Ország-Világ, 1982. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 1. szám
ETŐSÉG „Egyszer csak észhez térnek az emberek" Novemberben akkor jártam Szczeczin kikötőjében, amikor a helyi pártszervezetben már csak kommunisták maroknyi csapata tartott ki. „Egyszer csak észhez térnek az emberek — mondották. Rá kell, hogy döbbenjenek arra, miféle munkásérdekek kifejezője a Szolidaritás helyi vezetője, Marian Jurczyk, aki akasztófával fenyegeti a szejm tagjait.” És a felismerés mind többeket késztetett állásfoglalásra. A szükségállapot bevezetése, a Szolidaritás ellenforradalmár vezetőinek elszigetelése óta, a varsói televízióban a szervezet több funkcionáriusa mondotta el véleményét a történtekről. A krakkói Lenin kohómű Szolidaritásszervezetének egyik vezetője annak a reményének adott hangot, hogy nincs messze az az idő, amikor a Szolidaritás valós munkásérdekek kifejezőjeként, megújulva rendezheti sorait. Hozzátette, hogy tagja volt és maradt ennek a szervezetnek. Megszólalt a paraszt Szolidaritás egyik volt regionális vezetője, aki akkor fordított hátat a szakszervezetnek, amikor olyan elemek árasztották el a vezetőséget, akiknek vajmi kevés közük volt a parasztsághoz. Megjegyzendő, hogy az illető hónapokkal ezelőtt is hangot adott e véleményének a televízió nyilvánossága előtt... Washington bosszúja... A lengyel belső helyzetben beállott, s a szocialista megújulás szempontjából kedvező eseményt jelentő fordulat, különleges reagálást váltott ki a tőkés világban. A határozott fellépés nemcsak a belső reakciót érte váratlanul, nem csupán a rendszer megdöntésére szervezkedő ellenforradalmi erőket bénította meg. Napokig tétovaság volt érezhető a nyugati reagálásokban. Emögött egyrészt az rejlett, hogy vártak, hátha nem sikerül a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa által meghirdetett országos rendcsinálás megindítása. A kivárás másik oka az volt, hogy a tőkés világban nem kevesen úgy vélték: külső, pontosabban szovjet katonai segítség nélkül nem lehetséges a lengyel szélsőjobboldal elleni hatékony fellépés. Csak, amikor a számítások nem váltak be, akkor kezdődött sok helyütt a józanságot bizony nélkülöző reagálás. Ezek között is, különösen Reagan amerikai elnök képtelen állításai még a nyugati szövetségi rendszer tagjait is megdöbbentették. Reagan élesen támadta a lengyel vezetőket a szükségállapot bevezetése miatt, védelmébe vette az államellenes tevékenység miatt őrizetbe vett személyeket, és a szükségállapot előtti helyzet visszaállítását követelte. Közölte, az Egyesült Államok csak akkor hajlandó gazdaságilag segítséget nyújtani, ha teljesítik követeléseit, sőt felfüggesztette a Lengyelországnak szóló élelmiszer-segélyeket is. Egyúttal éles kirohanásokat tett a Szovjetunió ellen, beavatkozással (!) vádolva a szovjet vezetőket, és totális kereskedelmi embargót helyezett kilátásba. Reagant ezen az úton nem követték sem nyugat-európai, sem tengerentúli — kanadai, japán — szövetségesei. De a reagani döntések Lengyelországban is széles körű ellenérzést váltottak ki. — Reagan megbüntette a lengyel népet — hallottam az újságárusnál az egyik idős lengyel polgár véleményét. — Éppen most, amikor a dolgok végre rendeződhetnek és minden segítség olyan fontos számunkra! Nem értem, megbolondult a világ! Pedig nem is kell különösebb nemzetközi politikai áttekintés az Egyesült Államok elnökének döntése hallatán — az ok egyszerű: Washington így akar bosszút állni tervei meghiúsulása láttán. Azért, mert a lengyel nép számára egy új lehetőség nyílt meg: a szocialista társadalmi rend fegyelmezett, nyugodt és kiegyensúlyozott építésének lehetősége. MERUK JÓZSEF ZAMERCEV Ha azt tartják a katonákról, hogy kemény, pattogó, rideg emberek, akkor ő volt a kivétel. A szelíd katona, a szelíd ember, Zamercev tábornok. Nehéz időkben, bonyolult történelmi helyzetben ismerte meg országunkat, népünket, fővárosunkat, a felszabadult Budapest városparancsnoka lett. Erre a posztra nem lehet készülni, ilyen irányú ismereteket nem oktatnak a katonai főiskolákon. Erre csak alkalmas lehet valaki. Határozottságával, lényeglátó és áttekintőképességével, emberségével. És Zamercev tábornok kitűnőre vizsgázott ebből a soha nem tanult tantárgyból. Később, hosszú évek múlva, egy szűkebb baráti körben tett szemérmes vallomásában elmondta, hogy olyannak látta akkor a háború utáni Budapestet, mintha vérző, súlyos sebesültet talált volna a harctéren, és egyetlen érzés lett úrrá rajta: felemelni, segíteni rajta, elhitetni vele, hogy túléli, s hogy újra szép lesz az élet... Pedig de nehéz volt! Szinte percenként más és más ügyben kellett intézkednie, döntenie. Hatáskörébe tartozott a romeltakarítás és a termelés megindulása, a szűkös készletek elosztása, minden. Hozzá fordultak a játszani akaró és éhező színészek, s neki kellett gondoskodnia a kallódó, család nélkül maradt gyerekekről is. A gyerekek... Az ő sorsuk szívügye volt. S nem véletlen, hogy azok az egykori elárvult kisfiúk és kislányok, akiket pártfogásába vett, mind a mai napig „Zamercev-gyerekeknek” vallják magukat. Jó néhány éve már, hogy a tábornok, egykori városparancsnok egyik budapesti látogatása alkalmával találkozott hajdani védenceivel. Felejthetetlen, protokollmentes, megrendítő találkozás volt az. Ott üldögéltek a szép budai villa kertjében, s újra jártak az épületben, amelyben 1945-ben a háború árváinak átmeneti otthona volt. Tiszta ágy, étel, rend, tanulás ... „Emlékszik, engem megdicsért az énekemért..„Emlékszik, nekem befonta a hajamat...” És Zamercev emlékezett. Felesége, a csöndes kis törékeny asszony azt mondta róla: „Küzdelmes életű ember volt a férjem, s ezért is mindig azt akarta, hogy másoknak könnyebb, jobb legyen, őt nem lehetett nem szeretni.” Sokszor és szívesen látogatott vissza egykori állomáshelyére, Budapestre. Barátok várták. Vannak emberek, akikről csak haláluk után mondják ki, hogy rendkívüli egyéniségek voltak Zamercev tábornok élete végéig örvendezhetett a rendkívüli embernek kijáró tiszteletnek. Ivan Zamercev, Budapest egykori városparancsnoka, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnökségének tagja hosszú betegeskedés után, 83 éves korában elhunyt. Szomorú szívvel búcsúznak tőle, akik ismerték és szerették. orbzAqvilAon