Ország-Világ, 1884 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1884-05-24 / 21. szám

334 Svéd- és Dánország nevezetesebb pontjait látogatták meg. Párisban buzgó tanítványa volt Micheletnek és Edgar Quinetnek. 1846- ban Majláth György­gyel és Széchen Antal gróffal utazta be Angliát, Skóciát és Izlandot. Utazásainak vége Hollandra, Belgiumra és Dél-Németországra esik. Amikor hazajött, 1848-ban tiszt, jegyző volt, majd mint főbiró buzgón támogatta a Görgey által vezetett csapatokat a bánya­városok felé vissza­vonultában, később futár­­tiszt volt Görgey táborkarában, amiért aztán rá is bekövetkezett a Neugebäude. De csak hat hétig tartották bent, mert ennyi idő leültével haza bocsátották. Ekkor 1850-ig rendőri felügyelet alatt állott, míg aztán 1850-ben amnestiát nyert, s amidőn az októ­beri diploma után kinevezték főispánnak, ezt a méltóságot ő vissza tudta utasítani. 1861- ben a mezőkövesdi kerület képviselőjének választotta meg; 1865-ben határozatpárti, s a 67-es bizottságnak, mely a közösügyi mun­kálatokat volt elvégzendő, a balközép részé­ről tagja. 1869-ben harmadízben képviselő, 1871-ben első volt, aki a Tisza Kálmán által létesített fúziót megpendítette és az 18­6­7 - ki kiegyezés elfogadását ajánlotta. E miatt 1872- ben nem vállalt mandátumot, míg 1875-ben, létrejövén a fúzió, ismét képviselővé lett, s államtitkára a belügyminisztériumnak — haláláig. Röviden, talán szárazon is vázoltuk Pró­­nay életét, de­ ez adatok magok is ékesen szólók, s működéséről elmondhatja mindenki, hogy az épp oly áldásos volt, mint amilyen kifogástalan jellemű férfiú ő maga, s amilyen lángoló szívű fia Magyarországnak. Szilágyi Erzsébet: Történelmi rajz. TÓTH LŐRINC-tő­l. (Folytatás.)­ost már itt volt a cselszövők céljainak kedvező perc, mindkét oroszlánykra a ketrecben. — A királyt meggyőzik, hogy saját életével ját­szik, ha a Hunyadiak elfogatását s elitéltetését késlelteti, mert Hunyadi László összegyűjtött csapatai csak jelre várnak, hogy Budát megrohanják s a királyt elfogják és megöljék. Sötét hírek szállonganak, hamis tanuk szerez­tetnek, minden körülmény vádolni látszik a gondatlant, s hogyne hinné el a remegő király az ügyesen indokolt vádakat, ha azok az ifjú apjának ajkairól erednek, lehet-e apa, ki leánya boldogságát feldúlja, szivét összetépje, ha meg nincs győződve, hogy veje csakugyan veszélyes pártütő, ki az ország s a király romlására tör? Az elvakult László, barátai által idejekorán figyelmeztetve, hogy veszélyben forog, parancsaira váró hű seregétől kisérve, menekülhetett volna Budáról, de a kétszínű nádornak ismét sikerült meggyőzni őt a király jó akara­táról, s a búcsúvétel nélküli távozás illetlenségéről, mi­után a királyt már az annak tiszteletére rendezett harc­játékra is meghívta. Elhalaszta tehát indulását, s lehet­ségessé tette, hogy ellenségei tervek kivitelére időt nyerjenek. Budát megtömték Újlaki Miklós és Giskra­­féle hű hadakkal, s miután minden el volt rendezve, Lászlót, nevezet­es tanácskozás ürügye alatt, meghívták a váriakba (1457. március 14.) Oda megy, de a kapuban Gara, Giskra, Bánfi, Turóczi s a német Lamberger reá rohannak s a király nevében kardjától megfosztják és fogságba vetik. Másik csapat Mátyást fogta el, s a Hunyadi-háznak Budán levő barátait: Vitéz János püs­pököt, Mátyás nevelőjét, Rozgonyi Sebestyént, Kanizsai Lászlót, Bodó Gáspárt, Modrát vagy Madarász Györgyöt, Horváth Pált, kiknek ellentállása­ és lázadásszításától féltek. Valószínűleg Mátyás is halálra volt szánva, s csak a kifejlett körülmények, az országban feltámadt zúgó harag s a király egyéb gondjai és aggályai mentet­ték meg. Biztosan lehetett várni, hogyha életben marad, barátival együtt, bosszút áll szeretett bátyjáért. A kapuk megrakattak őrökkel s gondosan terjesztetett a rágalom, hogy a király halálára célzó pártütés fedeztetett föl, hogy az elfogott árulóknak tervük volt a királyt megölni s a koronát Hunyadi fejére tenni. Ezt ugyan senki se hitte, de egy rögtönzött s kizárólag az ellenségekből alkotott udvari bíróság, minden törvényes formák mellő­zésével, vizsgálat nélkül, bűnösnek és halálra ítélte a szerencsétlen ifjat. Lehet, hogy ítélet nélkül öletett meg, egyenesen csak a király parancsára, vagy azonnal elfoga­­tása napján, vagy azután harmadnapra. Senki se tudott semmi bizonyosat. Nyomasztó hírek­kel és sejtelmekkel volt tele a levegő. De, amit senki hihetőnek s lehetségesnek nem tartana, a gyalázatos politikai gyilkosság csakugyan végrehajtatott a­nélkül, hogy a nép föllázadt volna kedvence megmentésére. Hihe­tőleg ennek elkerülése miatt választatott egészen szokat­lan idő a rémtett végrehajtására. A budavári Szent-György terén, a Zsigmond király által épített új királyi lak, úgynevezett „Fris palota“ előtt, volt felállítva a rögtönzött vérpad, minden zaj s figyelemébresztő előkészület nélkül. Estve felé megindult a szomorú menet, a déli termetű, ritka szépségű, 24-ik életévében levő ifjú hátra kötött kezekkel, de szilárd lép­tekkel, emelt fővel, büszkén nézve széjjel e szép világ­ban, melyet el kell­ hagynia, lépdelt, erős fegyveres kisé­ret közt, a vesztőhely felé. Gyászszínű zászló lobogott előtte, szöghajának fürtéi szabadon lebegtek széles vál­lára, aranyos, ruganyos testidomait ugyanazon aranyos bársony díszruha fedé, melyet az esküszegő királytól kapott néhány hó előtt ajándékul s testvéri szeretet és szövetség jeléül; talán még­sem Ilivé, hogy halála kikerül­­hetlen, talán kegyelmet reméltett az utolsó percekben. Nagyon fájhatott neki megválni az édes, az ifjúság min­den gyönyörével kecsegtető élettől, imádott anyjától, szép menyasszonyától, de Hunyadi fia nem ingadozott, nem remegett; tiszta homlokán ártatlansága öntudatának kifejezése s férfias, bátor nyugalom ült. A bakó paran­csára letérdelt, felkötteté gazdag haját, mely nyakára hullott vastag fürtökben, s kevés szóval erősítő ártatlan­ságát. Közönség nem nagy számmal lehetett jelen; csak azok voltak tanúi a rögtönzött szívszaggató tragoediá­­nak, kik esetleg arra jöttek s összefutottak. Mély hall­gatás uralkodott a megrémült kis tömegben, szemközt a bakóval s fegyveres erővel, csak félig elnyomott zokogás hallatszott; a harag erős­ kitörése elfojtva maradt. Ha a néptömeg tudott volna arról, ami történik, kétségkívül megszabadítja Hunyadi János fiát, összetöri a vérpadot s a zsoldosok fegyvereit. A bakó, úgy látszik, maga is zavarban s megilletődve, nem jól teljesítő zord kötelessé­gét, mert háromszor vágott a déli ifjú erős nyakszirtére, a­nélkül, hogy halálosan sértette volna, vagy ami hihe­tőbb, készakarva félre vágott. Ekkor László, minden erejét összeszedve felugrik, s hivatkozik a törvényes szokásra, mely több vágást nem enged; szaladni kezd a néző csoportok felé, de saját ruhájában fennakadva, elbukik. A királyi lakból undok kárörömmel néző ellen­ségek, — aligha maga a király, -e— meg nem rendülve e kínos, e szivszaggató látvány felett, mely a nézők közt, bár ezek el voltak rémülve s mintegy megkövesedve, a düh tompa moraját s a fájdalom zokogó kitörését idézte elő, parancsolva unszolált a tétovázó bakót műve bevég­zésére, s akkor ez egy újabb vágással elválasztá László szép fürtös fejét, testétől. A herold pedig kikiáltotta: „így vesznek el a felségsértők és hazaárulók.“ A hulla a magyar polgárok Szent Magdolna nevét viselő templo­mába vitetett, hol éjjel fegyveresek őrizték, s másnap hajnalban a Krisztus testének egyházában temettetett el, a Zsigmond által lenyakaztatott 32 nemes mellé. A nap leáldozott; sötétség borult a véres térre s palo­tára, hol a bűn és hitszegés diadalát ünneplé; a jelen volt kis tömeg sírva, átkozódva széledt el; a király kétségkívül álmatlan élét töltött lelkiismerete mardosásai közt s nem talált enyhet szép ágyasa Ronovy Ágnes kar­jaiban, hova őt megrontói vezeték. VI. Szilágyi Erzsébet nem volt Budán e rém jelenetek alatt, melyek bekövetkezését alig sejthette. Ha ott van bátyjával, Szilágyi Mihálylyal együtt, ki őt és fiait támo­gatja, kétségkívül megmentette volna szép és derék fiát a haláltól; az anya gondos őrszemével idejekorán észre­vette s elhárította volna a fenyegető veszélyt, testével fedte volna szerelmes gyermekét, fellázította volna a népet kiszabadítására. S így lejátszatott a hazai történe­lem egyik legfájóbb tragoediája. Hunyadi László, a leg­­fényesb tulajdonokkal díszlő, bátor, lovagias, erőteljes, önérzetes, büszke, eszményi szép ifjú, a nép kedvence, boldog vőlegény, élvezetre s dicsőségre teremtve, rút cselszövények áldozata lesz, s el kell vesznie könnyen­hivősége, hevülő és csábítható kedélye, túlságos őszinte­­sége s nyíltsága folytán, saját imádott menyasszonyának dölyfös, ravasz, irigy s bosszúálló apja által, ki előtt megnyitja szivét, kivel közli legtitkosb gondolatait, kitől tanácsot kér saját vesztére. Ez egy valódi tragoediai hős! Ki tudná megmérni az anya fájdalmát s az orosz­lánnő feldühödését gyermekének ily gyalázatos meg­gyilkolása felett? s fájdalmát és haragját még élesítők az undok rágalmak, melyek a merénylet szépítésére úton­­útszélen terjesztettek s némely történetírókba csakugyan át is mentek. És ehhez járult kínzó aggodalma, még élő, de szinte veszélyben forgó, már csak egyetlen fiának, a fogoly Mátyásnak, szive kiváló kedvencének s büszkesé­gének, fenyegető sorsa miatt. Vájjon megfordult-e elmé­jében a vallásos és a kor szelleméhez képest talán Kapisz­­trán János csodáiban is hivő anyának, hogy a hitbuzgó barát két jóslatot mondott gyermekeiről? Lászlóról azt, hogy korán fog meghalni, Mátyásról azt, hogy király lesz. A jóslatok egyike, a szomorú, ime már beteljesedett, azon jóslat, melyet az anyai szív el nem hitt, mert nem örömest hisszük, aminek bekövetkezésétől félünk, aminek elgondoltára szívünk összeszorul. A jóslatok másika, az örvendetes, az anyai büszkeségnek hízelkedő, vájjon be fog-e teljesedni, meg fog­ születni a jövő méhéből? Erzsébet talán hitt e jóslatban, mert könnyen elhisszük, amit óhajtunk. A fájdalom és bosszú meggyilkolt fiáért, a mohó vágy fogoly kedvencét és barátait kiszabadítani, mire egyedüli eszköznek látta a király megijesztését s kény­szerítését, fáradhatlan izgatóvá s hőssé tették az árva özvegyet. Az ország hangulata igen kedvező volt céljai­nak. A nép, melynek megelégedetlensége a gyenge király­­lyal már Hunyadi lefejeztetése előtt nagy fokú volt, már önmagától is zúgni s forrongani kezdett, és csak fel­hívásra és vezetésre várt. Már, a vesztőhelyről előszolva, kiabálni kezdők Buda utcáin, hogy ártatlan vér ontatott; a holttestet, kitörő békétlenséget s haragot tanúsító zaj közt temetteték el, s fegyveres erő ű ré­szét a lázongó népcsoportokat. Egy ó­budai vakmerő barát szószékről hirdeté a lázadást. A király s a cselszövő, pillanatig győztes párt nem mert a házból kimenni, bár élet- s vagyonvesztéssel fenyegették mindazt, aki az esetet emlegetni merészli. Szilágyi Erzsébet ez időben bátyjával, Mihálylyal együtt, csupa erély és tevékenység. Férfiként akarja meg­­bosszúlni egyik fia halálát, s kiszabadítani fogságából a másikat. Toborzani kezd, s magyar hívei mellé nagy­számú lengyel és cseh zsoldosokat vesz szolgálatába. Hozzá csatlakoznak a ház baráti, Szentmiklósi Pongrác­­cal, a szakolcai kapitánynyal s a nyugot-kárpáti vidékek hatalmas főurával, az eltárt szentségre tett kezekkel, s eskü és iszonyú átkok alatt megújítja azon szövetséget, melyet ezzel már előbb Hunyadi János kötött, s vissza­adja neki és fiainak Zsolnát, Óvárt, Sztrecsént; megnyeri Szapolyai Imrét, kit aztán Mátyás 1464-ben szepesi örökös gróffá nevez; az övé csakhamar egész Erdély, a királyhoz szító szászok kivételével, s egész alföld, hol a Hunyadi- és Szilágyi-háznak mindenkor elhatározó be­folyása volt. És erőt nyer a lázadás a király fogságából egy sötét, ködös éjjelen, összekötött lepedők s megveszte­getett őrök segélyével szerencsésen megszökött főurak, a Kanizsaiak s Rozgonyiak által. Szilágyi seregei elfoglal­ják a királyi jövedelmeket, bányákat és sóaknákat, s már egész Budáig száguldoznak. Újlaki és Turóczi hadai védik a királyt, s a belháború a legnagyobb elkeseredés­sel folytattatik. Mátyás azonban, kinek megmentése a szerető anyá­nak legfőbb célja, Modrár Pállal együtt külön őrizet alatt lévén elzárva az István-vára nevű toronyban, vagy a melletti fogházban, az alsó fürdők felett, s a leggondo­sabban őrizve, a többiekkel meg nem menekülhetett. A megrémült király, kinek tanácsosai a kitört s mind nagyobb mérveket öltő forradalmi viharban fejüket elvesztették,­­ nem látta többé magát biztosságban Budán, s május végén Bécsbe indult, magával vive Má­tyást és Modrárt. Nem merte az utolsó Hunyadit, kit, minden beszámítás alól felmentett gyermekkora, kinek üldözésére csak némileg tisztességesnek látszó ürügyet sem lehetett találni, a Hunyadi névhez legnagyobb rész­ben hű és ragaszkodó Magyarországon halálnak áldozni. Bécsben jobb alkalom leendett erre, azonban a véres szán­dék végrehajtásában gátolták meggyűlt országlási bajai, s a mindenre elszánt Hunyadiné fenyegetései, aki kész volt szükség esetében még török segélyt is igénybe venni. Vitéz püspököt, kinek fogságát az egész egyházi rend s maga a pápa is igen zokon vette, május 29-én Esztergom­ban szabad lábra tette, püspökségét visszaadta s hihető­leg a Hunyadi-ház barátinak kiengesztelésével is meg­bízta. Talán a püspök közbenjárására jöttek létre a király ORSZÁG-VILÁG. 1884. ÉVFOLYAM.

Next