Ország-Világ, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1983-08-24 / 34. szám
Jelentes elte bukótt császárról Jani a császár, Jani jól megjárta, felváltva hallják a tunkban. A három betű jelentése: tervszerű megelőző karbantartás, amiből náluk egy szó sem igaz, mert tervszerűség helyett kapkodnak, percenként oda rohannak, ahol éppen baj van, a villanyszerelők a zárlatos vezetékhez, a lakatosok a leszakadt korláthoz, a központifűtés-szerelők oda, ahol látják, sípol a gőz, ami pontosan olyan, mintha mozdony lenne, indulna a vonat, hát egyszer már biz’ isten elindulhatna a helyéről ez a kóceráj ... Ahogy nincs szó tervszerűségről, úgy a megelőzés is a jövő zenéje, hisz egyik maga után vonja a másikat. Karbantartás pedig? Hát toldoznak-foldoznak, mindent elkövetnek azért, hogy menjen a verkli, mármint az üzem. Igaz, épp olyan nyekeregre szól, mint egy agyonkoptatott, század eleji masina, s amilyen korszerűtlenné és ósdivá lett a pickupos lemezjátszóhoz meg a magnóhoz képest, ugyanolyan ócska már ez az üzem is. Nincs miért törje magát. Elmegy egy tsz-be. Ha nem is kacsának, de vízvezeték-szerelőnek. Addig pedig úgy segít magán, ahogy tud. A tmk-sok szabad emberek, annak érezhetik magukat, mert állandó ki-belépőjük van, csak felmutatják a főportán, és máris kint találják magukat az utcán. Három telephelye van a gyárnak, mindegyikben adódik valami sürgős munka, ha nem, hát odaszólnak valamelyik szakinak, romoljon el egy vízcsap, a szaki szól a főnöküknek és máris riasztják őket. Mi olyan sürgős, kérdi tőle Frici, aki nem olyan igyekvő, hiába idősebb tőle tizenöt évvel. Mi lenne, be kell menni Mariska nénihez, a bojleréből csöpög a víz. Mariska néni nem a telep dolgozója, hanem a telep melletti házak egyikében lakó nyugdíjas, és tíz éve minden szerelési munkát a Jani végez nála, csak üzenni kell, és aznap ott terem. Vagyis gyorsabb, mint bármely szerviz emberei, mint az IKV, és olcsóbb is. Csókolom Mariskám, na mi a nagy helyzet, ejnye, ez bizony bekrepált, kezdi nagy hangon Jani, hogy teli jókedvétől a ház. A bojlernek orrán-száján ömlik a víz. Na akkor szétszereljük, egy tömítés ide, kettő oda, ezt a rozsdás csavart kidobjuk, így ni, estére befűthet az öregnek, ha akarja, meg is kopaszthatja, búcsúzik tőle, s már mennek is. Igazán nem vágta meg nagyon, csak százötvenet kért, de Mariska néni nagylelkű és a markába nyom két darab százast. Csakhogy viszket a zsebében a pénz. Komám, akkor most lejelentkezünk a kisfőnöknél, aztán bevágunk egy felest. Fene tudja, máma nagyon szárad a torkom ... Közel a presszó, nincs nagy forgalom délelőtt, csak a „szárazság” növekszik furcsa módon, dobjunk be még kettőt, na még kettőt, jobb már a világ ... Gyorsan röpülnek a percek, gyűlnek a poharak a kis kerek, billegős asztalon, elvihetné a pincér, még utóbb lesodorja a könyökével. Csak itt az a módi: minden üveget, poharat az asztalon kell hagyni. A felszolgáló ismeri vendégeinek a gyenge jellemét, s hogy milyen rosszul számolnak, öszszeadásból megbuknának második általánosban. Ha nem valami baj van, Jani aggályosan számolja a poharakat, mondja is, Frici, van-e nálad valami lóvé, mert a kétszáz alighanem kevés lesz. . . De Fricinél sosincs. Akkor valamit tenni kell.. . Jön aztán a pincér, mert fizetnek, az annyi, mint tíz féldeci, de uraim, én tizenkettőt hoztam. Menjen már, hát itt tíz a pohár, mit vacakol, rajtunk akar keresni? A pincér erősködik, Jani egy kicsit becsípett, épp ezért erőszakosan védi az igazát. A fehérkabátos legény visszamegy a pulthoz, törli a homlokát, ezek bolondnak nézik, egyezteti a blokkot, azon is tizenkettő szerepel. Újra odamegy hát, erősködik, mire Jani — a császár — vihogva kiforgatja a zsebeit, ide dugtam? Felnyitja a szerszámosládát, ott sincs, a társa ráüt lapos zsebeire, nem csattan a pohár, és az asztal alatt sincs. Még nekik áll feljebb, kikérik a gyanúsítást, tisztességes dolgozó emberek, becsületsértésért fel is jelenthetnék a pincért. Aztán fizetnek, Janinak két forintja maradt, borravalót ezek után nem ad, és gyorsan eliszkolnak. A pincér nem nyugszik, beszalad a vécébe, s visszafelé a kezében két pálinkáspohár. Dühösen mutatja a pultoslánynak. Hol volt, kérdi az. A tartályba dugták. De már késő.. . Mégse késő. A nagy sietségben a vendégek ottfelejtették szerszámosládájukat. Franciakulcsok, fogók, ólomdarabok, csövek. S nyílik az ajtó, visszabotorkálnak a szerelők. A ládánkért jöttünk, mondja Jani. Azért jöhetnek, majd a rendőrségtől megkapják, jómadarak, s biztonságba helyezi a ládát. Frici teli szájjal nevet, Jani tanácstalanul vakarja a fejét, majd kiódalognak. Hát ezt megjártuk, mondja kijózanodva, micisapkáját tologatva, ami a tétova mozdulattól a földre esik. A bukott császárok koronája hull így le. Legfeljebb elmegyek tsz-be, ha balhéznak, mondja, mert sok van a fején. Ha kellesz kacsának, nevet Frici. És bekullognak a gyárba. S. L. VAN ATKA GABRIELLA□ a belföldi kezelési üzem osztályvezetője, aki immár 42 éve teljesít itt szolgálatot, s jól emlékszik még a múltra. — Akkoriban nő be nem tehette a lábát a gépterembe, most viszont dolgozóink többsége asszony és lány. És öszsze sem lehet hasonlítani a mostani modern távírógépeket azokkal, amiken még magam is kezdtem. Petrikovich Tamásné, a forgalmi osztály vezetője keserűen hozzáteszi : — Van még egy óriási különbség: amíg a század elején nagynagy protekció kellett ahhoz, hogy valaki ide kerülhessen dolgozni, most viszont van néhány munkaterület, ahol ötvenszázalékos a munkaerőhiány. Ilyen kis létszámmal csak igen nagy erőfeszítések árán tudjuk teljesíteni napi feladatainkat. Hosszú utat tesz meg az üzenet, amíg az előfizetőtől eljut a címzettig. A 02 szolgálat ügyeletesei folyamatosan veszik a táviratokat, legépelik, majd néhány asztallal odébb árazzák és a géptávírósok újra leírják, most már a megfelelő postahivatalhoz címezve. Hosszadalmas, aprólékos és nagy figyelmet követelő munka. Amit ma már lehetne sokkal egyszerűbben is. A gépterem sarkában egy kísérleti display rá a példa. A gép kezelője leírja a beérkező szöveget, és a többi feladatot maga a berendezés végzi. Halk, csipogó hangját elnyomja a gépfegyverként kattogó írógépek monoton zaja. (Jövőre már 13 hasonló készüléket állítanak munkába.) A XXI. század előhírnökei — Jöjjön, most átmegyünk a XXI. századba — invitál Hunya László üzemvezető a második elméleti távíró- és adatátviteli kapcsolóterembe. Amíg telefonhálózatunk Európában majdhogynem a legelavultabb és legmegbízhatatlanabb, addig a telex- és távíróberendezéseinkkel igazán nem vallunk szégyent. — Jelenleg mindössze tízezer a telexelőfizetők száma, s mindössze ezren várakoznak arra, hogy bekerüljenek a hálózatba — tájékoztat az üzemvezető. — Automatizáltsága százszázalékos, de néhány kézi kezelésű berendezésünk is van, hogy így a technikailag elmaradottabb országokkal is kapcsolatot teremthessünk. (1964-ben mindössze tizenkét országot hívhattunk telexen, ma viszont már több mint százötvenet!) Újat hozott a magyar távközlési hálózatban, hogy számítógép figyeli a forgalmat, folyamatosan szolgáltatja az adatokat, s üzemzavar esetén azonnal jelzi, hogy a hívások melyik fázisa nem sikerült. A gép segítségével pillanatok alatt ki lehet deríteni, hogy például egy külkereskedelmi vállalatot azért nehéz telexen felhívni, mert nyolc gépet üzemeltet, ám a forgalma legalább tízet igényelne. Az utóbbi években rohamosan emelkedett a vállalati számítógépek száma. Az ilyen berendezések közötti adatátviteli kapcsolatot is a távíró központ bonyolítja le. — Ez az átviteltechnika ma még nem tökéletes — mondja Hunya László üzemvezető —, ugyanis a telefonhálózatra vagyunk rákötve, és ha a vonal beázik, vagy más műszaki hiba adódik, akkor az összeköttetés éppúgy akadozik, ahogyan azt a telefonhívásoknál már megszoktuk. A fennakadás nélküli kapcsolatteremtéshez tehát elengedhetetlen volt az elektronikus adatátviteli központ kialakítása. Két éve készült el, ma már száz előfizetőnk van és kétszázan várakoznak, hogy bekapcsolódhassanak a hálózatba. Ez a központ már alkalmas a nagy sebességű számítógépek központi információcseréjére, fél másodpercen belül kapcsolható bármely állomás, ráadásul minden munkafázist a számítógép el tud végezni, nincs szükség kezelőszemélyzetre. * Az adatátvitel ilyen jellegű hálózatával még csak az igen fejlett európai országok rendelkeznek, ám ez nem jelenti azt, hogy a további fejlesztéssel most várhatunk. A távíró hivatal szakemberei szerint mielőbb szükségessé válik egy, a budapestihez hasonló vidéki elektronikus központ létrehozása, mert csak így előzhető meg, hogy a számítógépek közötti kommunikáció ne kapjon „rövidzárlatot”. Szerelőcsarnoki pillanatkép FOTÓ: MTI ORSZÁG-VILÁG