Ország-Világ, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-13 / 28. szám
20 I orszAq-vilAo n nyár dinatja a könnyed, eleáns /1Z/1R4 Vannak, akik egyedül vagy többedmagukkal ki akarják próbálni, hogyan állják a sarat a vad természettel szemben. Óriási különbség azonban, ha valaki a véletlen kegyetlen játéka folytán jut Robinson sorsára. PAULUS NORMAHTAS litván sportoló elbeszélése arról szól, hogyan küzdött le 55 nap alatt tengert, sivatagot, hideget, ennivaló- és vízhiányt mindössze néhány tárgy, tapasztalatai és rendkívüli akaratereje segítségével. Futni kezdtem a hullámverte tóparton, megkerülve a tüzet. Meg akartam menteni legalább néhány bokrot a nádból. Alaposan összevagdaltam az ujjaimat, de sikerült megmentenem három nyaláb értékes tüzelőanyagot. ... Másfél óra múlva a szigeten elpusztult az egész növényzet A forró hamun keresztül rohantam a szállásomhoz. Siralmas látvány! Szerencse, hogy az okmányaimatbeástam a földbe. Vérzett a szívem a megégett sündisznóik láttán. Kígyók vagy teknősbékák maradványait nem fedeztem föl. Lehet, hogy még alusznak, beásva magukat a homokba. Végighordoztam a szemem a tengeren. Hajó sehol. A szigeten nem maradt sem tüzelő, sem menedékhely. El kell innen menni! Ez a gondolat már előzőleg is foglalkoztatott de vártam, hogy a víz fölmelegedjen. Most már nem lehet tovább várni, noha a hőmérséklet nem haladta meg a 11 fokot A legközelebbi sziget hozzávetőleg 700 méterre van, fél óra alatt oda lehet úszni. . . A félelem sugallta az ötletet. A nád szája belül üres, jól úszik a vízen. Ha lett volna elég nád, nem is maradtam volna itt ennyi ideig. Már régen szerkesztettem volna egy tutajt, és elindultam volna. A tengeren csaknem mindig kedvező szél fúj. Csakhogy most kevés nád volt, csupán egy egészen kicsi tutajra futotta. Ráhatdtam a tűztől megmentett holmikat és a fegyvert. Ruhában úsztam. A nád nem deszka, így csak lassú ütemben úszva tolhattam magam előtt. A hideg egyre inkább a hatalmába kerített, megdermesztette izmaimat. Már nem éreztem az úszólábakat, pedig nem veszhettek el, mert oda voltak kötözve a lábamhoz. Nem tehettem gyors mozdulatokat, nehogy görcsöst kapjak. Iszonyatosan reszkettem, de arra gondoltam, hogy amíg a fogaim összekoccannak, addig nem fagytam meg. Ám a hideg narkózisként hat. Az ember elveszti az időérzékét. Ráhajtottam a fejem a tutajra... Rám tört az álmosság, ugyanakkor a hideg valósággal összeszorította a torkom. Görcsöt éreztem, fulladoztam... Szörnyen meg voltam ijedve. De a rémület mentett meg, mert eltűnt az álmosság, és rögtön agyamba villant, hogy vissza kell nyernem a normális légzést. Hátamra fordultam, leszakítottam galléromról a kapcsokat, és masszírozni kezdtem a torkom. Lassan magamhoz tértem, egy kissé megnyugodtam. Sikerült utolérnem a kezemből kicsúszott és továbbsodródott tutajt. Ismét toltam magam előtt. Szándékosan erőltettem a remegést, és óvakodtam a hirtelen mozdulatoktól. Sikeres küzdelem egy „szörnnyel" Végre kikötöttem a legközelebbi szigeten, amelyet Mókusszigetnek neveztem el, mert egy szibériai mókus kiterített prémjéhez hasonlított. Itt gazdagabb volt a növényzet, és már szépen kezdett zöldellni. Aggódtam, hogy hamarosan előbújnak a kígyók és a skorpiók. Egyes helyeken szúrós gyújtományfüveket láttam sűrűn összefonódva a még szúrósabb cserjékkel. Ezek az úgynevezett tugáji dzsungelek, amelyeken nem lehet áthatolni. A tavasz Közép-Ázsiában viharosan kezdődik. Kitartóan fújt az „afgán” — így nevezik itt az Afganisztánból jövő erős és meleg déli szelet. Nyomában minden feléledt, növekedésnek indult. A sivatagban az „afgán” homokfelhőket sodor maga előtt. Az Arai-tón viharokat támaszt. A víz gyakran zavarossá válik. Nem baj! Van elég szárított halam. Csak nehéz lesz megőrizni a sztyeppe falánk rágcsálóitól, a homoki egerektől. Megpróbáltam téglát égetni raktár építése céljából, de az agyag itt homokkal és iszappal vegyesen fordul elő, ezért a tűzben szétporlad. Pelikánok és kárókatonák röpködtek a közelemben. Az itteni pelikánok világos rózsaszínűek, a sűrű nádasban fészkelnek, s a sekélyebb helyen halásznak térdig gázolva a vízben. A pelikánok üreges csontjaik és a bőrük alatt levő légzacskók miatt nem tudnak alábukni. Az ügyesebbek a szabadesés törvényét alkalmazzák.