Ország-Világ, 1972. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-29 / 48. szám
„Teljesítjük...” A jó öreg „kávédaráló” ma talán valamelyik közlekedési múzeum féltett kincse, vagy az is lehet, hogy beolvasztva, újjászületve még most is rója a kilométereket a végtelen orosz síkságon. Negyvenegynéhány évvel ezelőtt azonban — a felvétel Lenin halálának hatodik évfordulóján készült — még fontos szerepet töltött be, bár már akkoriban sem képezhette az eszményinek túlozható legkorszerűbb típust. A forradalom vihara, majd a polgárháború pusztításai után megtépázott szovjet gazdasági életnek talán a legfontosabb ágazata volt a vasúti közlekedés és szállítás, amely a földrésznyi kiterjedésű ország egyes részei között szinte az egyetlen összekötőkapocsként szolgált. „Teljesítjük Lenin végakaratát” — ezt a jelmondatot írták a vasutasok a fellobogózott mozdony homlokára. Ma már nem díszítik a szerelvényeket zászlókkal, transzparensekkel, de hogy az akkori vasutasok teljesítették is fogadalmukat, annak a mai szovjet közlekedés tényszámai a legékesebben szóló bizonyítékai. Az egész országot behálózó, korszerű és menetrendszerű pontosságukért nálunk is gyakran irigykedve emlegetett — járatok ezrei, a világ legnagyobb polgári légi közlekedési hálózata, egyre korszerűbb, gyorsabb, biztonságosabb közlekedési eszközök — ez napjaink valósága. De hogy idáig jutottak, azt ezeknek az öreg masináknak is köszönhetik. És a behavazott peronon ácsorgó akkori vasutasoknak. „Réti Oroszország ! Béke már rád ! Sziken tolni szuvas faekét ? Szenvednének ők is, hogyha látnák, a szép sor nyírfák és jegenyék.” Így vallott és remélt egykor Szergej Jeszenyin - s szólt számunkra Illyés Gyula tolmácsolásában a szovjethatalom hajnalán. A keményen valóságos, mégis költői öt évtizednek adózik e néhány kép és sor, a Szovjetunió ötvenéves krónikájának, amely oly sok fejtörést okozott ellenségeinek s oly sok együttérző örömöt barátainak. Az archivális értékű, eredeti - hitelesen korhű - fényképeket Grósz E. András, a Magyar Televízió munkatársa, korabeli dokumentumok felhasználásával, gyűjtötte lapunknak, magyarországi „ősbemutatóként”. Az APN szovjet hírügynökség ugyancsak rendelkezésünkre bocsátotta képarchívumának ritkaságait, valamint egy-egy szövetséges köztársaságról legfrissebben készült fotóit hozza nyilvánosságra ezeken az oldalakon. A felvételeket Fenyves György, Horváth J. József, Kelemen Gyula, Némethi Györgyi, és Szilágyi Péter kommentálja. A tegnap történelmi pillanataihoz társították a ma, a jelenkor tanúságtételét, egy „csokor” archív képet egy szovjet köztársasághoz. Az összevetés így valóságos, s így teljesebb a jeszenyini költői vallomás: ,,Hallgatom, hogy csahol közel-messze a motor, amíg bőg, zeng az ég. Fognám fülemet a két kezembe, ha megint a kordék kezdenék !” KAZAH JELZŐTÜZEK Egy cári tisztviselő jelentése az 1800-as évek végéről: „Ez a föld csupán nyájak legeltetésére alkalmas, lakói e munka végzésén kívül legfeljebb arra valók, hogy az igy nyerhető nyersanyagokból tárgyakat készítsenek és a mi termékeinket megvásárolják. Mindvégig erre kell őket rászorítani." * 1919 őszén a Frunze vezette Turkesztáni Front megkezdi a kazahlakta területek felől típusú lakóházak a fővárosban, Alma-Atában szabadítását. Sok hőstett születik. Lenin a Kremlben aranyórával és karddal ajándékozza meg F. Guljajev öreg parasztot, aki nagy csapat fehérgárdistát vezetett tévútra a Szemipalatyinszk környéki mocsarakban. 1920 őszén megalakult a Kazah Autonóm Köztársaság. * 1928-ban Urquart angol nagytőkéstől levél érkezik a Szovjetunió Fő Koncessziós Bizottságához: „Nem engednék meg nekem, hogy beletúrjak ezekbe a BalhaS-tó körüli pusztákba? Önök ott ötven vagy száz évig úgysem lesznek képesek semmit sem csinálni." * 1936 decemberében Kazahsztán új alkotmánya befejezett tényként foglalja okmányba a szocializmus alapjainak lerakását Kazahsztánt Szovjet Szocialista Köztársaságnak nyilvánítják és felveszik a szovjet államszövetségbe. * Megindul a szocialista iparosítás második nagy hulláma. Dinmuhamed Kunajev, a Kazah KP jelenlegi első titkára így emlékezik erre: „A Balhas-tó északi partjára az ország minden részéből özönlöttek a komszomolisták és a különböző nemzetiségű szakemberek: oroszok, ukránok, kazahok, moldvánok, beloruszok, grúzok, üzbégek, tatárok, németek, ujgurok és koreaiak. Rendkívül nehéz körülmények között dolgoztak." Így nőttek ki a pusztából az első nagy ipari központok: Kamnrad, Dzsezkazgan, Karaganda, Ekibasztuz, Lenyinogorszk. Egy korabeli verssor: „A kazahok már nem ugyanazok - a sztyeppe ma már nem ugyanaz” — Tarr Zsarakov kazah költő. A Nagy Honvédő Háborúban Kazahsztán a hátország egyik erőssége lesz. A fenyegetett nyugati országrészekből több tízezer ember - több gazdasági és kulturális intézmény - költözik át ideiglenesen vagy végleg erre a