? •— Minek? Nincs jelentősége, hiszen László gróf jóval utána még életben volt. — Legalább azt derítse ki, hogy ki volt az a magas terme­tű férfi, aki éjjel egy óra tájt bejött a házba! A főkapitány ehelyett ismét Bredákot, az inast citálta maga elé. — Mikor láttad uradat utoljá­ra? — Este 11-kor a házmesterné felhozta a teáját, amelyet be­vittem a gróf úrhoz. Akkor le­­húzatta velem a csizmáját, és így szólt: „Elmehetsz aludni, ha­nem reggel nyolckor kelts fel!” — Gyula gróf ekkor már hon volt? —­ Nem, ő csak éjfél felé ér­kezett haza. Thaisz odaszólt az ajtónál álló rendőrnek: — Mondjad meg Teleki Gyula gróf úrnak, hogy kéretem. Gyula gróf néhány perc múl­va bejött. Amikor a földön fek­vő tetemet megpillantotta, meg­torpant. — Doktor úr, intézkedjék — szólt ekkor a főkapitány —, hogy László gróf holttestét vi­gyék a boncolóhelyiségbe, önt, pedig, gróf úr, arra kérem, mondjon el mindent, amit tud. — Az bizony kevés." — Az ön szobája, ugye, szom­szédos ezzel? — Igen. Én éjfél tájban ér­keztem haza, akkor László ro­konom még ébren volt. — Beszélt vele? — Nem, az ajtót ugyanis, amely szobáink között van, pár nap óta magára zárta. De az aj­tó alatti nyíláson át látszott a gyertyavilág — Pisztolydördülést később nem hallott? Gyula gróf mereven földre szegzett pillantással hallgatott. — Elhangzott ugyanis egy val­lomás — folytatta a főkapitány —, amely szerint fél órával az­után, hogy egy magas termetű úriember belépett a ház kapu­ján, a téren hatalmas csattanás volt hallható. Ha a zárt ablakon át esetleg lövés hangja ért a tér­re, a szomszédos szobában is hallhatónak kellett lennie an­nak. — Én nem hallottam pisztoly­dördülést éjszaka, különben­ egy percig sem vagyok aziránt két­ségben, hogy meghalálozott ro­konom önmaga végzi ki magát. A főkapitány és a főügyész­helyettes szinte egyszerre szó­laltak meg: — Mire alapozza hiedelmét a gróf úr? Teleki Gyula arcán végigöm­­lött valami elszántság. — Írja, főkapitány úr, vegye jegyzőkönyvbe. Rokonomat ha­zakerülése óta sok kellemetlen­ség érte. Gyomorgörcsökben szenvedett, s halála előtt három nappal rendkívüli főfájásról is panaszkodott. Tegnap ugyan­csak fájt a feje. Azt is jegyezte fel a főkapitány úr, hogy hal­lottam: a megboldogult többek előtt akképp nyilatkozott, ne­hezen fogja amaz időt elérni, amikor a számára rendezett új szállás elkészül. Innen ugyanis nagyobb lakásba készült köl­tözni. — Szabad tudnom, kik azok, akik előtt ezt mondotta volt László gróf? — Arra nem tudok visszaem­lékezni — hangzott a válasz, s a következő pillanatban a gróf felállt karosszékéből. — Majd küldje el hozzám alá­írásra a jegyzőkönyvet, ha elké­szült. Thaisz és Thanhoffer egyedül maradtak. Utóbbi elgondolkod­va dünnyögte maga elé: — Ha olyan nagy hasadék van a két szoba közti ajtó alatt hogy ott a gyertyafény is átlát­szik, a pisztolydördülést is át kell hallani!... Thaisz azon töprengett, mi­ként mondhatta neki Arday jó­szágkormányzó reggel 3 fertály 8-kor, hogy Teleki László háló­szobájában agyonlőve találta­tott, amikor Bredák, az inas, csak 8 órakor fedezte fel gaz­dája holttestét, s lármázta fel annak utána inastársait?... VI. Thaisz Elek főkapitány te­nyerébe hajtott fejjel ült hiva­tali szobájában. Teleki László halála óta két nap telt el, és a nyomozás egyetlen lépést sem haladt előre. A városban a leg­különbözőbb hírek terjengtek. Ezeket is ellenőrizte a főkapi­tány — eredmény nélkül. Az egyik ilyen híresztelés ar­ról szólt, hogy Teleki néhány nappal korábban levelet kapott Napóleon Jeromos hercegtől, aki közölte, nem tudja a kívánt és megígért anyagi segítséget nyújtani a forradalomhoz, és ezért lett a gróf öngyilkos. Teleki azonban ilyen levelet nem kapott. A főkapitány csüggedten ol­vasgatta Worafka rendőrtaná­csos Bécsbe küldött jelentései­nek másolatait. Ez a Worafka névleg alantasa volt, valójában azonban független tisztviselő, aki kizárólag a bécsi rendőrmi­niszter beosztottja. Fantasztikus ostobaságokkal traktálta felet­tesét. Egyik táviratában azt je­lentette, hogy tartja magát poli­tikai körökben a hír: Teleki ki akarta irtani az uralkodócsalá­­dot, ezt a szándékát azonban leleplezték, és ezért lett öngyil­kos. Újabb távirat: „Amerikai párbajt vívott Benedek tábor­nokkal.” Egy előző nap küldött sürgönyében Worafka így írt: „A nép azt mondja, hogy a csá­szár selyemzsinórt küldött Tele­kinek, s közölte vele: agyonlö­vetheti”. Reggel a minisztertől Thaisz is táviratot kapott, amely így szólt:­­„Igaz-e, hogy Teleki egy dublini ír bankcégtől nagyobb hitelt vett fel magyarországi birtokaira? A hitelező állítólag Pesten járt, s kiderítette, hogy Teleki őt becsapta, s ekkor és ezért lett a gróf öngyilkos.” A főkapitány rövid választ küldött: a történetből egyetlen szó sem igaz. De hát akkor mi a valóság? Thaisz bele-beleolvasott jegyzőkönyvbe. Bredák inas így a vallott: „Csupán a legjobb ba­rátait bocsátó maga elé, mások­nak pedig azt kellett mondanom, hogy elutazott falura.” Nem két­séges, érezte a veszélyt, amely fenyegette. De tudta azt is, ha túl lesz a képviselőház döntő szavazásán, ha ország-világ előtt megtörtént a szakítás, ha kitört az új forradalom, már nincs ér­telme, hogy annak egyik veze­tőjét eltegyék láb alól, mert ak­kor már más léphet a helyébe. Ezért mondta a halála előtti délutánon, hogy többé nem kell senki előtt letagadni otthonlétét. Az inas vallomása szerint Ti­sza Kálmán este 8 óra tájt ke­reste fel a grófot. Teleki felol­vasta Tiszának a másnap el­mondandó beszéd kéziratát, aki utána a kaszinóba sietett. Mit is vallott Fritscher Józsefné, a házmesterné? „Tisza Kálmán úr este 9 óra előtt távozott a bol­dogult gróf Teleki László úrtól.” A kaszinóban sokan hallották, mit mondott el Tisza a Teleki­­tervezte felszólalásból. Esetleg egy „magas úr” is a hallgatók között volt... A házmesterné éjjel 11 órakor főzött teát a grófnak. Különös az is, hogy csak az utolsó három napon főzette meg Teleki a ház­­mesternével a teáját. Mintha csak ebben bízott volna meg Mindenesetre helyes volt ve­gyésszel megvizsgáltatni a tea maradványait, nem került-e ab­ba valamilyen méreg, bódító­­szer. A teában nem volt méreg. Itt vannak egy borítékban a mara­dék tealevelek, csatolva az ak­tákhoz. A házmester leányát is kihall­gatta. Érthetetlen, hogy miért vallanak össze-vissza: a ház­mester, a felesége, és a leányuk. A házmester azt állítja, hogy reggel fél 5-kor kiengedte a ház egyik inasát, akit gazdája, gróf Teleki Domokos, orvosságért küldött Gyömrőre. Thanhoffer akkor megjegyezte: V.­ ­ PAKOTS GYÖRGY: EGY ÉVSZÁZADOS BŰNÜGY III. tlz éjszakai vendég Tisza Kálmán, a szabadságharc le­verése után Habsburg-ellenes poli­tikus. 18*7, a kiegyezés után a nagy­­birtokos osztályt szolgálta, a reakció vezéralakja lett 12

Next