Ország-Világ, 1891 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1891-10-17 / 42. szám

1861 De a vész elcsitul egy-egy pillanatra, Szivárvány-koszorút köt a magas ég. Glória gyanánt az ráborúl a habra, Holott én vergődve, annyit küzködök. S a templomi pereznek intő szózatával Fájó szemrehányás sír át lelkemen. Hogy nem emlékszem rá rajongó hálával, A ki szívét, lelkét áldozá nekem! S megáldom a hantot, mely őt eltakarta, Midőn már a létnek vérén fölnevelt. De fölzug a tenger — harczra, haj, viharra! S elsöpri az imát, mely az égbe kelt. Rám kaczag a szélvész, szívemet gúnyolja : Boldogabb bizony, ki azt se tudja tán : Hol nyugszik az, a ki őt szerette volna. Hogyha el nem hagyja — hál’ isten ! — korán !... Sas Ede. A HÉTRŐL. Halottak napját nem is tudnám másként elképzelni, mint hogy gyászfeketébe boruljon az ég, hús szél süvítsen a lombja vesztett fák ágai között, hideg eső permetezzen a koszorúktól ékes sírhalhalmokra. Azt hiszem, nekem visszásan is esnék, ha ezen a bús napon derült kék ég ragyogna felettünk s napsugár játszanék a sirhalmon, melyet könyeink záporával öntözünk. Talán megérezte a Természet is ezt, mert hirtelen eltakarta mosolygós képét s a csodásan hosszú ideig tartó másodvirágzásnak egy híres, borongós nap véget vetett. Volt, nincs. A legmegátalkodottabb gigerlik is előszedték a nehéz őszikabátot s az ibolyás vénasszonyok egyszerre gesztenyesütő kofákká varázsolódtak. Itt a tél ma holnap, a nélkül, hogy ősz lett volna s a szegény poéták ugyancsak megjárták, mert egész őszi verstermelésüket el kellett tenni a jövő esztendőre. Tehát már nemcsak a mai kor szelleme nem kedvez a poézisnek, de már az időjárás is fölesküdött ellene. Annál jobban kedvez a házépítésnek. A háziuraknak emberemlékezet óta nem volt ilyen pompás esztendejük. Aki a kalendáriumi nyár végén ásatta meg egy háromemeletes ház fundamentumát, az ma már bokrétát tűzhet nemcsak a kalapjára, de a háza tetejére is s ha jó barátságban van az illetékes körökkel, novemberben már kiszáradt lakásokkal is szolgálhat hajléktalan embertársainak Mert tudni kell, hogy Budapesten a lakások jóval gyorsabban száradnak ki, mint teszem föl Kairóban, különösen azoké, akik becses szolgálatokat tesznek a fővárosi képviselőválasztásoknál. Ki törődik most nedves lakásokkal, tífuszos vízvezetéki vízzel, gyermekpusztító difteritiszszel, hepe-hupás kövezettel, mikor arról van szó, hogy kik legyenek jövőre a város bölcs atyái. Istenem, ha mindazok a férfiak, akik most éjjel-nappal korteskednek becses személyük mellett, a maguk érdekeiért való buzgólkodásnak csak századrészét megtartanák a köz javára! Ám minden második embert az önérdek ráz föl rendes polgári nyugalmából s minden második ember azok példáján buzdul, a kik megdöbbentő hatalmat, befolyást bitorolnak évek hosszú során át s a legszemérmetlenebbül áldozzák föl a közérdeket a maguk érdekeinek. Végig futtatva szemünket a főváros vezérszerepet játszó férfiain, megáll az eszünk, látva, hogy minden tudás, magasabb intelligencia nélkül való emberek, akikről köztudomású, hogy egy levelet nem tudnak megírni a helyesírás legprimitívebb követelményei szerint, akikről köztudomású, hogy ezégéres kozmopoliták, a nemzeti eszméket, a nemzeti eszmékért lelkesülő hazafiakat cinikusan kinevetik: vezetnek itt, az ország szívében ! Risum teneatis! Vezetnek pinczérekből lett háztulajdonosok ! Rendelkeznek egész kerületekkel, tőlük függ, hogy ki jut be a városházára, ki jut be a parlementbe, s gondolom — hogy már nevet is mondjak. — Rémi Róbert úr fogja azt is eldönteni, hogy ki lesz Magyarország herczegprímása. Én legalább föltételezek Szapáryban annyi bölcsességet, hogy kikérte e hatalmas ember véleményét. S mert Szapáry — a jelek szerint — elállott a Samassa jelöltségétől s most már Vaszary a jelöltje, kétségtelenül úgy lesz, hogy e nagy férfiú Vaszaryt protegálja. Vaszary... Tehát sem Samassa, sem Schlauch, sem Hidassy, sem Hornig, sem Steiner, sem a többi püspök, hanem — Vaszary. A pápának senki más nem kell, mint Vaszary. Samassa, a nagy eszü, a nagy diplomata, hiába iratkozott be a szabadelvű klubba Szapáry trónraléptének a napján , hiába eskette meg a miniszterelnök leányát s a hálás miniszterelnök hiába mozgatott meg minden követ az érdekében, a pápának nem kell, a király meg békességben akar maradni e szentségével s így nincs más mód, mint hogy a prímás Vaszary legyen. Ha Samassa nem lehet, egyik püspök se legyen s fölviszik Pannonhalmáról Esztergomba Vaszaryt. Erre bizony kevesen gondoltak Simor halálakor, legkevésbé talán maga Vaszary, akiről különben azt mondják, hogy talentumos és derék hazafi. Szapáry nem közönséges kudarczot vallott, mert köztudomású, hogy Samassa volt a jelöltje s félhivatalos lapjai nem győznek eleget mosakodni, hogy ők Samassát sohasem is emlegették, sőt azon kezdik, hogy ezt az urat nem is ismerik. S a jó Samassa mit tehetett bánatában ? — Elment a 48-as kiállításra. Most már kompromittálhatja magát. Azt hiszem, legokosabban cselekednék Szapáry is, ha elmenne a 48-as kiállításra, ahol okvetlenül zajos ováczióban részesítené Hentaller és Károlyi Gábor. Az Uzselácz-afférben, a primás-kérdésben és még sok egyebekben annyira kompromittálta magát, hogy ez már legfennebb csak használhatna neki A primás-kérdéssel vetekedhetnék érdekességben, sőt azt túl is szárnyalhatná a Horánszky- Szilágyi-affér, ha t. i. a derék segédek simán el nem intézik a dolgot. Egy hajszál hija volt, hogy Horánszky és Szilágyi össze nem mérték a kardjukat. Tudvalevőleg a t. Házban Horánszky egy s más nem éppen kellemes emlékeket elevenített föl az igazságügyminiszter ellenzéki korából, amiket a miniszter letagadott. Ebből keletkezett a lovagias affér s elismerés illeti a segédeket, hogy fegyveres eldöntésre nem engedték az affért, mert ezáltal az úgy sem tisztázódott volna. Akik ismerik Horánszkyt is, Szilágyit is, úgy is tudják, hogy a kettő közül melyiknek van jobb — emlékező tehetsége. Az egészen bizonyos, hogy Szilágyinak erősebb a karja s talán jobb vivő is, de még bizonyosabb, hogy egykor, nem is olyan régen ellenzéki képviselő volt s tudvalevőleg egy ellenzékiből lett miniszter sem szeret — emlékezni. Milyen jó volna, ha mi sem emlékeznénk már az Uzselácz úr nevére. De hát csak néhány napja hallottuk a miniszterelnök szájából, hogy a hadügyminiszter rosszallja a kapitány úr fiumei viselkedését (másnap kisült ugyan, hogy csak kifogásolta) s íme ma meg olvassuk, hogy Uzselácz urat áthelyezték egy másik ezredbe, akárcsak Janszkyt annak idején s előléptették elsőosztályú századossá. Úgy látszik, hogy a hadügyminiszter nem annyira azt kifogásolta Uzseláczban, hogy kézibe akart lövetni a magyar királyt éljenző «csőcselék»-nek, hanem hogy ez a derék úr még csak másodosztályú százados. Janszkynál legalább vártak egy esztendeig az előléptetéssel, Uzselácznál már egy hétig sem. Hátha tényleg közibe lövetett volna a csőcseléknek! Bizonyosan azonnal előléptetik őrnagygyá. Hogy ennek a hétnek krónikáját lélekemelő dologgal fejezzem be, följegyzem a bécsi és budapesti jockeyk szenzácziós leleplezését, amiről hasábos tudósításokat írnak a lapok, sőt egyik-másik vezérczikket is. Úgy a bécsi, mint a budapesti jockey-klub kisütötte hosszas vizsgálat után, hogy több jockey, szövetkezve professzionálus játszókkal, hallatlan visszaélést követett el a nagyközönség s a lótulajdonosok nagymértékű megkárosításával. Nagy összegeket tettek rossz lovakra s ezek a rossz lovak mindegyre meglepetéseket okoztak, elsőnek érkezve be. Egy szervezett csalóbanda fosztogatta a publikumot, amiről különben rég suttognak, de természetesen most sült ki a turpisság napnál fényesebben, mikor már annyi meg annyi ezer embert megkoppasztottak. Hiszen csak okulnának az emberek, nem sajnálnám megkoppasztásukat. De a lóversenyen való fogadás már valóságos betegséggé lett nálunk, melynek csak egyetlen orvossága volna: a legszigorúbb eltiltása a játéknak. Ha azt meg tudják tiltani, hogy ne dolgozzunk vasárnap, tiltsák meg azt is, hogy a lóversenyeken játszhassunk. Ebben mindenkinek bizonyosan volna haszna: az a pénz, mit el nem veszít. Székely Huszár. ORSZÁG-VILÁG IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Mírmellékletünk. Lapunk e számával veszik t. előfizetőink az ez évi negyedik műmellékletet, Vastagh Géza jeles festőnk bájos festményének, az «Angora macskákkal játszó hölgy»-nek Kozmata Ferencz intézetében készült fényképi másolatát. Ugyan e számmal veszik új előfizetőink a tavalyi ötödik műmellékletet. November végén küldjük meg az ez évi ötödik műmellékletet, mely Eisenhut Ferencz nagyhatású festménye, a «Gül Baba halála» után készült, szintén Kozmatánál. A hatodik műmelléklet a karácsonyi számhoz lesz csatolva, mely mint eddig, ezúttal is, tőlünk telhetőleg érdekes és becses lesz. Az «Új szomszédság» Festetich Andornak, a nemzeti színház tagjának eredeti 3 fölvonásos vígjátéka, múlt pénteken — az első kísérletekhez mérten — elég kedvező fogadtatásra talált a nemzeti színházban. Tárgya meglehetősen jól van megválasztva, s a czímben rejlő kifejezés, vonatkozás egy grófi családnak egy másikhoz való viszonyára, mely utóbbinak még az arisztokratáknál is szokatlan rátartisága és maradisága képezi a komikum anyagát, s a vég — vígjátékhoz méltóan — jó és a konvenczionális házassággal végződik. Szerző a magyar vidéki életet kedvvel és szerencsével festette, és egy pár jóízű alakot is rajzolt bele, de sok erőszakolt, divatját múlt fogással kétségeskedőket is szerzett drámirói talentuma iránt. Az előadás különben kielégítő volt, és főleg a Nádai zsidó ficsúrja, rendkívül mulattatóan hatott. A nézőtér az első előadásra egészen megtelt. Szobor Tóth Kálmánnak. A bajai Tóth Kálmánszobor bizottság legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a szobor terveinek elkészítésére három művészt fog felkérni : Bezerédy Gyula, Donáth Gyula és Meyer Ede budapesti szobrászokat. A tervek bírálatára Benczúr Gyulát (Budapest), Keleti Gusztávot (Budapest), Munkácsy Mihályt (Paris), Riman Vilmost (München) és Wolf Albertet (Berlin) fogják felkérni. — A szobor érczből lesz márványtalapzattal s valószínűleg az ezredéves ünnepre készül el. Sz. Prielle Kornélia szinipályájának ötvenedik évfordulóját a nemzeti színház, november 4-én fogja megünnepelni. Színre kerül Gsiky Gergely «Nagymama» czimü vígjátéka, bérletszünet mellett. Pesty Frigyes emléke. Az Akadémia, hétfőn összes ülést tartott Ötvös Lóránd báró elnöklete alatt. Főtárgya a jeles történetiró és az akadémia osztálytitkára az 1889-ben elhunyt Pesty Frigyes fölött mondott emlékbeszéd volt, melyet Ortvay Tivadar tartott. A néhai tudós családja is megjelent az ülésen. Ortvay emlékbeszéde szeretettel és részletességgel dolgozta föl Pesty életrajzi adatait, történetírói munkásságát s rokonszenves képben mutatja be életét, működését és érdemeit. Élénk tetszéssel fogadták. Az «Ember Tragédiája» Bécsben. Németország egyik tekintélyesebb színház-igazgatója ajánlatot tett a bécsi színészeti kiállítás rendezőségének, hogy a kiállítási színházban Madách «Ember tragédiájá»-t, a Dóczi fordításában előadja. Már a napokban teljes megállapodás jön létre erre nézve. A Kisfaludy társaság szerdán fölolvasó ülést tartott. Beöthy Zsolt, Ponori Thewrewk Emil «Magyar Martialis»-ából olvasott föl mutatványokat; ugyan ő olvasta föl Jakab Ödön «Búcsú a naptól» cz. hangulatos szép költeményét, végül Váradi Antal olvasott föl Hegedűs Istvántól egy érdekes értekezést arról, hogy honnan vette eredetét Arany János «Fülemüle»-jének a meséje. Megemlítjük, hogy a fölolvasó ülésen az elnökön (Gyulai), a titkáron (Beöthy) és Váradin kívül más társaságbeli tag nem volt jelen. Gyomor- és bélbetegeknek rendel Gséri János dr. v. egyetemi tanársegéd, (Budapest, nagy-korona-útera 34. sz.) naponként déli 12 órától d. u. 5 óráig. 725 Mi sem hagyhatjuk említés nélkül a Keresztély-féle amerikai fogmatermet, ahol minden e szakba vágó munkálatok ez idő szerint a legkitűnőbb kivitelben eszközöltetnek. E jeles établissement augusztus elsejétől Kerepesi út 39. sz. 1-ső emeleten van.