Ország-Világ, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1981-05-27 / 21. szám

TAVASZI SÉTA az Állatkertben és a Vidám Parkban Milyen újdonságokat, meg­lepetéseket tartogat az idén a látogatóknak a Városliget, erre voltunk kíváncsiak. És ha már ott jártunk, termé­szetesen megnéztünk s ki­próbáltunk mindent, hogy hiteles beszámolót adhas­sunk. Az Állatkertben kezdtük. Zsebibabából bizony nem lesz fotómodell — állapítot­ták meg riportereink, ami­kor kengurumama a fotós láttán, egyszerűen zsebre vágta bébijét. Majomasz­­szonyság már jóval engedé­kenyebbnek bizonyult, szí­vesen megmutatta csemeté­jét. Mint megtudtuk, a fog­ságban született kismajom kitűnő egészségnek örvend, rendesen eszik és igen ele­ven. Nem úgy, mint az a ka­masz elefánt, amelyik lus­tán trappogott kifutójában. A vastag bőrű csemete kissé mélabúsnak tetszett, még a látogatók pereceiért sem nyújtotta ormányát. Inkább csak lógatta. Ami egyébként nem is baj, hiszen az Állat­­kert lakóinak kifejezetten árt, ha a rendes napi táplá­lékon kívül mással is trak­tálják őket a gyerekek, fel­nőttek. Vízilóék kifejezetten jól érezték magukat ottjártunk­­kor. A hűvös idő ellenére vi­dáman lubickoltak meden­céjükben, fürgeségüket — több mázsás súlyuk ellenére — a zergék, kőszáli kecskék is megirigyelhették. A madárházban számtalan fióka látta meg a napvilá­got , oroszlánbébi viszont nem született az idén. Zsirá­­féknak is várniuk kell még a gyermekáldásra, éppúgy, mint még jó néhány állatpa­pának, -mamának. Mindenesetre látnivaló az idén is akad bőven az Állat­­kertben. Igaz, azt, hogy megy be a nagy elefánt az oroszlán barlangjába — mi sem tudtuk kilesni. Ellenben átsétáltunk a Vi­dám Parkba. Egyenesen a legújabb berendezéshez, az olasz gyártmányú Rakétá­hoz. A hidraulikával mozga­tott szerkezet belsejében kü­lönféle égitesteket, csillago­kat ábrázoló diákat vetítet­tek, miközben a súlytalan­ság érzetét keltették. Hát... Farkas Bertalan ifjú köve­tőinek bizonyára tetszik majd ez az új játék. A Gyermekálom névre keresztelt karusszel viszont minden igényt kielégít. Kor­szerű kisautókon, repülő csészealjakon és még szám­talan, fantázia szülte jármű­vön pöröghet kedvére az, aki befizette a menetre va­lót. A felnőttek sem marad­hatnak ki a szórakozásból. Ennek jegyében szerelték fel azokat a pénztárcafosztoga­tó játékautomatákat, ame­lyek tucatjával népesítik be a Vidám Park egyik külön erre a célra berendezett he­lyiségét. Nyerni ... néha le­het. Veszíteni... állandóan. Hiába a szerencse is pénzbe kerül. Lufi, perec, sült és főtt kolbász, sör, s mi szem-száj­nak ingere, állandóan kap­ható a parkban. Igaz, a do­dzsemen nem ajánlatos sö­rözni, e nélkül is állandóan összeütköznek a kocsik. Per­sze, ez a dolog sava-borsa. Jogosítvány sem kell hozzá, no meg rendőr sem intézke­dik egy-egy karambolnál. BENCZE S­ok szülő keseredik el, hogy a bájos üde kislánya, jól fésült kisfia egyik napról a másikra gondozatlan külsejű kamasszá válik. Rendszerint maguk a ka­maszok is érzik, hogy nem éppen a legcsinosabbak, ezért aztán még gátlásosabb, még sutább viselkedéssel keserítik önmagukat és környezetüket. Pedig csupán arról van szó, hogy néhány évig nem elég az eddig bevált fürdés, tisz­tálkodás, hanem többet kell törődni a kamasz külsejével, s ha szükséges, szakorvoshoz, kozmetikushoz is kell menni. A különböző problémák adódhatnak alkati tényezők­ből, öröklött tulajdonságokból, táplálkozási szokásokból vagy káros pszichikai hatásokból. Az egyik legszembetűnőbb rendellenesség a pattanásos arcbőr. Ha a kiváltó ok hor­monális vagy emésztési ere­detű, orvoshoz kell vinni a gyereket. A pattanásos arcbőr külső kezelése türelmet, ki­tartást igényel, olykor a koz­metikus segítségét is. Soha ne engedjük, hogy a gyerek maga nyomkodja az kozmetikai tanácsok tiniknek arcát! A nyomkodás követ­keztében nemcsak elfertőződ­het az egész arc bőre, hanem kitágítja a pórusokat is, s ezt később nehéz helyrehozni. Vásároljunk számukra spe­ciális kozmetikumokat — ma már igazán nagy a választék a tinédzserek számára kínált kozmetikai szerekből. Mosdás­hoz kénes gyógyszappan hasz­nálatát ajánljuk (gyógyszer­­tárban kapható), majd a meg­­tisztított arcot tinédzserarc­szesszel kell letörölni. (Dör­zsölni tilos!) Ez segíti a pat­tanások száradását, a külön­féle bőrhibák továbbfejlődé­sét. Estére az így előkészített bőrt kenjük be tinédzser­krémmel és tartsuk rajta leg­alább 30 percig. Utána me­leg szappanos vízzel távolít­suk el a krémet. Bőrgyulla­dás esetén abba kell hagyni a használatát. Ezen kívül kü­lönösen ajánljuk a napozást, télen a kvarcolást, amely igen jó hatással van a kama­szok bőrére is. Nagyon ha­tásosak a gyógynövénypakolá­sok is. Erre a célra arcápoló teakeverék használatát ajánl­juk. Nagyon fontos az étrend megválasztása, amely lehető­leg tápláló, de fűszerszegény legyen. Ne adjunk puffasztó, zsíros ételeket, ellenben na­gyon ajánlatos a sok friss gyümölcs fogyasztása. Ebben a korban erősebb a verejték-, a faggyúkiválasztó­dás, ezért a kamaszok haja nagyon gyorsan zsírosodik. Igyekezzünk rendszeresen nyírni, fésülni. Hetenként kell megmosni, s a fejbőr vérellá­tását megfelelő hajszesszel fo­kozzuk. Minden tinédzsernek fontos, hogy legalább napi nyolc órát aludjon, a szabad idejét tisz­ta, friss levegőn töltse, ne ci­garettázzon és ne fogyasszon szeszes italt, mert ezek nem­csak az egészségére károsak, hanem mindazon szépséghi­bák kifejlődését elősegítik, amelyektől ebben a korban különösen szenvednek. (BANGÓ) ORSzAa­mba ! Olvasóink gyakran kérdezték, nincs-e mód arra, hogy a Főzőcske, de okosan receptjeit nyomtatásban is olvashassák. Otthon ugyanis nincs mindig arra lehetőség, hogy a finom t­ételek receptjeit feljegyezzék. Nos örömmel közöljük, hogy a té­vében a HÁZ­tartás című családi­­ magazinban (a Főzőcske utódjában)­­ elhangzottakat ezentúl lapunkban az adás utáni héten mindig olvashatják. Így nyugodtan nézhetik a műsort, az Ország-Világ Otthon rovatából­­ akár össze is gyűjthetik a sok finom­ság receptjét. GÖRÖG GYÜMÖLCSLEVES (4 személyre) Hozzávalók: Mirelit ribizli 20 dkg, őszibarackbefőtt 20 dkg, narancs­­szirup 1 dl, tejszín 2 dl. Készítési módja: a műsorban lát­s­­ottak szerint.­ ­ TÖLTÖTT CSIRKEMELL (4 személyre) Hozzávalók: 60 dkg csirkemell, 10 dkg sonka, 10 dkg trappista sajt,­­ 8 dkg liszt, 2 tojás, 20 dkg morzsa, 1 sütéshez 2 dl olaj. Készítési módja: A csirkemellet kicsontozzuk, bőrét eltávolítjuk, kis­sé kiklopfoljuk, enyhén sózzuk, s majd sonka- és sajtszeleteket helye- s­zünk rá. Ezután felgöngyöljük, liszt­ben, tojásban, morzsában bundáz­­zuk, bő forró olajban kisütjük. Sze­letelve tálaljuk. Köretnek párolt zöldséget vagy friss salátát adunk. BAKONY CAMEMBERT RÁNTVA — GYÜMÖLCS­MÁRTÁSSAL Hozzávalók: 4 db Bakony Camem­bert, 2 db tojás, 5 dkg liszt, 20 dkg zsemlemorzsa, 3 dl olaj. A gyü­mölcsmártáshoz: 10 dkg barackíz, 20 dkg alma, 20 dkg narancs, 10 dkg körtebefőtt, 3 dkg darált dióbél, ke­vés citromlé és porcukor. Készítési módja: Személyenként 1 db sajtot 4 részre vágunk, paníroz­­zuk, lisztben, tojásban, zsemlemor­zsában, forró olajban kisütjük. Köz­ben a barackízt 1 dl vízben elkever­jük. Az almát és narancsot meghá­mozzuk, valamint apró darabokra vágjuk a körtebefőttel együtt. Hoz­záadjuk a barackízhez és felforral­juk. ízesítjük a diót, ami egyben sű­ríti is a mártást. (Tálalásnál a sajt­hoz külön adjuk a mártást forrón.) RÁNTOTT SAJTGOMBÓCOK: Hozzávalók: (4 személyre) 20 dkg vadász sajt, 2 nagyobb főtt burgo­nya, 5 dkg liszt, 1 tojás, 10 dkg zsem­lemorzsa, kevés mustár, só, piros paprika, reszelt szerecsendió, őrölt bors, finomra vágott petrezselyem, 2 dl olaj. Készítési módja: A sajtot lereszel­jük, hozzáadjuk a 2 db áttört főtt burgonyát, a tojást, belekeverjük a lisztet. A felsorolt ízesítőkkel inten­zíven fűszerezzük. Apró gombócokat formálunk belőle, amit zsemlemor­zsában meghempergetünk, és forró olajban kisütünk, ízlés szerint friss salátákkal tálaljuk. A recepteket összeállította Görög Rudolf, az Astoria mesterszakácsa.

Next