Ország-Világ, 1883 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1883-09-29 / 40. szám

Előfizetési ár bémentes postai szétküldéssel. Negyedévre............................. , 2 frt 60 kr. Félévre........................................................................... 5 „ — „ Egész évre......................................................................10 „ — „ Felelős szerkesztő . Kiadó-tulajdonos Ifj. Ábrányi Kornél­­ Wilckens és Waidl BUDAPEST, Koronaherceg­ utca 3. szám, I. emelet. Egy szám ára 20 kr., megrendeléseket s előfizetéseket elfogad minden hazai és külföldi könyvkereskedés. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Koronaherceg-utca) címzendők. Kéziratok nem adatnak vissza. 1 1883. Szeptember 20. Megjelenik minden szombaton, két ívnyi terjedelemben. IV. Évfolyam. A „bűvész-színház“ búcsú-előadása. — Rajz. — THEWREWK ISTVÁN-tól. közkedveltségei „olcsó képes nép-naptár“-nak szeptemberre vonatkozó jóhiszemű idő-jóslatai az ellenkezőleg bekövetkezett eső­s való mellett koholmányokká aljasultak. A jósolt „tartós szép idő“-bő­l tartós esőzés lett, mely a városliget utait sárrá dagasz­totta s ennek rokonszenvetlen színét rája hullatott elsár­gult levelekkel tarkítá. Ez időben a ligetnek aligha volt több, a fővárosból önkényt jövő látogatója, mint az a borzas poéta, a­ki a „Természet haldoklása“ című vers­ciklusához szükséges hangulat után kapkodott, hogy azt az „Ország-Világ“ papírkosara számára mielőbb megír­hassa. Azok, a­kiknek nincs sütni valójuk, így szolgál­tatnak a szerkesztőségeknek bámulatra méltó termékeny­séggel­­ fűteni valót. Mazeppa a „bűvész-színház“ „olasz“ igazgatója (valódi nevén, ha jól tudom: Meyerhopf Tóbiás) méltó megbotránkozással vágta földhöz a jóslat-füllentő kalen­dáriumot, melyben eddig a vézna műveltségű egyének módjára bízott és hitt, s szomorú arccal, üres zsebbel nézte a szakadatlan esőzést, mely viz­sugaraival sűrű szitát képezve, a közeli bódékat s a dús lombozatú fákat­­­­ a dél dacára — félhomályba burkolta. Szeptember utolsó vasárnapja van: a „bűvész-szín­ház“ búcsú-előadásának napja. Mazeppának e nap dél­utánján kell hálás közönségétől búcsúznia — ha lehet, ha nem, búcsúzatlanul kénytelen tőle s a ligettől meg­válni, hogy tervezett művészi körútját a tél érkezte előtt megkezdhesse. S úgy látszik, hogy ez az utóbbi eset fog bekövetkezni. A viskó alakú „bűvész-színház“ zöld desz­káin fehérlő betűket szüntelen eső mossa, s a „noch nie dagewesen “-csodákat hirdető betűk színüket vesztik, úgy­szintén a tető közepébe tűzött vörös zászló, melyen a lelkesítő „éljen“ díszült ékezet nélküli magyarságával. Kopik, nagyon kopik a Mazeppa színházának nemzeti színe: a deszkák zöld, a betűk fehér s a zászló vörös színe, pedig néhány hónappal ezelőtt még njdonat­új volt minden, s örömében csak úgy mosolygott az a jó magyar közönség, ha erre a nemzeti színházra nézett. .Jó idők is jártak akkor! Volt rá eset, hogy egy-egy vasárnapon a „műsort“ tízszer is eljátszották s a bevétel közel öt fo­rintra rúgott. A „műsor“ minden lejátszása után új kö­zönség jött s Mazeppának a leánya, a szép Mici sok pénzt tányérozott össze. A színház homlokzata előtti laza kerí­tésen belül levő négy hosszú pad, tehát a nézőtér, folyton tisztességes közönség által volt elfoglalva, a­mely t. i. „entrée“-t fizetett, míg a kerítésen kívül folyton ingye­nes nézők állottak, a­kik, mivel köztük nem egy félig tisztességes ember akadt, a­ki a tányérozó Micinek egy­két krajcárt adott, a fizető közönség kiegészítőinek tekintettek. A bűvész-, és művész-előadások a színház színpaddá alakított bejárójában, tehát bár félig földei alatt, a sza­badban tartottak. A színpad mögött volt a társulat la­kása, öltözdéje stb. mik alatt egy szűk szoba értendő, melyben két ágy, egy rozzant asztal és szanaszét heverő művész­ ruhák s brívszerek díszlettek, míg a sarokban kis kályha állott, de ebbe csak a jó „G’schäft“-ek után rak­tak tüzet, mert ilyenkor a társulat meleg ételt is evett. E napok a hivő emberiségnek is ünnepei voltak. Ha vasár-, avagy más ünnepnapon a csak itt-ott felhős égen ragyogó nap a földet mosolyra, az embereket jókedvre deríté , a főváros népe a városligetbe özönlött s ily al­kalommal megesett az az említettem dolog, hogy a „bű­vész-színház“ bevétele az új öt forintost megközelité. Ezt a közel öt forintnyi bevételt a gyakorlottabb emberismerő könnyen leolvashatta Mazeppa ábrázatáról. Ilyenkor min­dig mosolygott s jobb szemöldöke — a mosoly miatt — orrának görbe közép-vonásával egygyé válva, valóságos ötös számot képezett. Boldog percei az ötös­ mosolynak, melyekben a telt erszény elnémítá a káromkodás, a kí­méletlen harag ösztönét, mennyire áldott titeket a púpos Frici! Mazeppán kívül a bűvész-, és művész-társulatnak még két tagja volt: Mici és a púpos Frici. Ez utóbbi, kit árvasága miatt megszánva, Mazeppa önfeláldozó ember­­szeretetből fizetésnélküli teljes ellátás mellett szerződ­tetett, a „bűvész-színháznak“ mindenese volt. Az előadá­soknak különben az ezüst csipkés tricot-ba öltözött Mici s a nagy rézgombos libériába bújt Frici egyaránt nélkü­lözhetetlen tényezői voltak. A tizenhat éves szép szőke Mici nemcsak a púpos Frici szívét készte hevesebb lüktetésre. A hosszú fekete pillák alól előkandikáló nagy kék szemek, a kissé fel­­biggesztett ajkak, a szabályos idomok, melyekhez a tricot ráncnélküli feszességgel simult, s azok a picik lábak, mind, mind elbájoló egészszé olvadtak a bámuló szem előtt, s nem egy nézőben rokonszenvnél többet, titkos vágyat ébresztettek a kis tündér iránt. Nem is csodálni való, ha akkor is hatást keltett, a mikor nem játszott. S mivel az előadások nagyrészt Mazeppa produkcióiból ál­lottak, Mici leginkább tányérozott s a hímnemű nézőkre mosolygott. Csak a púpos Fricire nem mosolygott soha. Utálta azt a dülledt szemű, beesett arcú nyomorékot. Vézna kezének érintésétől irtózott, beszédét nem hall­gathatta s ha bohóságain mindenki kacagott, ő komoly maradt. Szegény Frici! Mit nem adott volna ő a szép Mici mosolyáért! Parancsát leste, hisz’ neki mindig csak parancsolt az a kis ördög, s hűbb volt hozzá a kutyánál. Ha éjjel pihenőjén, a színpad deszkáin feküdt, gyakran karjára támasztotta a fejét s h­allgatódzott. „Ez a mély h­ortyogás az igazgató úré. (Mazeppát még álmában is urazta.) Brr ! Mintha most is haragudna! Milyen szelíden lélekzik melette a szép Mici! Oh, ha én egyszer az ágyához mehetnék és őt megcsókolhatnám!“ Magára rántja a pokrócot s könnyezik. „Nyomoruti féreg vagyok! Aki rám néz, kacag, gúnyol engem. S a Ma­zeppa igazgató úr gyakran megver, felpofoz, oldalba rúg. Rég megszöktem volna, de mikor a Mici olyan szép!... olyan szép! Ha én is oly szép és gazdag lehetnék! ..." Az eső cseppjei már csak szakadozottan hulla­nak. Az ég rút felhőit tova kergeti a szél s a nap csak­hamar vndoran mosolyog a szomorú ligetre. Az esőzés megszűnt. A még mindig az ablaknál álló Mazeppa arcán az ötös­ mosoly lesz látható. Kezeit örömtelien dörzsöli s a mellette kötelességszerűleg vigyorgó Frici fejét hatal­masan megbarackozza. — Bravissimo! Búcsú-előadásunkat megtarthatjuk! kiáltja ékes német nyelven. — Szép időnk lesz! Jó Geschäft! Hm! Ma talán még rostélyost eszünk vacsorára A Fricinek is adunk belőle? — kérdé leányától. — Nem! — válaszolá emez dacosan. Mazeppa ismét a nyomorékhoz fordú, s ráparan­csolja, hogy a búcsú-előadáshoz szüksége­seket előké­szítse. A púpos Frici vastag ecsetet márt a már penészesedő tentába, nagy vörös papírlapot tár maga elé a földre s a következő sensacionális hirdetést mázolja reá: A bűvész-szinház búcsú-előadása!!! Kitűnő programmal!!! 1. Olasz bűvészet. Előadja Mazeppa igazgató úr. 2. A beszélő halálfa. Bemutatja Mazeppa színháztulaj­donos úr. 3. Mici és Frici. Víg történet. Előadják: Mazeppa Mici kisasszony és a púpos Frici. 4. A púpos Frici némajátéka. 5. Búcsú-bűvészet görögtűz mellett. Miután a „ műsor “-t a színház külső falára kiakasz­totta, a Mici díszruháinak tisztogatásához lát. A kezét lassan simítja rajtuk végig, dülledt szemeivel maga körül tekint és senkit sem véve észre, gyorsan ajkaihoz emeli a csipkés tricot-t, hosszú csókot nyom reá, mire azután el­­pirul. — Pfúj! — kiáltja háta mögött valaki s a tricot-t dühösen kirántja a Frici kezéből. Az a valaki pedig Mici volt. — Egy púpos megcsókolta a ruhámat! Egy púpos! — Mici kisasszony. Én szeretem a... Mici ökölre szorítja kezeit. — A ruháit — egészíti ki a nyomorék. — Azt a ruhát, a melyiket maga szereti, azt én nem veszem magamra soha­ soha! — mond s a szo­bába siet. A púpos Frici kabátja ujjaiba törli könnyeit s az­tán tovább dolgozik. A színpadot tisztára söpri, a beiv­­szereket kifényesíti s végül a saját libériáját foltoz­gatja. E vasárnap délutánra szép délutánnak ígérkezett. A napsugarak is, már, úgy, a­hogy fölszáritották a tartós esőzés okozta sarat, az ég tiszta kék volt s a kel­lemes levegőbe madárdal vegyült. A „bűvész-színház“ tisztességes nézőterén minden hely vevőre akadt. A közös hadsereget két rezes orrú káplár képviselte s ki-kinek jobbján egy szerelmes sza­kácsnő ült. (Az egyik, ha nem csalódom, valamikor nálunk is szolgált, de mert egyszerre három szeretőt tartott, hát elkergette a nagyanyám. No de ez nem tartozik ide.) A magyar szépirodalom részéről ott volt Tulipán Gerő (köl­tői álnév) s ah r­epedve tekintett mellette ülő imádott­­jára, Dick Tini c­oristánéra. Több notabilitás nem volt jelen. A dísz­műsort az első lejátszás harmadik számáig semmi sem zavarta. Mazeppa primitív „olasz“ bűvészeié­s a „beszélő halálfő“ a szokásos hatás mellett lettek be­mutatva. Taps és tetszést nyilvánító kacaj jutalmazta e silány „á la Bosko“ produkciókat, melyek után a köz­kedveltségnek örvendő „Mici és Frici“ víg történet kö­vetkezett. A „Mici és Frici“ ostoba dialóggal fűszerezett sze­relmi história. Frici a bolondulásig szerelmes a szép Micibe, sőt nevettető mozdulatok kíséretében meg sze-79

Next