Ország-Világ, 1891 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1891-06-27 / 26. szám
434 (tudom, hogy a fogkefém halálomat fogja okozni). Le kellett mennünk a földszintre és kihalászni a ládából. Mikor már elvégeztük, George a borotvát kérte. Mondtuk neki, hogy kimehet ma borotválatlanul, mert nem pakoljuk ki a ládát az ő kedvéért, sem más efféle emberéért. — Ne okoskodjatok. Hogy mehettek így a városba? — mondá. Ez különben inkább a várossal szemben volt tőlünk kegyetlenség, de mit törődünk mi az emberek szenvedéseivel. Mint Harris mondá, az ő közönséges, pórias modorában, ha nem tetszik a városnak, tegyen róla. Lementünk reggelizni. Montmorency meghívta két barátját búcsúzásra és most a lépcsőn birkózással töltötték az időt. Lecsendesítettük őket egy esernyővel s leültünk rostélyosból és hideg húsból álló reggelinkhez. — Fődolog, hogy jól reggelizzünk, — mondá Harris és két rostélyossal kezdte , addig akarja megenni, amíg meleg, a hideg hús várhat. George elővette az újságot és előolvasta nekünk az «időjóslat»-ot: «eső, hideg, nedves, szép időre (milyen szokatlan, borzasztó idő lehet ez), helyenként zivatar, keleti szél, a középgrófságok felett általános depresszió, légsúlymérő alább szállt.» Azt hiszem, valamenynyi unalmas, bosszantó ostobaság közül az «időjóslat», szédelgés a legbosszantóbb. Pontosan «megjósolja», hogy mi történt tegnap, vagy tegnapelőtt és pontosan az ellenkezőjét mondja annak, ami ma fog történni. Emlékszem, múlt őszszel egy ünnepnapomat teljesen elrontottam azzal, hogy hittem a helyi lap «időjóslat»-ának. «Zápor, mennydörgés várható mára», mondá hétfőn, így hát lemondtunk a batyubárról és otthon maradtunk, várva az esőt. A mulatozók kocsikban vonultak el házunk előtt vidáman, jókedvűen, a nap sütött és egy felhőcske sem látszott. — No, mondánk szobáink ablakán át szemlélve őket, majd nedvesen jönnek haza. Kárörömmel nevettük, hogy fognak ezek átázni, visszamentünk a szobába, megigazítottuk a tüzet, könyvet vetünk elő, vagy zuzmó- és csigagyűjteményünket rendezgettük. Tizenkét órakor, midőn a nap a szobába sütött, kiállhatatlanná vált a hőség, de azért mi csak vártuk az erős záport villámmal és dörgéssel. — Majd meglátod, délután jön, — mondánk egymásnak. — Jaj, de megáznak ,azok, de furcsa lesz! Egy órakor bejött a háziasszony és kérdezte, mert nem megyünk ki, hiszen olyan szép idő van. — Nem, nem, — feleltük elnyomva a nevetést. — Mi nem akarunk megázni. Midőn majd eltelt már a délután és az esőnek híre sem volt, azzal próbáltuk vigasztalni egymást, hogy akkor fog esni, mikor a társaság már hazafelé indult és távol lesz minden fedéltől, jobban meg fog ázni, mint képzeltük. De még azután sem esett egy csepp sem, szép idő volt egész nap és gyönyörű éjszaka következett. A következő reggel olvastuk, hogy «meleg, száraz, szép nap várható, hőmérsék emelkedett», könnyű ruhákat vettünk föl, kimentünk s alig telt bele egy fél óra, erősen kezdett esni, keserves hideg szél fújt és így tartott egész nap, mindnyájan hűléssel, csúfosan érkeztünk haza, úgy, hogy mindnyájunknak ágyba kellett feküdni. Időjárás dolgában nagyon hátra vagyok. Nem értem soha. A barométer is haszontalan, épp úgy tévútra vezeti az embert, mint az újságok jóslatai. Az oxfordi szállodában, hol múlt tavaszon voltam, csüngött egy, midőn oda értem, «szép idő»-re állott. Künn esett az eső egész nap. Nem értettem tisztán a dolgot, megkopogtattam a barométert és «nagyon száraz» felé hajlott. A csizmatisztító megállt arra ment és abbeli véleményének adott kifejezést, hogy ez a holnapi napot jelenti. Én azt képzeltem, hogy talán a múlt hetet, de a csizmatisztító azt mondá: nem, nem gondolja. Másnap újra megkopogtattam, még feljebb emelkedett, az eső pedig még jobban esett. Szerdán újra megkopogtattam s ekkor mutatott «szép időt»-t, «nagyon száraz»-at, «nagy hőség»-et, ekkor azonban a szeghez ért és nem mehetett tovább. A barométer megtett volna minden tőle kitelhetőt, de úgy volt csinálva, hogy nem mutathatott szebb időt, ha csak szét nem törte volna önmagát. Szemmel láthatólag óhajtott volna tovább is menni és szárazságot, vízszükséget, napszúrást, számumot és más hasonlót jelezni, de a szeg nem engedte s meg kellett elégedni közönséges «nagyon száraz» idővel. Ezalatt patakként hullott az eső, a folyó kilépett medréből és elöntötte a város alsó részét. A csizmatisztító azt mondta, hogy bizonyosan hosszan tartó szép idő lesz valamikor és elolvasott egy költeményt, mely a jósda tetejébe volt nyomtatva : «Soká jelzett tartós lesz. A rövid gyorsan elvesz.» Egész nyáron nem volt szép idő. Azt hiszem, azt a masinát jövő tavaszra készítették. Vannak olyan újfajta egyenes, hosszú barométerek. Sohasem tudom, hol az eleje, hol a vége. Az egyik oldalra fel van írva 10 d. e. ma, a másikra 10 d. e. tegnap, de hiszen nem mehet mindig tíz órakor reggel oda az ember. Szép időt vagy esőt mutat több-kevesebb széllel és ha megkopogtatod, nem mond semmit. Azután ki kell számítani a tenger színe fölötti magasságot, redukálni Fahrenheit szerint s akkor azután nem tudom, hogy mi jön ki. De ki akarja megjósoltatni az időt ? Elég rossz, ha eljön, anélkül is, hogy a tudás kínjait előre éreztük volna. Az a jós, amelyiket mi szeretünk, az a vén ember, ki különösen szép reggelen, midőn azt kivánnók, hogy különösen szép nap legyen, különösen szakértő szemekkel nézegeti a láthatárt és így szól: — Oh nem, uram, azt hiszem, hogy bizonyosan ki fog derülni. Azt hiszem, hogy szép idő lesz. — Oh, ő tudja, — mondjuk egymásnak, midőn jó reggelt kívánunk neki és elindulunk. — Csodálatos, hogy meg tudja jósolni ez a vén ember. Vonzalmat érezünk a jó ember iránt, melyet még az a körülmény sem csökkent, hogy nem derül ki, hanem egész nap szakadatlanul esik. Érezzük, hogy «ő mindent megtett, amit tehetett». Ellenkezőleg, ahhoz az emberhez, aki rossz időt jósol, keserű és bosszúvágyó érzelmek fűznek. — Gondolja, hogy kiderül? — kiáltjuk felé élénken, amint elmegyünk előtte. — Nem hiszem, ma egész nap borult marad, — válaszolja, fejét csóválgatva. — Mit tud hozzá a vén bolond? — mormoljuk, s ha véleménye igaznak bizonyul, annál jobban haraguszunk rá, mert azt hisszük, hogy valamiképp is közre játszott. E reggel napfényesebb és ragyogóbb volt, sem hogy George vérlázító felolvasásai , mint «barométer esett, Dél- Európán átvonuló légköri változás» nagyon felizgathatták volna. Minthogy észrevette, hogy minket nem törhet meg, csak az idejét vesztegeti, elcsente a czigarettát, melyet gondosan sodortam magamnak és elment. Azután Harris és én összeszedtük az asztalon maradt apróságokat, lehordattuk málhánkat a kapu elé és kocsira várakoztunk. Jó nagy málha volt így egy halomban. Először is a nagy láda, azután a kézi táska, két utazó kosár, nagy halom szőnyeg, négy vagy öt felső kabát és vízhatlan, néhány esernyő, külön egy csomagban egy dinnye, mely sokkal nagyobb volt, mintsem valahová belefért volna, egy másik csomagban néhány font szőlő, azután egy serpenyő és egy japáni papírernyő, ezeknek a nyelük volt nagyon hosszú, nem fért sehová, körül göngyölgettük hát barna papirossal. Óriás tömegnek nézett ki. Harris és én szégyelni kezdtük magunkat miatta, de hogy miért, azt nem tudom. Kocsi nem jött de utczagyerek igen és úgy látszott, hogy érdekli őket a látvány, mert megállották. Bigg inasa volt az első, aki oda jött. Bigg a mi gyümölcsárusunk és főtehetsége abban áll, hogy biztosítja magának a legvásottabb és rendetlenebb inasgyerekek szolgálatait, melyeket a czivilizáczió csak fölmutathat. Ha szomszédságunkban a többieknélhaszontalanabb fiúgyereket látunk, tudjuk, hogy az Bigg legújabb inasa. Mondják, hogy a coramatczai nagy gyilkosság alkalmával a mi utcánk erős gyanúba vette Bigg (e korszakbeli) inasát s ha az másnap reggel a 19. szám keresztkérdéseire, hol rendelésért volt, nem tudta volna bebizonyítani alibijét (a véletlenül éppen ott lévő 21. szám segélyével) rossz dolga lehetett volna. Akkor nem ismertem Bigg inasát, hanem azután amit azóta láttam tőle, nem sok hitelt adtam volna alibijének. Amint mondom, Bigg inasa átjött az utczán. Nagyon sietett, midőn feltűnt a láthatáron, de meglátva engem, Harrist, Montmorencyt és a málhát, meglassította lépteit. Harris és én összevont szemöldökkel tekintettünk rá. Ez talán megsebez vala érzékenyebb lelket, de a Bigg inasai rendszerint HÁZI PERPATVAR. ORSZÁG-VILÁG 1891