Ország-Világ, 1885 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1885-11-07 / 45. szám
1885. Végre a hosszas tétlen heverés és rendetlen életmód a különcz bárót végleg ágyához szegezte, melyből nem is kelt fel soha többé. Temetésére megjelent a híres szászvárosi pap H .. ., ki nagyhatású beszéddel búcsúztatta el a különcz bárót e világtól.A lelkierős és tehetségekben sámsoni férfinak» — mond beszédje végén — «a Delilák haját elmetszvén, minden erejét elvették. A körében tanyázott hízelkedők, mint a fényes után kapkodó egyptomi csókák, lelki szemeit elevenen kivájván, lelki kincseit elrabolták, aranyát ellopták. Utolsó volt fényes családja Hágában: utoljára legyen, oh természet, a te kezeidben is a tégely, melyben őt készítetted; vesd el azt, mely szerint a legjelesebb lelki és testi tehetségek mellé hasonló vezérmentőt nem rendeltél.» A vályogvetőkből urakká emelt czigányhad keserves muzsikával kísérte ki jóltevőjét a családi sírboltba örök nyugalomra. Elhúzták a nagyidai keserves nótát is, mert tudták, hogy a kastélyba többé vissza nem térhetnek és vissza kell térniük előbbi művészetükhöz, a vályogvetéshez. A FRANCZIA KÖZTÁRSASÁGRÓL. Irta SZOKOLAY KORNÉL. «Mi le president Grévy», már t. i. a franczia köztársaság elnöke nagy veszélyben forgott október első heteiben. Majdnem kirántották alóla a gyékényt. Hja, már ez így megy Francziaországban. Magyarországon a miniszterelnök előre zsebében hordja a választások eredményét, nem aggódik perczig sem a fölött, hogy mi lesz a választások után? Ebből látszik, mennyivel nagyobb politikusok vagyunk mi magyarok, mint a francziák. Ezek valóságos kontárok hozzánk képest. Október 4-e óriási rémületbe döntötte mindazt, ami republikánus Francziaországban ; a miniszterek tárczáikat majdnem kihajigálták az utczára, «mr. le president Grévy», a legelső ember Francziaországban, pedig külön vonatot fűttetett és úgy szaladt a Jura meszes bérczei közül Parisba. Nagyon megijedt az öreg úr, azt hitte, véget ért uralkodása, ami ugyan problematikus hatalmi előnyökkel jár, mert az utolsó miniszteri titkár is csak annyiban törődik vele, amennyit nevethet a Grévy úrra csinált vicczeken, de legalább az ország jól megfizeti ezeket a vicczeket, már t. i. nem azoknak, akik csinálják, hanem fájdalomdíjai annak, akin nevetnek. És ez Grévy úrnak teljesen elég. Ő mint takarékos férfiú — ennyiben méltó utódja Thiersnek — financziális szempontból veszi az elnökséget és ragaszkodik hozzá, miután tűrhetőleg jövedelmez. Hogy ennek a jövedelemnek a fejében tenni is kellene valamit a franczia köztársaságért, az nem okoz nyugtalanságot a francia «barreau» SAKKOZÓ TÖRÖKÖK (ügyvédi kar) egykori díszének. Je m’en fiche, gondolja magában és nem csinál semmit. S Francziaország annyira hálás ezért, hogy képes lesz újabb 7 esztendőre megválasztani őt köztársasági elnökül. Hiszen hat esztendő előtt főképen azért esett rá a választás, mert mindenki úgy remélte, hogy nem fog senkinek útjában állani. Az elnök úr fényesen igazolta a hozzáfűzött reményeket és kitűnően betölti a «pictus masculus» jeles szerepét. * * Jjc Már hogy ilyen «elnök úr* mellett a politikai meglepetések nem tartozhatnak a ritkaságok közé, az természetes. Két-három hónap előtt megbukott a franczia köztársaság legjobb kabinetje, október 4-én pedig majdnem megbukott maga a köztársaság. Mert Francziaországban az oppozíció nem azt teszi, hogy a «miniszterelnök úr mikor veszi le a szögről az oda fölakasztott elveit», hanem azt, hogy a «mr. le president» mikor kotródik ki az Elysées palotából, hogy valamelyik trónkövetelő oda bevonulhasson. A harcz nem a kormány, de az államforma ellen folyik. A monarkhisták, m ilyenek háromfélék vannak : királypártiak (Orbánok) és császárpártiak két kiadásban: Plon-Plon hg hívei és Viktor hg hívei. Plon-Plon, mint Teleki Sándor ezredes mondja, már egy vén bűnös, — Viktor, a fia, pedig még gyerek, s így egyiküknek sem lehet kilátásuk a trónra — nem kormányt, hanem köztársaságot akarnak buktatni. S ez majdnem sikerült nekik. Már ez a majdnem abból áll, hogy az eddigi kilencven ember helyett jövőre valami kétszáztizen fogják hirdetni a párisi képviselőházban, hogy «mily átkos kaorrmány az a — köztársasági kallírmány». (Remélem jó Csanády bátyánk nem fog megneheztelni, hogy híres mondásából franczia kiadást rögtönöztem.) Ez a csapat persze még nem a többség, mert a többség a franczia képviselőházban 293 emberből áll; t. i. összesen 585-en hoznák Francziaország törvényeit, ha ugyan a «távollétei» ott nem volna épen úgy divatban, mint nálunk. A helyzet tehát az, hogy a köztársaság képviselőházában kétszáztíz olyan képviselő ül, akiknek nem kell köztársaság. Ezekkel birkózik 375 köztársasági. De nemcsak a monarkhistákkal, hanem saját magukkal is. Mert igazán"nagy bölcseség kellene annak kiderítéséhez, várjon az opportunisták, radikálisok és mérsékeltek egymást, vagy a monarkhistákat gyűlölik és üldözik e jobban? A választások előtt a különböző árnyalatú republikánusok majdnem pályázatra bocsátották a kérdést: miképen lehetne organizálni nagy, egységes köztársasági pártot, melyben az összes frakciók helyet foglalhatnának ? A pályázat elmaradt, mert bizonyára könnyebb elnyerni akár a Teleki-, akár a Karácsonyi-díjat (nem a solymári erénydíjat értem), mint megoldani ezt a kérdést. Nem is jött létre az egységes köztársasági párt, s a République hívei épen úgy fognak marakodni az új képviselőházban, amint marakodtak a régiben. Már hogy azután így mi lesz a köztársaságból, melyet agyonboldogítanak, azt ugyan Grévy úr legkevésbé tudná megmondani. Csak az az egy bizonyos, hogy a derék bourgeoist újból oda teszik nullának a köztársaság élére. Megbízható és elsőrendű nulla, annyi bizonyos. * * * Scrutin de liste! Mennyi küzdelem folyt érted ! Mennyi áldozatot kívántál, mielőtt megszülettél volna. ORSZÁG-VILÁG. 733