Ország-Világ, 1889 (10. évfolyam, 27-53. szám)

1889-12-28 / 53. szám

848 Az ügyész zavartan néz körül, mert vannak dolgok, melyek még egy főügyészt is kihoznak a sodrából. — Úgy gondolom, — folytatta, — hogy sze­rette-e Meeson urat férjhezmenési szándékkal? — De főügyész úr, — mond a lordbiró, — az egyik eset nem foglalja magában okvetlenül a másikat is! — E pontban meghajlom nagyméltóságod ta­pasztalatai előtt, — mond a főügyész gúnyosan, — talán jobb lett volna kérdésemet úgy felten­nem : Volt-e akkoriban kilátása, hogy Meeson nejévé lehet? — Éppenséggel nem. — Hát hogy történt akkor, hogy oly kelle­metlen műtétnek alávetette magát? — Eltűrtem, mert az igazságnak akartam vele szolgálni és mert más senki sem volt jelen Meeson végperczeiben. Aztán meg... és itt el­akadt. — Nos, mi még ? — Aztán meg tekintettel voltam Meeson Özséb úrra is, mert tudtam, hogy miattam ta­gadtatott ki. — Ah! most már közelebb jutunk a tárgy­hoz, így hát a panaszos kedvéért és nem csupa igazságszeretetből tűrte a műtétet ? — Nem, épp ezt mondom ! Erre aztán a főügyész tovább folytatta ke­resztkérdéseit és hosszú éveken át szerzett gya­korlata minden elm­eélét fölhasználta, hogy Ágota vallomásai alapján beigazolja első­sorban, hogy a végrendelkező önös szándékkal befolyásoltatott általa és másodsorban, hogy a­midőn végrende­letét megírta, szellemi erőinek nem volt birto­kában. De bármit csinált is, Ágota vallomásait nem bírta megdönteni és mikor végre leült. Short James érezte, hogy ezt a pert biztosan megnyeri. Miután még néhány más ügyész is intézett hozzá egy pár kérdést, James állt fel, végbeszé­dét előadandó és hogy a végrendelkező beszámít­hatatlan állapotának feltevését alaposan meg­­döntse. Ágotának el kellett mondania ama gyó­nás számba menő vallomás összes részleteit, me­lyet a hajdani kiadó üzleti elveire vonatkozólag közölt vele. Érdekes volt azt a dühösködést és rémületet megfigyelni, mely az epés Addison és a halvány Roscoe arczán mutatkozott, midőn leg­rejtettebb üzleti titkaikat úgy a nyilvánosság elé hurczolva látták, mialatt egy tuc­at riporter gyors tollai minden szót gondosan feljegyeztek. Végre Ágota is leülhetett, a­mit megkönnyeb­bült szívvel tett meg ; most Tamásné asszonyra, Tamás kapitány nejére került a sor. Ez a hölgy Ágotának a szigeten történt feltel­álását igazolta és hogy az egyik matró­ kalapját is látta, a két­harmadrészben kiürített rumos hordót is, sőt be­mutatta a (w-4 -et is, melyből a tengerészek a rumot u­tán. És a­mi a legfontosabb volt, a­mi az ő tanúvallomásait jelentőssé tette, saját sze­meivel látta Meeson temetését és hitelesítette a hajdani kiadója személyét is, a midőn az éleibe tett sok és különféle fénykép közül a Meeson fényképét kikereste. Arra is megesküdött, hogy a midőn Ágota a hajóra került, a hátára karczolt irás még nem volt begyógyulva. Ezzel a panaszos szerepe véget ért és a fő­ügyész hívta fel tanúit, észrevételeit a kihall­gatás végére tartva fenn. Csak két tanúja volt. Todd, az ügyvéd, ki a november 16-iki végren­deletet szerkesztette és hitelesítette és ennek segédje, ki szintén tanúkép írta alá a nevét.­­ Az ellenkérdésekre mindkét tanú kijelentette hogy a végrendelkező a végrendelet szerkesztése idejé­ben szerfelett izgatott volt. Ezek után a főügyész állt fel és a törvény­széket a panasztottak részére igyekezett meg­nyerni. Azt monda, hogy a bőr alá írt jelek a törvény értelmében végrendeletet nem képeznek, de érezve azt, hogy nagyon gyenge alapra tá­­maszkodhatik e pontban, csakhamar áttért ez ügy többi mozzanataira Nagy ügyességgel és hosszú ideig időzött a történet csodás volta mellett, hangsúlyozva azt is, hogy különös módon csak Ágota maradt meg egyetlen tanúnak. Aztán James mondta el ellenvédbeszédét a panaszos javára. Mialatt jegyzeteit rendezte, rövid szünet állt be és a­mint ép folytatni akarta be­szédét, a bíró nyugodtan így szólt: — Köszönöm. Short úr, kár volna önt még tovább is fárasztanom! Ezzel James leült, mert tudta, hogy a pert megnyerte Most ő lordsága mesterileg összegezve az egész tárgyalást, e szavakkal fejezte be beszédét: — Nem csak, hogy választanom nem lehet, de a leghatározottabban kénytelen vagyok ki­jelenteni, hogy tetovírozás útján, a haldokló aka­ratához képest, tényleg az elhúnyt utolsó akarata legközelebbi örököse, Meeson H. Ozséb javára, Smithers Ágota kisasszony vállain, 1885 deczem­­ber 22-én kifejezést nyert, így hát a panaszos által bemutatott végrendelet mellett döntök és a kereseti kérelemhez képest jog érvényesnek jelentem ki. Short úr, — folytató a biró, — nem gyak­ran szoktam ez értelemben szólani, de szívesen adok kifejezést elismerésemnek, a­miért e ritka, nagyfontosságú esetet egyedül védte, habár a jogtudósok egész sora állt önnel szemben. Szak­szerű védelme egy sokkal tapasztaltabb és idő­sebb embernek is becsületére, dicsőségére vált volna ; én magam ilyent még nem hallottam! James elpirult, meghajtotta magát és leült; most megtudta, hogy sorsa biztosítva van és csak az ő hibája lehet, ha pályája jövőben nem lesz a lehető legfényesebb. St. Georges, Hannover Square. A­ törvényszék feloszlik és Ágota örömmel észleli, hogy az ügyvédek, kik feleik érdekében minden lehetőt elkövettek, a per elvesztése da­czára, kedélyesen beszélgettek egymással, mi­alatt irataikat piros szalagokkal kötözgetik össze. Az ügyvédek végre is megkapják költségeiket, nekik nincs miért búsulniuk. Addison és Roscoe urakkal azonban már másként áll a dolog. Ők két millió fontot vesztettek el a perrel és bár különben is nagyon gazdagok, de azért ez a to­vábbi vagyonszerzés vágyát nem zárja ki. James ép ügyfeléhez közeledik, midőn a fő­ügyész éleibe siet és barátságosan kezet fog vele. —• Engedje meg, hogy üdvözöljem önt, — mondá. — Ügyesebb védelmezést még nem lát­tam. Reméllem, a jövőben helyettesemként is lát­hatom. Egyébként, ha fontosabb teendői nincse­nek, látogasson meg holnap tizenkét órakor irodámban. — És most, édes barátaim,­­ — mond lady Holmhurst, — legjobb lesz, ha mindnyájan haza megyünk és az ebéd előtt pihenünk még. Hét órára rendeltem és most fél hat van. Remélem, ön is eljön, Short úr, és fivérét is elhozza, mert kiváltkép ön érdemli meg az ebédet! Össze is gyűltek mindannyian, a legderültebb hangulatban elköltött ebédhez. És végre eltávoz­tak az ikrek, a boldogságtól és a pezsgőtől ra­gyogó arc­c­al. Aztán lady Holmhurst is kiment, egyedül hagyva Ágotát Özsébbel. — Csodálatos az élet, — mond Özséb, — ma reggel még évi 180 fonttal díjazott korrektor voltam, és most, ha az ítélet helybenhagyatik, azt hiszem, egyike vagyok Anglia leggazdagabb embereinek. — Igen, édesem, — felel Ágota, — és az egész világ lábaidnál fog heverni, mert a vagyon nagy előnyöket biztosít, előtted szép jövő áll, Özséb , igazán szégyenlem, magam, hogy ily gaz­dag ember vesz nőül. — Oh, drágám ! — mond Özséb és körülöleli őt; — nem neked, egyedül csak neked köszön­hetek mindent ? És tudod-e, mitől félek én e rengeteg pénz miatt ? Hogy annyira igénybe vesz­nek majd téged a társadalmi kötelességek, a­mint ezeket a mulatni vágyó nép nevezi, hogy az irós­­kodást végképen abbahagyod! . .. a legtöbb nő így van vele. De tekintsünk el a pénztől, — mond Özséb, — mert először még nincs is pén­zünk ; előbb még valamit kérdeznék tőled. — Nos, mit akarsz te, te édes bolondom ? — Azt akarnám tudni, kész vagy-e jövő héten feleségemmé lenni ? — Jövő héten ? Nagy Isten ! Nem, — mondta Ágota, — holmim sincs még rendben és aztán nem is tudom, honnan vegyem az arra szüksé­ges pénzt. — Holmid! — mond Özséb idegvetőleg, — Kerguelenlandban sem volt holmid és nem látom be, miért ne lehetnél feleségem a nélkül is. És végre hat óra alatt mindent beszerzek neked. De igazán, komolyan, édesem ! Vegyük el egymást, az Isten szerelméért, hadd éljünk aztán békében. Ha meg nem tesz­ed, megbánod, halálra üldöznek a tudósítók, a festők és egyéb kínzóid, — míg, ha az esküvőnk meglesz, senki sem zavar többé ! — Ez már elfogadható, — mond Ágota. — De föltéve, hogy ellenfeleink fölebbeznek és az ítélet föloldódik, mi lesz akkor ? Akkor legfelebb meg kell keresnünk kenye­rünket, egyéb baj nem lesz. Megtartanám állá­somat továbbra is, te a lapok számára dolgoznál, a­míg Meeson és társaival kötött öt éves szer­ződésed lejár. — Nos, jól van hát, — mond Ágota, — majd beszélek Bessievel. Most jöjj... itt... és elég! Jó éjt. Ezzel elsiet tőle, hamiskásan meghajtja ma­gát és eltűnik.* Tíz nappal később tényleg megtörtént, hogy egy kicsiny, de válogatott társaság gyűlt egybe a Hannover Squarehez közel eső Szent-György templomban. Probate úr volt a násznagy, bár a gyakorlatban inkább házasságok feloldásával szo­kott foglalkozni, mint azok kötésével. Lady Holmhurst is jelen volt és özvegyi ru­hájában pompásan nézett ki; a kis Dick izga­tottságát alig bírták csillapítani, mert ő sehogy­­sem tudta elképzelni, hogy mi történik az ő nénikéjével A menetet James és John zárta be. Ágota pedig nászruhájában ott áll az elő­csarnokban és nálánál bájosabb órára aligha esett még a nap sugara. Csak egy kicsibe múlt, hogy dr. Probate bele nem szeretett. De azért mégis igen komolynak látszott. Boldognak érezte magát, olyan boldognak, a­milyen csak a szerető nő lehet, ki hitvessé készül lenni. Ha nagy öröm ér bennünket, önkénytelenül is eszünkbe jutnak a megpróbáltatás nehéz órái, melyek árán ezt megszereztük. A­mint ott áll a sekrestyében, eszébe jut kis húga, a­mint az szerencsét és sikert jósolt neki. A szerencse és siker megvan és a mellék­hajóban ott áll drága vőlegénye. Eszébe jut Tombey is, ki most az óczeán fenekén aluszsza örök álmait, a­ki nélkül most bajosan állna itt. Neki köszönheti, ha most a zavartalan boldogság nyílik meg előtte és a tér, hol tehet­ségeit akadálytalanul érvényesítheti. Megtörtént. Férj és feleség lett belőlük.­­ A nászlakomához érkezett a tudósítás, hogy ügyükben felebbezés nem adatott be, mely hír természetesen csak fokozta a jó kedvet. Probate a mennyasszony egészségére ürítette poharát. Beszédét klasszikus idézésekkel szőtte tele és meglepő fordulatokban bővelkedett. Özséb előkészületlenül szónokolt. Elmesélte, hogy nagybátyjának birminghami irodájában az első látásra beleszeretett Ágota bájos arczába. Leírta, hogy mit érzett, midőn Birminghamba visszatért és szerelme fészkét üresen találta, — hogy mennyit szenvedett, midőn azt kellett hin­nie, hogy a «Kanguruk»-val ő is elveszett. Aztán visszatérte boldog napjára tért rá és a később következett, még boldogabb napokra, midőn föl­fedezte, hogy ő maga sem közönyös reá nézve. — És aztán az a rettentő nagy vagyon, — mondja végül, — melyet hősies áldozata árán szerzett meg nekem. Még most is alig merem elhinni. De Isten segélyével sok jót remélek vele tehetni és sohasem fogom elfeledni, hogy mily felelősséget vállaltam el vele. De nem is kincs, mely kezembe letétetett, megbecsü­lhetlen értékű kincs! Az ő segélyével azonban talán csak lesz belőlem is valami hasznavehető ember és soha­sem fogom feledni, hogy benne boldogságom zálo­gát bírom. Majd végül az ikrek, James és John egészsé­gére ivott, kik egy egész légió ügyvédet vertek meg fegyvereikkel. Most James akart felelni, hosszú lére eresztve újra elmo­sta volna talán az egész per menetét, ha lady Holmhurst meg nem rántja kabátjánál fogva és azt nem mondja neki, hogy az ő egész­ségére igyék ; ezt lelkesedéssel és őszintén meg is tette, közbe az özvegyi állapotára is czélzott és egyedül álló hölgynek nevezte el, ki mindama jogokkal él, melyek az ilyent megilletik. Erre mindenki nevetett és aztán Ágota el­ ORSZÁG - VILÁG, 1889

Next