Ország-Világ, 1887 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1887-12-03 / 49. szám
-ot, hívta. Tanárkyt újra Nagy-Kőrös jelölte, de mint a Deák-párt híve, kisebbségben maradt, s otthon maradva, megírta «Magyarország helyzetéről az európai államszerkezetben» czímű művét, mely mély szellemével nagy feltűnést keltett, maga dr. Eötvös József dicséretekkel halmozta el, az akadémia pedig a nagy látkörű és éles itélőtehetségű írót levelező tagjává választotta. A szerény írót e váratlan siker, melyre nem számított, egy másik mű megírására serkentette, mely az ország pénzügyi helyzetét tárgyalta volna a Habsburgok alatt. De csak a bevezetéssel készülhetett el, s ezt székfoglalóul föl is olvasta az akadémiában, mert a 66-iki eseményeket követte a 6 67-iki kiegyezés, mely Tanárkyt ismét a közélet terére szólította. A minisztérium megalakulása után ugyanis dr. Eötvös József, vallás és közoktatási miniszter az államtitkársággal kínálta meg, s ezzel vége szakadt irodalmi működésének. Ezen időtől kizárólag hivatalának és a parlamentnek élt, melynek folytonosan tagja volt egész a mostani ülésszakig. Húsz éven át ritka szakértelemmel, buzgósággal és kitartással vitte az államtitkári tisztet. A halhatatlan báró Eötvös benső barátai közé számította Tanárkyt, kivel a svábhegyi Karthauzi-villában sok kulturális kérdés fölött cseréltek eszmét; együtt alkották meg reform terveiket, ezek közt a népoktatási törvényt. Tanárky a parlamenti tanácskozásokban is nagy részt vett, sőt egy alkalommal a közoktatási költségvetést is ő képviselte a házban. Eötvös halála után azonban más viszonyok következtek s a minisztériumban Tanárkyra bízták az összes protestáns, a görög-keleti és zsidó felekezet ügyeit s a minisztérium építési bizottságának vezetését. A hivatalos egyéniségek azon jónevű, de csekély számú munkásai közé tartozott, akik saját lelkiismeretükben s öntudatukban keresték és találták az elismerést, nem vágyott a hír szárnyaira, mely különben sem fért volna össze szeplőtlen jellemével. E vonás, amily ritka ma már, épp oly tisztesné tette nevét tisztviselőtársai előtt. Sokszor emlegette, hogy az ember fiatal korában élvezzen, bár ő ezt a tudásban kereste, férfiú korában dolgozzék, s öreg korában álljon félre. S midőn saját szavai szerint 1887 júniusban csakugyan nyugalomba vonult, hogy Berzeviczy Albert fiatal, de erős kezeinek adja át hivatalát, megható beszéddel vett búcsút hivatalnok társaitól, s a minisztérium szegény beteg hivatalnokai számára ezer forintos alapítványt tett, ami mélyen érző szívének nemes emléke marad. Még nem akart teljesen pihenni, mert elhatározta, hogy élete hátralevő részét Nagy-Kőrösön gazdálkodással és irodalommal tölti. Mindig emlegette, mindig örömmel gondolt nagykőrösi magányára, hol a kertészkedés és gazdálkodás mellett a régóta pihenő tollat fölvenni készült. A körösiek újra a maguk körében láthatták hírneves szülöttjüket, ki habár külsőleg, első megjelenésre nem volt is vonzó, rokonszenves alak, de meleg szív lakott benne, mely ha megnyílt, csupa szeretet, jóság és barátság volt, távol minden önhittségtől, hiúságtól, nagyzási betegségtől, melyek az ő demokratikus természetével össze nem fértek. A fővárosba november 1-én tért vissza Nagy- Kőrösről, amidőn a 72 éve daczára vasegészségű és életvidor férfiú egyszerre a halállal kezdett foglalkozni, s mintha sejtelme lett volna, szüntelen figyelmeztette családját, hogy már csak napjai vannak, közeledik utolsó órája. A család nem hitt sejtelmeinek s az orvosok sem találtak veszélyt. Az aggódó előérzet azonban fájdalmas valónak bizonyult, mert nov. 22-én éjjel szélhüdés érte. A ravatalt neje, öt gyermeke, kik a leggyöngédebb atyát siratták benne, az akadémia és a történelmi társaság küldöttei, a közoktatási minisztérium testületileg, a politika és társadalom előkelőségei vették körül, s Szász Károly mondott megható áldást az elhúnytra, ki mint a 48-as eszmék hű bajnoka, a meggyőződés és kötelességérzet szilárd embere, s a régi klasszikus világ fenkölt, ideális jelleme, nemes emléket hagyott hátra.László Mihály: ORSZÁG-VILÁG Eljösz-e hozzám?* És már most túladunk a színlelésen. Nem kell hazudnom, tettetnem magjam! És már most minden, minden máskép lészen, És már most bátran szólhat nyílt szavam! Eledbe állhatok, reménynyel telten, Szabad, lehet mindent beváltanom, Megkérdhetem, mi oly rég nyomja lelkem: Eljösz-e hozzám, édes angyalom ? Egy éve már, hogy ezt a perezet várom, Hogy éjjel-nappal rajta jár eszem; Egy éve már, hogy csábít az az álom, Hogy végre mégis czélhoz érkezem. Egy hosszét éve már, hogy folyton, folyton E boldog pár szó lebeg ajkamon, Egy éve már, hogy mindig visszafojtom: Eljösz-e hozzám, édes angyalom ? A kétség er be sokszor földre sujta, Elmondtam százszor: «Jobb, ha feleded /» De lábra álltam újra, mindig újra, És százszor azt feleltem : «Nem lehet /» Lemondtam százszor arról, mit reméltem És százszor visszatért a bizalom, Hogy egyszer majd szemedbe nézve, kérdem: Eljösz-e hozzám, édes angyalom ? Oh, el fogsz jönni ! És mosolygó ajkkal Haladsz az élet éitjain velem, Es létünk dal lesz, napsugáros hajnal, Csupa melegség, csupa szerelem! S mindvégig áldjuk majd az édes perezet, Mely bennünk’ összefűzött egykoron, Mely egy igével annyi üdvöt szerzett — Eljösz-e hozzám, édes angyalom? Oh, el fogsz jönni, s holtom- s holtodiglan Ölelnek, óvnak, védnek karjaim, Oh, el fogsz jönni, s élünk egyre vígan És összecsengve, mint két tiszta rím! S én minden nótám csak fenéked zengem, Majd őszült fejjel is fiatalon: Oh, add kezed, maradjon itt kezemben, Oh, jöjj el hozzám, édes angyalom! Hadó Antal. TÉLI REGE. — Elbeszélés. — Irta TUTSEK ANNA. El nem tudom képzelni, mi fölött tanácskoznak mama és Bella olyan hosszasan. Fel akarok kelni, hogy odamenjek s én is résztvegyek a tanácskozásban. De még idejekorán eszembe jut Méthy kisasszony haragosan villogó szemüvege, meg a leányok gúnyolódása. Különösen a hegyesorrú Tinka, ki mindig oly kellemesen mosolyog, valahányszor leczkémet kissé akadozva mondom fel. Ami egyébiránt elég gyakran megtörténik. Visszafordulok könyvemhez. «A nátrium. Na, tulajdonságaira nézve, egészen a káliumhoz hasonlít. A vizet is hasonlóan bontja: HOH -- Na = Na -)- OH = H egyenlet szerint nátrium-hydroxidra és hydrogénre, de az elszálló H csak akkor gyúl meg, ha a vizen úszó papírra dobva, helyéből nem mozdulhat. Az elpárolgó nátrium sárgára festi a hydrogénlángot.» Ezt igen nehéznek találom. Buzgón olvasom el vagy tízszer egymásután. Azután feltekintek, hogy könyv nélkül mondjam el. Sajátságos. Mama és Berta még mindig ott ülnek és még mindig suttognak. Oda a homályos kis szögletbe a lámpa alig vet némi fényt. Berta szőke feje úgy merül fel a homályból, mint egy szelíd csillag. A mama kötőtűi is fel-felvillanak, néha izgatottan, gyorsan forogva, aztán csendesen, nyugodtan, majd megint aggódva, kétkedve . .. Az ablakfüggöny nincs leeresztve s a havas, zuzmarás fák benézni látszanak a szobába. A hold * Mutató Radó Antal «Versek» czímű legközelebb megjelenő kötetéből, bágyadtan világítja meg a fehér kertet. Minden hideg, havas, egymásba olvadó ott künn, az utak, a fák, a bokrok. . . s én hiába iparkodom kivenni a hintát vagy a csipkerózsa lugast. Valami láthatatlan kéz megrázza a fákat s hópelyhek hullanak alá ... Megint a vegytanba nézek. «A nátrium. Na, tulajdonságaira nézve, a káliumhoz hasonlít .» Mama tűzbe jön, s hangosabban kezd beszélni. A kötőtűk heves indulattal mozognak. — Ezt így kell elkészíteni, Berta. Meglásd, hogy így sokkal jobb lesz. Meg ne próbáld máskép. — De mama, hát ha nem fog sikerülni, — szól Berta félénken. — Mondom, hogy igen. Jobban tudom én, mint akármelyik szakácskönyv. Aha! Hát így vagyunk? Most már mindent kitaláltam. Holnap vendégünk lesz ebédre. Ezért a fontos tanácskozás. Megnyugodva nézek megint könyvembe, de a Pártium & Co. még mindig makacsul vonakodik besétálni emlékezetem ajtaján. Vájjon ki lesz a holnapi vendég? A Dani és Róbert hórihorgas tanítója? Amiatt nem szoktak ily fontos tanácskozások tartatni. Vagy talán dr. Király, a papa kollegája? Hiszen az csak most vasárnap volt itt. Vagy, Uram Isten, talán éppenséggel Méthy Laura kisasszony ? Sőt az sem lehetetlen, hogy az igazgató úr!... Én még mindig nem tudom a leczkémet és valószínűleg holnap sem fogom tudni. . . Elhatározom, hogy nem gondolok többet egyébre. Hősileg leküzdöm kiváncsiságomat s teljesen figyelmen kívül szándékozom hagyni Bertát, ki hímzésével kezében, odaül szemben velem az asztalhoz. De nem tehetem, hogy néha mégis reá ne nézzek. Olyan szép, szelíd, fehér-piros képe van. Fehér köténye mellett a kulcscsomóval, s kezében hímzésével maga a megtestesült háziasság, kellem és jóság . .. Nekem oly jól esik reá nézni, a nátriumokat öntudatlanul morzsolgatva fogaim között, számlálgatom a kulcsokat övében, nézem a fényes vonalat, melyet a lámpa vet szőke hajára, s kezeit, melyek bámulatos gyorsan mozgatják a tűt. Egyszer felnéz s szemünk találkozik. — Tudod-e már bezkédet ? — kérdi mosolyogva. Természetesen fejemet kell ráznom. — Oh Berta, csak a vegytan és Méthy kisassszony ne léteznének a világon! Elkeseredve merülök le ismét a kálium, nátrium és lithium tömkelegébe, de a kísérlet ezúttal nem sikerül. Künn léptek zaja hallatszik, hangos beszéd és nevetés, s berontanak a fiúk, a hidegtől pirosra csípett orrokkal, ruhájukon hólapdák, csatározások s egyéb elemi csapások látható nyomait viselve. Mindketten sietnek kijelenteni, hogy igen jó étvágynak örvendenek, ami egyébiránt rendes állapot náluk, és Berta felkel, hogy a vacsora után nézzen. Most már igazán adieu tanulás! Azt előbb végig kell hallgatni, hogy volt felépítve a vár, hány ágyúgolyóval bombázták meg, mennyivel volt erősebb az ellenség, miként győzték mégis vitézül le, s minő sajátságos körülmények folytán hagyott egy kemény hógolyó hős Dani ruhájának éppen azon a részén igen gyászos nyomokat, melyet rendesen csak retirálás közben szoktak az ellenséggel szemben fordítani. Mama kijelenti, hogy ez a két fiú valóságos eleven ördög, mit én is készséggel helyben hagyok, de azért elhatározom velük, hogy holnap délelőtt együtt kísértjük meg itt az udvaron egy vár felépítését. Most hazajön a papa is, elmerülve gondolatai és aktái közé. Nem tud ellenni nélkülök egy perczig sem. Még a vacsora alatt is, míg jóságos mosolylyal hallgatja a mi fecsegésünket, arczából látom, hogy a holnap délelőtti törvényszéki ülésen elnököl. Egyébiránt ezúttal a szót csak a fiúk viszik; mama igen izgatott, a mozdulataiból látható, hogy valami beszélni valója van a papával, ki azonban ennek még sejtelmével sem bir, le