Ország-Világ, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-04 / 49. szám

• Aránylik, őszül már a nyi­­res, hallgat /a levél­nyelven suttogó liget, / S a szomorúan messzehúzó darvak / nem inte­nek már vissza senkinek” — írja Jeszenyin, Aránylik, őszül című versében (Rab Zsuzsa fordítása) vagy egy másikban: „Lombtalan juharfa, zúzmarás juharfa, gör­csösen mit kapkodsz fehér hóvi­harba? Tán valamit láttál? Hallottál a szélben, / Tétován úgy állsz itt a faluszélen, / mint pityókos csősz, ki a dűlőket jár­ja, / s hóbuckába süpped gém­­beredő lába." Jurij Uszanov festő képeit nézve nem véletlenül hangzanak fel az emberben a nagy orosz költő sorai. A természet csodái, a természet mint az emberi lélek tükrözője jelenik meg festmé­nyein, akár az ősz színtombolá­­sát, gazdag nyári békéjét, vagy rideg támadását rögzíti. Az 1979 óta Magyarországon élő fiatal festő legutóbbi tárla­tán, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar-Szovjet Ba­ráti Társaság rendezett a buda­örsi Jókai Mór Művelődési Ház­ban — ezek az alkotások hatá­rozták meg a művész önmagáról rajzolt rejtett képet. Uszanov — és erről képei árulkodnak — biz­tos kézzel alkalmazza a különbö­ző festési eljárásokat, ki-kirán­­dul másfajta stílusú megközelí­tésekhez, ha kell, mondandóját zaklatottabb, élénkebb színekkel, vonalakkal, foltokkal, sejtelmes­­víziószerű kompozíciókban mond­ja el, de a táj — a fák, a hegyek — színei és hangulata igézik meg igazán, és fejezik ki azokat a gondolatait, amelyeket Jeszenyin így fejezett ki: „Lelkem, az égből száműzött repülne földöntúli tájra ... De szép, ha pőre fák között kicsap a zöld levélke lángja, s a röpködő kis tűz alatt ágak gyertyái olvadoznak, közöttük suttogás szalad — szava támad a csillagoknak . . Koncert

Next