Ország-Világ, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-30 / 18. szám

EURÓPA - FEGYVEREK NÉLKÜL Még a nemzetközi politi­kában nem túl jártas új­ságolvasó embernek is feltűnik a helyzet fonák­sága. Egyfelől újabb és újabb javaslatok hangza­nak el a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a háborús veszély csökken­tésére, másfelől az állító­lagos megegyezési készség állandó hangoztatása mel­lett egymást érik az el­utasító kurta-furcsa „nerri”-ek. Nyugaton is egyre töb­ben kénytelenek elismer­ni, hogy az utóbbi időben a Szovjetunió magához ragadta a kezdeményezést a nemzetközi diplomácia színpadán, ahol az Egye­sült Államoknak több­nyire csak a provokatív elutasítás szerepe jut, le­gyen szó akár a szakaszos nukleáris és vegyi lesze­relési programról, akár az európai rakétacsökkentés újfajta megközelítéséről és a helyszíni ellenőrzés kérdéseiről. A nemzetközi sajtóban egy ideje cow­­boystílusként emlegetik az amerikai adminisztráció módszerét. Az óceánon túl fegyveres demonstrációk­kal, a­tomrobbantásokkal, bombatámadásokkal, ha­dihajók felvonultatásával válaszolnak a Szovjetunió törekvésére, hogy egy­másra épülő indítványok sorozatával próbálja meg előmozdítani nemcsak a szovjet—amerikai ka­pcso­­latok, hanem az egész nemzetközi helyzet nor­malizálását. A meggondo­latlan ,„lövöldözés” köze­pette az amerikai kor­mányzat erkölcsileg és po­litikailag mind kedvezőt­lenebb helyzetbe kerül. A nevadai sivatagban ápri­lis 10-én végrehajtott atomrobbantást követően Frank, az amerikai képvi­­selőház tagja egyenesen szégyennek nevezte a „csípőből tüzelés’­ ameri­kai módszerét, majd kije­lentette: „Most már min­denki előtt nyilvánvaló, hogy mi kezdeményezzük a fegyverkezési versenyt.” Ebben a feszült nemzet­­közi helyzetben, amikor hétről hétre remények és kétségek között őrlődik az emberiség, csupán a Szov­jetunió következetes bé­­kepolitikája ad biztonság­­érzetet. Nem túlzás azt ál­lítani, hogy a Szovjetunió külpolitikája sohasem volt még annyira kezdeménye­ző, mint éppen napjaink­ban. Egyesek a gyengeség jelének tekintik a komp­romisszumokra hajló kez­deményezéseket, holott a szovjet vezetés figyelmez­tet: nem gyengeségről, hanem felelősségérzetről van szó. A holnap nemze­dékeivel szembeni felelős­ség és kötelesség miatt nem akarja a Szovjetunió a világ sorsát az amerikai militaristák kegyeire bíz­ni. Egyebek között ezt hangsúlyozta Mihail Gor­bacsov a Német Szocialis­ta Egységpárt XI. kong­resszusán elhangzott fel­szólalásában, amikor újabb javaslatot tett az európai hagyományos fegyverek és fegyveres erők csökkentésére. Az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára Berlinből felhívással for­dult Nyugat-Európa min­den lakójához, hogy ne higgyenek a Szovjetunió agresszivitásáról terjesz­tett koholmányoknak, s egyben ünnepélyesen ki­jelentette: Moszkva soha, semmilyen körülmények között nem indít hadmű­veleteket Nyugat-Európa ellen, ha a NATO részéről sem éri támadás a Szov­jetuniót és szövetségeseit. Ennek alátámasztására a Szovjetunió az európai ál­lamok szárazföldi erőinek és harcászati légierőinek, valamint az Európában ál­lomásozó amerikai és ka­nadai erők hasonló egysé­geinek jelentős csökkenté­sét javasolja. Az érintett katonai egységeket és al­egységeket leszerelnék, fegyverzetüket pedig meg­semmisítenék vagy nem­zeti területen tárolnák. A haderőcsökkentés átfogná egész Európát — az At­lanti-óceántól az Urálig. Egyidejűleg megvalósul­hatna a harcászati, had­műveleti nukleáris fegy­verek leépítése is. Ismeretes, hogy Wa­shington hosszabb időn át a nukleáris leszerelés leg­főbb akadályának azt te­kintette: a Szovjetunió nem járul hozzá a hely­színi ellenőrzéshez. Ami­kor szovjet részről ezt az akadályt is elhárították, a tengerentúlon azzal hoza­kodtak elő, hogy azért nem számolhatják fel nukleáris fegyvereiket, mert szembetalálnák ma­gukat a Szovjetunió túl­erejével a hagyományos fegyverek terén. A berlini javaslat ennek a kifogás­nak is elébe ment, sőt Mi­hail Gorbacsov felajánlot­ta, hogy a haderőcsökken­tési folyamat valamennyi szakaszát nemzetközi esz­közökkel és nemzetközi helyszíni megfigyelőkkel ellenőrizzék. Ez az indít­vány messzemenően fi­gyelembe veszi mindkét fél egyenlő biztonságának elvét, és megfelel a biz­tonság új szovjet értel­mezésének, amelyet az SZKP Központi Bizottsá­gának főtitkára a január 15-i átfogó leszerelési kez­­deményezésében fogalma­zott meg először: a bizton­­ság csak kölcsönös és ál­talános lehet. Megfigyelők rámutat­nak, hogy az egész Euró­pára kiterjedő haderő­­csökkentés csírájában benne foglaltatik a január 15-én meghirdetett prog­ramban, amelynek értel­mében a hagyományos fegyverzet­ek csökkentését és leszerelését a bécsi kon­ferencia eredményessége készítette volna elő. Feb­ruár közepén a szocialis­ta országok azt indítvá­nyozták Bécsben, hogy a két katonai szövetség első lépésként kössön részmeg­­állapodást, s ennek kere­tében egy éven belül 11 500 szovjet és 6500 amerikai katonát vonja­nak vissza a közép-euró­pai térségből. Ugyanakkor a bécsi tárgyaláson köz­vetlen státussal részt ve­vő tizenegy állam kötelez­te volna magát, hogy a ki­vonást követő három év­ben nem növeli haderőit és fegyverzetét a térség­ben. Köztudott, hogy a ja­vaslatok a NATO-orszá­­gok merev elutasításába ütköztek. A mostani ber­lini békeindítvány remél­hetőleg előmozdítja majd a kibontakozást a közép­európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésé­ről folyó bécsi tárgyaláso­kon. Annál is inkább, mi­vel a NATO többek között azzal indokolta a vissza­utasítást, hogy a nyugati katonai tömb — a közép­európai térségen túlme­nően — szeretné az intéz­kedések hatályát kiter­jeszteni a Szovjetunió nyolc-tíz európai katonai körzetére. Mihail Gorba­csov legutóbbi javaslata nem egy körülhatárolt zó­nára, hanem az európai kontinens egészére vonat­kozik, vagyis meghaladja a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások földrajzi ke­reteit. Nyugat-Európában ki­mondottan biztatóan ítél­ték meg Gorbacsov leg­utóbbi kezdeményezéseit. Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminiszte­re felszólította a nyugati államokat, hogy ne sies­sék el a választ. A nyu­gatnémet diplomácia ve­zetője szerint mindenkép­pen szükségesek a tárgya­lások, mert a hagyomá­nyos fegyverek tökéletesí­tése folytán egy velük ví­vandó háború is elég len­ne Európa megsemmisíté­séhez. Ez a kijelentés szin­te rímel Gorbacsov szavai­ra, aki úgy fogalmazott: „ ... az úgynevezett ha­gyományos fegyvereket szüntelenül tökéletesítik, azok egyre pusztítóbbak és erősebbek lesznek, har­ci jellemzőik tekintetében közelítenek a tömegpusz­tító eszközökhöz.” Gen­scher — a nem éppen fel­hőtlen szovjet—NSZK kapcsolatok ellenére — figyelmeztetett, hogy ve­szélyesek azok az elképze­lések, amelyek a Szovjet­unió technológiai térdre kényszerítését tervezik a fegyverkezési verseny fo­kozásával. E kockázatos spekulációk helyett a Nyugatnak inkább szaván kellene fogni a szovjet vezetést, s javaslatairól őszintén, nyíltan kellene tárgyalni. Sajnálatos, hogy a jó­zan figyelmeztetés ellené­re Washington ezúttal is sietett kifejezni elutasító véleményét, tovább élez­ve ezzel az amúgy is fe­szült helyzetet. Egy dolog azonban továbbra is biz­tos: ha az Egyesült Álla­mok felismeri, hogy a tár­gyalások útján kell halad­nia, ak­kor ehhez a Szov­jetunióban megfelelő part­nerre talál. „Rajtunk nem múlik a dolog — mondta a szovjet főtitkár —, mi készek vagyunk komoly lépések megtételére.” Ha azonban Washington foly­tatja jelenlegi politikáját, akkor meghiúsíthat min­den elképzelést az újabb csúcstalálkozóra vonatko­zóan. Ez nem fenyegetés, hanem a jelenlegi helyzet higgadt, reális értékelése. „Mi a Nyugatnak nem az ökleinket mutogatjuk, hanem a kezünket nyújt­juk” — jelentette ki Ber­linben Mihail Gorbacsov. S a kinyújtott kéz nem csapda, hanem lehetőség. A józan ész diplomáciájá­nak kínál esélyt. p. i. Mihail Gorbacsov az NSZEP XI. kongresszusán ORSZÁG-VILÁG I­I I

Next