Ország-Világ, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-05 / 10. szám

ben hoz, kialakítottak egy viszonylag nagymé­retű, 50 köbméter belső térfogatú speciális berendezésű modult, egy felszereltségében szakosított egységet. Ez kizárólag egy meg­határozott feladatkör elvégzését szolgáló be­rendezéseket tartalmaz, önálló energiaellátó rendszerrel van felszerelve, tehát az űrállo­mástól függetlenül is működtethető, nem ve­szi igénybe az űrállomásnak (a napelemtáb­lák által meglehetősen korlátozott) energia­­forrásait. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy az elektro­mos energia már korábban is gondot okozott az űrállomásokon, hiszen egy-egy energiaigé­nyes művelet végrehajtása esetén a fedélzeti energiafogyasztó berendezések nagyobb ré­szét le kellett kapcsolni a hálózatról.) Az űrmodult Kozmosz—1443 jelzéssel állí­tották föld körüli pályára és 1983. június 23-án csatlakoztatták a Szaljut a 7 űrállomás­hoz. Az eredményes művelet bebizonyította, hogy a Szaljut űrállomás effajta modulokkal jelentősen bővíthető, hiszen vele a hasznos térfogat csaknem másfélszeresére növekedett. Az űrállomások továbbfejlesztésében azon­ban a Szaljutoknak csupán ilyen modullal való rendszeres bővítése nem oldotta volna meg az üzemeltetési tapasztalatok felvetette problémákat, mindenekelőtt azokat nem, amelyek a személyzet élet- és munkafeltéte­leinek számottevő javításával voltak kapcso­latban. Az űrállomás zsúfoltságán kívül ugyanis egyre fokozódó gondot jelentett az űrhajósok tartós együttélése a Szaljut közös termében. A munkateremként, lakó- (háló- és étkező-) fülkeként használt belső tér nem igazán nyújt ideális körülményeket hosszú időre, de akárcsak néhány napra is összezárt, egymást egyébként jól ismerő személyeknek. A harmadik generáció jellemzői Mindezek a felgyülemlett tapasztalatok vezet­tek el egy merőben új űrállomás-koncepció­hoz, melyben a munkához szükséges helyisé­geket és berendezéseket teljesen különválaszt­ják a lakótértől, de a lakótérben is külön, egymástól elválasztott és hangszigetelt, egye­di hálófülkéket alakítanak ki minden űrhajós számára. Ennek az elgondolásnak az alapján fej­lesztették ki a Mir űrállomást, mely csak kül­ső formájában, határoló méreteiben emlékez­tet a korábbi Szaljutokra, belső elrendezését, fedélzeti berendezéseit tekintve merőben új konstrukció. Valójában a Mir egy, a Szaljutoknál jóval nagyobb űrkomplexum központi egysége, bá­zisa, melyhez hozzácsatlakoztatva (ráépítve) a különböző rendeltetésű szakosított modulo­kat alakul ki a kitűzött feladatok elvégzésére leginkább alkalmas, a személyzet munka- és létfeltételeit az ideálishoz közeli szinten meg­teremteni képes, összetett űrállomás. Magán a Mir űrállomáson tehát nem foly­tatnak majd tudományos kutatómunkát, ezt a hozzá csatlakoztatott, a megfelelő kutatási­kísérletezési tevékenységre a földön összeál­lított, önálló energiaellátó rendszerrel felsze­relt űrmodul-laboratóriumokban végzik majd. A modulok és a szállító űrhajók csatlakoz­tatására a Mir űrállomást összesen hat össze­kapcsoló szerkezettel látták el, melyek közül kettő hosszirányú, négy pedig keresztirányú. A modulok nagyobb része az űrállomás mell­ső részén kialakított gömbformájú, a Szojuz űrhajók orbitális egységére emlékeztető ösz­­szekapcsoló egységhez csatlakozik majd. Az összekapcsoló egység (vagyis az űr­állomás) hossztengelyében helyezkedik el a fő összekapcsoló szerkezet, a gömb oldalán keresztirányban pedig négy összekapcsoló­szerkezet. Az űrállomáshoz közeledő szállító­űrhajó vagy űrmodul biztonsági okokból elő­ször a fő összekapcsoló szerkezethez csatla­kozik, majd manipulátorokkal helyezik át va­lamelyik oldalsó összekapcsoló szerkezethez. A hatodik összekapcsoló szerkezetet (a Szaljutokéhoz hasonlóan) az űrállomás hátsó részén, a hajtómű műszeres egység közepén alakították ki. Az elrendezés sajátosságai Az új űrállomás — bár a belső méretek is megegyezőek a Szaljutéval — a tudományos kísérletekre szolgáló berendezések hiánya miatt a személyzet számára sokkal kényel­mesebb életfeltételeket teremt. A belső tér három, egymástól légmentesen elválasztható szakaszra tagozódik. Az első az előzőekben említett összekapcso­ló egység, mely az űrállomáshoz csatlakozó űrhajók, űrmodulok fogadásán és rögzítésén kívül az űrhajósoknak a szabad kozmikus térségbe való kilépésekor zsilipkamraként is szolgál. A második, a legnagyobb térségben az űr­állomás központi vezérlő munkahelyei, az űr­hajósok tartózkodására (pihenésére, étkezésre, tornagyakorlatokra) szolgáló ,,szalon”, az egy­mástól elválasztott hálófülkék, továbbá a tisz­tálkodásra szolgáló blokk helyezkednek el. A harmadik — kis méretű — térség a hátsó összekapcsoló szerkezethez vezető fülke. Ezt a henger formájú fülkét veszi körül a műszeres hajtómű egység, mely a légkondi­cionáló rendszer, a hajtómű egység gáz- és hajtóanyagtartályait, nemkülönben a manő­ver hajtóműveket tartalmazza. Az űrállomás külső részén, kinyitott álla­potban 76 négyzetméter területű napelemtáb­lákat helyeztek el az elektromos energiaszük­séglet kielégítésére. Az új, harmadik generációs Mir űrállomás fedélzeti rendszereinek, érdekesebb szerke­zeti megoldásainak, újdonságainak részlete­sebb ismertetésével egyik következő szá­munkban foglalkozunk. SZENTESI GYÖRGY A második generációs űrállomások (a Szaljut—6 és Szaljut—7) már két dokkoló egységgel rendelkeztek A Mir felbocsátásának pillanata — a központi irányítóteremben FOTÓ: ARCHÍVUM ORSZÁG-VILAG 1­13

Next