Ország-Világ, 1978. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-04 / 40. szám
származott az ókor két jelentős tudósa: Bion, a filozófus és Poszeidóniosz polihisztor, ismert történész és filozófus. Olviában számos festő, szobrász, ékszerész és éremkészítő dolgozott. Nagy számban kerültek elő olyan érmék, amelyek a város jelképét, a delfin hátán álló sast ábrázolják. Az ásatásokat az Ukrán Tudományos Akadémia irányítja. 1971 óta víz alatti kutatásokat is végeznek a Bug folyó deltájában. Az eddig felfedezett építmények és a vízből napfényre került leletek bizonysága szerint a víz szintje egykor lényegesen alacsonyabb volt, mint ma. Bűnösök, reszkessetek! Akinek bármilyen kételye lenne, hogy pillanatnyilag hol lakik az isten Pakisztánban, elég, ha rápillant erre az Iszlámábád utcáin csak a minap megjelent plakátra. A bűnözők elrettentésén fáradozó majd kétméteres különleges plakáton, a középpontban, arany alapon (istenem, mi máson is lehetne!) Ziaul Hak tábornok, pakisztáni miniszterelnök arcmása díszeleg. Körülötte pedig az iszlám igazságszolgáltatás képes kiskátéja látható: tolvajok, erőszakoskodók, csalók és alkoholisták szigorú nyilvános megkorbácsolásban részesülnek, súlyosabb bűnök elkövetőinek egyes testrészeit amputálják, esetleg felakasztják őket. Hogy ki korbácsol? Hogy ki amputál? Természetesen a tábornok-miniszterelnök katonái — efelől a plakát sem hagy kétséget. Mindezért Hak tábornok arany alapra nyomott feje felett, színpompás virágok sorakoznak, többek között az „istenek virágának” tartott rózsák, abból is mindjárt öt, mert a további kettő balról egy templom, jobbról egy kormányzati épület előtt áll, nem hagyván kétséget, hogy honnan származnak az ítéletek, s hogy hol lakik az isten... A bájos plakáton egy Koránból vett idézet is olvasható: „A kegyes és irgalmas isten nevében.” Nem hanyagolható el azonban a poszter alsó harmada sem, mely meglepően sokat árul el Hak tábornok valódi helyzetéről. Az „isten nevében” cselekvő férfiú egész legnyomtatott személye, egy erős kéz tartotta kés hegyén egyensúlyoz ... Turisták Olvia romjai között. A romok jelentős városra utalnak Csak találgatni lehet, mire használták e csodálatos edényeket lett, és azóta a szervezet csak tehetetlenül vergődik. „A szervezetben éreztem, hogy a társadalomnak szüksége van rám — mondja Eef —, boldog voltam, hogy egyáltalán tehetek valamit. Mikor ez a lehetőség megszűnt, úgy éreztem, az otthon börtönébe kerültem. Apám, nagyapám is munkanélküli — egész nap otthon vagyunk — ilyenkor gyakoriak a súrlódások. Mindenki ingerült, a jövő számunkra cseppet sem biztató.” Az apa, Henk Van Baarsen, ötvenkilenc éves, központifűtés-szerelő. Harminc évet töltött munkában, abból az utolsó nyolcat az NSZK-ban, több száz kilométerre otthonától. Csak hétvégén járt haza, de két éve végleg elbocsátották. „Már korábban nehéz dolgom volt. Negyvenöt után mindenki ,öreg a munkahelyén. Egyremásra újabb és újabb beosztásokat kaptam, azután egyesztendei huzavona után kedves szavakkal bár, de leépítettek. Két esztendeig kapok valamiféle munkanélküli segélyt, de ha az lejár — márpedig ez hetek kérdése —, nagyon nehéz idő vár rám. Még időben befizettem a nyugdíjrészleteket — de nyugdíjat csak 65 éves korom után kaphatok, addig csak a nekem majdan járó összeg töredékéhez juthatok. Feleségem súlyos szívbeteg, félig béna — még ha visszahívnának az NSZK-ba, akkor se mehetnék. Talán soha többé nem sikerül munkához jutnom. Pedig harminc évet dolgoztam, és csak kilencet voltam, különböző korszakokban, munka nélkül.” A nagyapa, Jan Van Baarsen, nyolcvanhatodik évéhez jár közel. Nyugdíjas, nyugdíját hetvennégy éves korában kezdték folyósítani, addig aktívan dolgozott. Tizenkét éves korában állt munkába, egy gazdánál művelte a földet. Később tejesember lett, majd postás, azután felcseperedve belga és német bányákban dolgozott. 1929-ben vesztette el először munkáját — igaz akkor mindjárt kilenc évre —, 1938- ig alkalmi munkákból tengette életét. Mikor kitört a második világháború, Hollandiában 300 ezer munkás volt munkanélküli. 1938 végén elítőmunkásnak állt. 1948-ban a KLM-hez, a holland légitársasághoz került. 1959-ig dolgozott itt, azután nyugdíjba ment, de hét évig még rakodómunkásként és bankküldöncként dolgozott. Azóta semmilyen elfoglaltságot sem tud találni, noha ma is egészséges, szellemileg friss. „Ha újrakezdeném az életem - mondja —, azonnal öngyilkosságot követnék el. Kinek van szüksége ismét a sok nélkülözésre, bizonytalanságra, nyomorra?” dal érkezett a házhoz a támadó. Hála a kutyáknak, nem tudott bejutni a házba, így a dinamitköteg a bejáratnál robbant. A szomszédos házak ablakai is betörtek, de Morgan ezt a támadást is sértetlenül megúszta. Más vidékre költözött, de továbbra is hajlandó tanúskodni a bíróságon abban a perben, amely miatt a sorozatos támadások érték. Nem mindenki ilyen elszánt. Egyre többekben vetődik fel a kérdés: mi történik ha egy bűnügyben tanúskodnak, aztán a bűnöző letölti büntetését és bosszút áll? A tanúskodni hajlandó embereket szerte az USA-ban annyi támadás, megfélemlítési kísérlet éri, hogy ez hovatovább komoly problémát jelent a bíróságok munkájában. Egy nemrég készített igazságügyi tanulmány szerint, a különféle bűncselekmények tárgyalására beidézett tanúk több mint fele egyszerűen nem mer elmenni a bíróságra. A szakértők szerint nemcsak a félelem tartja távol az embereket a bírósági tanúvallomástól. Sokan nem annyira az esetleges megtorlástól félnek, hanem inkább a védőügyvéd keresztkérdés-zuhatagától, a gyakran egész napon át tartó tárgyalástól. Egy ilyen, tanúként a bíróságon töltött nap után — mondja az egyik beidézett — az ember úgy érzi magát, mintha ő állna a vádlottak padján, nem pedig a bűnöző.