Ország-Világ, 1989. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-15 / 46. szám

A FOVADLOK egyezsége Idén augusztusban a világsajtó sokat foglalkozott az ötven éve megkötött szovjet—német megnemtámadási szerződéssel, különösen annak titkos záradékával. Ez utóbbi dokumentum a két ország között érdekszférákra osztotta fel Lengyelországot és a Baltikumot. Jurij Zorja és Natalja Lebegyeva szovjet történészek nemrégiben a Mezsdunarodnaja Zsizny c. folyóiratban dokumentumokat tettek közzé arról, miként sikerült a győztes nagyhatalmak ügyészeinek a nürnbergi perben megkerülniük a titkos záradék kényes témáját. A második világháborút köve­tően a négy győztes nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok, Nagy-Britannia és Fran­ciaország — létrehozta a Nemzet­közi Katonai Törvényszéket, amely Nürnbergben 1945. novem­ber 20-tól 1946. október 1 -ig tár­gyalta a náci háborús főbűnösök ügyét. A per folyamán a bíróság tömérdek dokumentum birtoká­ban fellebbentette a fátylat azok­ról a diplomáciai lépésekről is, amelyeket a hitleri Németország tett hódító politikai és katonai tervei végrehajtásának előkészí­tésére. Igen ám, csakhogy a vádlók a tárgyaláson csupán azoknak az eseményeknek a feltárására szo­rítkoztak, amelyek a háború ki­törésének napját, 1939. szeptem­ber 1-jét követően történtek. E szándékukat Robert Jackson amerikai fővádló a per kezdetén így fogalmazta meg: „Az Ame­rikai Egyesült Államok nem óhajt vitákba bocsátkozni a há­borút megelőző bonyolult euró­pai politikai folyamatokat ille­tően ...” A magyarázat egyszerű: Nagy- Britanniát és Franciaországot kí­nosan érintette volna, ha szóba kerül, hogy a két ország akkori miniszterelnöke 1938. szeptember 30-án a müncheni egyezmény aláírásával kiszolgáltatta Cseh­szlovákiát Hitlernek, ezzel­­ is mintegy tovább bátorítva a náci Németország agresszív terveit. A Szovjetuniót pedig az aggasztot­ta, hogy a tárgyaláson esetleg ki­teregetik a Molotov—Ribbentrop paktum részleteit, elsősorban a titkos záradékot.­­ A vádlók bizottsága ezért 1945. november 9-én olyan döntést ho­zott, amelynek értelmében nem engedik meg, hogy akár a vádlot­tak, akár a védők politikai táma­dásokat intézhessenek a pert megszervező országok ellen. Ugyanakkor elhatározták, hogy összeállítják azoknak a kérdé­seknek a listáját, amelyekkel a tárgyalásokon nem kívánatos fog­lalkozni. Mos­ikvában Molotov külügymi­niszter vezetésével külön kor­mánybizottságot hoztak létre, amely — Sztálin útmutatásai alapján — állandó figyelemmel kísérte a nürnbergi per menetét és közvetlenül irányította az ott dolgozó szovjet küldöttség tevé­kenységét. Levélváltások a kulisszák mögött 1945. december 1-jén elsőként David Maxwell-Fyfe, az angol fő­vádló helyettese tett eleget an­nak a megállapodásnak, miszerint a négy nagyhatalom küldöttségei összeállítják és megküldik egy­másnak azoknak a témáknak a jegyzékét, amelyeket szerintük meg kellene kerülni a per folya­mán. Ezek közé tartoztak, termé­szetesen, a háborút megelőző idő­szak diplomáciai lépései is. A szovjet és a francia küldött­ség azonban késlekedett saját memorandumának elkészítésével. Ezért Jackson amerikai fővádló 1946. március 8-án azonos szö­vegű levelet írt a két ország kül­döttségének, amelyben többek között ez állt: „...Nem minden alap nélkül feltételezem, hogy a védelem támadni fogja a szovjet politikát a Finnország, Lengyel­­ország, a Balkán és a balti álla­mok ellen elkövetett agresszió vádjával... Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy az Egye­sült Államoknak nem lesz mód­jában támogatni semmiféle olyan álláspontot, amelyről előzőleg nem kap tájékoztatást, mivel egyes kérdések esetében felme­rülhet annak szükségessége, hogy előzetes egyeztetést folytassunk külügyminisztériumunkkal és ka­tonai vezetésünkkel. Ezenkívül az is megeshet, hogy a tanúk a ke­resztkérdésekre válaszolva olyan témákat is érintenek majd, ame­lyek külön kivizsgálást igényel­nek, s ezt könnyebben elvégez­hetjük, ha ismerjük az érintett küldöttségek álláspontját...” A szovjet küldöttség három nap múlva, március 11-én elküldte memorandumát a másik három delegációnak, felsorolva abban mindazokat a kérdéseket, ame­lyekre szerinte nem kellene ki­térni a tárgyaláson. Roman Rugyenko hadbíró-altá­bornagy, a szovjet fővádló — többek között — ezt írta ameri­kai kollégájának, Robert Jack­­sonnak: „.. .Osztom a vélemé­nyét, és én is úgy gondolom, hogy a vádlók bizottságának kö­zösen kell intézkedéseket foga­natosítania annak érdekében, hogy határozottan elhárítsuk a vádlottak és védőik minden olyan kísérletét, amellyel a tárgyhoz közvetlenül nem tarto­zó kérdések elbírálására próbál­ják meg felhasználni ezt a pert... .. .Néhány vádlott és védő már a tárgyalás jelenlegi szakaszában is megkísérel előhozakodni olyan kérdésekkel, amelyek nem tar­toznak a tárgyhoz , s amelyek­nek megcáfol­ása csupán időhú­zást eredményezne, s végső soron a per indokolatlan elhúzódásához vezetne. Levelében foglalt kívánságá­nak megfelelően, az alábbiakban felsorolom azokat a kérdéseket, amelyeknek megtárgyalásától, a említett okoknál fogva, el kelle­ne tekinteni: 1. A Szovjetunió társadalmi­­politikai berendezkedésével ösz­­szefüggő kérdések; 2. a Szovjetunió külpolitikája: a) az 1939-es szovjet—német megnemtámadási szerződés s az azzal kapcsolatos kérdések (a kereskedelmi megállapodás, a ha­tárok megállapítása, tárgyalá­sok stb.); b) Ribbentrop moszkvai láto­gatása és az 1940. novemberi ber­lini tárgyalások; c) a Balkán kérdése; d) a szovjet—lengyel viszony. 3. A balti szovjetköztársasá­gok.” Robban a bomba Mindössze négy nappal azután, hogy Rugyenko elküldte fenti memorandumát a többi delegá­ciónak, szenzációs fordulat kö­vetkezett be. Rudolf Hessnek, a náci párt második emberének védője, Alfred Seidl, egy ható­ság előtt tett, esküvel megerő­sített írásbeli nyilatkozatot — ún. affidavitát — kapott Fried­rich Haustól, a hitleri Németor­szág külügyminisztériumának egykori jogi osztályvezetőjétől. Haus 1939 augusztusában elkí­sérte Ribbentropot Moszkvába. Nyilatkozatában röviden leírta a tárgyalások lefolyását s részlete­sen ismertette a titkos záradék tartalmát. Seidlnek sikerült elérnie, hogy­ a bíróság foglalkozzon e nyilatko­zattal. Dolgát az is megkönnyí­tette, hogy Rugyenkónak nem állt rendelkezésére a nyilatko­zat orosz nyelvű fordítása, így nem ismervén a dokumentum tartalmát, nem tiltakozott a bí­róságnál annak bemutatása el­len. Ezt követően Ribbentrop ki­hallgatása során Seidl rávette a vádlottat: ismerje be, hogy alá­írta a titkos záradékot, így az­után a bíróság kénytelen volt a­ védelem bizonyítékaként elfogad­ni Haus nyilatkozatát. Friedrich Haus nyilatkozatá­ban ez állt: ......A megnemtáma­dási szerződés kérdésén kívül hosszas tárgyalás folyt egy tit­kos dokumentumról is, amely — ha jól emlékszem — titkos jegy­zőkönyv vagy­ titkos záradék né­ven szerepelt. Ebben a dokumen­tumban húzták meg a két fél ér­dekszféráinak határvonalát a közöttük fekvő európai terüle­teken ... Németország kinyilvá­nította, hogy nem fűződnek poli­tikai érdekei Lettországhoz, Észt­országhoz és Finnországhoz, ezzel szemben e megállapodás értelmé­ben Litvániát a saját érdekszfé­rájához csatolta ... Lengyelor­szágot illetően megállapodás szü­letett nagyjából arra vonatko­zóan, hogy az országot érintő kérdések végleges rendezésekor a két ország egyetértésben fog majd cselekedni... .. .A körülbelül egy hónappal később született második szovjet —német szerződés aláírásakor — amelynek tárgyalásai szovjet kezdeményezésre indultak meg — a titkos záradék úgy módo­sult, hogy egy viszonylag kisebb terület kivételével Litvánia is át­került a szovjet érdekszférába. Ugyanakkor a lengyel területen kijelölt demarkációs vonal kele­tebbre tolódott. Később, ha jól emlékszem, 1940 végén vagy 1941 elején diplomáciai tárgyalások eredményeként Németország le­mondott erről a »litván kiszögel­­lésről­" is ...” Nem nehéz elképzelni, milyen hatással volt Sztálinra és Molo­­tovra a hír, hogy a bíróság a véd A titkos záradék a nürnbergi perben

Next