Ország-Világ, 1885 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1885-02-21 / 8. szám

KÁRTYA. (A kártya, mint tudva van, bolondok számára találtatott fel.) Irta JÓKAI MÓR. VI. Károly franczia fejedelem megtébolyodása volt azon ok, melynek a későbbi művelt és nem művelt világ annyi lelki eldeletet, annyi szívcsik­­landó örömet, annyi boldogító szenvedélyt köszön­hetne, — ha benne találna. Ez idő óta ezen orvosság (minthogy bolondok számára találtatott fel) gyorsabban, mint a himlőoltás, ragadóbban, mint a hidegvízkúra, és általánosabban, mint a dohányzás, terj­edett világtalan világig, é­s hihető, hogy ha eleve útját nem állják látcsők és légha­jók segedelmével: a holdig, innét a napig s csil­lagokig fogja terjeszteni áldásait, a midőn majd a régi keringőt megunt hím- és nőnemű csillag­zatok, nyugóra alatt összeülnek, és 1000-szer egy krajczár Paskevicsot játszanak; az özvegy nap pedig mielőtt lefeküdnék, időtöltésből maga ma­gával passiance-ot játszik, — a mikor aztán ter­mészetes okait fogjuk tudni egyik vagy másik csillagocska megbukásának, s holdasszonyság ko­ronkénti schwartzczá tételének. Elég az, hogy e nekünk elég széles földön terem ezen panacea, mag nélkül, mint a gomba és a criticasterek, és úton, útfélen, mint a krumpli és a versek a holdhoz, —­s egy adaggal, mint a tapasztalás bizonyítja, sokaknak és sok ideig lehet élni, — hanem — mint a homoeopáthia szerei­nek — megvan azon tulajdonságuk, hogy a minő nyavalyát beteg emberen meggyógyítnak, egész­ségesen ugyan­azt idézik elő: úgy, ezen őrült­ség ezerjófűve, ezen nézetben valóságos hason­­szenvi gyógyszer. A minap, hol — hol nem, sétálván a la La­­boda a széles földön testi talpaimmal, míg lel­­kemmel, mint papirossárkány a magasban csa­pongók, — a levegővárak fűthetése módját ter­vezgetve agyamban, s e közben élvezve az áldott föld kellemét, melylyel tudniillik a gomblyuka­kon át keblemig ható márcziusi zephir szememet, számat tele méltóztatott fujdogálni: eszmetársulat írtján, az engem közvetlenül «nolle veile» hor­dozó földre vetem szemeimet, s­oh, szörnyű sze­rencse ! én, ki soha semmit nem találtam, mert mindent a levegőben kerestem, vagy ha mit talál­tam, az olyan volt, a­mit nem kerestem, de nem is óhajtottam, most, hogy a földre tekintek, talá­lok — ugyan mit? hát egy újdon új hártya­levelet, — arczczal a földre borulva . . . Itt meg­állok e ritka tünemény felett, miképen megáll a koppantó, ha leesik az asztalról, s miképen meg­állnak X* úr okoskodásai, esvén a fejek lágyára — s újabb philosophémák keltenek agyamban... Te szegény kártya! mi lehetett azon kegyetlen WASHINGTON GYÖRGY. A WASHINGTON-EMLÉK FÖLAVATÁSA ALKALMÁBÓL.

Next