Ország-Világ, 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-27 / 13. szám
jó VáttKDDQDDmPs „ÉS SZÍNÉSZ benne MINDEN FÉRFI ÉS NŐ" Újabb fontos állomásához érkezett a kitűnő Gyárfás Miklós „kalandozása” kétezer év színpadán. A színész kérdez című adás Csehov színházával, drámaírói művészetével foglalkozik. Csehovot méltán tartja az irodalmi és színházi köztudat a modern dráma voltaképpeni megteremtőjének: remekművei kijelölték azt az utat, melyen századunk színpadi szerzőinek sokasága — Arthur Millerig és Tennessee Williamsig bezárólag — elindult. A műsorban Gyárfás Miklós Horváth Jenővel és Bessenyei Ferenccel beszélget, részletek kerülnek bemutatásra az Ivanovból és a Ványa bácsiból, és sor kerül a Hattyúdal című egyfelvonásos ősbemutatójára is, Bessenyei Ferenc, Bodnár Erika, Drahota Andrea, Ronyecz Mária és Szersén Gyula közreműködésével. HÚSZ ÓRA Fábri Zoltán nagyszerű alkotása az irodalom és filmművészet találkozásának ritka szép pillanata. Sánta Ferenc regénye a felszabadulás óta eltelt időszak magyar irodalmának egyik legkiválóbb műve: klasszikus tömörséggel, drámaisággal, az egyéni sorsok általános érvényű megfogalmazásával, a maga teljességében képes megmutatni a magyar falu élettörténetét az 1945-öt követő évtizedben. S Fábri Zoltánnak sikerült a lehetetlen: szinte észrevétlenül mentette át a könyv értékeit a filmvászonra, s azok még gazdagodtak is a „filmes” eszközök által. A kitűnő szereplőgárdából külön is szeretnénk felhívni a figyelmet Páger Antal és Görbe János kivételes alakítására. Képünkön Fábri Zoltán. Adás: április 5. péntek 21.50. Adás: április 2. kedd 20.00 A RÁDIÓ ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMAI KOSSUTH RADIO: 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora: 8.05: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. Időjárás Jelentés. 12.00: Déli Krónika 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 19.00: Esti Krónika. 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. PETŐFI RÁDIO: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) 11.00—11.05: Hírek. Időjárás jelentés. 13.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. (Az URH rádió is közvetíti) 20.00: Az Esti Krónika külön kiadása. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) ÁPRILIS 1. HÉTFŐ Kossuth rádió. 8.15: Operarészletek. 9.06: Regényrészlet. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Riportműsor. 10.50: Balettszvit. 11.15: Budapesti ballada. 12.35: Tánczene. 13.20: Népdalok. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.10: Kóruspódium. 14.40: Dr. Nagy János írása. 15.10: Történelmi arcképcsarnok. 16.05: Hangjáték. 16.43: Dalok József Attila verseire. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Szóljatok játszók, regölők! 19.25: A Rádió Kabarészínháza. 20.30: Mozart Műveltségi Verseny. 22.20: Divatos divatok. 22.50: Holnap közvetítjük. 23.10: Nóták. 0.10: Operákból. Petőfi rádió. 8.05: Szovjet dalok. 8.16: Népdalcsokor. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhoszszán. 11.45: Otthont teremtő állatok. 12.00: Zenekari muzsika. 14.00: Kívánságműsor. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Kalandozás. 19.20: Népi zene. 20.23: Slágermúzeum. 21.03: Kémek, ügynökök, katonák. 21.23: Zenés játékokból. 22.20: A hét zeneműve. 22.50: Kovács Andor gitározik. 23.15: Charles Münch felvételeiből. ÁPRILIS 2. KEDD Kossuth rádió. 8.20: Népi zene. 9.00: Harsán a kürtszó! 9.35: Operettrészletek. 10.05: Hangjáték. 10.35: Zenekari muzsika. 12.35: Melódiakoktél. 13.49: A Bpesti Fúvósötös játszik. 14.02: A Gyermekrádió műsora. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.10: Rádióiskola. 16.05: Újítási díj. 16.25: Lemezek közt válogatva. 17.05: Fiatalok Stúdiója. 17.30: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.53: Hol járt, mit csinált? 18.08: Népi zene. 18.30: A Szabó család. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Hangverseny. 21.30: A mezőgazdasági rovat műsora. 21.50: Könnyűzene. 22.30: Operettdalok. 22.50: Az ötödik öt esztendő. 23.10: Bartók-művek. 0.10: Spirituálék. Petőfi rádió. 8.05: Operákból. 9.03: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. 9.30: Mozart: D-dúr fuvolaverseny. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Romantikus kamarazene. 13.03: Törvénykönyv. 13.20: Monteverdi madrigálok. 14.00: Zenés déután. 18.10: Kincsünk a víz. 18.35: Éneklő világ. 19.00: Népdalok. 19.39: A színháztörténész mondja. 20.28: Rádiószínház. 21.12: A Fáy-együttes műsorából. 21.30: Svéd Sándor műsora. 22.00: Tánczene. 22.25: Évfordulók nyomában. 23.15: Népi zene. ÁPRILIS 3. SZERDA Kossuth rádió. 8.20: Kincsünk a víz. 8.45: Pol-beat, dalok. 8.56: Regényrészlet. 9.16: Zenekari muzsika. 10.05: A Gyermekrádió műsora. 11.30: A Szabó család. 12.35: Tánczene. 13.20: Népi zene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.30: Nőkről é nőknek. 15.10: Harsan a kürtszó! 16.05: Atlasz. 16.30: Szovjet népek zenéjéből. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Hangverseny. 18.20: Ünnepi köszöntő. 18.40: Liszt: Les Préludes. 19.25: Rádiószínház. 20.32: Magnósok, figyelem! 21.20: Nóták. 22.20: A jazz világa. 23.20: Musicalekből. 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió. 8.05: Händel-művek. 9.03: Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. 9.30: Népi zene. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Operarészletek. 12.40: Házunk tája. 13.03: Kodály- és Ravel-művek. 14.00: Sport... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Népdalok. 18.40: Ifjúsági rádiójáték. 19.26: Chopin: h-moll szonáta. 20.38: Hogyan tanuljunk meg alkotni? 21.08: Rossini-ciklus. Április 4. csütörtök Kossuth rádió. 8.05: Kórusmuzsika. 8.18: Népi zene. 8.52: Meseopera. 9.22: Magyar előadóművészek felvételeiből. 10.34: Nemzedékem történetéből. 10.45: Népszerű énekesek műsorából. 12.20: Nóták 15.08: A fehér homok országa. 15.27: Hangverseny. 17.05: Rapcsányi László műsora. 17.30: Operettrészletek. 18.00: Magyar zeneművészek portréja. 19.10: A zene nem ismer határokat. 19.55: Az emlék jelenet 1944. 20.31: Népi zene. 21.03: Mozart: Esz-dúr szimfónia. 21.36: Lemezmúzeum. 22.15: J. Greco és Yves Montand énekel. 23.00: Operákból. 0.10: A Camerata Hungarica felvételeiből. Petőfi rádió. 7.00: Operarészletek. 7.40: Könnyűzene. 8.10: Szimfonikus zene. 9.00: Versek. 9.20: A Bergendy együttes felvételeiből. 9.54: Kantáta. 10.00: Népi muzsika. 10.30: Verdi: Attila. 12.41: Mesejáték. 14.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 14.22: Kabarékeverék. 15.02: A Rádió Dalszínháza. 16.05: Budapesti ballada. 16.50: Polkák. 17.00: Művészlemezek. 18.10: Csak fiataloknak! 19.10: Pesti házak titkai. 20.10: Magyar muzsika. 20.43: Szervusz, Budapest! 22.10: Szigeti József hegedül. 23.10: Magyar jazz együttesek felvételeiből. Április 5. péntek Kossuth rádió. 8.20: Szimfonikus zene. 8.55: Tavaszi szél. Szabó Pál regényének befejező része. 9.15: Örökzöld dallamok. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Kovács Dénes hegedül. 11.10: Operarészletek. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Kórusok és népi zenekarok műsora. 13.50: Gyermekrádió műsora. 14.15: Rádiójáték. 15.25: Magyar Rádió énekkara. 16.05: Mindenki könyvtára. 16.35: Virágénekek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bartók: Táncszvit. 17.40: Láttuk, hallottuk. 18.00: Hosszas stúdió. 19.40: Évfordulók nyomában. 20.32: Külpolitikai dokumentumműsor. 21.05: Házimuzsika. 22.20: Félóra sanzon. 22.50: Meditáció. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Fanfárzene. Petőfi rádió. 8.05: Nótacsokor. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Barokk muzsika. 12.45: Az ifjúsági versek. 13.03: Szimfonikus zene. 14.00: Kettőtől hatig. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Mozart: Esz-dúr szimfónia. 18.47: Filmekről. 19.02: Operarészletek. 19.39: Amatőr színjátszók országos versenye. 20.28: Moszkvai szlágerkoktél. 21.08: Verbunkosok, népdalok. 21.54: Rádiószínház. 23.15: Operettrészletek. április 6. szombat Kossuth rádió. 8.20: Lányok , asszonyok. 8.43: Offenbach: Hoffman meséi. 11.37: Olvasnivaló. 11.52: Gottlieb: Az ifjúság nyitánya. 12.45: Melódiakoktél. 13.57: Kóruspódium Veszprémben — 2. rész. 15.10: Sanzon-lexikon. 16.00: 168 óra. 17.30: Köszöntjük művészeti díjasainkat.. 18.00: A zongoraművészet első aranykora. 18.40: Népdalok. 19.30: 139—060 A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Haydn-művek. 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió. 8.05: A Berlini rádió énekkara Schumann kórusokat énekel. 8.20: Slágermúzeum. 9.03: Népdalok, néptáncok. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Musicalslágerek. 12.20: Cherubini: D-dúr szimfónia. 13.03: Magyar előadóművészek Mendelssohn-felvételeiből. 14.00: Országjáró úttörők. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.00: Operarészletek. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: A hét műsorából. 16.47: Tudósaink arcképcsarnoka. 17.25: Lemezek közt válogatva. 18.15: A Rádió Kabarészínháza. (ism.) 19.35: Kapcsoljuk a Zenekadémia nagytermét. 21.30: Verbunkosok, nóták. 22.19: Sugár Rezső műveiből. 23.15: Slágerstaféta. április 7. vasárnap Kossuth rádió. 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.20: Vohós zenekari művek. 9.00: Szóljatok játszók, regölők! 10.03: Gyermekkórusok. 10.14: Új tavaszi seregszemle. Ady Endre versei. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Évfordulók nyomában... 13.44: Pillantás a nagyvilágba. 14.04: Nagy mesterek —világhírű előadóművészek. 15.08: Feltámadás — regényrészlet. 15.58: Népdalkörök. 16.23: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.30: Operarészletek. .17.45: Világlíra. 18.00: Kedves lemezeim. 19.15: Irószobám. 20.10: Népdalok 20.30: Mozart Műveltségi Verseny. 22.25: Együttesek felvételeiből. 22.45: Levelek a világirodalomból. 23.00: Beethoven-szonáták. 0.10: Operettrészletek. Petőfi rádió. 8.30: Mit hallunk? 9.06: Népművészek a mikrofon előtt. 9.26: Az Operaház történetéből. 10.20: Rádiószínház. 11.27: Operettkettősök. 11.40: Láttuk, hallottuk. 12.00: Zenekari muzsika. 13.01: Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a rádió? 15.35: Operarészletek. 15.50: Fúvószene. 16.05: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei. XXI. rész. 17.29: A rock mesterei. 18.05: A vasárnap sportja. 18.30: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.40: Skaldowie együttes lemeze. 19.18: A szép Galathea — operettrészletek 20.15: Ez is, az is. 21.59: Opera előadás. 23.10: Népi muzsika. GELKA,RÁDIÓ, TELEVÍZIÓJAVÍTÁS 29