Ország-Világ, 1882 (3. évfolyam, 1-19. szám)

1882 / 8. szám

Tisztelt előfizetőinkhez! Jelen számunkkal Új évnegyedet kezdünk, s ezen alkalomból fölkérjük t. évnegyedes előfizetőinket, hogy szíveskedjenek az előfizetést megújítani, nehogy a példányok szétküldése késedelmet szenvedjen. Mint eddig, úgy ezentúl is mindig azon leszünk, hogy t. olvasóinknak mennél több és mennél érdekesebb olvasmánynyal szolgálhassunk, és hogy la­punkban minden művelt ember megtalálhassa azt, a­mi őt érdekli. Képek dolgában szintén a lehető legjobbat fogjuk nyújtani, és ezentúl is különös súlyt fogunk fektetni eredeti képek közlésére, s reméljük, hogy e tekintetben is meg fogunk felelni e jogos igényeknek. Ezenkívül rendkívüli kedvezményben is részesítjük­­. olvasóinkat. A kiadásunkban megjelenő „Magyar Regény-Csarnok” című szépirodalmi képes heti­lapot ugyanis kedvezmény-áron adjuk az Ország-Világ előfizetőinek. Ezen Regény­csarnok, mely hetenként három íven, képekkel jelenik meg, eredetig és fordított regényeket és elbeszéléseket fog közölni, és tekintettel lesz a legfontosabb napi eseményekre is. A lap ára egész évre t írt, az Ország-Világ előfizetői számára azonban csak 4 frt. Reméljük, hogy az Ország-Világ egy előfizetője sem fog késni ezen rendkívül olcsó és gazdag tartalmú regény­vállalatra előfizetni. Mutatvány­számokkal kívánatra ingyen szolgálunk. WILDKEHS F. U. és FIA kiadóhivatala BUDAPESTEN, Koronaherczeg-utcza 3. szám. Apróságok. — A jó mulatság ára. Nem­régiben egy gazdag pro­­vencei kereskedő utazott P­irisba, honnan néhány napi jól mu­­latás után visszaindult hazájába. A kereskedőnek igen disting­­vált külseje, sok ékszere, melyeket hozzá még fitogtatott is, gazdag embernek mutatták be őt. Már Parisban észre vette, hogy néhány fiatal ember folytonosan körülötte lézeng, vele be­szélgetésbe ereszkedik. A szegény vidéki ember csak örült az új ismerősöknek, kik nem mulasztották el vele Páris nappali és éjszakai nevezetességeit megismertetni. Mikor az elutazás napja bekövetkezett, a kereskedő öröme volt a legnagyobb, hogy új ismerőseit a pályaudvarban találta, kik is nagy örö­mére kijelentették, hogy ők is ugyanabban az irányban utaz­nak. Természetesen egy coupéba ültek; az öreg­úr nagy sze­rencséjének tartotta, hogy ily mulattató útitársakra tett szert, kik kifogyhatatlanok a domák, pikáns történetkék elbeszélésé­ben. Az éj beállván, eloltották a lámpát, hogy alhassanak, azonban álom nem szállt szemükre, a fiatal urak folyton tar­tották az öreget beszéddel. Egyik állomáson a lámpa bevilá­gított a kocsiba, s ennek fényénél az uracsok szemébe tűntek a kereskedő szép ékszerei; megnézés ürügye alatt egyenként elkérték tőle, kifogyhatatlanok voltak azok dicséretében és ma­­gasztalásában. Végre, mikor a vonat indulni kezdett, egyen­ként visszaadták. Nemsokára a két fiatal kiszállt az öreg­úr nagy sajnálatára ki érzékeny búcsút vett kedves útitársaitól. Egyedül maradva, nem tehetett okosabbat, lefeküdt s aludt reggelig. Fölébredve órája után kap. Hát egy órához hasonló pléhdarabot talál zsebében. Ijedve nézi többi ékszereit. Arany gyűrűje helyett rézkarika van utján, gyémánt helyett nagy üveg­darabbal. Mellűje helyett acéltűt talál, végre arany medaillon­­jához nyúl, ijedten veszi észre, hogy az arany rézzé változott s belőle egy szamárfej néz reá. Ugyancsak drágán megfizette a jó mulatást. — Egy Új klub. A klub­alakítási mánia napjainkban olyan általános elterjedésnek örvend, hogy a „kövér emberek klubja“, a „macskákat pártoló egyesület“ stb. stb. mellett sen­kit sem fog meglepni, ha a „szerencsétlen szerelmesek klub­járól fogunk egyet-mást elmondani. Ez a sajátságos klub közel Windsorhoz, a Victoria Waters partján, Herne kijavított várá­ban tartja összejöveteleit. E klub 14 tagot számlál s egy agg­legény által alapíttatott, olyan szerencsétlen halandók számára, kik szerelmükben sokszor, nagyon sokszor csalódtak. Hogy va­laki e klub tagja legyen, megkivántatik, hogy legalább negy­ven éves legyen s legkevesebb három nagy szerelmi csalódá­son esett át — Óriás harang. A híres moszkvai nagyharangnak is lesz nemsokára párja. A londoni szent Pais-templom számára egy 17 és fél tonna súlyú (350 mázsányi), 8 láb, 10 hüvelyk magas, 9 láb, 6 hüvelyk átmérőjű harangot öntenek Longbo­­roughban, Leicester grófságban. Ez az óriási érc tömeg, mely a legnagyobb város negyedfél millió lakosának búját-baját, örö­mét fogja hirdetni, hetvenötezer forintba kerül. A szent Pál templom új harangja a moszkvai Kreml, a párisi Notre-Dame és a Westminster palota Big-Ben harangjánál is nagyobb. A párisi Notre-Dame székesegyház harangjánál 100 mázsával sú­lyosabb. Hangja legelőször jövő húsvétkor fogja London s kör­nyékének 15 mérföld kerületben a megváltó föltámadását hirdetni. A VI. Füzetben közölt számrejtvényt pótlólag megfejtet­ték: Havas El­e­mér, Lendvay Kálmán, Grünn Izidor, Seemann Gizella és Mariska. A képrejtvényt: Havas Elemér, Weisz Fanni, Feny­vesi László, Lendvay Kálmán. A sakkrejtvényt: Messa Ottó, Bajusz Mihály, Havas Mariska, Fodor Kálmánné. A VIEL füzet tartalma: Elvált férj. (Víg regény.) IQ. Ábrányi Kornéltól (8. közlemény.).......................169 A báróné szelleme. (Regény.) Franciából. (8. közlemény.).......................................................171 San Lazaro. Dr. Várkonyi Bélától..................................................................................................175 Költemények. Mulass csak! Amadit­tól. Barátaimhoz. (Puskin) Ford. Rácz Béla . 176 Apja leánya. (Elbeszélés) Angolból. Ford. L. Teréz......................................................................178 Őseink asztala. F. K.-tól . . . .......................................................................................179 Egy éj San­ Franciskó játékbarlangjaiban. (Egy tengerésztiszt elbeszélése után) . . . 182 Szilveszter álma. M­é­s­z­á­r­o­s Istvántól............................................................................................183 A Balaton tündére (képpel.) .............................................. 186 A volt magyar kapu Kolosvártt. (Képpel.)............................................................................................186 Képek a Boch­éból (Képekkel.)...............................................................................................................187 Új­évi üdvözlet. (Képpel.) ........................................................................................................................187 A Ring-színház égése. (Képpel.)..............................................................................................................187 Irodalom.................................................................................................................................189 Színház. .....................................................................................................................................................189 Képzőművészet...................................................................................................................189 Hymen....................................................................................................................................189 Lap Gyászrovat.............................................................................................................................189 Divat..................................................................................................................................190 Társulatok.............................................................................................................................190 Találmányok.......................................................................................................................190 Utazások ............... 191 Közlekedés..........................................................................................................................191 Természeti tünemények ............................................................................ 191 Hadügy ..............................................................................................................................191 Statisztika ................................................................. 191 Balesetek............................................................................................................................191 Különfélék..............................................................................................................................192 Rejtvények, naptár...................... 192 A borítékon: Apróságok. — A VII. füzet rejtvényeinek megfejtői. — Szerkesztői üzenetek. A kiadóhivatal levelezései. A VII. füzet rejtvényeinek megfejtői: A képrejtvényt megfejtették : Bercsényi László, Burkovits Kálmánné, Hübner Ter­csike és Etelka, Gombos Károlyné, Lankotha Konstantin, Valk­ó Lászlóné, IC. B.-né, Steinfeld Béla és Jenő, Lázár Ede, Kacskovics Lenke és Ida, Balogh Béla, Csorba Gyula, Mi­­lecz-Faragó Erzsébet, F.­­Füredi polgári olvasókör, Stein Ákos, Veres Béla, Nagy Erzsike és Berta, Holländer János Szőke István, Reisz Jakab, Neuwirth Ármin, Sztankovics Péter, Silberstein Géza, Horváth Jenő, Stein Regina, Kohn Róza, Glaser Irén, Kese Adorján, Terényi Tivadar, Kelemen Gyula, Heumann Béni, Golonya Jenő­, Schwarz Gyula, Gundel Anna, Thiel Mátyás, Nagy Soma. A négyszögrejtvényt megfejtették: Hübner Etelka, Bercsényi László, Barkovits Kálmánné, Gombos Károlyné, Valk­ó Lászlóné, K. B-né, Steinfeld Bella, és Jenő, Kientzl Rózsa, Kacskovics Lenke és Ida, Balogh Béla, Kőházy Miklós, Pilwachz Ferenc, Csorba Gyula, Komá­­romy Mátyás, Kirchmejer Vilmos, Puchovich Pál, Malec-Fa­­ragó Erzsébet, Tisza-Füredi polgári olvasókör, Neuwirth Ármin, Stark Herman, Király Josefin, Silberstein Géza, Kiss József, Berceller Fülöp- Deutsch Berta, Stein Regina, Kele Adorján Terényi Tivadar, Königsberg Manó, Heumann Béni, Egy elő­fizető, Schwarz Gyula, Leitringer Béla, Pozsonyi Géza. A történelmi­ rejtvényt megfejtették: Bercsényi László, Gombos Károlyné, Kautkotha Kon­stantin, K. B-né, Steinfeld Béla és Jenő, Bányai Károly, Kacskovics Lenke és Ida, Balogh Béla, Kőházy Miklós, Csorba Gyula, Puchovich Pál, Molec-Faragó Erzsébet, Tisza­füredi polgári olvasókör, Egger István, Horvay János, Klein Béla, Andrássi Etelka, Kispáli Mariska, Thiel Mátyás, Ko­­hányi (Kohn) Móric, Kelecsényi László és Pista, Haragos Gi­zella, Szendrői Józsefné, Fillinger Tamás, Péteri Károly, Mi­­halek Erzsike, Stein Ákos, Silbertein Géza, König Bertalan. A sakkrejtvényt megfejtették : Gombos Károlyné, Hübner Anna és Margit, R- B-né, Csorba Gyula, Molec-Faragó Erzsébet, Egger István, Öveges Martid, Golonya Jenő, Gombos Oszkár, Schopper Laura, Seit­­zinger Béla, Tinta Zsuzsika, Kispaán­ Mariska, Kohányi (Kohn) Móric, Färber Ferenc, Taub Simon, Brüller Ferenc, Nyári Izidor, Gärtner Ilonka és Szidi, Horvai Péterné, Kiss Berta, Eggentein Károly. A szótag-rejtényt megfejtették K. B-né, Gombos Károlyné, Kacskovics Lenke és Ida- Pachovich Pál, Molec-Faragó Erzsébet, Hübner Etelka és Térkő, Haragos Gizella, Péteri Károly, Mihalek Erzsike, Po­zsonyi Géza, Deutsch Berta, Fillinger Tamás, Karácsonyi Laura, Nyári Izidor, Horvai Péterné, Stein Ákos, Färber Ferenc, Taub Simon, Andrássi Etelka, Thiel Mátyás. A sakkot megfejtették : Csorba Gyula, Nagy László, Igar Szvetozár, Tóth Imre, Molnár László, Tolnay Andor, Vendrey Ferenc, Nemes István, Ferdinándy Béla, Berger Győző, Magyar Zoltán, Kohn Jakab, Maloschek Ferenc, Bagocsai Ágos. Szerkesztői üzenetek. Kéziratok vissza nem adatnak. Hogy mi a boldog szerelem. Azt az ön verséből nem igen lehet kitudni. — F. Gy. Paks. Átadtuk a kiadó hivatal­nak. — H. J. A szellemek stb. nem ütik meg a mértéket. Az elbeszélés beküldésével ne fárassza magát, mert egyelőre úgy sem közölhetnek. — K. L. Meg fog jelenni. Az egyiket már közöltük is. — M. I Sikerült. — G. H. Béke. Ön a béké­ről énekel, s a mi békénket ilyen versezetekkel zavarja. — Magyar­ egylet New-York. Megindítottuk. — A—s. Elégia. Mutatványul küldi s azzal fenyegetődzik, hogy ha tetszik, küld legalább egy kötetre valót. Köszönjük; nekünk ennyi is elég. — B. S. B—th. Gyulai Pál költeményei éppen most je­lentek meg második kiadásban. — Flammarion Népszerű Csillagászattan kapható Wilkens F. C. és fia könyvkiadó-hiva­talában. C. Epedés. Hangulata oly keserű, mint a cím első két szótagja. — R. D. M. Azon úr, a ki után kegyed tuda­kozódik, lapunknak állandó belmunkatársa, s igy levelét szer­kesztőségünkbe címezheti. — M. N. K.-a. Ilynemű panaszok fölvételével mi nem foglalkozhatunk, azok valami napilap nyilt­­terébe valók — L. M. Ny—a. A fogadást elvesztette. — L S. és B K P—c. Egy kis változtatással beválhatnának. — B. A. Bpest. Legközelebbi számunkban közöljük. — Z. E. Hogy képzelheti ön, hogy az ön képrejtvényében előforduló vér­szopó állatot bevehetnek lapunkba? A kiadóhivatal levelezései: K. F. Vaszar. P. L. Nagy-Rőce, Kasz. Szolnok. A f. évi első hét füzetet elküldöttük. —­ K. S. Szid. A. „Csilla­gászattan“ díszes kötésben 12 frt és havonkint 2 frttal tör­­leszthető. — O. J. Alattyán. A kívánt kiadványokból mutat­vány-példányokat küldöttünk. Ajánljuk szíves figyelmébe. — A. J. Mándok. Előfizetése kellő időben megérkezett. — V. R. Kisszállás. Az utóbb küldött összeget 1881 július-szeptem­berre irtuk. A f. é. első negyedre nem lett előfizetve. — K. D. Runya, B. C. Nagyvárad, O. P. Kaposvár, C. Zs. Győr, Z. S. Kassa. Mutatvány - füzetet postára adtuk. — Magyar Társ.­egylet New-York. A tiszteletpéldányt folyó évre is szí­vesen küldeni fogjuk. Üdvözl. — Sz. S. Torockó. Ára I frt 20 kr. — 5. E. Ó-Béba. Kívánsága­iszerint azonnal elintéztük­­— D. S. Magyar-Óvár. E hó végével lejárt. — I. F. Hidal­­más. Újból expediáltuk.

Next