Ország-Világ, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-53. szám)

1980-10-22 / 43. szám

— N­emcsak a húszéveseké a világ — énekelték annak idején egy slágerben. De ezt vallják azok is, akik szeretnek csinosan, divatosan öltözködni — jóllehet átlépték már az ötödik X-et is. Szeret­nek hát, de vajon tudnak-e? Találnak-e maguknak olyan konfekciót, amely megfelel éveik számának, mégis ízléses, nem túlzó, mégis divatos, van-e olyan holmi az üzletekben, amely nem „öregasszonyos”? Erre a kérdésre kerestük a választ akkor, amikor megkér­tük modelljeinket: jöjjenek velünk „vásárolni” a Divat­­csarnokba, válogassanak ked­vük, ízlésük szerint. Alanyul pedig azért választottuk éppen őket, mert ruháik láttán úgy gondoltuk: ők képviselik azo­kat, akik — koruk ellenére — éppen úgy igénylik a divatos, praktikus öltözködést, mint a tizen-, huszonéves fiatalok. Igénylik, még akkor is, ha a kereskedelem nem gondoskodik róluk úgy, mint a fiatalokról. Kedvvel válogattak, de rövi­desen kiderült: ha színben, fa­zonban tetszőt találtak, az nem volt jó méretben. Hiába, ez az „évfolyam” bizony molett, mé­retei néhol már eltérnek a szo­kásostól. Ha mégis megfelelő ruhadarabokra akadtak, azt színe, fazonja tette „öregasszo­­nyossá”. Volt azért jó néhány olyan darab, amely minden igénynek megfelelt. Kiválóan lehetett va­riálni valamennyit, kedves, divatos összhatást keltettek. A kiválasztott ruhák színe pedig megfelelt a 80/81-es irányzat­nak, anyaguk is korszerűnek, könnyen kezelhetőnek bizo­nyult. „Vásárlásunkat” egy kis bu­dapesti sétával fejeztük be, már csak azért is, hogy mindenki lássa: akad divatos „cucc” en­nek a korosztálynak is! BENCZE KÉP: BOROS JENŐ _ STELÁZSI-­­ CSÍK

Next