Ország-Világ, 1974. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-24 / 30. szám
Tévé-levél egy kolonnai este... -ről „Gyümölcssalátá”-nak nevezte — a júliusi Szomjat este előtt mondott szavaiban — e valóban többféle, édesebb s fanyarabb „ízek”-ből összeálló műsorsorozatot Tamási Eszter. Meg kell vallanunk, hogy — bár igazán nagyképűség lenne ezt a szórakoztatónak, pihentetőnek szánt műsort valamiféle elvont „színvonalasság*” magaslatáról nézni, eddig egy kicsit túl édeseknek, így is mondhatnánk, kissé „geil”-nek éreztük a Televízió cukrászai által „feltálalt” készítményeket. A legutóbbi műsor azonban jobb volt az eddigieknél. Jobb volt, mert a szerkesztőknek volt bátorságuk — egy Szerenád című, később is sugározható műsorszám rovására — megszólaltatni (és egyben meg is énekeltetni) a moszkvai Csajkovszkij zenei versenyről frissen hazatért művészeket, akik e „marathoni”, három hétig tartó, nemzetközi zenei „mérkőzés”-en értek el szép sikert. Ez a műsorszám azonban talán nem lett volna ilyen érdekes, a nem zenebeállítottságú nézők számára is, ha Szegvári Katalin nem tudja olyan ügyesen kérdezni „páciensei”-t. Jobb volt a műsor azért is, mert láttunk egy hosszú című, ugyanakkor rövid — ám rövidségében is szellemesen sokat mondó — produkciót, Robert Anderson Drágám, egy szót sem hallok, amikor zubog a víz... című játékát, amelyben Gábor Miklós, de Márkus László és Szoboszlay Sándor is bebizonyították, hogy az igazi színészek a tévéhumorban sem ismernek — olcsó — tréfát. Bán Róbert ügyesen rendezte a sznobizmus — és az üzletes színház — szánalmasságát megmutató tévédarabot. Nem volt azonban jobb a Szombat este eddigi színvonalánál A négylevelű lóhere című krimi. Hiányzott be, tőle a lelemény, a fordulat — mindent tudtunk előre — és annyi ötletes krimi rendezője, Bácskai Lauró István ezúttal túl komolyra, sőt komorra vette a színészvezetés munkáját. (Nagy József képei is túl „formabontók” voltak az életből vett bűnügyi történet nem túl paradox, s nem is túl magvas mondanivalójához.) Színvonalon aluli volt az „Idill” című tévéjelenet. A Rádió és Televízió Újság rövid műsorvezetője szerint ebből annak kellett volna kiderülni, hogy „az idősebbek nem mindig értik meg a fiatalok igényeit.” Inkább az derült ki azonban, hogy a tévések sem értik meg mindig, hogy szórakozni — és szórakoztatni — sem lehet megfelelő gondolat, vagy jó ízű humor nélkül. Sajnáltuk Pethes Sándort, aki egy megmerevedett lelkű, egykori bírósági írnok figuráját próbálta a maga kitűnő karakterformáló eszközeivel belevinni a jó alakítást nehezen tűrő jelenetbe ... júl. 29-től aug. 4-ig 0 rádió A RÁDIÓ Á L L A N DÓ MŰ S O R S Z Á M A I KOSSUTH RADIO: 4.25—7.55: Jó reggel*! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.05: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. Időjárás Jelentés. 12.00: Déli Krónika 15.00: Hírek. Időjárás jelentés. 17.00: Hírek. Időjárás jelentés. 19.00: Esti Krónika. 20.00: Hírek. Időjárás jelentés. PETŐFI RÁDIO: 4.25—7.53: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. LN: Hírek. Időjárás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) 11. 00—11.05: Hírek. Időjárás jelentés. 1.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. (Az URH rádió is közvetíti) 2040: Az Esti Krónika külön kiadása. 2000: Hírek. Időjárásjelentés. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) JÚLIUS 29. HÉTFŐ Kossuth rádió. 9.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Nóták. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: A Senki-szigeti nagy kaland. VH. 10.28: Kamaraegyüttes. 10.40: Híres történetek — nagy egyéniségek. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. 14.16: Kórusművek. 14.24: Bolond Istók — rádióváltozat. 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.50: Polkák. 16.05: Fuvolatrió. 16.29: BM Duna művészegyüttese játszik. 16.56: Versek. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Riportműsor. 17.55: Húszas stúdió. 19.30: Csárdások. 19.37: Szegény szerelmesek krónikája — rádiódráma. 20.20: Beethoven felvételekből. 21.30: Riportműsor. 22.20: Népdalok. 2X45: A XX. század gondolatai. 2X00: Gabos Gábor zongorázik. 0.10: Bill Evans zongorázik. Petőfi rádió. 8.05: XIX. sz. operákból. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 1X03: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől hatig. 18.20: Emlékezés régiekről. 18.45: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.10: Cherbourg! esernyők — részletek. 20.30: Riportműsor. 21.30: Népi muzsika. 22.00: Csehszlovák szerzők operáiból. 22.30: A hét zeneműve. 23.15: Operettrészletek. JÚLIUS 30. KEDD Kossuth rádió: 0.20: Harsán a kürtszó 18.50: Operaközvetítés. 11.15: Iskolarádió. 11X5: Szimfonikus zene. 12.20: Ki nyer ma? 1X35: Melódiakoktél. 13X0: Törvénykönyv. 13.53: Az írnok és a fáraó. I .rész. 15.10: Éneklő Ifjúság. 15.20: Élő népdal. 1X30: Kamarazene. 16.26: Kóruspódium. 16.33: Hét bagoly — regényrészlet VII. rész. 17.05: Mozart: Esz-dúr divertimento. 15.57: Könnyűzenei Olimpia — döntő. 18.30: A Szabó család. 19.25: Népzenei magazin. 20.05: A mondabeli Petőfi. 20.45: Régi híres énekes műsorából. 21.03: Örökzöld dallamok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30 Válaszút. 23.03: Népszerű magyar együttesek műsorából. 0.10: Éji zene. Petőfi rádió. 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Népdalok. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 1903: Csajkovszkij műveiből. 13.03: Operarészletek. 14.00: Kettőtől hatig 18.10: Riportműsor. 18.40: Zenés barangolás 19.06: Gitárral angolul. 19.21: Bartók-muzsika. 20.28: Nóták. 21.00: Édes anyanyelvűnk — közvetítés Veszprémből. 2X11: Zenés játékokból. 2X40: Könnyűzenei újdonságok. 23.15: Két magyar vonósnégyes. 23.48: Kozák Gábor József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. JULIUS 3L SZERDA Kossuth rádió. 8.20: Operarészletek. 9.00: Miért szép? 9.20: Könnyűzene. 10.05: A Senki-szigeti nagy kaland. VIH. rész. 10.30: Zenekari muzsika. 12X0: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13X0: Nóták. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak 14.09: Éneklő Ifjúság. 14X5: Irodalmi évfordulónaptár. 15.15: A népdalelőadás mesterei. 15.37: Rossini: G- dúr szonáta. 15.50: Petőfi emlékezete. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Fúvószene. 17X7: Üzletről — üzletre. 17.42: Hallgassuk együtt! 10X7: Könnyűzenei Olimpia — döntő. H. rész. 19X5: Operaösszeállítás. 20.40: Gondolat. 21. 12: Sikerlista 1974. 21.52: A Rádió Hangmúzeumából. 22.20: Nóták. 2348: Zenekari muzsika. 0.10: Filmzene. Petőfi rádió. 8.05: Kórusmuzsika. 8.30: Mi van a varázsdobozban? 9.03: Beethoven zongoraművek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.13: A Váci Vox Humana énekkar énekel. 12X0: Riportműsor. 1X03: Három Vivaldi concerto. 14.00: Kettőtől hatig. 18X0: Föld és csillagok 5. rész. 18.32: Concertino Praga 74. 18.40: Magyar bajnokok tornája. 19.00: Ifjúsági Rádió. 19.30: Mesélő Magyarország. 20X8: Magyar bajnokok tornája. 20.56: Népi muzsika. 21.10: Bartók: A fából faragott királyfi. 21.40: A kalmárok világa. 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 23.15: Operettrészletek. AUGUSZTUS L CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió. 2.20: Szimfonikus muzsika. 10.05: A Senki-szigeti nagy kaland IX. rész. 10.31: Heinrich Schlusnus énekel. 1X20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 13.59: Francia—olasz ellenállási dalok. 14.23: Mihály András műveiből. 15.15: Nóták. 15.35: Rádiószínház. 17.05: Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny. 17.42: Könyvzenei olipmia — döntő XI. rész. 18.35: Filmzene. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Színes népi muzsika. 20.09: Operaközvetítés. 23.18: Nótacsokor. 0.10: Kórusmuzsika. Petőfi rádió. 8.05: A cigányprímás — részletek. 9.03: Népek zenéjéből 9.29: Riportműsor. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Kamarazene. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Romantikus kórusmuzsika. 14.00: Kettőtől hatig. 18.10: Csak fiataloknak. 19.13: Rádióhangversenyekről . 20.28: Rádiójáték. 21X3: Halló, Berlin! Halló, Budapest! 23.31: Gitárral és furulyával. 23.15: Zenekari muzsika. AUGUSZTUS X PÉNTEK Kossuth rádió. 8.20: Nóták. 9.00: Mindenki könyvtára. 9.30: Áriák. 10.00: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12X0: Ki nyer ma? 1X35: Tánczenei koktél. 13X0: Népdalcsokor. 13.49: Riportműsor. 14.04: Tudod-e? 14.29: A magyar muzsika múltjából. 15.18: Magyarán szólva. 15X5: Csajkovszkij: Olasz capriccio. 15.41: Portugál—spanyol mozgalmi dalok. 16.05: Nézőpont. 17.20: Az MRT énekkara énekel. 19.30: Kaleidoszkóp. 26.40: Bemutatjuk új felvételeinket. 20.57: Félóra sanzon. 21X7: Szimfonikus zene. 22.30: Dzsesszklub. 23.30: Operakórusok. 0.10: Bundschuh István citerázik. Petőfi rádió. 8.05: Kamarazene. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 1243: Zenekari muzsika. 14.00: Kettőtől hatig. 18.20: Falusi esték. 19.12: Mozart: Esz-dúr divertimento. 20.28: Hanglemezgyűjtőknek. 21.28: Láttuk, hallottuk. 21.48: Operettdalok. 2X00: Rádiószínház. 23.15: Nóták. AUGUSZTUS X SZOMBAT Kossuth rádió. 8X0: Lányok, asszonyok. 8.40: Nóták. 9.14: Dzsesszfelvételekből. 10.05: Petőfi emlékezete. 10.50: Arturo Toscanini Beethoven-felvételeiből. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiakoktél. 14.25: Új zenei újság. 15.10: Slágermúzeum. 16.00: 168 óra. 17.30: Hét bagoly VUL rész. 17.56: Könynyűzenei Olimpia — döntő. V. rész. 18.25: Zenekari muzsika. 20.10: Zoltán Péter műsora. 21.10: Nóták. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Operettrészletek. 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió. 8.05: Barokk Muzsika. 9.03: Fiatal zongoraművészek. 9.39: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.05: Szombat délelőtt. 1.13: Elektra részletek. 13.03: Riportműsor. 13.18: A Magyar All. Operaház zenekara játszik. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 15.05: Bach-művek. 15X7: Riportműsor. 17.03: Kiváncsiak klubja. 18.10: Régi magyar táncmuzsika. 18X5: Ki ez? 18.40: Magyar bajnokok tornája — elődöntő. 19.00: Közkívánatra! 20.13: Julie Andrews énekel. 20.30: Magyar bajnokok tornája. 21.16: Operaközvetítés. 23.52: Kvartett rézfúvósokra. AUGUSZTUS 4. VASÁRNAP Kossuth rádió. 8.05: Olt kontinens hét napja. 8X0: Verbunkosok, katonadalok. 8.47: Budapesti operaesték Klempererrel. 9.50: Tavaszi eső — vers. 10X3: A 25 éves Gyermekrádió legszebb műsoraiból. 10.57: West Side-i történet — részletek. 1915: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.03: Sanzonlexikon IX. rész. 13.53: Pillantás a nagyvilágba. 14.13: Népdalok. 15.08: Művészlemezek. 16.03: Szegény szerelmesek krónikája — Rádiódráma II. rész. 16.46: Monteverdi-felvételek. 17.05: Nóták. 17.50: Világlíra. 1X05: Nyitányok. 10.31: Könnyűzenei Olimpia — döntő VI. rész. 19.15: Színházi közvetítés. 21X2: Válaszút. 23.03: Slágerexpress. 0.10: André Segovia gitározik. Petőfi rádió. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.38: Mit hallunk? 9.00: Népművészek a mikrofon előtt. 9.13: Az MRT Gyermekkórusa énekel. 9X4: Eddie Fischer kvintettje. 9.50: Jasha Heifetz hegedül. 10.10: Hét család Európában. 10.40: Szívesen hallgattuk. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.53: Pipacsok a tengeri rádiójáték. 14.00: Táskarádió. 15.06: Tolnai erdők. 15.30: Operettrészletek. 16.05: Tánczene. 16.37: Jelenidőben. 17.07: Magyar Zeneművek. 18.15: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 18.55: Tudósaink arcképcsarnoka. 19.10: A rock mesterei — 39. rész. 20.15: Szimfonikus zene. 21.42: Elbeszélés. 22.02: A Rádió Dalszínháza. 23.10: Hovanscsina — részletek. AGELKA ÁTALÁNYDÍJAS TV. JAVÍTÁSI SZERZŐDÉSE KÉNYELEM, BIZTONSÁG 27