Ország-Világ, 1974. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-04 / 36. szám
ország-világa szeptember 9-től 15-ig Tévé-levél Rugyinról Csehovot és „falak”-ba ütköző hőseit, akik közvetve egy új, szebb világ eljövetelének szükségességét sugallják, már igazán jól ismeri a magyar közönség is. Kezdjük azonban ismerni — nem utolsósorban a képernyőről — az egyik „elő- Csehovot”, Iván Turgenyevet is. A napokban látott Rugyinról, amelyet a nagy orosz író hasonló című regényéből, Áprily Lajos fordítása alapján, Szalai Györgyi írt televízióra, rögtön elmondhatjuk, hogy különösen jó „ajánlólevél” ahhoz, hogy még kíváncsibbak legyünk az Apák és fiúk, a Tavaszi hullámok és egy sor mély emberismeretről és finom lélektani érzékről tanúskodó elbeszélés alkotójára. Rugyin egyike a korán jött tehetségeknek — ha úgy tetszik, „felesleges emberek”-nek — a múlt század negyvenes évei Oroszországában. Sehogy sem tud gyökeret ereszteni, s úgy élni, miként a töbi kis- és középnemes, akik, legalábbis egy ideig, felnéznek rá. Az Iglódi István által rendezett játék híven követte a regény — és a rugyini nagy ábrándok és súlyos depreszsziók között vergődő sors — lassú hömpölygését. Ugyanakkor félreérthetetlenül jelezte azokat a fordulópontokat, amelyek miatt ez a tehetséges, életerős férfi (aki pedig szinte „varázserőivel tudott hatni egyes társaságokra) „sorsszerűen” került a korabeli orosz élet peremére. Szilágyi Tiborban a rendező olyan színészre lelt, aki szuggesztíven tudta visszaadni Rugyin összetettségét. A negyedik forduló WaiH&1 megfejtései Ebben a rejtvényünkben a szovjet irodalom néhány jelentős alkotásának szerzőire és szereplőire hívtuk fel a szocialista brigádok és egyéni rejtvényfejtők figyelmét. Miután a beküldött megfejtések feldolgozása még tart, nem ismertetjük, kik szerepeltek a legjobban, de igen sokan felismerték, hogy a rejtvény kulcsa a könyvespolcon szereplő művek szerzőinek felismerésében rejlett, ugyanis Panova, Gladkov, Osztrovszkij, Solohov, Szimonov írták azokat a világhírű műveket is, melyeknek főhőseit rajzokon ábrázolták. A helyes megfejtés tehát a következő volt: 1. Vihar szülöttei — szerző: Osztrovszkij Pável Korcsagin az író „Az acélt megedzik” c. regényének főhőse. 2. A hazáért harcoltak — szerző: Solohov Davidov pedig az író két regényében is szerepel. „Új barázdát szánt az eke” és a „Feltört ugar” c. művekben. Mindkét regény címe helyes megfejtésnek számít. 3. Nehéz esztendők — szerző: Gladkov Gleb Csumolov pedig a „Cement” című regény központi figurája. 4. Fegyvertársak — Szimonov műve Sincov haditudósító pedig először az „Élők és holtak” című regényében szerepel. 5. Fehéren izzik az acél — Vera Panova regénye Danyilov szanitéc a „Fehér vonat” c. regény felejthetetlen alakja. Az ilyen teljes megfejtés tehát három összetevőből állt, ezért hat pont járt, összesen tehát 30 pontot ért el az, aki mindezeket felismerte. Természetesen 2—2 pontot kaptak azok is, akik csak egy-egy adatot soroltak fel. A RÁDIÓ ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMAI KOSSUTH RADIO: 4.25—7.50: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.05: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 12.00: Déli Krónika 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 17.00: Hírek. Időjárás jelentés. 19.00: Esti Krónika. 20.00: Hírek. Idő járás jelentés. PETŐFI RÁDIÓ: 4.25—7.59: a Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) 11.00—11.05: Hírek. Idő járás jelentés. 13.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. (Az URH rádió is közvetíti) 20.00: Az Esti Krónika külön kiadása. 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) SZEPTEMBER 9. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: A Bolgár Kultúra Hete. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczene. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.10: Bányászdalok. 14.22: A Bolgár Kultúra Hete. 14.40: Versek. 15.10: Iskolarádió. 16.05: Operettdalok. 16.19: Több munkáslakást. 16.39: A hét rádióhallgatója. 17.05: A KNDK nemzeti ünnepén. 17.40: Csepeli Utcaszínház. 18.00: Sajtókonferencia az Oktatásügyi Minisztériumban. 19.40: Rádiószínház. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Kórusművek. 22.59: A Bolgár Kultúra Hete. 0.10: Népi muzsika. Petőfi rádió. 8.05: Cigánydalok. 8.30: Beethoven: C-dúr vonósnégyes. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor. 12.00: Operarészletek. 13.03: Útibeszámoló. 13.20: Kórusművek. 13.35: Versek. 14.00: Kívánságműsor. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Híres énekesek műsorából. 18.50: Prokofjev-felvételek. 19.19: A rock mesterei. 20.13: Népi muzsika. 20.45: Világhírű előadóművészek. 22.00: A jazz kedvelőinek. 22.30: A hét zeneműve. 23.15: Daljátékokból. SZEPTEMBER 10. KEDD Kossuth rádió. 8.20: Nóták. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Dávid Gyula: Brácsaverseny. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Händel: G-dúr szvit. 10.56: A Bolgár Kultúra Hete. 11.16: Vígopera. 12.35: Melódiakoktél. 13.45: Törvénykönyv. 14.00: Éneklő Ifjúság. 14.39: Népi zene. 15.10: Munkásélet a Duna mentén. 16.05: Új felvételek. 16.20: Zenés játék részletek. 16.39: Rádiónovella-pályázat. 17.05: Kóruspódium. 17.11: Mivel tudnánk megfizetni? 17.41: A Rolling Stones együttes játszik. 18.30: A Szabó család. 19.25: Lemezalbum. 20.58: A terror éve. 21.28: A Bolgár Kultúra Hete. 22.30: Régi magyar muzsika. 23.30: Népek zenéjéből. 0.10: V. Williams kórusaiból. Petőfi rádió. 8.05: Operarészletek. 9.03: Fúvósművek. 9.25: Népdalok. 9.52: Versek. 10.00: Zenés mű, sor. 12.00: Zenekari muzsika. 14.00: Zenés délután. 18.10: A színháztörténész mondja. 18.25: Concertino Praga ’74. 18 46: Népi muzsika. 19.25: Rózsaolaj és számítógép. 19.40: Filmmelódiák. 20.28: A Bolgár Kultúra Hete. 21.55: Operettrészletek. 23.15: A Bolgár Kultúra Hete. 23.35: Operákból. SZEPTEMBER 11. SZERDA Kossuth rádió. 8.20: Zenés játék részletek. 9.00: Palotai Boris írásaiból. 9.30: Kórusművek. 10.05: „Nyitnikék”. 10.40: A Bolgár Kultúra Hete. 12.35: Tánczene. 13.40: Népdalok. 14.12: Farkas Ferenc dalaiból. 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.05: Operarészletek. 16.35: A Bolgár Kultúra Hete. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.35: Magyar szállodák Pozsonyban. 17.50: Diótörő szvit. 18.13: A Karamazov testvérek. III. rész. 19.25: A Bolgár Kultúra Hete. 20.15: Gondolat. 21.03: Schumann: Asszonyszerelem, asszonysors. 21.27: Tudomány és művészet. 21.52: Énekkar. 22.25: Jazz. 22.50: A Dunánál. 23.10: Századunk zenéjéből. 0.10: Operettrészletek. Petőfi rádió. 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Örökzöld dallamok. 10.00: Zenés műsor. 12.00: Liszt- és Bartók-zongoraművek. 13.03: Opera részletek. 14.00: Zenés délután. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.41: Telemann: Az iskolamester. 19.00: Közvetítés a Bp. Honvéd—DVTK bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.30: Kórusmuzsika. 20.28: Nemzetközi Népzenei Hangverseny. 22.32: Operarészletek. 23.15: Tánczene. , SZEPTEMBER 12. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió. 8.20: Népi muzsika. 9.00: Tudomány és művészet. 9.25: Zenekari muzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.29: Mindenki Könyvtára. 12.35: Melódiakoktél. 13.40: Két országgyűlés közt. 14.00: Zenekari muzsika. 14.40: Iskolarádió. 15.10: Zengjen a muzsika! 16.03: A Bolgár Kultúra Hete. 17.32: Daljáték részletek. 18.110: A megvalósulás útján. 18.35: Két Beethoven-nyitány. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Faragó Laura énekel. 19.55: A Bolgár Kultúra Hete. 20.52: Láttuk, hallottuk. 22.35: Tánczene. Petőfi rádió. 8.05: A Bolgár Kultúra Hete. 9.03: Berki Géza szerzeményeiből. 9.29: Véleménycsere. 10.00: Zenés műsor. 12.00: Nóták. 12.25: Pucciniáriák. 12.43: Pécsi stúdiónk jelentkezik.13.03: Szimfonikus zene. 14.00: Rádiónapló. 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: A Bolgár Kultúra Hete. 19.30: Öt lengyel népdal. 20.28: Az Ifjúsági Rádió műsora. 21.18: Népdalcsokor. 22.00: Rádióhangversenyekről. 22.30: Sanzonok. 23.15: Zenés játék részletek. 23.35: Beethoven: d-moll szonáta. SZEPTEMBER 13. PÉNTEK Kossuth rádió. 8.23: Zenekari muzsika. 9.03: Irodalmi összeállítás. 9.38: Operettmuzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.35: B. Gigli énekel. 11.10: Kovács Dénes hegedül. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.35: Tánczene. 13.20: Népi zene. 13.45: Kapunyitás előtt. 14.00: Csicseri bolt. 14.25: Nyitnikék. 15.10: Magyarán szólva. 15.35: Kóruspódium. 15.46: Indulók. 16.05: Szomszédasszonyok Helsinkiben. 17.05: Külpolitikai figyelő. 117.20: Népi muzsika. 17.40: A magánérdek pályafutása. 18.02: Egy rádiós naplójából. 19.40: A Bolgár Kultúra Hete. 20.43: Komjáthy György műsora. 21.45: Népi zene. 22.20: Szimfonikus zene. 23.15: Versek. 23.30: Könnyűzene. 0.10: Operaintermezzók. Petőfi rádió. 3.05: Keringők. 8.30: Népi zene. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor. 11.59: A Bolgár Kultúra Hete. 13.03: Operarészletek. 14.00: Zenedélután. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Hangjáték. 18.55: Kamarakórus. 19.25: A Bolgár Kultúra Hete. 20.55: Emlékezetes találkozások hangképei. 21.15: A Purcell énekegyüttes énekel. 21.40: Katedra. 22.00: Zenekritikusok hanglemezekről. 22.30: Operettrészletek. 23.15: Népdalok. 23.29: A Bolgár Kultúra Hete. SZEPTEMBER 14. SZOMBAT Kossuth rádió. 8.23: Lányok, asszonyok. 8.43: Holnap közvetítjük... 9.13: Mezők, falvak éneke. 9.36: A Rádió lemezalbuma. ld.05: Johann Strauss: A denevér — részlet. 11.18: A Bolgár Kultúra Hete. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.10: Népdalok, gyermekdalok, regősénekek. 14.25: Új Zenei Újság. 15.10: Slágermúzeum. 16.00: 168 óra. 18.06: Zongoraest. 19.30: 139—660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Operafinálék. 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió. 8.05: Nótacsokor. 9.03: Operaáriák. 9.30: Fúvószene táncritmusban. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Jelképek erdején át.... 12.10: Két zongoratrió. 13.03: Kitágult törzsasztal. 13.30: A Bolgár Kultúra Hete. 14.00: Napraforgó — A Gyermekrádió órája. 15.05: Hangszerszólók. 15.27: A Falurádió műsora. 16.15: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.30: Mozart: Serenata Nottura. 17.44: Ki ez? 18.15: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. 20.15: Boito: Mefistofele — operaközvetítés. 22.08: Svéd Sándor nótafelvételeiből. 22.28: A Bolgár Kultúra Hete. 23.15: Slágerturmix. SZEPTEMBER 15. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap. 10.03: Munkásélet a Duna mentén — Vm. rész. 10.54: Óvodások dalkincse. 11.06: Zenés reklámturmix. 11.14: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szimfonikus hangverseny közvetítése. 13.05: Hegedűs a háztetőn — részletek. 13.20: Rádiólexikon. 13.50: Schubert műveiből. 14.39: Pillantás a szocialista világba. 15.08: Örökzöld dallamok. 15.59: Színházi magazin. 17.05: Nótakedvelőknek. 17.50: Világlíra. 18.05: Népszerű énekesek és együttesek műsorából. 19.15: A Bolgár Kultúra Hete. 21.19: Zenekari muzsika. 22.20: Hegedű-zongora szonátaest. 23.37: Verbunkosok, nóták. Petőfi rádió. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? 9.00: Az MRT Gyermekkórusa énekel. 9.10: Népdalok, néptáncok. 9.45: Leopold Stokowski vezényel. 10.50: Szívesen hallgattuk. 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. 13.11: A Bolgár Kultúra Hete. 14.00: Táskarádió. 15.00: Egy asztal mellett. . . 15.29: Schumann : Dalciklus. 16.05: Zenekari muzsika. 17.00: Nőkről — nőknek.17.30: Sámson és Delila — részletek. 18.10: A Magyar Rádió Karinthy-színpada. 20.15: Nóták. 20.50: A Rádió Dalszínháza. 23.10: A Stúdió 11 felvételeiből. 23.36: Operaáriák. AGELKA ÁTALÁNYDÍJAS T.V. JAVÍTÁSI SZERZŐDÉSE* KÉNYELEM,BIZTONSÁG 27