Ország-Világ, 1984. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1984-12-12 / 50. szám

Bob Hawke nem sír többé .......................... «■■ 9 amma-mm .--I _ __ __ __ ____________________ L­­»katlan politikai botrány tört ki a kö­zelmúltban Ausztráliában. A liberális­­nemzetipárti ellenzék vezére, Andrew Peacock azzal vádolta meg az 1983 ele­jén kormányra került munkáspárti mi­niszterelnököt, Bob Hawke-t, hogy fedezi az ijesztő mértékben elharapódzott korrupciót, bűnözést, s hogy maga is egy „piti bűnöző”. A kormányfő erre a nyilvánosság előtt zokogás­ban tört ki. Nehéz lenne megmondani, hogy mennyi volt ebben a tényleges elkeseredettség és mennyi a kiszámítottság. Hiszen az Egyesült Államok­ban például egy effajta sírógörcs kettétörhe­ti egy politikus karrierjét. Így járt annak ide­jén Edmund Muskie, aki egy ilyen eset miatt kénytelen volt lemondani elnöki ambícióiról. Az ötödik földrészen azonban a közvélemény, úgy látszik nem a gyengeség, hanem a becsü­letes őszinteség jelét látja ebben, s nem a sér­tegető, hanem a sértett pártjára állt. Hawke arra a következtetésre jutott, hogy ez a legki­válóbb pillanat a parlament feloszlatására és új választások kiírására, annál is inkább, mi­vel kormányzásának addigi húsz hónapja alatt a gazdasági helyzet sokat javult, ám várha­tólag ismét hanyatlani fog. A Munkáspárt te­hát úgy határozott, hogy az idő előtti választá­sok kitűzésével „előre menekül”. A választási kampány így is jó nyolc hétig tartott. (,,Hawke hosszú menetelése” — írta erről a Newsweek), ami Ausztráliában példát­lanul hosszúnak számít. A választóik kisvár­tatva rá is untak. Különösen, amikor Peacock továbbra is a bűnözést próbálta a kormány fejére olvasni. Egy, a tasmaniai rádióban ren­dezett kapcsolásos műsor a liberális vezér egyszemélyi show-ja maradt: egyetlen hallga­tó sem telefonált be a stúdióba, hogy szót kér­jen, kérdezzen vagy kifejtse véleményét. Az ellenzék erre kénytelen volt olyan — Ausztráliában többnyire beváló, de nem is túl eredeti — kérdéseket pisz­kálni, mint a kormány adó- és bevándorlási politikája. Mindamellett a gazdasági kérdésekben a kormánypárt pompás adókat tudott kijátsza­ni. A múlt év második és az idei év első felé­ben az ipari és a mezőgazdasági termelés tíz százalékkal növekedett, gyorsabban, mint az elmúlt negyed században bármi­kor. A mun­kanélküliség — ha kisebb arányban is, de — számottevően csökkent, miközben a tavaly még évi tizenegy százalékos infláció üteme négy százalék alá esett vissza. Az ausztrál közgazdászok egy része ugyan azt állítja, hogy mindez nem a munkáspárti kormány érdeme, hanem egyszerűen arról van szó, hogy hatalomra kerülése óta kedvező volt a földrészen az időjárás, és emellett jó­tékonyan hatott az ország külgazdaságára az Egyesült Államokban mutatkozó fellendülés. Igaz, a gazdaság eredményeihez a sztrájkok számának jelentős csökkenése is hozzájárult, s ez már valóban Hawke érdeme: a volt szak­­szervezeti vezér ért az ilyen megmozdulások leszereléséhez. Talán ezzel magyarázható az is, hogy miközben pártja részben elveszítette a baloldal és a munkások támogatását, jó érté­kelést kapott a középrétegektől. ,,Hawke el­lopta a liberálisok ruháit” — írta e jelenség­ről a londoni Financial Times. Jellemző, hogy az általában konzervatív, addig minden al­kalommal a polgári pártokat támogató Mel­bourne Herald most arra hívta fel olvasóit, hogy szavazzanak a Munkáspártra. Sokkal, mégsem tud érdemben elébe menni a nukleáris leszerelés híveinek. Márpedig ez a mozgalom Ausztráliában hir­telen talpra állt és megerősödött. A fél évvel ezelőtti országos tüntetések után hívei poli­tikai pártba tömörültek. A Nukleáris Leszere­lés Pártjának élén Ausztrália egyi­k büszke­sége, Patrick White Nobel-díjas író és a nem kevésbé népszerű rocksztár, a 195 centiméter magas, fejét naponta kopaszra borotváló Pe­ter Garrett áll. Menekülés előre Hawke, a volt és új miniszterelnök — októberben még sírt­­ múlt vasárnap választott — és utána már joggal nevezett ÖGBBEBIg Biztos többség Hawke számítása végereményben bevált. Bár pártja valamivel kevesebb helyhez jutott a képviselőházban, mint tavaly tavasszal, to­vábbi három esztendőre így is biztos a több­sége. (Feltéve, hogy nem ír ki ismét idő előt­ti választásokat, ami a kenguruk földjén nem ritkaság. Az elmúlt tizenöt évben nem keve­sebb, mint nyolc alkalommal szólították az urnákhoz az ausztrál választókat.) Ami a baloldal támogatásának némi meg­csappanását illeti, az nem utolsósorban a Mun­káspárt külpolitikájával és a Nukleáris Lesze­relés Pártjának fellépésével magyarázható. Bob Hawke kormánya ugyan elvben a nuk­leáris leszerelés hívének vallja magát, de óva­kodik minden egyoldalúnak mondható lépés megtételétől. Miközben a szomszédos Új-Zé­­landon az ottani munkáspárti kabinet azzal kezdte működését, hogy kilátásba helyezte a nukleáris fegyvereket hordozó amerikai hadi­hajók kitiltását az ország kikötőiből, a Can­berrai kormány nem kívánja sem ezt, sem az ausztrál területen működő amerikai támasz­pontok felszámolását, továbbra is ragaszkodik az Egyesült Államok vezette ANZUS katonai tömbben való részvételhez, s tartja magát az ebből fakadó követelményekhez. Igaz, Hawke kormánya sok kapcsolatot épített a szocialista országokkal is (elismerte a népi Kambodzsát, jó viszonyt tart fenn Vietnammal, külügymi­nisztere, Bill Hayden Budapesten járt stb.), s állítólag fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra készül a Szovjetunióval és az Egyesült Álla­­ mkiket nem lehet leszerelni „Annyi dalt énekelhet, amennyit csak akar. De az sem fog egy jottányit sem módosítani kormányomnak azon a szándékán, hogy ha­tékonyan haladjon a leszerelés irányában” — vágta oda Garrettnek a miniszterelnök. Ez azonban még mindig kevés volt az atomlesze­relés híveinek leszerelésére, kivált, miután a National Times című lap leleplezte, hogy ausztrál tudósok részt vesznek Reagan elnök „csillagháborús” űrfegyverkezési rendszerének kidolgozásában. Hawke miniszterelnök ezt nem tagadhatta le, és csupán azt próbálta bizony­gatni, hogy e fegyverrendszereket csak „ha­gyományos célokra” vennék igénybe. A kormánynak és baloldali antinukleáris ellenzékének a leszerelés kérdésében elfoglalt pozíciója vezetett White és Garrett pártjának megerősödéséhez. Közvetlenül a választások előtt a közvélemény-kutatások azt jelezték, hogy a Nukleáris Leszerelés Pártja egy vagy két mandátumhoz juthat a szenátusban, s ez­zel esetleg megakadályozhatja, hogy a Mun­káspárt ott is többségben legyen. Az ausztrá­liai választási rendszer annyira bonyolult (s kü­lönösen azzá vált az idén, a szisztéma reform­jának következtében), hogy öt nappal a sza­vazás után, amikor e sorok íródnak, még min­dig nem ismeretes a pontos végeredmény. Ezért egyelőre azt sem tudjuk, hogy Garrett és White bejutott-e a felsőházba. (A bonyolult­ságot egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tizenötmillió lakosú országban nem kevesebb, mint félmillió szavazatot kellett érvénytelenné nyilvánítani amiatt, hogy a sza­vazólapokat nem a szabályoknak megfelelően töltötték ki.) Két dolog azonban így is nyilvánvaló: 1. Bob Hawke már nem sír többé, kormánytöbb­sége ismét biztosított. 2. A nukleáris leszere­lés hívei mindenképpen letették névjegyüket az ausztráliai országos politika asztalára. KULCSÁR ISTVÁN

Next