Ország-Világ, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-26 / 39. szám

(jJ ^ÚttDüdDmODDDlls SZÍNÉSZMÚZEUM: RÓZSAHEGYI KÁLMÁN Bizonyos, hogy a felfedezés erejé­vel hat majd, amikor újra megjelenik a képernyőn. Rózsahegyi Kálmánról ugyanis mintha kissé elfelejtkezett volna a közönség. Pedig jelentős szí­nész volt és ugyanolyan jelentős szí­nészpedagógus. Pályája kezdetben a népszínművek paraszthőseihez kap­csolódott, később bizonyos mértékig eltért tőle, de remek karakter-alakí­tásai, ízes fő- és epizódszerepei ma is teljes bizonyossággal meghódítják majd a közönséget. Adás: október 3., szerda 20.50. A népszerű szerzőpár, Pintér István is Szabó László kétrészes tv-játéka — rémfilm. Egy magyar disszidensből nyugati ügynökké vedlett ember dró­nája. Szabotőr-feladattal lépi át a határt és kezd „munkához”. Csak­hogy tevékenységére felfigyelnek a magyar elhárítók — és elkezdődik f­ordulatos, izgalmas, és sok meglepe­­éssel teli kalandsorozat. A tv-játék főszerepeit Némethy Ferenc, Su­­lyovszky Szilvia, Dózsa László, Hor­váth Tivadar és sokan mások alakít­­ják. Adás: október 5., péntek 20.00 óra is 6., szombat 20.10. GILBERT BÉCAUD MŰSORA „Monsieur 1000 000 Volt” — sok-sok sztendővel ezelőtt ezzel a címmel illet­­e egyik kritikusa a mai francia anzon egyik legjelentősebb képvi­­előjét, Gilbert Becaud-t. Kezdetben a rasszikus zene híve volt, s művelője, la énekes. És komponista. Egyik tit­­a: hihetetlenül szuggesztív előadás­mód­ja, mely „átjön” minden techni­­ai közvetítő­ eszközön, a tv-kame­­ák rideg, tárgyilagos optikáin, a film­­zalagokon, magnetofon-szalagokon, lost képernyőre kerülő műsora is ppen ezt bizonyítja. idás: október 7., vasárnap 21.00. KÜLÖNÖS VADÁSZAT­­OKTÓBER 1., HÉTFŐ A RÁDIÓ ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMAI KOSSUTH RÁDIÓ: 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.05: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. Idő­járás jelentés. 12.00: Déli Krónika. 15.00: Hírek. Idő­járás jelentés. 17.00: Hírek. Idő­járás jelentés. 19.00: Esti Krónika. 22.00: Hírek. Idő­járás jelentés. PETŐFI RÁDIÓ: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) 11.00—11.05: Hírek. Idő­járás jelentés. 13.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. (Az URH rádió is közvetíti) 20.00: Az Esti Krónika külön kiadása. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 24.00: Hírek. Idő­járás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) Kossuth rádió. 8.15: Operarészletek. 9.01: Folyta­tásos regény. IX. rész. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.39: Elbeszé­lés. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.511: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.10: Szimfonikus ze­ne. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Polkák. 16.05: Az élő népdal. 16.15: A Balti-tengertől a Csendes-óceánig. 16.35: Zongoraművek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Sajtókonferencia Zala megyében. 19.40: A Rádió Kabarészínháza. 20.53: Tánczene. 21.30: Mikrotánc. 22.20: Népdalok. 23.05: Zenés játék rész­letek. 0.10: Mozart-dalok. Petőfi rádió. 8.05: Nótacsokor. 9.03: Ezeregy dél­előtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Kínai nép­dalok. 12.10: Zenekari muzsika. 14.00: Kívánságmű­sor. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Szimfonikus zene. 18.56: Közkívánatra. 20.28: Operaközvetítés. 23.15: A hét zeneműve. 23.45: Szimfonikus zene. OKTÓBER 2., KEDD­­ Kossuth rádió. 8.20: Színes népi muzsika. 9.00: Harsan a kürtszói 9.35: Operarészlet. 10.05: Iskola­­rádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12.35: Melódiakok­tél. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Mese­játék. 15.10: Rádióis­kola. 16.11: Riportműsor. 16.31: Nóták. 17.05: Fiatalok stúdiója. 17.37: Az átlagtól délnyugatra. 18.02: Lemezmúzeum. 18.30: A Szabó család. 19.25: Népi muzsika. 20.00: Egy óra a Ber­lini Rádióban. 21.03: Kilátó. 22.30: Új operalemezek. 23.10: Tánczene. 0.10: Francia kórusmuzsika. Petőfi rádió. 8.05: Dalok. 9.03: Örökzöld dallamok. 9.47: Tamássy Zdenkó dalaiból. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: Perui dallamok. 12.15: Operarész­letek. 13.30: Törvénykönyv. 13.20: Szimfonikus ze­ne. 14.00: Zenés délután. 18.10: Rádió szabadegye­tem. 18.35: Régi hangszerek világa. 18.56: Operett­­részletek. 19.35: Régi hangszerek világa. 18.56: Ope­rettrészletek. 19.35: Hangversenyközvetítés. 21.20: Szimuláljuk a jövőt. 21.40: Verbunkosok. 22.20: Könnyűzene. 23.15: Kamarazene. OKTÓBER 3., SZERDA Kossuth rádió. 8117: Operaközvetítés. 10.05: Nyit­nikék. 11.30: A Szabó család. 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Nóták. 13.50: Budapesti Művészeti Hetek. 14.30: Nőkről a nőknek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Dalok. 16.05: Népi muzsika. 16.32: Riportmű­sor. 16.47: Könnyűzene. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Budapesti Művészeti Hetek. 19.35: Hangver­senyközvetítés. 21.30: Népdalok. 22.20: Kórusok. 23.00: Könnyűzene. 0.10: Alar­us-együttes műsorá­ból. Petőfi rádió. 8.05: Táncdalok. 8.30: Nóták. 9.03: Kíváncsiak Klubja. 10.10: A zene hullámhosszán. 12.00: Mozart-művek. 12.40: Falurádió. 13.03: Szimfo­nikus zene. 14.00: Zenés délután. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Magyar zeneművek. 19.08: Körkapcso­lás kupa­mérkőzésekről. 21.20: Rádiószínház. 22.06: Zongoraművek. 22.20: Szimfonikus zene. 23.15: Ope­rarészletek. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió. 8.20: Zongoraverseny. 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.25: Verbunkosok. 10.05: Iskolará­dió. 10.30: Debussy-művek. 11.14: Gondolat. 12.35: Melódiákoktól 13.55: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.22: Két fúvósötös. 14.44: Versek. 15.10: Háromszáz ház — engedély nélkül. 16.05: Operaáriák. 16.39: Em­ber, mint Te. 17.05: Nótacsokor. 17.35: Riportműsor. 18.00: Budapesti Művészeti Hetek. 19.25: Játék a könyvtárban. I. 20.38: Magnósok figyelem. 21.22: Felhőkiáltó. 22.30: Nóták. 22.49: Német előadómű­vészek. 0.10: Filmzene. Petőfi rádió. 8.05: A Rádió Dalszínháza. 9.49: Fú­­vósesztrád. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Ope­rarészletek. 13.03: Barokk és klasszikus kórusmu­zsika. 13.30: Angol nyelvlecke. 14.00: Ifjúsági ran­devú. 18.10: Örkény István írói útja. 18.40: Könnyű­zene. 19.35: Hangversenyközvetítés. 21.20: Népdalok. 22.00: Szimfonikus zene. 22.25: A színháztörténész mondja. 22.40: Operettrészletek. 23.15: Népdalok, néptáncok. OKTÓBER 5., FENTEK Kossuth rádió. 8.20: Slágermúzeum. 9.00: Folyta­tásos regény. 9.25: Zongoraszonáták. 10.05: Iskola­rádió. 10.35: Szimfonikus zene. 11.10: Operaáriák. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.45: Üz­letről — üzletre. 14.00: Születésnapi ajándék. 14.25: Nyitnikék. 15.10: Magyarán szólva. 15.25: Weiner: III. divertimento. 15.40: Kóruspódium. 16.05: Buda­pesti Művészeti Hetek. 17.05: Külpolitika­­figyelő. 17.20: Operafelvételek. 18.05: A Rádiószínház bemu­tatója. 18.34: Szimfonikus zene. 19.40: Népdalest. 20.26: Félóra sanzon. 20.59: Láttuk, hallottuk. 21.19: Budapesti Művészeti Hetek. 22.20: Berlini sláger­koktél. 23.00: Mozart-művek. 0.10: Zenés játék rész­letek. Petőfi rádió. 8.06: Barokk muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Nem­zetiségeink zenéjéből. 12.20: Liszt-zongoraművek. 13.03: Lily Pons és Flaviano Labo énekel. 13.30: Is­kolarádió. 14.00: Zenés délután. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Húszas stúdió. 19.10: Nóták. 19.35: Hangversenyközvetítés. 21.20: Fejezetek az orosz nép történetéből. 21.35: Operettdalok. 22.00: Holnap közvetítjük ... 22.20: Kodály Zoltán a világhír út­ján. 23.15: Népdalcsokor. OKTÓBER 6., SZOMBAT Kossuth rádió. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Operarészletek. 9.15: Nóták. 10.05: Népi zene. 10.20: Hangversenyközvetítés. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiákoktól. 14.25: Új Zenei Újság. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra. 17.30: Elbeszélés. 17.58: Egy óra az Eterna hanglemezgyárban. 19.30: Operettest. 20.34: Budapesti Művészeti Hetek. 21.21: Amerikai muzsika. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Operarészletek. 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió. 8.­15: Régi magyar táncok. 8.20: Tánc­dalok. 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.03: Gyer­mekkórusok. 9.10: Szabad Szombat. 11.05: Operett­részletek. 11.50: Zenekari muzsika. 13.03: Gazdaságról mindenkinek! 13.33: Operaáriák. 14.00: Napraforgó. 15.00: Falurádió. 15.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó­­mérkőzésekről. 16.05: A hét műsorából. 17.29: A Nep­tun birodalmában. V. 18.15: Kalandozás. 19.35: Hang­versenyközvetítés. 21.25: Népi zene. 22.01: Rádiójáték. 23.15: Örökzöld dzsessz-melódiák. OKTÓBER 7., VASÁRNAP Kossuth rádió. 6.10: Kellemes vasárnapot! 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.20: Rádiójáték gyerme­keknek. 9.00: Szivárvány. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.08: Nagy mesterek. 14.34: Az NDK nemzeti ünnepén. 15.08: Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.00: Mi dol­gunk a világon? 16.20: Faluról falunak. 17.05: Eöt­vös József művei. .17.57: Mi a titka? 19.15: Rádió­­színház. 20.00: Slágerturmix. 20.40: Világlíra. 20.55: Operettrészletek. 21.33: Művészfelvételek. 23.27: Nép­dalok. 0.10: Operaáriák. Petőfi rádió. 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Kétorgonás concertók. 8.00: Mit hallunk? 8.30: Vendégségben őseinknél. 9.11: Gyermekkórusok. 9.23: Nyitnikék. 9.53: Kamarazene. 10.25: A Rádió Kabarészínháza. 11.35: Londoni beszélgetés. 12.05: Vígopera. 12.50: Mesejáték. 13.55: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.50: Művészleme­zek. 16.05: Táskarádió. 17.00: A vasárnap sportja. 17.30: Szimfonikus zene. 18.05: Mit üzen a Rádió? 18.40: Táncdalok. 19.06: Láttuk, hallottuk. 19.35: Hangversenyközvetítés. 21.15: Riportműsor. 21.30: Népi zene. 22.00: Népszerű énekesek. 23.10: Operett­dalok. 23.27: Zongoraművek. ELKA, RÁDIÓ-, TELEVÍZIÓJAVÍTÁS RÁDIÓ OKTÓBER 1-111L 7-16 27

Next