Ország-Világ, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-06 / 1. szám
Nem árt, ha az újságírónak szerencséje is van. Oswald Iten, a Neue Zürcher Zeitung munkatársa éppen akkor készített interjút Dom Aldo Mongianóval, a brazíliai Roraima püspökével, amikor lélekszakadva futott be a macuxi indiánok hírnöke, jelentve, hogy innen kétszáz kilométerre az indiánok elfogtak három pistoleirót, vagyis földesúri zsoldban álló banditát, akik már régóta fenyegették őket! Dom Aldo azonnal ügyvédet fogadott és repülőgépet bérelt, de a gép a rossz idő miatt nem tudott felszállni és egynapos késéssel érkezett Santa Cruz malacába, vagyis indián faluba. Addigra már véget ért az ügy: a rendőrök kiszabadították a banditákat, véresre vertek néhány indiánt, tizenkilencet pedig letartóztattak és börtönbe vetettek. Banditából a funkcionárius Santa Cruz falu és 200 macuxi indián lakosa ugyanis szálka volt a helyi kiskirály, Newton Tavares fazendeiro, vagyis nagybirtokos szemében. Mind több földet foglalt el az indiánoktól, s végre beleütközött magába a faluba, amit nem tudott eltüntetni a föld színéről. Így hát drótsövénnyel fogta körbe Santa Cruzt, s mivel az indiánoknak vízre és élelemre volt szükségük, nyílást vágtak a sövényen. Ezzel viszont megrongálták Tavares úr magántulajdonát, s a nagybirtokos három pistoleirót fogadott fel a sövény védelmére! A cél nyilvánvaló volt: kiéheztetni s elűzni az őslakosokat. A pistoleirók azonban unatkoztak, egyikőjük megerőszakolt egy indián nőt, mire a falu népe éjszaka rajtuk ütött és egy mangófához kötötte őket. Boa Vistában, Roraima szövetségi terület fővárosában a helyi lapok — kivétel nélkül a nagybirtokosok tulajdonában — természetesen másként látták az eseményeket: „Indiánok törnek rá a Guanabara-birtokra!”, „Indián támadás és emberrablás!” Az egyetlen tévéadó — szintén a nagybirtokosok kezén — rémtörténetet tálalt fel a birtokra behatoló és a „funkcionáriusokat” megkínzó indiánokról — így lettek a banditákból funkcionáriusok ... Heves sajtókampány indult Mongiano püspök és a misszionáriusok ellen, azzal a váddal, hogy az indiánokat bűncselekményekre uszítják, gerillamozgalmat szerveznek, s mivel olasz származásúak, természetesen „külföldi felforgató elemek”. Ez a kampány kis ízelítő abból, hogyann készülnek a farendeltek a központi kormány által tervezett földreform fogadására. Jorginho atya bűne A nagy állattenyésztők Giorgio Dal Ben atyát tekintik az első számú közellenségnek. Az atya húsz évvel ezelőtt érkezett Olaszországból a távoli Roraimába, misézett, keresztelt és temetett annak rendje és módja szerint, s kedvelt vendég volt a farendekek asztalánál, mígnem az indiánokkal szemben elkövetett szörnyűségek az őslakosok oldalára állították. Dal Ben atyának, a nép szeretett „Jorginho”-jának az a remek ötlete támadt, hogy megtanítja az indiánokat az állattartásra! Mivel a 15 000 macuxi indián vadászterületeitől megfosztva arra kényszerül, hogy a nagybirtokosok napszámosa legyen, az állattartás folytán fontos lesz számukra a föld, és ragaszkodnak annak birtoklásához. Giorgio, azaz Jorginho atya öt éve 50 tehénnel és 2 bikával kezdte, s az indiánoknak ma már 1500 tehenük van, noha a farendeirók sok tehenet leöltek, és pistoleiróik lepuffantották az indiánok számos lovát. Az Északnyugat-Brazíliában elterülő Roraima szövetségi terület több mint négyszer nagyobb hazánknál, de lakossága a kétszázezret sem éri el. Roraima az állattenyésztők és az aranyásók eldorádója, s terjeszkedésük elsősorban a yanomani indiánokat fenyegeti, akik az egész kontinens legjelentősebb, még hagyományos módon élő indián népe. Míg az Amazonas mentén a legnagyobb indián népeket már kétszáz évvel ezelőtt kiirtották, a brazil—venezuelai határvidéken a terep nehézségei gátolták a gumigyűjtők és a gyarmatosítók előretörését. Az első fehérek csak 1929-ben találkoztak a yanomani indiánokkal! Venezuelában mintegy 15 000 yanomani él, néhány száz közülük még nem is találkozott fehér emberrel. Brazíliában mintegy 8000-re becsülik a számukat. A yanomanik 30-150 tagú nagycsaládokban élnek, s együtt is laknak a malocában, a hoszszú házban. A malocától mintegy 30 kilométeres körzetben vadásznak, bogyót, gyümölcsöt gyűjtenek, a ház körül maniókát, banánt, kukoricát termesztenek. Amikor öt-hat év után kimerül a föld, és elfogy a vad, átköltöznek egy másik helyre. Az országútra ráment az indiánok egyharmada A yanomanik viszonylag nyugalomban éltek egészen 1973-ig, amikor megkezdték a Perimetral Norte, a 210. számú szövetségi országút építését. Az országút azzal a céllal épült, hogy bekapcsolja ezt az elmaradott területet az ország gazdasági vérkeringésébe. Az országútra az a jellemző, ami az ország számos, olykor a gigantománia tevületében fogant létesítményére — még el sem készült, de már nem működik. A Perimetral Norte ennek ellenére tragédia volt az indiánok számára, mert elkerülhetetlenül kapcsolatba kerültek a fehér útépítőkkel, s az ő révükön az eddig ismeretlen betegségekkel — a náthával, a szamárköhögéssel s a kanyaróval! Ezek a mi szemünkben enyhe lefolyású betegségek az indiánok számára halálos kimenetelűek voltak, akadt olyan nagycsalád, amelyben tíz ember közül csak egyetlen maradt életben! Szerény becslés szerint ezek a betegségek kipusztították a yanomani nép egyharmadát... Szerencsésebbek voltak azok az indiánok, akik a Catrimani misszió vonzáskörébe kerültek. Ez a misszió, amelyet szintén olasz papok alapítottak, nem a térítést tűzte ki célul, hanem a szerény hozzájárulást az indiánok fizikai fennmaradásához. Mivel a misszió már 1965-ben megalakult, védőoltásokkal tudta felkészíteni a yanomanikat a fehérekkel való találkozásra. A kanyaró és a szamárköhögés már nem fenyegeti őket, de gondot okoz a távolság — noha a misszió csak 11 nagy családdal, azaz 360 indiánnal tud törődni, a legszélső kunyhók többnapi járóföldre vannak egymástól. Az újabb csapás a malária, amelyet az aranyásók, a garimpeirók hoztak magukkal. Maguk a garimpeirók még a betegségnél is veszélyesebbek, mert valahányszor híre érkezik egy nagyobb lelőhelynek, sáskahadként árasztják el a vidéket. Amikor a venezuelai határ mentén, a yanomanik lakta földön 1975- ben uránt és kassziteritet találtak, ötszáz garimpeiro illegálisan behatolt az indián rezervátumba, ahonnan a szövetségi rendőrség űzte el őket, hogy előkészítse a terepet az állami bányavállalat számára ... Szervezett népirtás? A bánya még nem működik, de épül már a helyőrség, amely a Calha Norte-terv része. Ezt a teervet a szakértők többsége a maradék őslakosságot fenyegető legnagyobb veszélynek tekinti. Mi is tulajdonképpen a Calha Norte? Min- BRAZÍLIA: Az utolsó mohikánok A kőkorszak és a huszadik század: yanomani indián, háttérben a misszió repülőgépe Amióta beoltják az indiánokat, a kanyaró már nem halálos kór"