Ország-Világ, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1981-02-04 / 5. szám

ek­ lében ő ülne a palesztinok nya­kára. Peresz ugyanis nem haj­­­landó tárgyalni a PFSZ-szel. Lehet, hogy a csecsemőnek minden vicc új, de ez a Peresz­­féle „vicc” nagyon is szakállas. A Munkapárt már 1972-ben felaján­lotta ezt a megoldást Husszein királynak, aki hajlott volna rá, de terveit keresztülhúzta az 1974. októberi rabati csúcs, amely a PFSZ-t a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének ismerte el. És a minap ért véget a szaúd­­arábiai Taifban az a harmadik iszlám csúcs, amely minden ed­diginél nagyobb támogatást ígért a PFSZ-nek, s egyértelműen el­zárta a „jordániai megoldás” út­ját, így hát Peresz 1981-es ígéretei éppen olyan üresek, mint ami­lyenek Begin 1977-es ígéretei vol­tak. Mindketten a leprát próbálták, illetve próbálják gyógyítani a ragtapasszal. Legfeljebb az a kü­lönbség, hogy Peresz ragtapaszai tetszetősebbek. Ez azonban a pá­ciens számára szerény vigasz. M. GY. (FOTÓ: MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT ÉS ARCHÍVUM)­­ Simon Peresz, a hatalom várományosa ÍTÉLET UTÁN... H­ogyan lesz négyből tíz, tízből tizen­egy, sőt tizenkettő, mégpedig úgy, hogy a végösszeg mindig egy ma­rad? Íme a pekingi per matematikai „kifej­tése”,­­ amely tökéletesen megfelel a való­ságnak, hiszen eredetileg a négyek bandá­ját kívánták felelősségre vonni, de mire a pert hivatalosan meghirdették, már az egykori Lin Piao-féle összeesküvés „túl­élőit” is a négyekhez csapták, a tárgyalás során viszont az első naptól az utolsóig világos volt, hogy az igazi vádlott a látha­tatlan tizenegyedik, Mao Ce-tung, de ott ülhetne mellette a vádlottak padján az is, akit állítólag ő jelölt halálos ágyán utód­jául a pártelnökségre, Hua Kuo-feng, bi­zonyítva ezzel is, hogy a négy, a tíz vagy a tizenkettő végösszege mindig csak egy lesz ebben a matematika nyelvére lefor­dított politikai képletben. Hua Kuo-feng pártelnöki széke vészesen megingott, annak nyomán, hogy a perben bebizonyosodott , őt is legalább akkora felelősség terheli, mint a fővádlottat, Csi­­ang Csinget, pl. az 1976 áprilisában lezaj­lott Tienanmen téri véres eseményekért, a maocetungi balszárny súlyos provokáció­jáért. Mao elnök azonban — legalábbis egyelőre — maradt a pekingi mauzóleum­ban. A perben végül is csak Mao özvegyét és legközvetlenebb munkatársát, a sang­­haji „négyszeműt”, Csang Csung-csiao-t sújtották halálbüntetéssel, a másik nyolc vádlott 16—20 évtől életfogytiglanig terje­dő börtönbüntetést kapott. Kérdés persze, mi a súlyosabb? Az-e, ha valakit hetvenegynéhány éves korban 20 évre ítélnek, vagy az, ha a halálbünte­tést — mint Csiang Csing és Csang Csung­­csiao esetében — kétévi próbaidőre fel­függesztik?! Az ítélet bizonytalansága mögött azon­ban végeredményben az egész per, sőt a mai kínai vezetés és az egész kínai poli­tika bizonytalansága áll. A négyek bandáját 1976 októberében, tehát alig egy hónappal Mao halála után tartóztatták le, hogy aztán négy évig vár­janak a perrel, majd a bírósági tárgyalás befejeztével újabb négy hétig az ítélet­­hirdetéssel (tavaly december végétől ja­nuár 25-ig!), mert az „ítélkezők” nyilván nem voltak elég erősek és még ma sem érzik magukat elég erősnek. A bírósági tárgyalást az új kínai bün­tetőtörvénykönyv, a perrendtartás szabá­lyainak kínos betartásával bonyolították le, és a gondos előkészítést mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy a legdráma­ibb tanúvallomásokat is papírról olvasták fel, mint ahogy egyik-másik vádlott is pa­pírjaiban lapozva „korrigálta önmagát” a bírák vagy az ügyész keresztkérdéseire ... Csiang Csing nemcsak a tárgyalóterem­be beengedett 6—800 főnyi hallgatóság, ha­nem — hála a kínai televízió gondosan szerkesztett közvetítéseinek — ország-világ előtt elmondhatta, hogy mindig csak Mao elnök utasításait hajtotta végre, hogy Mao elnök utasítására, sőt a központi bizottság jóváhagyásával szervezte, irányította a „kulturális forradalmat”, amely pedig — a per megállapítása szerint is — országos katasztrófát zúdított Kínára. Teng Hsziao-pingről, Kína „erős embe­réről” is egyértelműen kiderült a perben, hogy ő volt a „kulturális forradalom” tá­madásainak egyik fő céltáblája, személy szerint ő ellene irányultak a különféle fondorlatok. Bár e fondorlatokba­n a per tanúsága szerint — mindig a négyek vitték bele az elnököt, mégis különösen hang­zott az ügyészi végkövetkeztetés, amely úgy summázott, hogy Mao Ce-tung ugyan hibát követett el a „kulturális forradalom­mal”, de nála ennél mindig fontosabbak, „elsődlegesek” lesznek elvitathatatlan ér­demei. Nem vitás, hogy Mao halálával hosszú folyamat kezdődött Kínában, egyfajta „át­értékelés”, és a pekingi per is e folyamat része volt, csakúgy, mint a soron követ­kező kisebb, „alacsonyabb szintű” perek, vagy akár a pártkongresszus, amelynek előkészületeihez megint a most zárult per is hozzátartozott. Az „átértékelés” azonban még személyi kérdésekben is bizonytalan, korlátozott, a politikában pedig inkább a változatlanságot erősítik meg a pekingi per félreérthetetlen jelzései, mellékzöngéi, és ezen egyelőre az sem változtat, hogy egy tízéves korszak egész politikai vonala felett a vádlottaknál is határozottabb és egyértelműbb ítéletet mondtak Kínában. p. sz. 1. orszAo- vilAo □

Next