Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1892-05-21 / 21. szám

338 G­YÁSZ ROVAT. Freistädtler Antal, a dúsgazdag fővárosi polgár, ki csak nemrég tett félmilliós alapítványt egy a fővárosban felállítandó zsidó gimnázium czéljaira, elhunyt Tótvázsony­­ban, hová egy héttel ezelőtt rándult, halálsejtelmekkel el­telve s ismerőseinek azt mondogatva, hogy meghalni megy birtokára. Freistädtler mint egészen szegény ember került egykor Veszprém megyébe s mint a herczeg Esterházy-féle kaposvári uradalom bérlője tett nagy vagyonra szert. Buda­pesten a váczi-köruti «Ipar-udvar» czímü nagy ház volt a tulajdona. Gyermekei mind áttértek a kath. vallásra, de ő megmaradt zsidó hitében s egyszerűen élt az utóbbi időben pedig nagyon megtörte kedvencz fiának sorsa: fia vallási tébolyba esett s nemsokára meghalt. Emlékére az elszomorodott öreg Freistädtler apácza-kolostort építtetett Tótváz­sonyban. Elischer Lajos festő és rajztanár Budapesten elhunyt, élete 50 évében. A karácsonyi tárlatokon több kisebb fest­ménye vonta, magára a figyelmet a jó rajzzal és kellemes színezéssel. Éppen a születése napjának évfordulóján halt meg, özvegyet és nagy családot hagyva hátra. Elhunytak még a közelebbi napokban: Sperlágh József, gyógyszerész, 62 éves korában, Hatvanban. — Berta Béla, postatakarékpénztári tisztviselő. Budapesten, 38-dik évé­ben. — Nágáll Béla, negyedéves joghallgató, élete 21-dik évében, Nagyváradon. — Scherer Nándor, negyedéves orvos­növendék, Aradon. — Özv. Bene Zsigmondné szül. nagy­­borosnyói Kónya Rákhel, 68 éves korában, Brassóban. — Groisz Gusztávné, szül. Szabó Claudine asszony, dr. Groisz Gusztáv, kolozsvári egyetemi tanár, neje Budapesten. — Szentgyörgyi Károly, tekintélyes ügyvéd, 46 éves korában, Tisza Abád-Szalókon. — Özv. Palovich Ignáczné, szül. Pettics Terézia asszony, a biharmegyei Nagy-Rábán, 73 éves korában. — Tóth Adolf, m. kir. kataszteri főmérnök, Buda­pesten, élete 64-dik évében. — Dr. Fray József, megyei és városi t. főorvos, Kun-Szentmártonban 68 éves korá­ban. — Vajda Béláné, szül. Bóné Mária asszony, Tabon, élete 36-dik évében. — Wallfisch Sarolta, asszony Arad város legöregebb asszonya, 94 éves korában. — Horváth János, színész Budapesten, 58 éves korában. A jelen szám rejtvényeinek megfejtői között két ere­deti rajzot (a király és királyné 1867-iki arczképét) sor­soljuk ki. A megfejtéseket, a megfejtők neveit s a nyertes nevét a 23-ik számban közöljük. A beküldés határideje június 1. KÉPREJTVÉNY. SAKK. 265. 97., feladvány. PittigA JÁNOSTÓL GRÁCZBAN. (Sötét 8) Világos indul s a harmadik lépésre matot mond. A 261. sz. feladvány megfejtése: Világos x Sötét L Va7Xg7 Fh6Xg7 4. Kf6Xg5 2. a4—a5 Fg7—f8 5.a6—a6 stb 3. Ke4—d5 Ff8—h6 1. Kf6Xg7 4. g4—g5­ Fh6Xg6 2.a4—a6 Fh6—d2 5. Kd5-e4 Kg5—h4 4.a5—azt­­. sz. 6. Ke4—f3! stb. 5.a6—a7 v. Ke4Xe3 stb. Helyesen fejtették meg: Budapesten : A budapesti sak­kozó-társaság, A pesti sakk-kör, M. Gy. és E. M. Déván: Königsberger Samu. Bodzán: Kelemen József. Krasznik- Vajdán : Dr. Polgár Lőrinczné. ORSZÁG-VILÁG 14, 18, 19, 32, 5, 8. Fehér ruha készül belőle. 7, 24, 34 26. A nap egyik szaka. 25, 13, 22, 28, 9. Délvidéki megye. 21, 31, 11, 16. Folyó délen. 17, 3, 27, 10, 15, 18. A házi szárnyasok ellensége. 2, 23, 12, 4, 29. Egy női név rövidítése. 30, 1, 20. Takarmány-növény. 4, 33, 6. A vadász teszi ezt. 1—34. Kölcsey jeles mondása. SAKKREJTVÉNY. HORVÁTH FERENCZTŐL. SZÓTALÁNY. BARTFELD JENŐKÉTŐL. Első szótagom ék nélkül véve Az időnek egy csekélyke része. Hozzá a következő betűt vedd, Általa a test belszervét nyered. A második tagom oly valami, Melyet elnyerni vágyik mindenki. Az évnek vagyok része egészen, Örvend mindenki, ha megérkezem. BÜVÖS REJTVÉNY. E pontok helyébe akként helyezendők a keresendő sza­vak betűi, hogy a két leghosszabb sor felülről lefelé és balról jobbra olvasva, egy jeles államférfi nevét adja. SZABÓ DEZSŐTŐL. • 1. Betű az «abc* vé­géről. • • • 2. Iparnövény. • • • % • 3. Erdei állat. • 4. Szárnyas emlős. • 5. Város a felvidé­ken.# •###•##### 6. Tenger-öböl az in­diai óczeánban.0 99ft9tttkt§9 7. Jeles államférfi. • 8. Város Szolnok-Doboka megyében.§ ••§•§#•• 9. Mac­edoni király volt.# •••••# 10. A törvény közege. • 11. A király helyet­tese volt. #­­ # 12. Szeszes ital. • 13. Betű az »abcí-ból. A május 7-én megjelent (19.) szám rejtvényeinek megfejtői: A sakkrejtvényé: Úgy úgy megirigylem a kis madarat, Övé a szabadság hűs lombok alatt, Elzengheti bátran, oh isteni érzet, Mily tiszta szivében az édes igézet! Aztán ha örömre zendül meg a dal, Lágy éneke trillás összhangzatival, Oly boldog örömre zendül a világ, Megreszket ürülve az ifjú virág. És tiszta daláért jutalma vagyon, Rászáll a bokorra, hintálgat azon , Hűs lombot az erdő és fészket is ad, A meny mosolyával hálálja dalát, Stb. A képrejtvényé : Az ember gyönge kis levélke, Rábízva sors forgó szelére. A szám­rejtvényé: Légy néma és hallgatag, miként a hántolt sir, Ne árulja el ajkad soha, mit szived titkon bír. A szótalányé : Habarék. A bűvös rejtvényé: Nagy Frigyes. A május 7-én megjelent (19.) szám rejtvényeinek megfejtései: Dapsy Viktorné, Fábián-Vasanits Margit, Palkovich Mik­­lósné, Tóth-Vasanits Kornélia, Noszticzius Gézáné, Bartfeld fenöke, Rohr Irma, Wachtler József, Rigler József, Radics Ilona és Kornélia, Honig Irma, Sólymos Károlyné, Holczer Malvin, Gaál Mariska, Szoleczky János, Érdeky Boldizsár, Mik György, Nyáry Bella, Eislitzer Klárika, Stern Juliska, Lehner Vilma, Kanyó Lajos, Draskovich Gyula, Murányi Tilda, Weiss Hermin, Zsíros Emilia, Havelka János, Stefaits Gyula, Juhász Károly, Wellisch Zsigmond, Dömény Jolán, Brocker Jenő, Altstädter Ottó, Czékus László, Dányi Ágos­ton, A szigetvári olvasó-egylet, Dilnberger Vilma, Heller nővérek, Kajdacsi Juszti és Elvira, Prayer Helén, Somogyi Mariska, Saskeöy Irma, Késői Béla, Lakos János, Pödör János, Horváth József, Rámfii Ferencz, A czeglédi népkör, Grünhut Aranka, Ormós Katicza, Berkes Hermin, dr. Veres Aladárné, Mayer Rózsika, Angyal Jozefa, Török Szidónia, Matkovich Gizella, Melhard Dezsőné, Berger Hedvig. Az május 7-én megjelent szám rejtvényeinek megfejtői között a jutalmul kitűzött mű kisoroltatván, azt Szelecky János úr (Leléd) nyerte meg, minek folytán megküldjük nevezett úrnak Barna Izidor «Buborékok» cz. vers­kötetét. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. E. Z. (Jankovicz.) A közlésre vonatkozó kívánságát lehe­tőleg teljesítjük. A 1. példányt megindítjuk. — A. Gy. (Stabat mater.) Közöljük. A «Magyar Hirlap»-hoz küldött czikknek is sorát ejtjük.­­— V. P. (Kolozsvár.) A többihez tettük s a legjavát apránként felhasználjuk. — M. D. (Kolozsvár.) Szives üdvözlet! Levél megy. — M. Gy. (Sel­­meczbánya.) Csak tessék küldeni a regény folytatását. Ha bevégződik a Sirap regénye, ezt fogjuk közölni. — Gy. S. (Apró versek) Nem ütik meg a mi mértékünket. Az egyet­len «Ha az utezán» kezdetű méltóbb a figyelemre, de ez «lehetetlen» érzelmet fejez ki, elismerjük elég ügyesen. — P. Gy. A Koritnyiczáról küldött fényképek használhatatla­nok, annyira el vannak kopva. Egyébként szívesen látjuk leveleit. — Pajkos. Szó és sz­ó, gondolat nélkül. A jó ríme­lés még nem költészet. — H. K. (Baross Gábor halálára.) A milyen erős volt Baross miniszter, épp oly gyönge e vers. — Sz. I. (Viharban.) A közlendők közé tettük, habár oly sok a versünk, hogy nem ígérhetjük egyhamar való közlését. — Jakab A. Tessék a megfejtéseket is beküldeni, mert így nem vizsgálhatjuk át. — Grósz G. Igen kezdet­leges ; újat kérünk. — G. A. (Hibbe.) Köszönet a talá­nyokért ; kívánaténak azonban — sajnálatunkra — nem tehetünk eleget. 1892 Minden arezpúder közt legfinomabb a Lohse-féle liliom-púder igen gyöngéd, bársonyszerű­ és kiadóbb mint minden rizs- és zsírpúder, kitűnő és látha­tatlan a bőrön. Nappalra és estére. Fehérben és rózsa­színben szőkéknek, sárgában barnáknak, skatulyákban 1 frt 20 kr. és 2 frt. Vásárlásnál méltóztassék figyelni a c­ég teljes czímére: Gustav Lota 15 Jägerstrasse IC udvari illatszerész. Kapható Ausztria-Magyarország min­den jobb illatszer­ és divatáru-ü­zle­­tében, valamint gyógyszertáraiban.

Next