Ország-Világ, 1885 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1885-11-07 / 45. szám

1885. Végre a hosszas tétlen heverés és rendetlen életmód a különcz bárót végleg ágyához szegezte, melyből nem is kelt fel soha többé. Temetésére megjelent a híres szászvárosi pap H .. ., ki nagyhatású beszéddel búcsúztatta el a különcz bárót e világtól.­­A lelkierő­s és tehetségekben sámsoni férfi­nak» — mond beszédje végén — «a Delilák haját elmetszvén, minden erejét elvették. A köré­ben tanyázott hízelkedő­k, mint a fényes után kapkodó egyptomi csókák, lelki szemeit elevenen kivájván, lelki kincseit elrabolták, aranyát ellop­ták. Utolsó volt fényes családja Hágában: utol­jára legyen, oh természet, a te kezeidben is a tégely, melyben ő­t készítetted; vesd el azt, mely szerint a legjelesebb lelki és testi tehetségek mellé hasonló vezérmentő­t nem rendeltél.» A vályogvetőkbő­l urakká emelt czigányhad keserves muzsikával kísérte ki jóltevőjét a csa­ládi sírboltba örök nyugalomra. Elhúzták a nagyidai keserves nótát is, mert tudták, hogy a kastélyba többé vissza nem térhetnek és vissza kell térniük előbbi művészetükhöz,­­­ a vályog­vetéshez. A FRANCZIA KÖZTÁRSASÁGRÓL. Irta SZOKOLAY KORNÉL. «Mi le president Grévy», már t. i. a franczia köztársaság elnöke nagy veszélyben forgott október első heteiben. Majdnem kirántották alóla a gyékényt. Hja, már ez így megy Francziaországban. Magyar­­országon a miniszterelnök előre zsebében hordja a választások eredményét, nem aggódik perczig sem a fölött, hogy mi lesz a választások után? Ebből lát­szik, mennyivel nagyobb politikusok vagyunk mi ma­gyarok, mint a francziák. Ezek valóságos kontárok hozzánk képest. Október 4-e óriási rémületbe döntötte mindazt, a­mi republikánus Francziaországban ; a mi­niszterek tárczáikat majdnem kihajigálták az utczára, «mr. le president Grévy», a legelső ember Franczia­országban, pedig külön vonatot fűttetett és úgy sza­ladt a Jura meszes bérczei közül Parisba. Nagyon megijedt az öreg úr, azt hitte, véget ért uralkodása, a­mi ugyan problematikus hatalmi előnyökkel jár, mert az utolsó miniszteri titkár is csak annyiban törődik vele, a­mennyit nevethet a Grévy úrra csinált viccze­­ken, de legalább az ország jól megfizeti ezeket a vic­­­czeket, már t. i. nem azoknak, a­kik csinálják, hanem fájdalomdíjai annak, a­kin nevetnek. És ez Grévy úrnak teljesen elég. Ő mint takarékos férfiú — ennyi­ben méltó utódja Thiersnek — financziális szempontból veszi az elnökséget és ragaszkodik hozzá, miután tűr­­h­etőleg jövedelmez. Hogy ennek a jövedelemnek a fejében tenni is kellene valamit a franczia köztársa­ságért, az nem okoz nyugtalanságot a franci­a «barreau»­ ­ SAKKOZÓ TÖRÖKÖK­ (ügyvédi kar) egykori díszének. Je m’en fiche, gon­dolja magában és nem csinál semmit. S Francziaország annyira hálás ezért, hogy képes lesz újabb 7 eszten­dőre megválasztani őt köztársasági elnökül. Hiszen hat esztendő előtt főképen azért esett rá a választás, mert mindenki úgy remélte, hogy nem fog senkinek útjában állani. Az elnök úr fényesen igazolta a hozzáfűzött reményeket és kitűnően betölti a «pictus masculus» jeles szerepét. * * Jjc Már hogy ilyen «­elnök úr* mellett a politikai meg­lepetések nem tartozhatnak a ritkaságok közé, az ter­mészetes. Két-három hónap előtt megbukott a franczia köztársaság legjobb kabinetje, október 4-én pedig majdnem megbukott maga­­ a köztársaság. Mert Francziaországban az oppozíc­ió nem azt teszi, hogy a «miniszterelnök úr mikor veszi le a szögről az oda fölakasztott elveit», hanem azt, hogy a «mr. le president» mikor kotródik ki az Elysées palotából, hogy valamelyik trónkövetelő oda bevonulhasson. A h­arcz nem a kormány, de az államforma ellen fo­lyik. A monarkhisták, m ilyenek háromfélék vannak : királypártiak (Orb­ánok) és császárpártiak két kiadás­ban: Plon-Plon hg hívei és Viktor hg hívei. Plon-Plon, mint Teleki Sándor ezredes mondja, már egy vén bűnös, — Viktor, a fia, pedig még gyerek, s így egyi­küknek sem lehet kilátásuk a trónra — nem kormányt, hanem köztársaságot akarnak buktatni. S ez majdnem sikerült nekik. Már ez a majdnem abból áll, hogy az eddigi kilenc­ven ember helyett jövőre valami két­­száztizen fogják hirdetni a párisi képviselőházban, hogy «mily átkos kaorrmány az a — köztársasági kallírmány». (Remélem jó Csanády bátyánk nem fog megneheztelni, hogy híres mondásából franczia kiadást rögtönöztem.) Ez a csapat persze még nem a többség, mert a többség a franczia képviselőházban 293 ember­ből áll; t. i. összesen 585-en hoznák Francziaország törvényeit, ha ugyan a «távollétei» ott nem volna épen úgy divatban, mint nálunk. A helyzet tehát az, hogy a köztársaság képviselőházában kétszáztíz olyan képviselő ül, a­kiknek nem kell köztársaság. Ezekkel birkózik 375 köztársasági. De nemcsak a monarkhis­tákkal, hanem saját magukkal is. Mert igazán"­nagy bölcseség kellene annak kiderítéséhez, várjon az oppor­tunisták, radikálisok és mérsékeltek egymást, vagy a monarkhistákat gyűlölik és üldözik e jobban? A válasz­tások előtt a különböző árnyalatú republikánusok majd­nem pályázatra bocsátották a kérdést: miképen lehetne organizálni nagy, egységes köztársasági pártot, mely­ben az összes frakc­iók helyet foglalhatnának ? A pá­lyázat elmaradt, mert bizonyára könnyebb elnyerni akár a Teleki-, akár a Karácsonyi-díj­at (nem a soly­mári erénydíjat értem), mint megoldani ezt a kérdést. Nem is jött létre az egységes köztársasági párt, s a République hívei épen úgy fognak marakodni az új képviselőházban, a­mint marakodtak a régiben. Már hogy azután így mi lesz a köztársaságból, melyet agyonboldogítanak, azt ugyan Grévy úr legkevésbé tudná megmondani. Csak az az egy bizonyos, hogy a derék bourgeoist újból oda teszik nullának a köztár­saság élére. Megbízható és elsőrendű nulla, annyi bizonyos. * * * Scrutin de liste! Mennyi küzdelem folyt érted ! Mennyi áldozatot kívántál, mielőtt megszülettél volna. ORSZÁG-VILÁG. 733

Next