Ország-Világ, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-04 / 49. szám
• Aránylik, őszül már a nyires, hallgat /a levélnyelven suttogó liget, / S a szomorúan messzehúzó darvak / nem intenek már vissza senkinek” — írja Jeszenyin, Aránylik, őszül című versében (Rab Zsuzsa fordítása) vagy egy másikban: „Lombtalan juharfa, zúzmarás juharfa, görcsösen mit kapkodsz fehér hóviharba? Tán valamit láttál? Hallottál a szélben, / Tétován úgy állsz itt a faluszélen, / mint pityókos csősz, ki a dűlőket járja, / s hóbuckába süpped gémberedő lába." Jurij Uszanov festő képeit nézve nem véletlenül hangzanak fel az emberben a nagy orosz költő sorai. A természet csodái, a természet mint az emberi lélek tükrözője jelenik meg festményein, akár az ősz színtombolását, gazdag nyári békéjét, vagy rideg támadását rögzíti. Az 1979 óta Magyarországon élő fiatal festő legutóbbi tárlatán, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar-Szovjet Baráti Társaság rendezett a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban — ezek az alkotások határozták meg a művész önmagáról rajzolt rejtett képet. Uszanov — és erről képei árulkodnak — biztos kézzel alkalmazza a különböző festési eljárásokat, ki-kirándul másfajta stílusú megközelítésekhez, ha kell, mondandóját zaklatottabb, élénkebb színekkel, vonalakkal, foltokkal, sejtelmesvíziószerű kompozíciókban mondja el, de a táj — a fák, a hegyek — színei és hangulata igézik meg igazán, és fejezik ki azokat a gondolatait, amelyeket Jeszenyin így fejezett ki: „Lelkem, az égből száműzött repülne földöntúli tájra ... De szép, ha pőre fák között kicsap a zöld levélke lángja, s a röpködő kis tűz alatt ágak gyertyái olvadoznak, közöttük suttogás szalad — szava támad a csillagoknak . . Koncert