Ország-Világ, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-30 / 18. szám
EURÓPA - FEGYVEREK NÉLKÜL Még a nemzetközi politikában nem túl jártas újságolvasó embernek is feltűnik a helyzet fonáksága. Egyfelől újabb és újabb javaslatok hangzanak el a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a háborús veszély csökkentésére, másfelől az állítólagos megegyezési készség állandó hangoztatása mellett egymást érik az elutasító kurta-furcsa „nerri”-ek. Nyugaton is egyre többen kénytelenek elismerni, hogy az utóbbi időben a Szovjetunió magához ragadta a kezdeményezést a nemzetközi diplomácia színpadán, ahol az Egyesült Államoknak többnyire csak a provokatív elutasítás szerepe jut, legyen szó akár a szakaszos nukleáris és vegyi leszerelési programról, akár az európai rakétacsökkentés újfajta megközelítéséről és a helyszíni ellenőrzés kérdéseiről. A nemzetközi sajtóban egy ideje cowboystílusként emlegetik az amerikai adminisztráció módszerét. Az óceánon túl fegyveres demonstrációkkal, atomrobbantásokkal, bombatámadásokkal, hadihajók felvonultatásával válaszolnak a Szovjetunió törekvésére, hogy egymásra épülő indítványok sorozatával próbálja meg előmozdítani nemcsak a szovjet—amerikai kapcsolatok, hanem az egész nemzetközi helyzet normalizálását. A meggondolatlan ,„lövöldözés” közepette az amerikai kormányzat erkölcsileg és politikailag mind kedvezőtlenebb helyzetbe kerül. A nevadai sivatagban április 10-én végrehajtott atomrobbantást követően Frank, az amerikai képviselőház tagja egyenesen szégyennek nevezte a „csípőből tüzelés’ amerikai módszerét, majd kijelentette: „Most már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy mi kezdeményezzük a fegyverkezési versenyt.” Ebben a feszült nemzetközi helyzetben, amikor hétről hétre remények és kétségek között őrlődik az emberiség, csupán a Szovjetunió következetes békepolitikája ad biztonságérzetet. Nem túlzás azt állítani, hogy a Szovjetunió külpolitikája sohasem volt még annyira kezdeményező, mint éppen napjainkban. Egyesek a gyengeség jelének tekintik a kompromisszumokra hajló kezdeményezéseket, holott a szovjet vezetés figyelmeztet: nem gyengeségről, hanem felelősségérzetről van szó. A holnap nemzedékeivel szembeni felelősség és kötelesség miatt nem akarja a Szovjetunió a világ sorsát az amerikai militaristák kegyeire bízni. Egyebek között ezt hangsúlyozta Mihail Gorbacsov a Német Szocialista Egységpárt XI. kongresszusán elhangzott felszólalásában, amikor újabb javaslatot tett az európai hagyományos fegyverek és fegyveres erők csökkentésére. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára Berlinből felhívással fordult Nyugat-Európa minden lakójához, hogy ne higgyenek a Szovjetunió agresszivitásáról terjesztett koholmányoknak, s egyben ünnepélyesen kijelentette: Moszkva soha, semmilyen körülmények között nem indít hadműveleteket Nyugat-Európa ellen, ha a NATO részéről sem éri támadás a Szovjetuniót és szövetségeseit. Ennek alátámasztására a Szovjetunió az európai államok szárazföldi erőinek és harcászati légierőinek, valamint az Európában állomásozó amerikai és kanadai erők hasonló egységeinek jelentős csökkentését javasolja. Az érintett katonai egységeket és alegységeket leszerelnék, fegyverzetüket pedig megsemmisítenék vagy nemzeti területen tárolnák. A haderőcsökkentés átfogná egész Európát — az Atlanti-óceántól az Urálig. Egyidejűleg megvalósulhatna a harcászati, hadműveleti nukleáris fegyverek leépítése is. Ismeretes, hogy Washington hosszabb időn át a nukleáris leszerelés legfőbb akadályának azt tekintette: a Szovjetunió nem járul hozzá a helyszíni ellenőrzéshez. Amikor szovjet részről ezt az akadályt is elhárították, a tengerentúlon azzal hozakodtak elő, hogy azért nem számolhatják fel nukleáris fegyvereiket, mert szembetalálnák magukat a Szovjetunió túlerejével a hagyományos fegyverek terén. A berlini javaslat ennek a kifogásnak is elébe ment, sőt Mihail Gorbacsov felajánlotta, hogy a haderőcsökkentési folyamat valamennyi szakaszát nemzetközi eszközökkel és nemzetközi helyszíni megfigyelőkkel ellenőrizzék. Ez az indítvány messzemenően figyelembe veszi mindkét fél egyenlő biztonságának elvét, és megfelel a biztonság új szovjet értelmezésének, amelyet az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a január 15-i átfogó leszerelési kezdeményezésében fogalmazott meg először: a biztonság csak kölcsönös és általános lehet. Megfigyelők rámutatnak, hogy az egész Európára kiterjedő haderőcsökkentés csírájában benne foglaltatik a január 15-én meghirdetett programban, amelynek értelmében a hagyományos fegyverzetek csökkentését és leszerelését a bécsi konferencia eredményessége készítette volna elő. Február közepén a szocialista országok azt indítványozták Bécsben, hogy a két katonai szövetség első lépésként kössön részmegállapodást, s ennek keretében egy éven belül 11 500 szovjet és 6500 amerikai katonát vonjanak vissza a közép-európai térségből. Ugyanakkor a bécsi tárgyaláson közvetlen státussal részt vevő tizenegy állam kötelezte volna magát, hogy a kivonást követő három évben nem növeli haderőit és fegyverzetét a térségben. Köztudott, hogy a javaslatok a NATO-országok merev elutasításába ütköztek. A mostani berlini békeindítvány remélhetőleg előmozdítja majd a kibontakozást a középeurópai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokon. Annál is inkább, mivel a NATO többek között azzal indokolta a visszautasítást, hogy a nyugati katonai tömb — a középeurópai térségen túlmenően — szeretné az intézkedések hatályát kiterjeszteni a Szovjetunió nyolc-tíz európai katonai körzetére. Mihail Gorbacsov legutóbbi javaslata nem egy körülhatárolt zónára, hanem az európai kontinens egészére vonatkozik, vagyis meghaladja a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások földrajzi kereteit. Nyugat-Európában kimondottan biztatóan ítélték meg Gorbacsov legutóbbi kezdeményezéseit. Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere felszólította a nyugati államokat, hogy ne siessék el a választ. A nyugatnémet diplomácia vezetője szerint mindenképpen szükségesek a tárgyalások, mert a hagyományos fegyverek tökéletesítése folytán egy velük vívandó háború is elég lenne Európa megsemmisítéséhez. Ez a kijelentés szinte rímel Gorbacsov szavaira, aki úgy fogalmazott: „ ... az úgynevezett hagyományos fegyvereket szüntelenül tökéletesítik, azok egyre pusztítóbbak és erősebbek lesznek, harci jellemzőik tekintetében közelítenek a tömegpusztító eszközökhöz.” Genscher — a nem éppen felhőtlen szovjet—NSZK kapcsolatok ellenére — figyelmeztetett, hogy veszélyesek azok az elképzelések, amelyek a Szovjetunió technológiai térdre kényszerítését tervezik a fegyverkezési verseny fokozásával. E kockázatos spekulációk helyett a Nyugatnak inkább szaván kellene fogni a szovjet vezetést, s javaslatairól őszintén, nyíltan kellene tárgyalni. Sajnálatos, hogy a józan figyelmeztetés ellenére Washington ezúttal is sietett kifejezni elutasító véleményét, tovább élezve ezzel az amúgy is feszült helyzetet. Egy dolog azonban továbbra is biztos: ha az Egyesült Államok felismeri, hogy a tárgyalások útján kell haladnia, akkor ehhez a Szovjetunióban megfelelő partnerre talál. „Rajtunk nem múlik a dolog — mondta a szovjet főtitkár —, mi készek vagyunk komoly lépések megtételére.” Ha azonban Washington folytatja jelenlegi politikáját, akkor meghiúsíthat minden elképzelést az újabb csúcstalálkozóra vonatkozóan. Ez nem fenyegetés, hanem a jelenlegi helyzet higgadt, reális értékelése. „Mi a Nyugatnak nem az ökleinket mutogatjuk, hanem a kezünket nyújtjuk” — jelentette ki Berlinben Mihail Gorbacsov. S a kinyújtott kéz nem csapda, hanem lehetőség. A józan ész diplomáciájának kínál esélyt. p. i. Mihail Gorbacsov az NSZEP XI. kongresszusán ORSZÁG-VILÁG II I