Ország-Világ, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-04 / 5. szám
ek lében ő ülne a palesztinok nyakára. Peresz ugyanis nem hajlandó tárgyalni a PFSZ-szel. Lehet, hogy a csecsemőnek minden vicc új, de ez a Pereszféle „vicc” nagyon is szakállas. A Munkapárt már 1972-ben felajánlotta ezt a megoldást Husszein királynak, aki hajlott volna rá, de terveit keresztülhúzta az 1974. októberi rabati csúcs, amely a PFSZ-t a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének ismerte el. És a minap ért véget a szaúdarábiai Taifban az a harmadik iszlám csúcs, amely minden eddiginél nagyobb támogatást ígért a PFSZ-nek, s egyértelműen elzárta a „jordániai megoldás” útját, így hát Peresz 1981-es ígéretei éppen olyan üresek, mint amilyenek Begin 1977-es ígéretei voltak. Mindketten a leprát próbálták, illetve próbálják gyógyítani a ragtapasszal. Legfeljebb az a különbség, hogy Peresz ragtapaszai tetszetősebbek. Ez azonban a páciens számára szerény vigasz. M. GY. (FOTÓ: MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT ÉS ARCHÍVUM) Simon Peresz, a hatalom várományosa ÍTÉLET UTÁN... Hogyan lesz négyből tíz, tízből tizenegy, sőt tizenkettő, mégpedig úgy, hogy a végösszeg mindig egy marad? Íme a pekingi per matematikai „kifejtése”, amely tökéletesen megfelel a valóságnak, hiszen eredetileg a négyek bandáját kívánták felelősségre vonni, de mire a pert hivatalosan meghirdették, már az egykori Lin Piao-féle összeesküvés „túlélőit” is a négyekhez csapták, a tárgyalás során viszont az első naptól az utolsóig világos volt, hogy az igazi vádlott a láthatatlan tizenegyedik, Mao Ce-tung, de ott ülhetne mellette a vádlottak padján az is, akit állítólag ő jelölt halálos ágyán utódjául a pártelnökségre, Hua Kuo-feng, bizonyítva ezzel is, hogy a négy, a tíz vagy a tizenkettő végösszege mindig csak egy lesz ebben a matematika nyelvére lefordított politikai képletben. Hua Kuo-feng pártelnöki széke vészesen megingott, annak nyomán, hogy a perben bebizonyosodott , őt is legalább akkora felelősség terheli, mint a fővádlottat, Csiang Csinget, pl. az 1976 áprilisában lezajlott Tienanmen téri véres eseményekért, a maocetungi balszárny súlyos provokációjáért. Mao elnök azonban — legalábbis egyelőre — maradt a pekingi mauzóleumban. A perben végül is csak Mao özvegyét és legközvetlenebb munkatársát, a sanghaji „négyszeműt”, Csang Csung-csiao-t sújtották halálbüntetéssel, a másik nyolc vádlott 16—20 évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetést kapott. Kérdés persze, mi a súlyosabb? Az-e, ha valakit hetvenegynéhány éves korban 20 évre ítélnek, vagy az, ha a halálbüntetést — mint Csiang Csing és Csang Csungcsiao esetében — kétévi próbaidőre felfüggesztik?! Az ítélet bizonytalansága mögött azonban végeredményben az egész per, sőt a mai kínai vezetés és az egész kínai politika bizonytalansága áll. A négyek bandáját 1976 októberében, tehát alig egy hónappal Mao halála után tartóztatták le, hogy aztán négy évig várjanak a perrel, majd a bírósági tárgyalás befejeztével újabb négy hétig az ítélethirdetéssel (tavaly december végétől január 25-ig!), mert az „ítélkezők” nyilván nem voltak elég erősek és még ma sem érzik magukat elég erősnek. A bírósági tárgyalást az új kínai büntetőtörvénykönyv, a perrendtartás szabályainak kínos betartásával bonyolították le, és a gondos előkészítést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legdrámaibb tanúvallomásokat is papírról olvasták fel, mint ahogy egyik-másik vádlott is papírjaiban lapozva „korrigálta önmagát” a bírák vagy az ügyész keresztkérdéseire ... Csiang Csing nemcsak a tárgyalóterembe beengedett 6—800 főnyi hallgatóság, hanem — hála a kínai televízió gondosan szerkesztett közvetítéseinek — ország-világ előtt elmondhatta, hogy mindig csak Mao elnök utasításait hajtotta végre, hogy Mao elnök utasítására, sőt a központi bizottság jóváhagyásával szervezte, irányította a „kulturális forradalmat”, amely pedig — a per megállapítása szerint is — országos katasztrófát zúdított Kínára. Teng Hsziao-pingről, Kína „erős emberéről” is egyértelműen kiderült a perben, hogy ő volt a „kulturális forradalom” támadásainak egyik fő céltáblája, személy szerint ő ellene irányultak a különféle fondorlatok. Bár e fondorlatokban a per tanúsága szerint — mindig a négyek vitték bele az elnököt, mégis különösen hangzott az ügyészi végkövetkeztetés, amely úgy summázott, hogy Mao Ce-tung ugyan hibát követett el a „kulturális forradalommal”, de nála ennél mindig fontosabbak, „elsődlegesek” lesznek elvitathatatlan érdemei. Nem vitás, hogy Mao halálával hosszú folyamat kezdődött Kínában, egyfajta „átértékelés”, és a pekingi per is e folyamat része volt, csakúgy, mint a soron következő kisebb, „alacsonyabb szintű” perek, vagy akár a pártkongresszus, amelynek előkészületeihez megint a most zárult per is hozzátartozott. Az „átértékelés” azonban még személyi kérdésekben is bizonytalan, korlátozott, a politikában pedig inkább a változatlanságot erősítik meg a pekingi per félreérthetetlen jelzései, mellékzöngéi, és ezen egyelőre az sem változtat, hogy egy tízéves korszak egész politikai vonala felett a vádlottaknál is határozottabb és egyértelműbb ítéletet mondtak Kínában. p. sz. 1. orszAo- vilAo □