Ország-Világ, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-04-16 / 16. szám

T­évé-levél költőkről és versmondókról Harminc év magyar költésze­tének tárlata az alcíme A költő felel című versmondó-sorozat­­nak, amelynek záró műsorát az ez évi költészet napja előtt su­gározta a televízió. Természetes­nek éreztük, hogy a műsor három „tétele” előtt egy-egy olyan ver­set mondtak, amely évekkel — sőt, ami a XIX. század költőit il­leti, majd egy évszázaddal — a felszabadulás előtt született. Az elmúlt három évtized legigazibb költeményei ugyanis szerves foly­tatásai — ha megváltozott for­mákkal, eszközökkel is — azok­nak a régi, nagy verseknek, ame­lyekben szintézisben jelent meg haza és haladás, a nép és az em­ber ügye, a mindennapok valósá­ga és az eszméktől, indulatoktól, vágyaktól habzó ég ... A jól meg­választott verseket (Ascher Gab­riella szerkesztő érdeme) kiváló versmondók tolmácsolták. Sokszor hallhattuk már Illyés Gyula Bar­­tók­ ját, többek között Sinkovits Imrétől is, de ahogyan most mondta el a verset, abban külö­nösen megragadó volt a gondolat: a művész (éppen úgy, mint a tu­dós, vagy a nép érdekeinek elkö­telezett politikus) akkor is gyó­gyít, ha kimondja a bajt... A fia­tal Tímár Béla pedig a Tűz című költemény minden misztikus fel­hangtól mentes, bensőséges el­mondásával azok számára is „fel­fedezte” Nagy Lászlót, akik nem ismerték eddig eléggé ezt a nagy költőt. Gáti József — aki éppen most lett Érdemes Művész — böl­csen, önironikusan, szemérmes pátosszal hozta elénk Vas István bölcs, önironikus, szemérmes pá­­toszú versét, a Cambridge-i elé­giát ... Nem vágyálomból fakadó túl­zás, hogy a jó versnek mostaná­ban — a nívós versmondás ered­ményeként is — meglehetősen nagy keletje van. Nem versdöm­­pinget kérünk a tévétől a jó „di­vat” elmélyítése érdekében, ha­nem, hogy minden versmondó műsor ilyen színvonalú legyen. Latinovits Zoltán értelemmel el­bűvölő előadásában hallhattuk most Radnóti klasszikus versét: „Nem tudhatom ...” Hadd tudjuk meg minél többen — és lelkünk redőit áthatóan —, mit rejtenek a költészet tájai” is ... (A.) április 21-től 27-ig A RÁDIÓ ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMAI KOSSUTH RADIO: 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. 8.03: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 12.00: Déli Krónika. 15.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 17.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 19.00: Esti Krónika. 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. PETŐFI RÁDIO: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 0.00: Hírek. Időjárásjelentés. (Azonos a Kossuth rádióval). 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.00: Hírek. Időjárás je­lentés. (Az URH rádió is közvetíti). 20.00: Az Esti Krónika külön kiadása. 23.03: Hírek. Időjárásjelentés. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. (Azonos a Kossuth rádióval) ÁPRILIS 21. HÉTFŐ Kossuth rádió. 8.10: Mit üzen a Rádió? 8.51: Nép­dalok. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Marsel­ner operáiból. 10.49: Ladányi Ferenc. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Zentai Anna és Lerner Ferenc énekel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 1-1.no: Behár György dalaiból. 14.20: Barokk áriák. 14.40: Ablaknyitás. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Fúvósmuzsika. 16.05: Haydn: d-moll szimfó­nia. 16.25: A közoktatás fóruma. 16.45: Régi magyar dalok és táncok. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 18.05: Húszas stúdió. 19.30: Sport­­hiradó. 19.40: Senki többet? Harmadszor. 20.58: A MR népi zenekara játszik. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Kovács Kati és a Gemini együttes felvételeiből. 22.40: Tudósítás helyett. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Dzsesszfelvételekből. Petőfi rádió. 8.06: Kamarazene. 9.03: Ezeregy dél­előtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Zenekari muzsika. 14.20: Kettőtől ötig. I11.00: Ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Cigánydalok, nóták. 18.30: Élet a születés után. 19.10: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Opera. Kb. 21.40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.00: Népdalok. 22.30: A hét zeneműve: Haydn: D-dúr vonósnégyes. 23.15: Daljátékokból. április 22. kedd Kossuth rádió. 8.22: Rossini operáiból. 9.10: Har­sán a kürtszó! 9.45: A Szovjetunió HM Kpti. fúvós­zenekara játszik. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Lenin-da­­lok. 10.45: Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiákoktól. 13.48: Törvénykönyv. 14.03: Az élő népdal. 11.13: Muzsikáló kávédaráló. Mese. 14.49: Az Ifjúsági Rádió új zenei felvételeiből. 15.10: Hum­perdinck, Jancsi és Juliska. 15.24: Rádióiskola. 16.05: Azt beszélik... 17.05: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.35: Munkásklub. 18.05: Urbán Katalin és Bolla Tibor népdalokat énekel. 18.30: A Szabó család. 19.25: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.25: Koz­mosz. Tudományos magazin. 20.49: Balázs Árpád nó­táiból. 21.11: A Rádió lemezalbuma. 23.07: A miká­­dó. Operett.. . 0.10: Granada t­éri szállás. Opera. Petőfi rádió. 8.05: Népdalcsokor. 9.03: Könnyűze­ne. 9.33: Kórusmuzsika. 9.50: Kritikusok fóruma. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Bánk bán. Rész­letek Erkel operájából. 13.03: Wolf: d-moll vonós­négyes. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Olvasólámpa. 18.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 20.25: Használt ko­porsó. Rádiószínház. 21.13: A rock mesterei . 77. rész. 21.58: Liszt zongoraművei. XI. rész. 2220: Ver­bunkosok, nóták. 23.15: Schubert-művek. Április 23. szerda Kossuth rádió. 8.46: A Teno partján. 9.00: Emléke­zés Keszi Imrére. 9.35: Házy Erzsébet és Melis György énekel. 10.05: ..Nyitnikék” — kisiskolások műsora. 10.40: Rimszkij-Korszakov: Seherezádé. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgaz­daságról. 13.40: Miskolci Jónás Géza népi zenekara játszik. 14-10: Vántus István: Szvit szólóhegedűre. 14.19: Epizódok a musical történetéből. 14.44: Vála­szolunk hallgatóinknak. 15.10: Harsán a kürtszó! 15.45: Két Suppé-nyitány. 16.05: Diáktarisznya. 16.35: Kóruspódium. 16.45: Muszorgszkij: Hovanscsina. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Haydn: D-dÚr vo­nósnégyes. 17.49: Kész, nincs tovább, elfogyott. 18.03: A BM Duna Művészegyüttese játszik. 19.25: Egy rá­diós naplójából. 20.12: Gondolat. 21.00: Kodály: Há­ry János. 23.30: Beethoven-művek. 0.10: Holnaptól nem szeretlek. Petőfi rádió. 8.05: Barokk muzsika. 9.50: A szak­­szervezet tárgyalta. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Dvorzsák műveiből. 13.03: Gounod operáiból. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.20: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. 2025: Fiatalok hullámhosszán. 22.00: Halló Ber­lin, halló Budapest! 23.15: Nóták. április 24. csütörtök Kossuth rádió. 822: Mezők, falvak éneke. 8.36: Puccini: Turandot. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Az ope­ra folytatása. 1014: Chopin: Rondo á la Krakowiak. 11.29: Veres Péter: Pályamunkások. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 13.40: Egész emberként. 14.00: Kóruspódium. 14.06: Operettdalok. 14.40: Is­kolarádió. IS­IO: Zengjen a muzsika. 16.05: Találko­zásaim. 17.05: Csárdások. 17.15: Magyar zenemű­vek. 18.05: Az üzemi demokrácia lépcsőin. 13.30: Ilosfalvy Róbert énekel. 18.48: Kritikusok fóruma. 19.30: Kapcsoljuk a Pozsonyi Rádió Hangverseny­­termét. 20.30: Külpolitikai dokumentumműsor Por­tugáliáról. 21.03: Sanzon. 21.33: Tűzzel, vízzel és együtt... 21.43: Székely Mihály énekel. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Bach: VI. brandenburgi ver­seny. 23.00: Tánczene. 23.30: Népdalok. 0.10: Tán­cok a XVI. századból. Petőfi rádió. 8.05: Történelmi indulók. 8.14: Slá­germúzeum. 9.03: Kathy Horváth Lajos és népi ze­nekara játszik. 9.30: Az idő pénz. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 12.00: Versenyművek. 12.43: Pécsi stú­diónk jelentkezik. 14.00: Kettőtől hatig . .. 18-11­: Csak fiataloknak! Komjáthy. 1925: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hegedűverseny. Kb. 21.10: Rádiójáték. Kb. 21.50: Könnyűzene az orgonamuzsika kedvelői­nek. 22.00: Rádióhangversenyekről. 22.30: Nebáncs­­virág. 23.15: A guarany. Opera. Április 25. péntek Kossuth rádió. 8.22: Zenekari muzsika. 9.53: Lot­tósorsolás! 10.05: Iskolarádió. 10.35: Öt Sosztakovics­­poéma. 11.10: A bagdadi borbély. Opera. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 1320: Madaras Gábor népdalokat énekel. 14.05: Az öreg utcai lám­pás. 14.25: ..Nyitnikék". Kisiskolások műsora. 1525: Részletek a Berlini Politikai Dalfesztivál műsorából. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Öt emelet fölös­leges fájdalom. 17.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.49: Vers. 18.00: Külföldről érkezett, népzene. 18.40: Raina Kabaivanszka énekel. 19.30: Közvetítés az EK kardversenyről. 19.40: Irodalmi kávéház. 20.53: Slá­germúzeum. 21.39: Láttuk, hallottuk... 22.15: Sport­hírek. 22.20: Csajkovszkij: Diótörő. 22.45: A Duná­nál. Történelmi figyelő. 23.05: Musicalekből. 0.10: Éji zene. Petőfi rádió. 8.05: Nótacsokor. 8.50: Tíz perc kül­politika. 9.03: Ezeregy délelőtt.. . 10.00: A zene hul­lámhosszán .. . 12.00: A Szovjet Rádió és Televízió szimfonikus zenekara. 12.40: Megemlékezés Tassoról. 13.03: Ruszalka. Opera. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.05: Közvetítés az EK kardversenyről. 18.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hegedűverseny. Kb. 19.25: A hege­dűverseny közvetítésének folytatása. 20.50: Húszas stúdió. 21.53: Népdalok, néptáncok. 22.45: A Magyar Rádió Országos Hegedűversenye. 23.15: Magyar szer­zők műveiből. Április 26. szombat Kossuth rádió. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Gor­donkamuzsika. 9.39: Holnap közvetítjük. 10.05: Rá­diószínház. 11­.33: Mozart: D-dúr zongoraverseny. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiakoktél. 14.10: Zongoraművek. 14.25: Új Zenei Újság. 15.10: Örök­zöld dallamok. 15.00: 108 óra. 17.30: Közvetítés baj­noki labdarúgó-mérkőzéseiről. 13.20: Zenekari mu­zsika. 19.30: Színházi közvetítés. 21.44: Békési es­ték. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: A varázshege­­dű. Részletek. Petőfi rádió. 8.05: Népdalok. 9.03: Bécsi vér­­ rész­letek. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szom­bat délelőtt. 12.00: Cigánydal-feldolgozások. 12.18: Régi híres énekesek műsorából. 13.03: Riportműsor. 13.30: Kórusmuzsika. 14.00: Napraforgó. 15.05: Far­kas Ferenc: Balettszvit. 15.27: A Falurádió műsora. 16.05: A hét műsorából. 17.25: Rokonlátogató test­vérek vn. 17.45: A természet jelzőállomásai. 18.10: Rádiószínház. 19.25: Haydn: D-dúr vonósnégyes. 20.10: Paul Robeson énekel. 20.25: A sport az időt visszaadja! 21.00: Nóták. 21.30: Kölni farsang, kölni karnevál. 22.00: Szimfonikus zene. 23.15: Slágerről — slágerre. ÁPRILIS 27. VASÁRNAP Kossuth rádió. 8.01: Operaáriák. 9.00: Művészeti Magazin. 10.03: Hazánkról szóljatok szép szavak! 11.13: Zenés reklámturmix. 11.21: Edwin Fischer zon­gorázik. 13.01: A mosoly országa. 13.45: Rádiólexi­kon. 14.15: Daloló, muzsikáló tájak. 14.30: Nikola Nikolov énekel. 15.08 Bánk­ Dezső Schumann-műve­­ket zongorázik. 15.56: Versszínpad. 17.05: Nótaked­velőknek. 17.50: Világlíra. 18.05: Marilyn Hume és Nicolae Herlea énekel. 19.15: Slágerek Olaszország­ból. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.25: Móricz Zsigmond elbeszélése. Fel­támadás. Kb. 20.45: A hangverseny közv. folytatása. Kb 21 25: Népdalok. 22.20: M­usica Mundana. 23.00: Harangozó Teréz, Szűcs Judit: Horváth Attila és a Corvina együttes műsorából. Osló: Haydn és Mozart kórusaiból. Petőfi rádió. 7.30: Orgonamuzsika. 8.00: Miska bá­csi lemezesládája. 9.00: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.12: Suppé: Pajkos diákok. 10.21: Szívesen hallgattuk. Vasárnapi koktél. 11.51: Jó ebédhez szól a nóta. 12.41: A kasza meg a macska. Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: Műgyűjtők klubja. 15.30: Nyolc rádió, nyolc dala. 16.05: Régi és új noteszla­pok. Czigány György műsora. 17.29: Nőkről , nők­nek. 18.05: A vasárnap sportja. 19.10: Olasz kórus­­muzsika. 19.35: Mit olvasnak a csepeli gyerekek? 20.15: Nyolc hold föld. Rádiódráma. 21.33: Mefistofe­­le. Opera. 22.20: Könnyűzene. 23.10: Magyar muzsika. RADIO

Next