Ország-Világ, 1989. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-15 / 46. szám
A FOVADLOK egyezsége Idén augusztusban a világsajtó sokat foglalkozott az ötven éve megkötött szovjet—német megnemtámadási szerződéssel, különösen annak titkos záradékával. Ez utóbbi dokumentum a két ország között érdekszférákra osztotta fel Lengyelországot és a Baltikumot. Jurij Zorja és Natalja Lebegyeva szovjet történészek nemrégiben a Mezsdunarodnaja Zsizny c. folyóiratban dokumentumokat tettek közzé arról, miként sikerült a győztes nagyhatalmak ügyészeinek a nürnbergi perben megkerülniük a titkos záradék kényes témáját. A második világháborút követően a négy győztes nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország — létrehozta a Nemzetközi Katonai Törvényszéket, amely Nürnbergben 1945. november 20-tól 1946. október 1 -ig tárgyalta a náci háborús főbűnösök ügyét. A per folyamán a bíróság tömérdek dokumentum birtokában fellebbentette a fátylat azokról a diplomáciai lépésekről is, amelyeket a hitleri Németország tett hódító politikai és katonai tervei végrehajtásának előkészítésére. Igen ám, csakhogy a vádlók a tárgyaláson csupán azoknak az eseményeknek a feltárására szorítkoztak, amelyek a háború kitörésének napját, 1939. szeptember 1-jét követően történtek. E szándékukat Robert Jackson amerikai fővádló a per kezdetén így fogalmazta meg: „Az Amerikai Egyesült Államok nem óhajt vitákba bocsátkozni a háborút megelőző bonyolult európai politikai folyamatokat illetően ...” A magyarázat egyszerű: Nagy- Britanniát és Franciaországot kínosan érintette volna, ha szóba kerül, hogy a két ország akkori miniszterelnöke 1938. szeptember 30-án a müncheni egyezmény aláírásával kiszolgáltatta Csehszlovákiát Hitlernek, ezzel is mintegy tovább bátorítva a náci Németország agresszív terveit. A Szovjetuniót pedig az aggasztotta, hogy a tárgyaláson esetleg kiteregetik a Molotov—Ribbentrop paktum részleteit, elsősorban a titkos záradékot. A vádlók bizottsága ezért 1945. november 9-én olyan döntést hozott, amelynek értelmében nem engedik meg, hogy akár a vádlottak, akár a védők politikai támadásokat intézhessenek a pert megszervező országok ellen. Ugyanakkor elhatározták, hogy összeállítják azoknak a kérdéseknek a listáját, amelyekkel a tárgyalásokon nem kívánatos foglalkozni. Mosikvában Molotov külügyminiszter vezetésével külön kormánybizottságot hoztak létre, amely — Sztálin útmutatásai alapján — állandó figyelemmel kísérte a nürnbergi per menetét és közvetlenül irányította az ott dolgozó szovjet küldöttség tevékenységét. Levélváltások a kulisszák mögött 1945. december 1-jén elsőként David Maxwell-Fyfe, az angol fővádló helyettese tett eleget annak a megállapodásnak, miszerint a négy nagyhatalom küldöttségei összeállítják és megküldik egymásnak azoknak a témáknak a jegyzékét, amelyeket szerintük meg kellene kerülni a per folyamán. Ezek közé tartoztak, természetesen, a háborút megelőző időszak diplomáciai lépései is. A szovjet és a francia küldöttség azonban késlekedett saját memorandumának elkészítésével. Ezért Jackson amerikai fővádló 1946. március 8-án azonos szövegű levelet írt a két ország küldöttségének, amelyben többek között ez állt: „...Nem minden alap nélkül feltételezem, hogy a védelem támadni fogja a szovjet politikát a Finnország, Lengyelország, a Balkán és a balti államok ellen elkövetett agresszió vádjával... Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy az Egyesült Államoknak nem lesz módjában támogatni semmiféle olyan álláspontot, amelyről előzőleg nem kap tájékoztatást, mivel egyes kérdések esetében felmerülhet annak szükségessége, hogy előzetes egyeztetést folytassunk külügyminisztériumunkkal és katonai vezetésünkkel. Ezenkívül az is megeshet, hogy a tanúk a keresztkérdésekre válaszolva olyan témákat is érintenek majd, amelyek külön kivizsgálást igényelnek, s ezt könnyebben elvégezhetjük, ha ismerjük az érintett küldöttségek álláspontját...” A szovjet küldöttség három nap múlva, március 11-én elküldte memorandumát a másik három delegációnak, felsorolva abban mindazokat a kérdéseket, amelyekre szerinte nem kellene kitérni a tárgyaláson. Roman Rugyenko hadbíró-altábornagy, a szovjet fővádló — többek között — ezt írta amerikai kollégájának, Robert Jacksonnak: „.. .Osztom a véleményét, és én is úgy gondolom, hogy a vádlók bizottságának közösen kell intézkedéseket foganatosítania annak érdekében, hogy határozottan elhárítsuk a vádlottak és védőik minden olyan kísérletét, amellyel a tárgyhoz közvetlenül nem tartozó kérdések elbírálására próbálják meg felhasználni ezt a pert... .. .Néhány vádlott és védő már a tárgyalás jelenlegi szakaszában is megkísérel előhozakodni olyan kérdésekkel, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz , s amelyeknek megcáfolása csupán időhúzást eredményezne, s végső soron a per indokolatlan elhúzódásához vezetne. Levelében foglalt kívánságának megfelelően, az alábbiakban felsorolom azokat a kérdéseket, amelyeknek megtárgyalásától, a említett okoknál fogva, el kellene tekinteni: 1. A Szovjetunió társadalmipolitikai berendezkedésével öszszefüggő kérdések; 2. a Szovjetunió külpolitikája: a) az 1939-es szovjet—német megnemtámadási szerződés s az azzal kapcsolatos kérdések (a kereskedelmi megállapodás, a határok megállapítása, tárgyalások stb.); b) Ribbentrop moszkvai látogatása és az 1940. novemberi berlini tárgyalások; c) a Balkán kérdése; d) a szovjet—lengyel viszony. 3. A balti szovjetköztársaságok.” Robban a bomba Mindössze négy nappal azután, hogy Rugyenko elküldte fenti memorandumát a többi delegációnak, szenzációs fordulat következett be. Rudolf Hessnek, a náci párt második emberének védője, Alfred Seidl, egy hatóság előtt tett, esküvel megerősített írásbeli nyilatkozatot — ún. affidavitát — kapott Friedrich Haustól, a hitleri Németország külügyminisztériumának egykori jogi osztályvezetőjétől. Haus 1939 augusztusában elkísérte Ribbentropot Moszkvába. Nyilatkozatában röviden leírta a tárgyalások lefolyását s részletesen ismertette a titkos záradék tartalmát. Seidlnek sikerült elérnie, hogy a bíróság foglalkozzon e nyilatkozattal. Dolgát az is megkönnyítette, hogy Rugyenkónak nem állt rendelkezésére a nyilatkozat orosz nyelvű fordítása, így nem ismervén a dokumentum tartalmát, nem tiltakozott a bíróságnál annak bemutatása ellen. Ezt követően Ribbentrop kihallgatása során Seidl rávette a vádlottat: ismerje be, hogy aláírta a titkos záradékot, így azután a bíróság kénytelen volt a védelem bizonyítékaként elfogadni Haus nyilatkozatát. Friedrich Haus nyilatkozatában ez állt: ......A megnemtámadási szerződés kérdésén kívül hosszas tárgyalás folyt egy titkos dokumentumról is, amely — ha jól emlékszem — titkos jegyzőkönyv vagy titkos záradék néven szerepelt. Ebben a dokumentumban húzták meg a két fél érdekszféráinak határvonalát a közöttük fekvő európai területeken ... Németország kinyilvánította, hogy nem fűződnek politikai érdekei Lettországhoz, Észtországhoz és Finnországhoz, ezzel szemben e megállapodás értelmében Litvániát a saját érdekszférájához csatolta ... Lengyelországot illetően megállapodás született nagyjából arra vonatkozóan, hogy az országot érintő kérdések végleges rendezésekor a két ország egyetértésben fog majd cselekedni... .. .A körülbelül egy hónappal később született második szovjet —német szerződés aláírásakor — amelynek tárgyalásai szovjet kezdeményezésre indultak meg — a titkos záradék úgy módosult, hogy egy viszonylag kisebb terület kivételével Litvánia is átkerült a szovjet érdekszférába. Ugyanakkor a lengyel területen kijelölt demarkációs vonal keletebbre tolódott. Később, ha jól emlékszem, 1940 végén vagy 1941 elején diplomáciai tárgyalások eredményeként Németország lemondott erről a »litván kiszögellésről" is ...” Nem nehéz elképzelni, milyen hatással volt Sztálinra és Molotovra a hír, hogy a bíróság a véd A titkos záradék a nürnbergi perben