Ország-Világ, 1883 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1883-09-29 / 40. szám
Előfizetési ár bémentes postai szétküldéssel. Negyedévre............................. , 2 frt 60 kr. Félévre........................................................................... 5 „ — „ Egész évre......................................................................10 „ — „ Felelős szerkesztő . Kiadó-tulajdonos Ifj. Ábrányi Kornél Wilckens és Waidl BUDAPEST, Koronaherceg utca 3. szám, I. emelet. Egy szám ára 20 kr., megrendeléseket s előfizetéseket elfogad minden hazai és külföldi könyvkereskedés. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Koronaherceg-utca) címzendők. Kéziratok nem adatnak vissza. 1 1883. Szeptember 20. Megjelenik minden szombaton, két ívnyi terjedelemben. IV. Évfolyam. A „bűvész-színház“ búcsú-előadása. — Rajz. — THEWREWK ISTVÁN-tól. közkedveltségei „olcsó képes nép-naptár“-nak szeptemberre vonatkozó jóhiszemű idő-jóslatai az ellenkezőleg bekövetkezett esős való mellett koholmányokká aljasultak. A jósolt „tartós szép idő“-ből tartós esőzés lett, mely a városliget utait sárrá dagasztotta s ennek rokonszenvetlen színét rája hullatott elsárgult levelekkel tarkítá. Ez időben a ligetnek aligha volt több, a fővárosból önkényt jövő látogatója, mint az a borzas poéta, aki a „Természet haldoklása“ című versciklusához szükséges hangulat után kapkodott, hogy azt az „Ország-Világ“ papírkosara számára mielőbb megírhassa. Azok, akiknek nincs sütni valójuk, így szolgáltatnak a szerkesztőségeknek bámulatra méltó termékenységgel fűteni valót. Mazeppa a „bűvész-színház“ „olasz“ igazgatója (valódi nevén, ha jól tudom: Meyerhopf Tóbiás) méltó megbotránkozással vágta földhöz a jóslat-füllentő kalendáriumot, melyben eddig a vézna műveltségű egyének módjára bízott és hitt, s szomorú arccal, üres zsebbel nézte a szakadatlan esőzést, mely vizsugaraival sűrű szitát képezve, a közeli bódékat s a dús lombozatú fákat a dél dacára — félhomályba burkolta. Szeptember utolsó vasárnapja van: a „bűvész-színház“ búcsú-előadásának napja. Mazeppának e nap délutánján kell hálás közönségétől búcsúznia — ha lehet, ha nem, búcsúzatlanul kénytelen tőle s a ligettől megválni, hogy tervezett művészi körútját a tél érkezte előtt megkezdhesse. S úgy látszik, hogy ez az utóbbi eset fog bekövetkezni. A viskó alakú „bűvész-színház“ zöld deszkáin fehérlő betűket szüntelen eső mossa, s a „noch nie dagewesen “-csodákat hirdető betűk színüket vesztik, úgyszintén a tető közepébe tűzött vörös zászló, melyen a lelkesítő „éljen“ díszült ékezet nélküli magyarságával. Kopik, nagyon kopik a Mazeppa színházának nemzeti színe: a deszkák zöld, a betűk fehér s a zászló vörös színe, pedig néhány hónappal ezelőtt még njdonatúj volt minden, s örömében csak úgy mosolygott az a jó magyar közönség, ha erre a nemzeti színházra nézett. .Jó idők is jártak akkor! Volt rá eset, hogy egy-egy vasárnapon a „műsort“ tízszer is eljátszották s a bevétel közel öt forintra rúgott. A „műsor“ minden lejátszása után új közönség jött s Mazeppának a leánya, a szép Mici sok pénzt tányérozott össze. A színház homlokzata előtti laza kerítésen belül levő négy hosszú pad, tehát a nézőtér, folyton tisztességes közönség által volt elfoglalva, amely t. i. „entrée“-t fizetett, míg a kerítésen kívül folyton ingyenes nézők állottak, akik, mivel köztük nem egy félig tisztességes ember akadt, aki a tányérozó Micinek egykét krajcárt adott, a fizető közönség kiegészítőinek tekintettek. A bűvész-, és művész-előadások a színház színpaddá alakított bejárójában, tehát bár félig földei alatt, a szabadban tartottak. A színpad mögött volt a társulat lakása, öltözdéje stb. mik alatt egy szűk szoba értendő, melyben két ágy, egy rozzant asztal és szanaszét heverő művész ruhák s brívszerek díszlettek, míg a sarokban kis kályha állott, de ebbe csak a jó „G’schäft“-ek után raktak tüzet, mert ilyenkor a társulat meleg ételt is evett. E napok a hivő emberiségnek is ünnepei voltak. Ha vasár-, avagy más ünnepnapon a csak itt-ott felhős égen ragyogó nap a földet mosolyra, az embereket jókedvre deríté , a főváros népe a városligetbe özönlött s ily alkalommal megesett az az említettem dolog, hogy a „bűvész-színház“ bevétele az új öt forintost megközelité. Ezt a közel öt forintnyi bevételt a gyakorlottabb emberismerő könnyen leolvashatta Mazeppa ábrázatáról. Ilyenkor mindig mosolygott s jobb szemöldöke — a mosoly miatt — orrának görbe közép-vonásával egygyé válva, valóságos ötös számot képezett. Boldog percei az ötös mosolynak, melyekben a telt erszény elnémítá a káromkodás, a kíméletlen harag ösztönét, mennyire áldott titeket a púpos Frici! Mazeppán kívül a bűvész-, és művész-társulatnak még két tagja volt: Mici és a púpos Frici. Ez utóbbi, kit árvasága miatt megszánva, Mazeppa önfeláldozó emberszeretetből fizetésnélküli teljes ellátás mellett szerződtetett, a „bűvész-színháznak“ mindenese volt. Az előadásoknak különben az ezüst csipkés tricot-ba öltözött Mici s a nagy rézgombos libériába bújt Frici egyaránt nélkülözhetetlen tényezői voltak. A tizenhat éves szép szőke Mici nemcsak a púpos Frici szívét készte hevesebb lüktetésre. A hosszú fekete pillák alól előkandikáló nagy kék szemek, a kissé felbiggesztett ajkak, a szabályos idomok, melyekhez a tricot ráncnélküli feszességgel simult, s azok a picik lábak, mind, mind elbájoló egészszé olvadtak a bámuló szem előtt, s nem egy nézőben rokonszenvnél többet, titkos vágyat ébresztettek a kis tündér iránt. Nem is csodálni való, ha akkor is hatást keltett, a mikor nem játszott. S mivel az előadások nagyrészt Mazeppa produkcióiból állottak, Mici leginkább tányérozott s a hímnemű nézőkre mosolygott. Csak a púpos Fricire nem mosolygott soha. Utálta azt a dülledt szemű, beesett arcú nyomorékot. Vézna kezének érintésétől irtózott, beszédét nem hallgathatta s ha bohóságain mindenki kacagott, ő komoly maradt. Szegény Frici! Mit nem adott volna ő a szép Mici mosolyáért! Parancsát leste, hisz’ neki mindig csak parancsolt az a kis ördög, s hűbb volt hozzá a kutyánál. Ha éjjel pihenőjén, a színpad deszkáin feküdt, gyakran karjára támasztotta a fejét s hallgatódzott. „Ez a mély hortyogás az igazgató úré. (Mazeppát még álmában is urazta.) Brr ! Mintha most is haragudna! Milyen szelíden lélekzik melette a szép Mici! Oh, ha én egyszer az ágyához mehetnék és őt megcsókolhatnám!“ Magára rántja a pokrócot s könnyezik. „Nyomoruti féreg vagyok! Aki rám néz, kacag, gúnyol engem. S a Mazeppa igazgató úr gyakran megver, felpofoz, oldalba rúg. Rég megszöktem volna, de mikor a Mici olyan szép!... olyan szép! Ha én is oly szép és gazdag lehetnék! ..." Az eső cseppjei már csak szakadozottan hullanak. Az ég rút felhőit tova kergeti a szél s a nap csakhamar vndoran mosolyog a szomorú ligetre. Az esőzés megszűnt. A még mindig az ablaknál álló Mazeppa arcán az ötös mosoly lesz látható. Kezeit örömtelien dörzsöli s a mellette kötelességszerűleg vigyorgó Frici fejét hatalmasan megbarackozza. — Bravissimo! Búcsú-előadásunkat megtarthatjuk! kiáltja ékes német nyelven. — Szép időnk lesz! Jó Geschäft! Hm! Ma talán még rostélyost eszünk vacsorára A Fricinek is adunk belőle? — kérdé leányától. — Nem! — válaszolá emez dacosan. Mazeppa ismét a nyomorékhoz fordú, s ráparancsolja, hogy a búcsú-előadáshoz szükségeseket előkészítse. A púpos Frici vastag ecsetet márt a már penészesedő tentába, nagy vörös papírlapot tár maga elé a földre s a következő sensacionális hirdetést mázolja reá: A bűvész-szinház búcsú-előadása!!! Kitűnő programmal!!! 1. Olasz bűvészet. Előadja Mazeppa igazgató úr. 2. A beszélő halálfa. Bemutatja Mazeppa színháztulajdonos úr. 3. Mici és Frici. Víg történet. Előadják: Mazeppa Mici kisasszony és a púpos Frici. 4. A púpos Frici némajátéka. 5. Búcsú-bűvészet görögtűz mellett. Miután a „ műsor “-t a színház külső falára kiakasztotta, a Mici díszruháinak tisztogatásához lát. A kezét lassan simítja rajtuk végig, dülledt szemeivel maga körül tekint és senkit sem véve észre, gyorsan ajkaihoz emeli a csipkés tricot-t, hosszú csókot nyom reá, mire azután elpirul. — Pfúj! — kiáltja háta mögött valaki s a tricot-t dühösen kirántja a Frici kezéből. Az a valaki pedig Mici volt. — Egy púpos megcsókolta a ruhámat! Egy púpos! — Mici kisasszony. Én szeretem a... Mici ökölre szorítja kezeit. — A ruháit — egészíti ki a nyomorék. — Azt a ruhát, a melyiket maga szereti, azt én nem veszem magamra soha soha! — mond s a szobába siet. A púpos Frici kabátja ujjaiba törli könnyeit s aztán tovább dolgozik. A színpadot tisztára söpri, a beivszereket kifényesíti s végül a saját libériáját foltozgatja. E vasárnap délutánra szép délutánnak ígérkezett. A napsugarak is, már, úgy, ahogy fölszáritották a tartós esőzés okozta sarat, az ég tiszta kék volt s a kellemes levegőbe madárdal vegyült. A „bűvész-színház“ tisztességes nézőterén minden hely vevőre akadt. A közös hadsereget két rezes orrú káplár képviselte s ki-kinek jobbján egy szerelmes szakácsnő ült. (Az egyik, ha nem csalódom, valamikor nálunk is szolgált, de mert egyszerre három szeretőt tartott, hát elkergette a nagyanyám. No de ez nem tartozik ide.) A magyar szépirodalom részéről ott volt Tulipán Gerő (költői álnév) s ah repedve tekintett mellette ülő imádottjára, Dick Tini coristánéra. Több notabilitás nem volt jelen. A díszműsort az első lejátszás harmadik számáig semmi sem zavarta. Mazeppa primitív „olasz“ bűvészeiés a „beszélő halálfő“ a szokásos hatás mellett lettek bemutatva. Taps és tetszést nyilvánító kacaj jutalmazta e silány „á la Bosko“ produkciókat, melyek után a közkedveltségnek örvendő „Mici és Frici“ víg történet következett. A „Mici és Frici“ ostoba dialóggal fűszerezett szerelmi história. Frici a bolondulásig szerelmes a szép Micibe, sőt nevettető mozdulatok kíséretében meg sze-79