Ország-Világ, 1890 (11. évfolyam, 27-51. szám)
1890-10-18 / 42. szám
XI. évfolyam. Budapest, 1890 október 18. 1/.2. szám ORSZÁG-VILÁG Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatal- I ban (Erzsébet-körút 12. sz. a.) és bármelyik hir- ! Jh1 EI_.EI_.0S SZERKESZTŐ: R |h ^ NEDEK ELEK. /4h4nc*i n*rt/1Q i14ior» Szerkesztőség és Kiadóhivatal : BUDAPEST, VII. KERÜLET, ERZSÉBET KÖRÚT 12. SZÁM, HOVÁ A LATNAK SZÁNT KÖZLEMÉNYEK KÜLDENDŐK. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre...........................10 frt | Negyedévre............. 2 frt 50 kr Félévre ........................... 50 | Egy hóra ............. . 85 • Egyes példányok 20 krért kaphatók Budapest, Erzsébet-körút 12. Az ELŐFIZETÉSI PÉNZEK A PALLAS IROD. ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ (jv., kecskeméti utcza 6. sz.) küldendők. Franczia-, Angolország-, Belgium- és Hollandiából hirdetéseket John F. Jones et C'® (Páris, Németországból A. Steiner (Hamburg) irodájától .______________________fogadunk el.___________________ BERTHIER JOCONDA. — Társadalmi regény. — Irta MARIO UCHARD. — Ford. MOLNÁR GYULA. I. A Malesherbes-faubourg platánfái közt csicsergő madárvilág hangversenyére Guérin Róbert is felébredt, felnyitotta a szemeit és elkezdett gondolkozni. Nagy fejtörést, okozott neki az, hogy mi módon gyilkolja meg önmagát. Ezt kellett kisütni, szíve úgy is meg volt halva, lelke széttépve, föl sem akart kelni e napon, az utálatos világ , neki tele van keserűséggel és csalárdsággal. Gyönyörű áprilisi nap kacsintott be a félig nyitva maradt ablakon, melynek sugarai az ágyát körülvevő szép flandriai szőnyegeken játszadoztak ; asztalán, a lámpa mellett, melyet elfeledett kioltani, lepecsételt levél feküdt, utolsó akarata egy könyv közelében, melynek elszórt levelei hirtelen haragról tettek bizonyságot. Guérin Róbert Schopenhauer buzgó tanítványa volt, élete jó részét a társadalmi romlottság, a lesülyedt emberek, a dicsvágy... és főkép a szerelem, a földi nyomorok és bűnök eme megfertőztetett légkörében töltötte el. Mi sem maradt fenn most ez iratoknál ... De ebben a húsz oldalas levélben, mely halála után kétségtelen nagy zajt fog ütni, őrizkedett attól, hogy kitegye csak egyszer is — a méltatlan Krisztiánia nevét, azt hittte, hogy nevetség tárgyává lesz ez által. Felsen Stanhope Krisztiánia leánya volt a híres svéd Felsen Thekla színésznőnek, ki tíz év előtt halt meg a stockholmi színházégés alkalmával. Svájczban találkoztak legelőször öszsze egymással. Mint afféle tourista, Róbert megmászta a Righit, ivott a jó savóból a Notre-Dame-csúcson a jégmezők felett. Vezető nélkül lévén, visszajövet egy hegyszakadékban rekedt, melynek fenekén jó ideig bolyongott, a kivezető utat keresve... midőn feje felett legott gyönge, skandináv kiejtésű szavakat hallott: — Segítség! uram !... segítség !.. . Egy magas szikla tetején, mely az ösvényre hajolt, Róbert egy fiatal bachelort pillantott meg nagyon is kritikus helyzetben, kitéve annak, hogy könynyen nyakát szegi a mélységben. A bachelor, ki elegáns ruhás kabátot és knickerboots-okat (csizmákat) viselt, Felsen Krisztiána volt. Oh boldogító emlék!... Visszavezette a nagynénjéhez, ki a fogadóban nyugtalanul várakozott kalandos húgára. Felsen Krisztiána tizenkilencz éves volt, exotikus, bizarr, a fejet elcsavaró szépségű, azzal a különös excentrikus vonásokkal és emanczipált sajátos merészséggel, mi a fiatal norvég leányok sajátja. Nagy művésznőnek lévén a leánya, neki is ritka, csodálatos hangja volt, mely fényes hírnevet szerzett neki hazájában. Párosba ment, hogy egy híres zenetanártól órákat vegyen, mert Lind Jenny és Nilsson nyomdokain kívánt haladni. Mint megmentőjét, kegyeibe fogadván, Guérin Róbert állandó kísérője lett a két hölgynek. Együtt tettek kirándulásokat a tavakhoz, szabadok, függetlenek voltak a nagynéni felügyelete alatt, mert annak nem igen kerekedett kedve megmászni a hegyeket és a két fiatal lény szabad volt, mint a madár, könyök-kedvükre futkározhattak egyedül. A közöttük levő barátság a két szívet egygyé forrasztotta... Fuelenben már hűséget is esküdtek egymásnak... Együtt utaztak Milánóig... Aztán. .. Két hónap múlva visszatértek Parisba. Fájdalom! a tervek!... az ábrándok!... Abban a pillanatban, melyben elbeszélésünk kezdődik, egy év telt már el... Az alkonyatot sötétség váltotta fel: a szerelmes áradozásokat heves, tragikus, féltékeny szemrehányások követték egy hosszú hónapon keresztül, midőn a leány egy igen gazdag orosz herczeggel ismerkedett meg, ki gyakori látogatója lett, és elkísérte a külföldiek szalonjába. Krisztiánra megfeledkezve hűségesküjéről, nemsokára letépte álarczát... Nőül ment Chermeteff Iván herczeghez. A leánynak ez árulása villámként sújtotta le Róbertet, úgy tetszett neki, mintha a világ reá szakadna és egy mély üregbe esnék... A boldogtalannak csak e szavak maradtak: — Isten veled! Megölöm magamat. Idáig jutott már. II. Guérin Róbert huszonöt éves volt, az életkedv, lelkesedés és hevülés e korában. Nem valami regényhős, de mégis voltak fényében nem mindennapi, összhangzó vonások, melyek megkülönböztették őt a közönséges emberektől és simára csiszolt jellemet árultak el, mi ismét nem lehet közönséges nevelés eredménye; szögletesség nélkül való kellemes modorával ellentétben állott nyílt, fiatalos tekintete, mely, mondhatni, valódi gyúpontját képezte akaratának és önbizalmának, mi ismét csak valódi tehetségű embereknél lehet. Eladdig nem igen ismerte a balcsillagzatot, a boldogok között született, élt, minden reá mosolygott. Gyérin Jánosnak, egy magas állású politikai hivatalnoknak fia, ki, miután ostoba pazarlásai az örvény szélére vitték, meghalt, hogy a hanyatlás e korszakában egyetlen megmaradt kincsét , szeplőtelen nevét hagyja fiára. Előnyös összeköttetései már tizenkét éves korában felnyitották előtte az előkelő családok ajtait; szerencse kísérte eladdig minden lépését. Csodálatos szép anyja nevelte fel, ki még elég fiatal volt mély gyászában, s így nem csodálkozhatni azon, ha gyermekkora nem ismerte a rózsatövis szúrásait. Élénk felfogással lévén felruházva, szenvedélyes kíváncsisággal kutatta a dolgok lényegét, éveket töltött el a középiskolákban, anélkül, hogy az ottani életet megunta volna, vagy hogy az örökös versenygés nagy erőfeszítésébe került volna. A családi hagyományok, a hazaszeretet korán a munkára szoktatták és megedzették őt arra, hogy semmiből «valakivé» váljék. A középiskolákat elvégezte, mielőtt a jogra felkerült volna. Egyetlen, mély fájdalmat anyja halálakor érzett: húsz éves volt akkor. Nem gyengült meg e rettenetes csapás alatt, összeszedte magát, elhatározta, hogy áhítatos buzgalommal fogja követni tovább is azt az utat, melyet anyja elébe kijelölt. Erélyes, akaratos volt, noha nem volt híjával a gyöngédségnek sem, melyet anyjától örökölt, az iskola megedzette. Kezdetben a vele született szendeség akadályozta, de később vagyont szerzendő, elragadtatta magát a fiatalos skeptikus áram által, melyben félénk szájhősként eviczkélt, egyedül attól tartva, hogy arisztokratikus modoráért GABÁNYI ÁRPÁD.