Ország-Világ, 1988. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-12 / 41. szám
08 kör, újalbtt sikertelen próbálkozás. A negyedik kör után érzem, hogy földet érünk. Bravó, parancsnok! Kiszállnak a geodéták, viszik a műszereiket. Kikászálódunk mi is, de amint észreveszszük, hogy a forgószárny messze benyúlik a tátongó mélység fölé, gyorsan visszabújunk a helikopterbe. Ott nagyobb biztonságban érezzük magunkat. A parancsnok —látva a hatást — rátesz még egy lapáttal: ismét felszáll és célba veszi a környék legmagasabb hegyét. A legénységen kívül csak ketten vagyunk a gépen: fotós kollégám és én. Legfeljebb moziban láthat ilyet az ember, őrült sebességgel közeledik felénk a szikla, az összeütközés elkerülhetetlennek létezik. A nyitott kabinajtón át látom, hogy a pilóta mosolyog. Ez megnyugtató. Amikor már csak néhány méter választ el bennünket a sziklától, hirtelen felbőgnek a motorok, és a gép oldalazva, emelkedni kezd. Ezt megúsztuk. Jóval háromezer méter fölött vagyunk, szerencsére a pilótának itt már nem érvényes a leszállási engedélye. Lehet, hogy ennek köszönhetjük az életünket? — Feltámadt az afgán gec, szedhetjük a sátorfánkat — fogadnak bennünket a geodéták. Az afgángec, az Afganisztán felől fújó isszél gyakori vendég a tadzsik hegyéréban. A geodéták különösen félnek tőlé. Valahol a távoli sivatagokban felkapja a selymes port, idehozza a Tiensanba és kékes ködfüggönyt képezve láthatatlanná varázsolja a csúcsokat. Ilyenkor csökken a látótávolság, abba kell hagyni a méréseket. A kőszáli sasokat azonban láthatóan nem zavarja az amúgy gyenge szellő. Rendíthetetlen nyugalommal most is ott köröz egy pár néhány száz méterre tőlünk, a szakadék fölött. Egyetlen szárnyi mozdítás nélkül lovagolják meg a légáramlatokat. Az embernek olyan érzése támad, mintha megállt volna az idő. Este Trifonov doktort arról faggatom, milyen gyakorlati eredményt várnak a mostani kísérlettől. Elmondja, hogy az adatok feldolgozása után valószínűleg nagyobb biztonsággal tudják majd előre jelezni a földrengéseket, a földcsuszamlásokat és más természeti jelenségeket, hasznos tanácsokkal szolgálhatnak a vízi erőművek és egyéb létesítmények tervezőinek, az ásványkincsek után kutatóknak. Mostmár csak az érdekel, milyen meggondolásból vettek részt a kísérletben a magyar szakemberek. Kérdésemre Síkhegyi Ferenc, a Magyar Állami Földtani Intézet osztályvezetője válaszol: — Magyarország is tagja az Interkozmosz távérzékelési munkacsoportjának, amely a kísérlet egyik szervezője. Hívtak bennünket, hát eljöttünk. Komolyra fordítva a szót: reméljük, hogy az itteni tapasztalatokat az otthoni munkánk során is tudjuk majd hasznosítani. Napirenden van nálunk a paksi atomerőmű bővítése, a bős—nagymarosi vízi erőmű építése, éppen most folyik a vita az ófalui atomtemető létesítéséről. Valamennyi helyszínen messzemenően figyelembe kell venni a földrengésveszélyt. Igaz ugyan, hogy nálunk ez a veszély sokkal kisebb, mint Tádzsikisztánban, de éppen Berhida példája bizonyítja, hogy nem szabad megfeledkezni róla. Tudományos szempontból pedig egyszerűen felbecsülhetetlen értékű az az adathalmaz, amelyhez ezúttal hozzájutunk. Annál is inkább, mert a kísérlet során nyert adatokat éppen a mi intézetünkben fogjuk feldolgozni. — Én meg úgy gondolom — — jegyzi meg Erdélyi Árpád, a magyar küldöttség másik tagja —, hol egy geológusnak mindent látnia kell. Így hát nagy örömmel fogadtam el a meghívást. Ha jól meggondolom, ez egy újságírónál sem utolsó szempont. Úgy látszik, ebben is teljes az egyetértés. PETER JÓZSEF (Folytatjuk) Felállítják műszereiket a geodéták Munkában a geológusok Ilyennek látták a hegyeket a helikopterből Kislak a völgyben Pihen a helikopter FOTÓ: SZÁNTÓ TAMÁS EBKÜLEI