Ország-Világ, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1986-07-02 / 27. szám
[4 Iország-vilAg A PSOE VÁLASZTÁSI GYŐZELME HISPÁNIÁBAN Reggeli a miniszterelnökkel Néhány perccel reggel fél nyolc előtt már f -diffindent gondosan előkészítettem. A reggeli az y asztalon, jegyzetfüzet, toll készenlétben. Egy- A szerűen nem bocsátottam volna meg magam- nak, ha akár fél szavát is elmulasztom a kormányfőnek. Tudtam, pontosan másfél órán át élvezhetem Felipe Gonzalez társaságát a televízióban. Biztos, ami biztos, idejében elindítottam a videomagnó felvételt is. Spanyolország kormányfője a „Buenos dias” vagyis a „Jó napot” című, reggeli magazinműsor vendége volt azon a napon. Aki tehát rászánta magát, együtt reggelizhetett a miniszterelnökkel, s közben megtudhatott egyetmást a kormányzó spanyol Szocialista Munkáspárt választási taktikájáról. És természetesen élvezhette Felipe Gonzalez kedélyes, közvetlen, szellemes stílusát. (Zárójelben érdemes még a bevezetőben utalni arra, hogy nemcsak a hatalmon lévő párt vezetője, hanem valamennyi párt és politikai szövetség élhetett ezzel a reggeli televíziós propagandalehetőséggel.) Felipe Gonzaleznek szemmel láthatóan öröme tellett a televíziós csevegésben. Fáradtságnak nyomát sem vehette észre rajta senki. Pedig a választási kampány napjaiban — különböző helyszíneken — olykor három nagygyűlés magával ragadó szónoka is volt. Kemény munkának nevezte a korteshadjáratot. Igaz, az idén már nem légkondicionált autóbussszal járta az országot, mint 1982-ben, amikor több mint tízmillió választópolgár voksát sikerült megszereznie. Most egy kis repülőgép szolgált neki és az országjáráson szinte mindenütt vele lévő feleségének, Carmen Romero asszonynak. Orvosa is árnyékként követte a kormányfőt, hiszen a sportcsarnokban, bikaviadal-arénákban, színháztermekben és tereken, rádió- és televízióstúdiókban elmondott szónoklatok rendkívüli fizikai igénybevételt jelentettek. S azokban a napokban Spanyolországban sok helyütt 35 fok meleg is volt. A nyakkendő nélkül, ingujjban és különlegesen erőteljes gesztusokkal szónokló Felipe Gonzalez igazi profi politikus, képes magával ragadni hallgatóságát. És a kapcsolatteremtő erő a mai Spanyolországban, a fél évszázados Franco-diktatúra utáni első évtizedben talán az egyik legfontosabb politikai tényező. Olyannyira, hogy a mindennapi gondokat is képes háttérbe szorítani, s már-már irracionális rajongást vált ki az emberekből. A negyvenötödik életévében járó Felipe Gonzaleznek jó oka volt arra, hogy szónoklataiban a demokratikus kibontakozás, a spanyol állam korszerűsítése, a Nyugat-Európához való kötődés erősítése szerepeljen kiemelt hangsúllyal. Aligha tudott volna szóvirágokkal boldogulni, ha az immár hárommillió embert érintő munkanélküliségről, a rövid hónapokon belül drámai erővel újra támadó inflációról, a rémületet keltő terrorizmusról, a fiatalok körében terjedő bűnözésről, a kábítószer-fogyasztásról kellett volna számot adnia. Miközben ugyanis Spanyolország a szocialista párti kormányzás három és fél esztendeje alatt valóban szélesebbre tárta kapuit a világ, mindenekelőtt a fejlett tőkés államok előtt, a belső válság — éppen az említett területeken — tovább mélyült. Így azután Gonzalez pártja a választási kampány során jobbnak látta, ha nem szembesíti egykori választási ígéreteit a mai valósággal. S hogy mindezek után mégis miként szerzett abszolút többséget a PSOE a madridi képviselőházban? A felelet meglehetősen egyszerű: azok a tömegek, — igaz ezúttal már közel egymillióval kevesebben, mint 1982-ben —, amelyek először hatalomra juttatták „Isidorót” (ez volt a mozgalmi neve Felipe Gonzaleznek az illegális harc éveiben), még ma is abban bíznak, hogy az örökölt válságot ez a demokratikus kormányzat leküzdheti. A jobboldali ellenzék természetesen mindent megtett a Szocialista Párt győzelmének meghiúsításáért. Kijózanító és elgondolkodtató az a tény, hogy Manuel Fraga, a Népi Szövetség elnevezésű pártkoalíció vezére — bizonyos társadalmi körökben — milyen népszerű. Franco diktátor volt belügyminisztere, úgy látszik, nem kevesek számára még a történelem visszafordításának reményét jelenti. Fraga demokratikus iskolarendszert, nemzeti méretű párbeszédet, az autonómiák nagyobb megbecsülését emlegette patetikus szónoklataiban. Arról egyáltalán nem szólt, hogy mindezt a nagy- és középburzsoázia érdekeinek megfelelően és csakis a jelenlegi kormányzat által elért szociális reformok teljes megsemmisítése révén óhajtja valóra váltani. Érdekes jelensége volt még a választási kampánynak a Centrum-párti Adolfo Suarez szereplése. A volt miniszterelnök csillaga látnivalóan emelkedőben van, s pártjának mai 19 képviselői helyét sokan úgy tekintik, mint a majdani második politikai erő megteremtéséhez vezető első lépést. Csakhogy ma még a második politikai erő ebben az országban a Fraga által vezetett jobboldal. A képviselőházban 105 mandátummal rendelkezik, ami csupán eggyel kevesebb, mint négy évvel ezelőtt. Figyelemre méltó, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt nagyobb arányban vesztett mandátumaiból: 202 helyett ezúttal csak 184 képviselője van a cortesban. A baloldal, ha meghatározó erőt nem jelent is a politikában, azért jelen lesz a spanyol képviselőházban. Hét mandátummal azonban önálló képviselői csoportot nem hozhat létre. Mindössze néhány tized százalék kellett volna ahhoz, hogy meglegyen a voksok öt százaléka és a nagyobb beleszólást biztosító önálló parlamenti csoport. Gerardo Iglesias, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára, a pártot is magába foglaló választási koalíció elnöke joggal tekinti győzelemnek ezt az eredményt is. A negyvenéves politikus a márciusi NATO népszavazás után létrejött baloldali koalíció élén gyökeres társadalmi reformokat, a jólét tényleges emelését biztosító gazdaságpolitika kidolgozását követelte. A baloldal volt az a politikai erő, amely a kampány során következetesen hangsúlyozta: önálló spanyol külpolitikára van szükség. Az amerikai támaszpontokat, amelyek egykor a fasiszta diktatúra támogatását szolgálták, teljesen fel kell számolni az országban, és Spanyolországnak szakítania kell a függetlenségét és önállóságát csorbító atlanti szövetséggel. A spanyol kommunista mozgalom hosszú évek óta tartó ideológiai megosztottsága e választási kampányban egyértelműen a baloldal ütőképességét gyengítette. A Spanyol Kommunista Párt volt főtitkára, Santiago Carrillo nem eszmék és társadalmi célok, hanem önmaga mellett korteskedett. Kudarca, vagyis a parlamentből való kiszorulása, a veterán politikus számára a közéleti vég kezdetét jelenti. Hiába volt a polgári pártok iránta való jóindulata, a kormánypárti televízió megkülönböztetett figyelme. Öncélú szereplése csak zavart keltett és sokakat megtévesztett,hiszen a baloldali frazeológia nem mindenki előtt engedte feltárulkozni az igazi tartalmat A politikai képlet tehát egészében véve szinte változatlan maradt Spanyolországban. A Szocialista Párt abszolút parlamenti többsége a kormányzási gyakorlatban szabad kezet biztosít Felipe Gonzaleznek. Az ellenzék azonban várhatóan kemény vitákban küzd majd a parlamentben. Vélemények, eszmék, gondolatok és álláspontok csapnak össze egy olyan ország parlamentjében, amely országban alig több mint egy évtizede még az önmagát örökkönvalónak képzelő fasiszta rendszer volt az űr. MERUK JÓZSEF Szavazatuk leadására várakozó madridiak A győztes öröme — Felipe Gonzalez TELEFOTO — MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG