Ország-Világ, 1983. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-16 / 7. szám
AORSZÁG-VILÁG A tudományos energiaprognózisok egyre sötétebben ecsetelik a jövőt: kimerülőben vannak a hagyományos fűtőanyagok, miközben a termelés, a gazdaság, a háztartások mind több villamos energiát követelnek. Hazánkban 1950 és 1980 között az energiarendszer csúcsterhelése csaknem megtízszereződött. A hazai energiahordozó-helyzet elemzése azt mutatja, hogy a jövőben a villamos energetika gerincét — természeti adottságaink kihasználása mellett — egyre inkább az atomenergia képezi. Így hát érthető, miért olyan jelentős esemény hazai ipartörténetünkben, hogy 1982. december 28-ára virradóra megkezdődött a termelés a Paksi Atomerőmű első blokkjában. A vezérlőterembe lépve azonnal megértem, miért mondta az elmúlt napokban Szabó József, a Paksi Atomerőmű Vállalat igazgatóhelyettese : „Halasszuk el a beszélgetést. Várjunk még néhány napot. Most nem tudnak vendéget fogadni!” De hát milyen az újságíró? Rögtön felébred a kíváncsisága: ugyan mi lehet ott, ahol nem szívesen látják. És milyen az erőmű igazgatóhelyettese? Fejcsóválva ugyan, de enged a kérésnek, szakít egy csöpp időt a tájékoztatásra. Most egyszerre szégyenkezem és örülök, hogy itt lehetek. A vezérlőterem olyan, akár a felbolydult méhkas. „Békeidőben” legfeljebb négy-öt ember dolgozik majd itt, most húszan-huszonöten szoronganak a vezérlőpult előtt, lesik a műszerfalon megjelenő jelzéseket. Izgalmas percek ezek: a néhány hete üzemelő reaktor teljesítményét az eddigi 35 százalékról ötvenötre emelik. Olyan műveleteket végeznek, amiket eddig a valóságban sohasem csináltak, legfeljebb a kezelési utasításokban olvashattak róluk vagy a külföldi reaktoroknál láthatták. A feszültség pillanataiban a fizikusok néha oroszul szólnak egymáshoz, mert amit mondani szeretnének, hirtelen azon a nyelven ugrik emlékezetükbe, amelyiken először hallottakolvastak róla. — Ezek a mai fiatalok! — mondja dr. Uhrin János, az Állami Atomerőműindító Bizottság munkatársa, de olyan hangsúllyal, amelyből a legnagyobb elismerés és megbecsülés csendül. Valóban: csupa harminc körüli fiatalember áll a műszerfal előtt. — Ekkora iramot, ilyen óriási hajtást csak az ő korosztályuk képes végigcsinálni — kapjuk a magyarázatot Szabó József igazgatóhelyettestől —, és ekkora ismeretanyagot befogadni is csak harminc év körül lehet igazán. De azért az is jó, hogy fiatalok, mert rugalmasak, gyorsan megértik egymást. Itt már régóta senki sem tartja be a hivatalos munkaidőt. Nem attól kell félni, hogy ellógják a napot, sokkal inkább, hogy túlhajtják magukat. Hónapok óta napi tíz-tizenkét órát dolgoznak, és szombaton-vasárnap, sőt karácsonykor és szilveszterkor is munkával töltik a napot. Néha már úgy kell pihenőre parancsolni őket. Látszik is rajtuk: élvezik a munkájukat, örömmel csinálják. — Más az autóját bütyköli vagy vasútmodelleket készít szabad idejében. Mi reaktort építünk. Ez a hobbink — próbál tréfával kitérni a téma elől Vámos Gábor, az erőmű ügyeletes mérnöke. Az ügyeletes mérnök itt a kulcsember. Hogy mi a feladata? Egyszemélyben felel az egész erőmű folyamatos üzemeltetéséért. Az ő tudta és beleegyezése nélkül semmi sem történhet. Ehhez a beosztáshoz nem elég a sok-sok év során szerzett tudás. Gyors döntésre, szervezőkészségre, határozottságra is szükség van. Jan Ezt a beosztást mindössze halálhatják el. Az egész országban jelenleg csak hat ember képes erre! Vámos Gábor Moszkvában tanult, akárcsak kollégáinak többsége. Aztán hosszú hónapokat töltött a novovoronyezsi, a csehszlovákiai, NDK-beli, sőt egy nyugat-németországi reaktorban, hogy tanulmányozza és a gyakorlatban is elsajátítsa a tennivalókat. — Ez mégis más — jegyzi meg csöndesen. — Ez a miénk! — Hogyan lehetséges ennyi adatot, információt, utasítást egyszerre áttekinteni? — Ez nem egy ember feladata. Az ügyeletes mérnöknek segít a primer- és szekunderköri gépész, a reaktor-, illetve turbinaoperátor, a villamosblokkelektrikus. Ha valamelyik berendezés kiesik, vagy a paraméterek változnak, akkor a műszerek, illetve a számítógép is jelez, hang- és fényjelekkel. — A mai munka előkészületei reggel hét óta folynak — veszi át a szót Kováts Balázs, a fizikai indítás egyik mérnöke. — Olyan drukk volt bennünk, mint a vizsgák előtt. De hát ez is vizsga ... Csakhogy most nemcsak mi adunk számot a tudásunkról, hanem mindazok is, akik eddig az építkezésen, szerelésen, előkészületi munkálatokon dolgoztak. — És hogy sikerül ez a vizsga? — Az eddigi eredmények szerint igazán jól. A műszer azt jelzi, hogy már 49,6 százalékos a teljesítmény. Ha elérjük az ötvenötöt, akkor hosszabb ideig tartjuk, s közben próbákat, ellenőrzéseket végzünk. Az első három hónap ilyen és hasonló feladatokkal telik el. Ezért is nem beszélnek szívesen a napi eredményekről. — — Nemcsak nálunk van ez így magyarázza Kováts Balázs —, hanem a hagyományos típusú erőműveknél is. Csak azokra már nem figyel oda a közvélemény. — A tizedik atomreaktorra ugyanígy nem figyelnek majd. De ez most az első ... — Tudom. És azt is megértem, hogy mindenki arra kíváncsi, vajon az óriási költségeket érdemes volt-e vállalni. Érdemes volt! Az atomerőművekben — éppúgy,mint a hagyományos hőerőművekben — gőzturbinák által meghajtott generátorok termelik a villamos energiát. A vezérlőterem melletti csarnokban dübörögve dolgoznak a turbinák. A két gépben 1500 tonna gőz fordul meg óránként. Gigantikus méretek! Az itt termelődő elektromos áram útja a város melletti blokktranszformátorba vezet és a szabadtéri kapcsolóberendezésből bekerül az országos hálózat érrendszerébe. — Bemehetünk a reaktorcsarnokba is? — kérdezem reménykedve Kováts Balázstól. — Miért ne? — és már indulunk is. Mielőtt azonban az erőmű szívéhez, a reaktorhoz beléphetünk, fehér köpenyt, védőcsizmát kell felvennünk és egy dózismérőt is kapunk. A sportcsarnoknyi méretű teremben csak a két ügyeletessel találkozunk. Ők ketten fehér kezeslábasukban olyanok, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből léptek volna elő. Egyébként itt minden olyan: az ezüstösen csillogó rozsdamentes acélpadlózat, a csöndesen zümmögő műszerek. Nehéz elképzelni, hogy a lábunk alatt néhány méter mélységben 42 tonna urán-dioxid „dolgozik”, hiszen sehol egy tábla: „Vigyázz, sugárveszély!” Amikor másfél órányi nézelődés után visszatérünk az öltözőbe, a dózismérő még egy parányi sugárszennyeződést sem mutat ki. — A laikusok szemében az atom, a nukleáris energia még mindig egyet jelent a rombolással, pusztítással-pusztulással — tér a legkényesebb témára Kováts Balázs. — Nem tudom, hány évnek kell eltelnie, hány atomerőműnek felépülnie ahhoz, hogy ez a vélemény megváltozzon és az emberek végre elhiggyék: az erőmű nukleáris üzemanyagából sohasem lesz, nem lehet atombomba. A világon eddig már több mint 20 országban összesen 266 atomerőmű épült és működik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nukleáris környezetszennyező hatás lényegesen kisebb — még üzemzavar esetén is —, mint amit a szigorú előírások megengednek, sőt, a legtöbb esetben semmilyen hatásuk nincs. erőművi Még a legnagyobb atomamerikai szerencsétlenségnél, az harrisburgi reaktorbalesetnél is alig volt mérhető a sugárdózis. A szakemberek véleménye szerint legfeljebb egyharmada lehetett annak, amit az orvosi mellkasröntgen során kap a szervezet. Pakson több védőgázból álló rendszer szolgálja a környezet teljes védelmét. A sugárveszély megelőzésére szigorú üzemi és környezeti ellenőrző rendszert építették. A legmodernebb ezek közül a lokalizációs torony, amely ma még egyedülálló a világon. * Az erőmű kapujában délután négykor Vámos Gáborral futunk össze. Hazafelé igyekszik a mai hosszú műszak után. Homlokáról már eltűntek a délelőtti ráncok. Tekintetéből a fáradtságon is átsüt a derű. Öröme érthető: ma ismét nagyot léptek a folyamatos, üzemszerű termelés felé. Ha továbbra is így haladnak, hamarosan teljes kapacitással dolgozhat az első blokk. VANATKA GABRIELLA Kováts Balázs: Gyermekeinknek már természetes üzemanyag lesz a nukleáris energia FOTÓ: HORVATH DAVID Mintha egy tudományos filmből léptek volna ki