Ország-Világ, 1884 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1884-05-24 / 21. szám
334 Svéd- és Dánország nevezetesebb pontjait látogatták meg. Párisban buzgó tanítványa volt Micheletnek és Edgar Quinetnek. 1846- ban Majláth Györgygyel és Széchen Antal gróffal utazta be Angliát, Skóciát és Izlandot. Utazásainak vége Hollandra, Belgiumra és Dél-Németországra esik. Amikor hazajött, 1848-ban tiszt, jegyző volt, majd mint főbiró buzgón támogatta a Görgey által vezetett csapatokat a bányavárosok felé visszavonultában, később futártiszt volt Görgey táborkarában, amiért aztán rá is bekövetkezett a Neugebäude. De csak hat hétig tartották bent, mert ennyi idő leültével haza bocsátották. Ekkor 1850-ig rendőri felügyelet alatt állott, míg aztán 1850-ben amnestiát nyert, s amidőn az októberi diploma után kinevezték főispánnak, ezt a méltóságot ő vissza tudta utasítani. 1861- ben a mezőkövesdi kerület képviselőjének választotta meg; 1865-ben határozatpárti, s a 67-es bizottságnak, mely a közösügyi munkálatokat volt elvégzendő, a balközép részéről tagja. 1869-ben harmadízben képviselő, 1871-ben első volt, aki a Tisza Kálmán által létesített fúziót megpendítette és az 1867 - ki kiegyezés elfogadását ajánlotta. E miatt 1872- ben nem vállalt mandátumot, míg 1875-ben, létrejövén a fúzió, ismét képviselővé lett, s államtitkára a belügyminisztériumnak — haláláig. Röviden, talán szárazon is vázoltuk Prónay életét, de ez adatok magok is ékesen szólók, s működéséről elmondhatja mindenki, hogy az épp oly áldásos volt, mint amilyen kifogástalan jellemű férfiú ő maga, s amilyen lángoló szívű fia Magyarországnak. Szilágyi Erzsébet: Történelmi rajz. TÓTH LŐRINC-től. (Folytatás.)ost már itt volt a cselszövők céljainak kedvező perc, mindkét oroszlánykra a ketrecben. — A királyt meggyőzik, hogy saját életével játszik, ha a Hunyadiak elfogatását s elitéltetését késlelteti, mert Hunyadi László összegyűjtött csapatai csak jelre várnak, hogy Budát megrohanják s a királyt elfogják és megöljék. Sötét hírek szállonganak, hamis tanuk szereztetnek, minden körülmény vádolni látszik a gondatlant, s hogyne hinné el a remegő király az ügyesen indokolt vádakat, ha azok az ifjú apjának ajkairól erednek, lehet-e apa, ki leánya boldogságát feldúlja, szivét összetépje, ha meg nincs győződve, hogy veje csakugyan veszélyes pártütő, ki az ország s a király romlására tör? Az elvakult László, barátai által idejekorán figyelmeztetve, hogy veszélyben forog, parancsaira váró hű seregétől kisérve, menekülhetett volna Budáról, de a kétszínű nádornak ismét sikerült meggyőzni őt a király jó akaratáról, s a búcsúvétel nélküli távozás illetlenségéről, miután a királyt már az annak tiszteletére rendezett harcjátékra is meghívta. Elhalaszta tehát indulását, s lehetségessé tette, hogy ellenségei tervek kivitelére időt nyerjenek. Budát megtömték Újlaki Miklós és Giskraféle hű hadakkal, s miután minden el volt rendezve, Lászlót, nevezetes tanácskozás ürügye alatt, meghívták a váriakba (1457. március 14.) Oda megy, de a kapuban Gara, Giskra, Bánfi, Turóczi s a német Lamberger reá rohannak s a király nevében kardjától megfosztják és fogságba vetik. Másik csapat Mátyást fogta el, s a Hunyadi-háznak Budán levő barátait: Vitéz János püspököt, Mátyás nevelőjét, Rozgonyi Sebestyént, Kanizsai Lászlót, Bodó Gáspárt, Modrát vagy Madarász Györgyöt, Horváth Pált, kiknek ellentállása és lázadásszításától féltek. Valószínűleg Mátyás is halálra volt szánva, s csak a kifejlett körülmények, az országban feltámadt zúgó harag s a király egyéb gondjai és aggályai mentették meg. Biztosan lehetett várni, hogyha életben marad, barátival együtt, bosszút áll szeretett bátyjáért. A kapuk megrakattak őrökkel s gondosan terjesztetett a rágalom, hogy a király halálára célzó pártütés fedeztetett föl, hogy az elfogott árulóknak tervük volt a királyt megölni s a koronát Hunyadi fejére tenni. Ezt ugyan senki se hitte, de egy rögtönzött s kizárólag az ellenségekből alkotott udvari bíróság, minden törvényes formák mellőzésével, vizsgálat nélkül, bűnösnek és halálra ítélte a szerencsétlen ifjat. Lehet, hogy ítélet nélkül öletett meg, egyenesen csak a király parancsára, vagy azonnal elfogatása napján, vagy azután harmadnapra. Senki se tudott semmi bizonyosat. Nyomasztó hírekkel és sejtelmekkel volt tele a levegő. De, amit senki hihetőnek s lehetségesnek nem tartana, a gyalázatos politikai gyilkosság csakugyan végrehajtatott anélkül, hogy a nép föllázadt volna kedvence megmentésére. Hihetőleg ennek elkerülése miatt választatott egészen szokatlan idő a rémtett végrehajtására. A budavári Szent-György terén, a Zsigmond király által épített új királyi lak, úgynevezett „Fris palota“ előtt, volt felállítva a rögtönzött vérpad, minden zaj s figyelemébresztő előkészület nélkül. Estve felé megindult a szomorú menet, a déli termetű, ritka szépségű, 24-ik életévében levő ifjú hátra kötött kezekkel, de szilárd léptekkel, emelt fővel, büszkén nézve széjjel e szép világban, melyet el kell hagynia, lépdelt, erős fegyveres kiséret közt, a vesztőhely felé. Gyászszínű zászló lobogott előtte, szöghajának fürtéi szabadon lebegtek széles vállára, aranyos, ruganyos testidomait ugyanazon aranyos bársony díszruha fedé, melyet az esküszegő királytól kapott néhány hó előtt ajándékul s testvéri szeretet és szövetség jeléül; talán mégsem Ilivé, hogy halála kikerülhetlen, talán kegyelmet reméltett az utolsó percekben. Nagyon fájhatott neki megválni az édes, az ifjúság minden gyönyörével kecsegtető élettől, imádott anyjától, szép menyasszonyától, de Hunyadi fia nem ingadozott, nem remegett; tiszta homlokán ártatlansága öntudatának kifejezése s férfias, bátor nyugalom ült. A bakó parancsára letérdelt, felkötteté gazdag haját, mely nyakára hullott vastag fürtökben, s kevés szóval erősítő ártatlanságát. Közönség nem nagy számmal lehetett jelen; csak azok voltak tanúi a rögtönzött szívszaggató tragoediának, kik esetleg arra jöttek s összefutottak. Mély hallgatás uralkodott a megrémült kis tömegben, szemközt a bakóval s fegyveres erővel, csak félig elnyomott zokogás hallatszott; a harag erős kitörése elfojtva maradt. Ha a néptömeg tudott volna arról, ami történik, kétségkívül megszabadítja Hunyadi János fiát, összetöri a vérpadot s a zsoldosok fegyvereit. A bakó, úgy látszik, maga is zavarban s megilletődve, nem jól teljesítő zord kötelességét, mert háromszor vágott a déli ifjú erős nyakszirtére, anélkül, hogy halálosan sértette volna, vagy ami hihetőbb, készakarva félre vágott. Ekkor László, minden erejét összeszedve felugrik, s hivatkozik a törvényes szokásra, mely több vágást nem enged; szaladni kezd a néző csoportok felé, de saját ruhájában fennakadva, elbukik. A királyi lakból undok kárörömmel néző ellenségek, — aligha maga a király, -e— meg nem rendülve e kínos, e szivszaggató látvány felett, mely a nézők közt, bár ezek el voltak rémülve s mintegy megkövesedve, a düh tompa moraját s a fájdalom zokogó kitörését idézte elő, parancsolva unszolált a tétovázó bakót műve bevégzésére, s akkor ez egy újabb vágással elválasztá László szép fürtös fejét, testétől. A herold pedig kikiáltotta: „így vesznek el a felségsértők és hazaárulók.“ A hulla a magyar polgárok Szent Magdolna nevét viselő templomába vitetett, hol éjjel fegyveresek őrizték, s másnap hajnalban a Krisztus testének egyházában temettetett el, a Zsigmond által lenyakaztatott 32 nemes mellé. A nap leáldozott; sötétség borult a véres térre s palotára, hol a bűn és hitszegés diadalát ünneplé; a jelen volt kis tömeg sírva, átkozódva széledt el; a király kétségkívül álmatlan élét töltött lelkiismerete mardosásai közt s nem talált enyhet szép ágyasa Ronovy Ágnes karjaiban, hova őt megrontói vezeték. VI. Szilágyi Erzsébet nem volt Budán e rém jelenetek alatt, melyek bekövetkezését alig sejthette. Ha ott van bátyjával, Szilágyi Mihálylyal együtt, ki őt és fiait támogatja, kétségkívül megmentette volna szép és derék fiát a haláltól; az anya gondos őrszemével idejekorán észrevette s elhárította volna a fenyegető veszélyt, testével fedte volna szerelmes gyermekét, fellázította volna a népet kiszabadítására. S így lejátszatott a hazai történelem egyik legfájóbb tragoediája. Hunyadi László, a legfényesb tulajdonokkal díszlő, bátor, lovagias, erőteljes, önérzetes, büszke, eszményi szép ifjú, a nép kedvence, boldog vőlegény, élvezetre s dicsőségre teremtve, rút cselszövények áldozata lesz, s el kell vesznie könnyenhivősége, hevülő és csábítható kedélye, túlságos őszintesége s nyíltsága folytán, saját imádott menyasszonyának dölyfös, ravasz, irigy s bosszúálló apja által, ki előtt megnyitja szivét, kivel közli legtitkosb gondolatait, kitől tanácsot kér saját vesztére. Ez egy valódi tragoediai hős! Ki tudná megmérni az anya fájdalmát s az oroszlánnő feldühödését gyermekének ily gyalázatos meggyilkolása felett? s fájdalmát és haragját még élesítők az undok rágalmak, melyek a merénylet szépítésére útonútszélen terjesztettek s némely történetírókba csakugyan át is mentek. És ehhez járult kínzó aggodalma, még élő, de szinte veszélyben forgó, már csak egyetlen fiának, a fogoly Mátyásnak, szive kiváló kedvencének s büszkeségének, fenyegető sorsa miatt. Vájjon megfordult-e elméjében a vallásos és a kor szelleméhez képest talán Kapisztrán János csodáiban is hivő anyának, hogy a hitbuzgó barát két jóslatot mondott gyermekeiről? Lászlóról azt, hogy korán fog meghalni, Mátyásról azt, hogy király lesz. A jóslatok egyike, a szomorú, ime már beteljesedett, azon jóslat, melyet az anyai szív el nem hitt, mert nem örömest hisszük, aminek bekövetkezésétől félünk, aminek elgondoltára szívünk összeszorul. A jóslatok másika, az örvendetes, az anyai büszkeségnek hízelkedő, vájjon be fog-e teljesedni, meg fog születni a jövő méhéből? Erzsébet talán hitt e jóslatban, mert könnyen elhisszük, amit óhajtunk. A fájdalom és bosszú meggyilkolt fiáért, a mohó vágy fogoly kedvencét és barátait kiszabadítani, mire egyedüli eszköznek látta a király megijesztését s kényszerítését, fáradhatlan izgatóvá s hőssé tették az árva özvegyet. Az ország hangulata igen kedvező volt céljainak. A nép, melynek megelégedetlensége a gyenge királylyal már Hunyadi lefejeztetése előtt nagy fokú volt, már önmagától is zúgni s forrongani kezdett, és csak felhívásra és vezetésre várt. Már, a vesztőhelyről előszolva, kiabálni kezdők Buda utcáin, hogy ártatlan vér ontatott; a holttestet, kitörő békétlenséget s haragot tanúsító zaj közt temetteték el, s fegyveres erő ű részét a lázongó népcsoportokat. Egy óbudai vakmerő barát szószékről hirdeté a lázadást. A király s a cselszövő, pillanatig győztes párt nem mert a házból kimenni, bár élet- s vagyonvesztéssel fenyegették mindazt, aki az esetet emlegetni merészli. Szilágyi Erzsébet ez időben bátyjával, Mihálylyal együtt, csupa erély és tevékenység. Férfiként akarja megbosszúlni egyik fia halálát, s kiszabadítani fogságából a másikat. Toborzani kezd, s magyar hívei mellé nagyszámú lengyel és cseh zsoldosokat vesz szolgálatába. Hozzá csatlakoznak a ház baráti, Szentmiklósi Pongráccal, a szakolcai kapitánynyal s a nyugot-kárpáti vidékek hatalmas főurával, az eltárt szentségre tett kezekkel, s eskü és iszonyú átkok alatt megújítja azon szövetséget, melyet ezzel már előbb Hunyadi János kötött, s visszaadja neki és fiainak Zsolnát, Óvárt, Sztrecsént; megnyeri Szapolyai Imrét, kit aztán Mátyás 1464-ben szepesi örökös gróffá nevez; az övé csakhamar egész Erdély, a királyhoz szító szászok kivételével, s egész alföld, hol a Hunyadi- és Szilágyi-háznak mindenkor elhatározó befolyása volt. És erőt nyer a lázadás a király fogságából egy sötét, ködös éjjelen, összekötött lepedők s megvesztegetett őrök segélyével szerencsésen megszökött főurak, a Kanizsaiak s Rozgonyiak által. Szilágyi seregei elfoglalják a királyi jövedelmeket, bányákat és sóaknákat, s már egész Budáig száguldoznak. Újlaki és Turóczi hadai védik a királyt, s a belháború a legnagyobb elkeseredéssel folytattatik. Mátyás azonban, kinek megmentése a szerető anyának legfőbb célja, Modrár Pállal együtt külön őrizet alatt lévén elzárva az István-vára nevű toronyban, vagy a melletti fogházban, az alsó fürdők felett, s a leggondosabban őrizve, a többiekkel meg nem menekülhetett. A megrémült király, kinek tanácsosai a kitört s mind nagyobb mérveket öltő forradalmi viharban fejüket elvesztették, nem látta többé magát biztosságban Budán, s május végén Bécsbe indult, magával vive Mátyást és Modrárt. Nem merte az utolsó Hunyadit, kit, minden beszámítás alól felmentett gyermekkora, kinek üldözésére csak némileg tisztességesnek látszó ürügyet sem lehetett találni, a Hunyadi névhez legnagyobb részben hű és ragaszkodó Magyarországon halálnak áldozni. Bécsben jobb alkalom leendett erre, azonban a véres szándék végrehajtásában gátolták meggyűlt országlási bajai, s a mindenre elszánt Hunyadiné fenyegetései, aki kész volt szükség esetében még török segélyt is igénybe venni. Vitéz püspököt, kinek fogságát az egész egyházi rend s maga a pápa is igen zokon vette, május 29-én Esztergomban szabad lábra tette, püspökségét visszaadta s hihetőleg a Hunyadi-ház barátinak kiengesztelésével is megbízta. Talán a püspök közbenjárására jöttek létre a király ORSZÁG-VILÁG. 1884. ÉVFOLYAM.