Ország-Világ, 1884 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1884-11-08 / 45. szám
720 kötni. Egy férfi a maga helyén, a kiért rajong a honvédség s a ki rajongva csügg a honvédségen. Férfi, a ki egyedül saját tehetségéből, saját érdeméből emelkedett föl a legalacsonyabbról a legmagasabb fokra azon a pályán, melyen — azt hittük eddig — a magyar embernek olyan magasra emelkedni nem is lehet. A koronás fejedelem bizalmához megszerezte immár nemzete bizalmát, fényes tehetségének az utat, férfias erélyének a módot, melyen mindezeket értékesítheti, s minisztériumában hűséges munkatársakra talál. Egyenes, férfias jelleme, határozottsága, kiapadhatatlan, majdnem ideges munkaereje egyfelől, s másfelől szeretetreméltó személyisége, udvarias bánásmódja s kimeríthetetlen jó szíve rég az övévé tették a minisztériumot. Az az atyai jó indulat, melylyel minden tisztviselője iránt viseltetik, az igazi szívnemesség, melylyel az állam e szegény napszámosainak segélyére siet, az özvegyek és árvák könyei, melyeket jóltevő kezekkel letörölt, — mindezek nagyon elégségesek voltak arra, hogy a személye iránti tisztelethez az igazi szeretetet is megszerezzék számára. Való igaz volt a lapok híre, mely azt mondotta, hogy Bejérváry kineveztetése elsősorban minisztériumának szerez nagy örömet. E minisztérium és a honvédség megérdemelte, hogy Bejérváry legyen a vezetője, s Bejérváry megérdemelte, hogy ennek a minisztériumnak, ennek a honvédségnek legyen a vezetője. Őszintén kívánunk szerencsét mind a kettőnek. Bejérváryt nagggyá tette a honvédség, s a honvédséget nagggyá tette Bejérváry. Az ő kezeibe a legjobb helyre van letéve az ügy, melyért egy nemzet lelkesedik; egyedül az ő kezeiben fejlődhetik az oda, ahova fejlődnie kell. ------------------- Maria Terézia. (Mutatvány egy nagyobb essay-ből.) via TÓTH HOHINCZ, nagylelkű fejedelemasszony, az örökösödési háború egész lefolyása alatt, sőt már atyja idejéből, a sanctio pragmatica készséges elfogadása óta, annyi jelét s bizonyítékát látta a magyarok hű ragaszkodásának és áldozatkészségének, de annyira meg is győződött, hogy trónjának legszilárdabb alapja az erőteljes, vitéz magyar nép s annak a természettől gazdagon megáldott hazája, hogy nemcsak hálaérzetét követte, hanem az uralkodói bölcseség világos útmutatását is, midőn a hűséget jutalmazni s hatalmának e biztos és erős támaszát magának megtartani s lekötelezni igyekezett. Lemondott házának a magyarok iránt idegenséget s bizalmatlanságot mutató politikájáról, melyet elődei 185 év óta, keményebb vagy enyhébb alakban, de következetesen, s igen kevés kivétellel, követni jónak láttak. Óhajtotta, hogy e bizalmas és kellemes viszony utódainál is fenmaradjon, s minthogy a folytonosan táplált bizalomhiány és ellenséges érzület főforrását igen helyesen a trónörökösök hibás nevelésében is látta, miszerint ezeket gyermekkoruk óta idegen, a magyarokat gyűlölő s gyanúsító tanácsosok vették körül, trónörökös fiának, a háború bevégzése idején nyolcz éves Józsefnek, a jövő nemcsak osztrák császárnak, hanem magyar királynak is, magyar nevelőt s a fejedelmekre nézve annyira fontos és tanúságos történettudományban magyar oktatót rendelt. Ez volt egyik lépése, melylyel kedvelt magyarjait lekötelezte, de egyszersmind birodalma helyesen fölfogott javát is előmozdítani igyekezett. Bartenstein után a nagyreményű fiú főnevelőjévé a hadi tettei által kitűnt Batthyány Károly tábornagyot hívta meg, aki családjában első viselte a herczegi czímet; egyik oktatójává pedig, különösen a magyar történettudományban, a magas műveltsége által európai hírre jutott, pest megyei születésű Bajtay Antal piaristát alkalmazta. A magyarok öröme s hálája igen nagy volt, hogy a jövendő uralkodót egy köztiszteletben álló magyar mágnás vezetése alatt, s a híres tudós piarista szabad szellemű oktatásait élvezve, látták felnőni. Az udvari levéltárban őriztetik a Bajtay által királyi növendéke számára különösen készített magyar történetírás és statisztika. E történetírás bevezetése mutatja a szellemet, mely Bajtayt előadásaiban vezeté: «Azok, kiket a többi halandók fölébe helyezett a sors, fejedelmektől születtek ugyan, de nem születnek fejedelmeknek; szüleiktől nyerők ugyan az élettel együtt az uralkodás jogát, de az uralkodás módját s művészetét tanulniok kell. Legyen tehát fejedelemmé, ki fejedelemtől eredett; tanulja meg az uralkodás mesterségét, ki uralkodásra született. Szükséges, hogy a ki jól akar uralkodni, engedelmeskedni is tanult legyen. E mesterséget pedig a fejedelmek csak azon népek történetéből tanulhatják, melyeken uralkodni fognak. Bármily kitűnő képességekkel bírjanak is, helyesen és dicséretesen uralkodni nem fognak, ha csak meg nem értik, milyen a nép természete, milyenek vágyai, hajlamai, mily törvények s kiváltságokkal, jogokkal s intézményekkel bír, mint kell rajta segíteni, mi által lehet megnyerni s kötelességeiben megőrizni stb.» A trónörökösnek még egy sereg oktatója volt, kik az élénk s heves természetű fiút folytonosan kínozták pedánsságaikkal, örökösen vádolták a császárnőnel engedetlensége, vallástalansága, gúnyolódó hajlamai miatt, s gyermekkorát valódi pokollá tették. Az árulkodó Franz jezsuita páter volt leggyűlöltebb kínzója, s utálatának és haragjának tárgya, ki őt hihetetlen csodákkal, unalmas legendákkal, természettúli lelki koszttal akarta üdvözíteni, s ha ezt jó kedvvel nem fogadta, sietett őt a vallásos úrnőnél bevádolni. Porhammer, szinte jezsuita, volt oktatója a logikában s fizikában ; Breguin mérnök a mathézisben; Leporini a történettanban, a politikában s a habsburgi ház történetében maga a hatalmas Bartenstein s Beck báró. Mindezek közt csak magyar nevelőjéhez érzett vonzalmat, s ez előtt nyitotta meg olykor szíve titkait. A nevelés azonban nem volt harmonikus ; a derék katona, herczeg Batthyány, nem mondható nagy eszű, magasb röptű,s mélyen belátó szellemű mentornak, ki Telemachjából, az általános emberboldogítás álmaiban rajongó kozmopolita helyett, ennek legfontosb állama, Magyarország számára egy ennek jellemét, viszonyait és szükségeit felfogó fejedelmet akart vagy tudott volna képezni. A nemzet öröme a felett, hogy József nevelése magyar kézre bízatott, a következések által nem lett igazolva. Az általa nevelt fejedelem, sok nemes tulajdona, emberszeretete, szabadelvűsége, vallásos türelmessége mellett, legkevésbbé se lett magyar, s a specziális magyar nemzetiségben emberboldogító kozmopolitái elveinek csak akadályát látván, a magyar nemzetiségnek, fölébresztett visszahatás útján, épen azon erőszakos é s törvénytelen rendszabályok által lett csak hasznára, melyekkel azt elnyomni akarta. A császárnő kegyének másik jelensége volt azon gondoskodása, hogy a budai királyi palota romjaiból újra fölépíttessék. A nemzet minden országgyűlésen sürgetve kérte, hogy több időt töltsön Magyarországon, s örömest látta volna, hogy ne csak a határszéli Pozsonyt s a Bécshez közel eső várkastélyokat, az Eszterházyak efényes lakhelyét a Fertő partján, hol ma is őriztetik az ágy, melyben nyugodni, a karszék, melyben ülni szokott, a féltoronyi vadászkastélyt stb. látogassa meg olykor-olykor, hanem az ország történelmi, ősi fővárosát, az elhanyagolt, elpusztult Budát is. Hogy a nemzet e reményét, melynek az 1741-iki országgyűlésen megígért teljesítésétől más elfoglaltságai s megszokott életmódja mindig visszatartották, valamivel mégis táplálja, gróf (frassankovich Antal kamarai elnöknek megparancsolta, hogy a törökök által feldúlt budai királyi várlak felépítésére lépéseket tegyen; pénzt azonban e czélra nem adott. A kamara pénztára nem bízta meg e nagy költséget, ismét tehát csak a nemzet maga volt az, mely zsebébe nyúlt. Az öreg nádor, Pálffy apa, körlevelet intézett az összes hatóságokhoz, hogy hazafias hozzájárulással létesítsék a vállalatot, s a szükséges összeg kevés idő alatt együtt volt. 1749 május 31-ikén, a királyné születése napján, az ország rendeinek jelenlétében, Strassankovich tette le az új várpalota alapkövét, melynek a jövendő fejedelmek, ha nem is állandó, de gyakori és hosszabb tartamú lakhelyéül szolgálni volt rendeltetése. Ez alkalommal Bajtay, a trónörökös későbbi oktatója, tartotta az ünnepi beszédet, ez által is érdemesítve magát a kitüntetésre, hogy a német tanárok kezén unatkozó lelkes gyermek kiképzésének egy része reá bízassák. A királynő az 1751-iki országgyűlés folyamán, augusztus 1-jén, csakugyan lerándult Pozsonyból az ország szívébe, Pestre, s onnét Váczra, szemlét tartani az ott összegyűlt magyar légiók felett, s megnézni a budai királyi palotának befejezéshez közelgető építését. Igen tetszett neki Buda fekvése, s a palota terve. Meglátogatta ezúttal Gödöllőn, azon kastélyban, s azon fák árnyai alatt, hol most a királyi felségek évenként több hónapot töltenek kedélyes csöndéletben, s a vadászat nemes mulatságát űzve, s annak építőjét Grassalkovich grófot, kitűnő példáját a gyors emelkedésnek, mely a királynő ügyes híveire s kedvenczeire várt; megdicsérte annak az építésben s rendezésben kifejtett nemes ízlését, s különösen szerénységét is, miszerint a gazdaggá s hatalmassá lett egykori kolduló diák, azon cserépfazekát, melyben Pécsett a kapuczinus atyáktól sovány ebédjét elvinni szokta, oly nagy becsületben tartotta, hogy aranyba foglaltatta, s minden vendégének felmutatta. A gonosznyelvű gvardián, a kastély asztalának rendes vendége, ki enni nem kapott, míg verset nem rögtönzött a jó tréfát szerető nagyúr mulattatására, ezt pattogtatta egykor, éhes haragjában, a gödöllői fény s gazdagság jellemzésére, ékes diák nyelven: «Köhalmaz, számos rablásból emelve, ledőlsz majd, És leszen a rablott kincs ura más valaki.» A rövid életű herczegi ház, harmadik nemzedékében csakugyan kihalt, s az uradalom idegen kézre került. Ma azonban, dícsértessék érte isten, s gr. Lónyay Menyhért akkori miniszter ügyes eszméje, a királyi család találja a gödöllői parkban sokszor fölkeresett, kedves otthonát. Kétségkívül minden művelt magyar ember hálásan fog emlékezni a királynőnek a tudományok s egyszersmind Magyarország iránti szeretete azon fényes bizonyságára, hogy az azelőtt Nagy-Szombatban volt s egészen jezsuita szellemű Pázmán-féle egyetemet újjá alakította, gazdag forrásokkal látta el, s az ország fővárosába áttette, s ez által egyik fő alapját rakta le a haza szellemi előhaladásának, s a nemzeti közművelődésnek. E nagy tett előzményeit s körülményeit Pauler Tivadar írta meg az egyetem története első részében, mely 1880-ban a százados ünnep alkalmára jelent meg. Az elpusztult régi egyetemek (az árpádkorbeli veszprémi, Nagy Lajos-féle pécsi, Zsigmond király által alapított budai, Vitéz-féle pozsonyi és végre a Mátyás király nevét dicsőített ismét budai) romjai, s részint csak homályos emlékezete felett még a romboló török uralom Félholdja ragyogott, midőn Pázmán Péter, az esztergomi nagy érsek, 1635-ben Nagy-Szombatban azon akadémiát alapította, mely a mostani pesti egyetem magvát s alapját képezte. Ez eleinte csak hittudományi s bölcsészeti karból állott, gimnáziummal összekötve; később (1667) Liptay György és Lósy Imre érsekek, Pázmán utódai, jogtudományi karral toldották meg. Tagadatlan, hogy a nagyszombati hézagos és jezsuita szellemű egyetem, a bölcsészeti, filológiai, klasszikui s humanisztikus tudományok, és későbben a jogtudomány művelése által nagy mértékben mozdította elő a papságnak s a főnemes családok fiainak kiképzését, hitbuzgó theológusokat, tanárokat s használható hivatalnokokat és furfangos ügyvédeket nevelve, de igen távol állott a mai, sőt az akkori külföldi egyetemek színvonalától, mert alapítói által kizárólag a jezsuiták hatalma és vezetése alá lévén helyezve, kiknek generálisa nevezte ki a tanárokat , a szellem szabad fejlődésének tért nem engedett. Az egyetem az egyházzal legszorosb viszonyban állott; az exakt tudományok háttérbe szorultak, s nem a kutató, bíráló ész sejtése, hanem a vallásos irányú nevelés, s engedelmes hivatalnokok képzése volt az intézet fő czélja. A régi kerékvágásból kilépni senki se merészkedett. — Mária Terézia elhatározta az egyetem lényeges átalakítását s a külföldi egyetemek színvonalára emelését. 1770-ben kiegészítette azt a hiányzó orvosi karral, s már 1774-ben tárgyaltatta a kérdést : nem kellene-e Magyarország tudományos egyetemét az ország széléről annak közepére áttenni? Fekete György gróf, a közoktatási ügy akkori igazgatójának ellenzése daczára, ki az egyetemnek Nagyszombatban maradása mellett küzdött, 1777 márczius 6-án kiadatott a királyi rendelet, mely azt Budára, a legközelebb föl- Ösi SZAG-VILÁG. 1884. évi folyaii. T