Ország-Világ, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 1. szám

M­O­K •3­ Mv/IQC o Szakmunkásképzés Emberformálás a Kőbányai úton A Ganz-MÁVAG az egyik legrégibb ma­gyarországi gyár. Terebélyesedő falai között már a múlt század végén megindult a szak­mai utánpótlás képzése. A ma is látható legrégibb osztálynapló 1896-os keltezésű. A régi falak, most újjáfestve, korukat feled­tetik, és a folyosókon kamaszok lépései koppannak. Csupa fiú. A Kőbányai út 23. alatt 7- számú Ipari Szakmunkásképző In­tézet a „férfias” szakmák iskolája. Egyes fémmunkás- és szerelőszakmákból országos viszonylatban, másokból fővárosi viszony­latban itt szerez a legtöbb fiatal szakmun­káslevelet. Annak a nyolcfajta szakmának a „létszá­ma”, amelyet itt tanítanak, országos gon­dokra és országos változásokra vet fényt. Hogyan oszlik meg az egyes tanévek között az a tízezernél is több szakmunkás, aki ne­gyedszázad alatt kikerült az iskola falai kö­zül? „Most ötszáz tanulója van intézetünk­nek, de volt idő, amikor ezerötszáz is volt. A legkedvezőbb létszám hétszáz lenne. En­nek elérésében egy darabig nem bizakodha­tunk, mert az ipari szakmák iránti meg­csappanó érdeklődéstől eltekintve, most de­mográfiai hullámvölgyben is vagyunk. A tizennégy-tizenhat évvel ezelőtt vissza­esett születésszám nálunk most érezteti ha­tását” — mondja Nagy Ferenc igazgatóhe­lyettes, aki 25 éve dolgozik az iskolában. A sajátjukkal együtt mintegy harminc vállalat számára képeznek szakmunkáso­kat. A gyerekeknek körülbelül a fele a Ganz-MÁVAG tanműhelyeiben végzi gya­korlati foglalkozásait. A műszaki fejlődés hatása ezekben a „vállalathoz kapcsolt” szakmunkásképző intézetekben jobban le­mérhető, mint a nem gyári környezetben működő intézetekben. Az oktatók állandóan járják az üzemeket, és — a tanterv hiva­talos módosítását megelőzve — felveszik a tananyagba azokat az új ismereteket, ame­lyeket az adott szakma gyakorlatában már alkalmaznak. Jó példa erre a Ganz-MÁVAG legújabb konstrukciójú, ötezer lóerős Die­sel-mozdonyának műszaki fejlesztése. Bizonyos szakmák „eltűnnek”, helyeseb­ben egybeolvadnak. A korszerű szakmun­kásképzés egyik alapelve, hogy sokoldalú szakemberek szülessenek. Az esztergályos, a marós és a köszörűs szakmát ezért forgá­csoló néven egyesítették: a tanulók mind­három ágazat gépeit megismerik, és az utolsó tanévben szakosodnak. A kazánko­vács, a lemezlakatos és a gyalus szakma is ,,integrálódott” valamely rokonszakmába A fa- és a fémmintakészítők sem léteznek már külön. A tananyag egyéb irányban is fejlődik. A magyar szakmunkásképzés legújabb kort­örténetében fordulatot jelentő 1969. évi IV. törvény középfokú iskolatípussá emelte azt a fajta oktatási intézményt, amelynek rendeltetése a kiegyezés kora óta szinte ki­zárólag a szakképzés volt. A közismereti tantárgyak anyaga bővült, és idővel el kell érnie a középiskola I. és II. osztályának színvonalát. A szakmunkásnak jelentkező fiatalok felkészültsége ennek egyelőre kor­látot szab. Érdekes, hogy szakmunkássá válva — a műhely légkörének is köszönhe­tően — megjön a fiatalok tanulási kedve. A 7. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet végzett tanulóinak majdnem a fele a dol­gozók szakközépiskolájába jelentkezik. Itt három év alatt szakmai és általános mű­veltségük ugrásszerűen emelkedik, és az érettségi után szabaddá válik az út előttük a főiskolákra és egyetemekre is. A Kőbányai úti iskola néhány tanulójától megkérdeztük: miért választotta azt a szakmát, amelyet tanul? Milyen anyagi és erkölcsi segítséget kap tanulóévei alatt? Mik a tervei a jövőre? Oszlányi Kálmán elsőéves felvonószere­lő: — Kisgyerekkorom óta érdekelt a vil­lamosság, szeretek barkácsolni. A tanulás jól megy. Jó tudni, hogy a mi szakmánk a Ganz-MÁVAG-ban, a felvonógyártás meg­indulásával, az egyik legfontosabb szakmá­vá válik. Mezei Zoltán és Gál Ferenc harmadéves forgácsolók. Mezei: — Jártam középiskolába is, de abbahagytam. Nem mondhatnám, hogy az érdeklődés hajtott ide, de aztán megsze­rettem a szakmát. Esztergályos leszek. Az Orion kísérleti műhelyébe járok gyakorlati foglalkozásokra. Megmondom őszintén, az iskolában nem nagyon törjük magunkat, de a műhelyben félünk a leégéstől. A tanul­mányi átlagom 3,4. Ösztöndíj-kiegészítés­sel együtt 620 forint tanulmányi ösztöndí­jat kapok havonta. Gál: — Én is esztergályos leszek, de sze­retnék továbbtanulni. 4,4 a tanulmányi át­lagom, 740 forint tanulmányi ösztöndíjat kapok. A második félévben meg fog ug­rani a jövedelmem, mint minden harmadi­kosnak, mert teljesítménybérbe vesznek. A szabadulás utáni időtől nem félek, mert az első évben a felnőtt normának bizonyos hányadát kell csak teljesítenünk az alap­­bérünkért, és ha ennél többet dolgozunk, 2000 forintra is felmehet a fizetés. Volenik Ervin harmadéves járműszerelő. — Először autószerelő akartam lenni, de nem bántam meg, hogy így alakult. Nagyon érdekelnek a gépek. Az üzemben is jók a tapasztalataim, a Ganz-MÁVAG hídműhe­­lyében vagyok a hét három napján, a szak­munkások megtanítanak a fogásokra, és sok mindenről elbeszélgetnek velem. Az én ösztöndíjam is annyi, mint társamé. Meg­lehet, kicsit egyoldalú vagyok, de a szabad időmben olvasok, legszívesebben a híradás­technikai könyveket bújom. Szilágyi Péter Fotó: Horváth Hmr/ SZÍNHÁZ Csillag a máglyán Utolsóként kászálódok ki a nézőtérről, a tizedik sorból. Továbbgondolom azt, amit a Madách Színházban láttam-hallottam. 1. Miféle csillag ez, hogy tűzhalálra alá­­száll, vagy éppen a máglya hamujából kél ki éghetetlenül, hogy az ég kárpitjáig emel­­­kedjék? S miféle máglya v­égig kellene érjen, hogy csillagot tudjon elemészteni... Sütő András szívéhez, szavához mindig közel állott a jelkép. Már tizennégy esz­­dős magamagát, egy „mesésen gethes ló”­­vonta parasztszekéren a nagyenyedi Beth- Ien-kollégiumba tartva, így látja: „Az em­ber hasznos élete, akár a gabonamagvaké, azzal a törvényszerű — rendszerint mégis váratlan s némelykor a boldogsághoz ha­sonlatos — fordulattal indul, hogy a min­denkori szolgálatos kezek begyűjtik. Be­hordják valahová az eszmék szérűire.” Szép ez a szimbólum, „emberkalangyok, közösségi osz­tagok melegé”-vel folytató­dik, s ha akkor, 1940-ben az íróság felé in­dult legénykéz az út mentéről, mondjuk, olyan tizedik sornyi távolságból láthattam volna, e jelkép jegyében semmiféle törté­nelmi cséphadaréktól nem féltettem volna. Maholnap ötvenéves, de megindítóan hű­séges ifjonti lelkéhez, maga is eszméket ér­lel, vagy másik, szép képével élve: füge­­virág, „amelyről tudós emberek mondják, hogy virágját sohasem hullatja el, hanem — mint a reménység magzatát -­ körülnövi azt a gyümölcsével; bizonyára igenek va­gyunk, akármily csekély értéknek a meg­őrzésére vállalkoztunk”. Ott, Nagyenyeden fogamzott meg, s az­tán 1943-ban, a nyári szünidő esős napjai­ban meg is született a Kálvin—Szervét drá­ma első változata. Azonnal emberszabású lett, mert — a jelek szerint — hosszú belső istápolásra és gyarapodásra szorult, hogy most, jó harmincasán, elénk álljon világol­­ni és melegíteni. Ha előbb teszi, esetleg — maga is, mi is éretlenebbek lévén — köny­­nyen Szervét Mihály sorsára juthatott vol­na, aki azt mondja a drámában: „Jaj an­nak, aki nagyobb sietséggel tanítja az em­bereket, mint ahogy tanulni képesek”. 2. Nagy értéke az egy drámának, ha ki sen­­kiben más-más mondatai révén marad meg emlékezetesnek és elevennek, azt bi­zonyítja általuk, hogy mentes minden szer­zői „eleve-elrendelés”-től. Ez a kifejezés egyébként­ egyik kulcsa Sütő drámájának. Igaz, a kálvini determi­nációt mindig is tagadta, most, a műben. MTI Fotó : Keleti Éva felv. Sztankay István és Huszti Péter

Next