Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1892-02-13 / 7. szám

110 a múlt héten nagy közönség előtt adta hangversenyét a vigadó kis termében, olyan művész, a­kit mindig gyönyörűség hallgatni. Nem vadássza, kergeti a hatást, nem használ külső fogásokat, virtuózkodásokat a siker fokozására, valódi művészettel egyesített fényes tech­nikájával nyeri meg hallgatóit, Madách-premiere Kolozsvárit. Nem lehet elvitatni a kolozsvári nemzeti színház igazgatójától, hogy vannak eszméi és önálló törekvései. Szombaton egy olyan vállalkozása sikerült, a­melyre Paulay se mert gon­,­dőlni. Madách Imre «Férj és nő» czímű drámai köl­teményét hozta színre gondos betanulással és fényes kiállítással. A gondolatokban bővelkedő bölcseimű köl­temény nagy hatást tett és E. Kovács Gyula, a­ki a darabot színre alkalm­azta, prológot irt hozzá és a fő­­szerepet, Heraklest játszotta, tüntető tetszésnyilvánulá­­sokban részesült. Hunyadi Margit, Szerémi Gizella, Delly Emma, Ivánfi, Gál stb. szintén emelték a mű sikerét. Klasszikus esték. A nemzeti színháznak három klasszikus estje volt e napokban. Pénteken Kisfaludy Károly halálának évfordulója alkalmából «A hűség próbája» és a «Pártütök» kerültek színre; hétfőn Moli­ere két rég nem adott vígjátéka «Sganarelle» és a «Tudós nők» mulattatta a közönséget, pántlikén — e hó 12-én — pedig «Közönyt közönynyel» Moreto víg­játéka jut előadásra új szereposztással. Rövid hírek. Margittal/ Detze «Az asszony nem számít« czímű új népszínművének bemutató előadását e hó 19-ére halasztották. — Justh Zsigmond ismert írótársunk Cannesben betegen feks­ik influenzában, de már javulófélben van. — Vértesi Arnold, a «Debreczeni Ellenőr» tulajdonosa és fő­szerkesztője, végkép megvált a laptól és a szerkesztést öcscsére, Vértesi Gyulára bízta. — Strausz Adolf, a kinek tollából nemrégen jelent meg a bolgár népdalok gyűjteménye magyar fordításban, Ferdinand bolgár fejedelemtől a most alapított «Nauka i Iskustvo»-rendjelet kapta. — A «para­dicsom», Gárdonyi-Barna Izsó operettje szerepeit Vidor, Hegyi Aranka asszony és Németh fogják énekelni a nép­színházban. — Feld Zsigmond színigazgató Miskolczon és Kassán fog közelebb vendégszerepelni, föllépve a «Narciss» és «A kirchf­eidi pap» czímű darabban. — Paganini hege­dűjét, melyet a genuai városházán őriznek, a minap ki­vették az üvegszekrényből s a híres Sivori, szokás szerint, eljátszott rajta néhány darabot, nehogy a nevezetes hang­szer elpusztuljon.­­ A nagyváradi színkör elnyeréséért erősen konkurrálnak Leszkay András debreczeni és Aradi Gerő aradi igazgatók. — A pétervári olasz stag­ione csillagai most Masini tenorista és Sembrich Marcella asszony; virág­gal, értékes ajándékkal ellepik mind a kettőt. — Foss Rikárd színműve, az «Új idők» nem tetszett a burgszínház premiere-közönségének. — Komáromi Mariskát az opera­­h­ázhoz szerződtették és márcziusban fog először föllépni. — Daudet új színdarabja, a «Menteuse», melyet Leon Hen­­rique-kel írt, a párisi Gymnase színházban csak félsikerrel került színre. — Tamássy József, a páratlan népszínmű­­énekes, minthogy már alig van remény, hogy valaha ismét fölléphessen, a király kegyéből élethossziglan évi 300 forintnyi kegydíjat fog élvezni. nálunk használt kőszéngáz-világítás, ugyanebben az arányban olcsóbb, mint a mozgató erő, továbbá a fémek olvasztásánál és így hivatva van, hogy a kisiparosok­nak olcsó motorikus erőt adjon. A legtöbb amerikai gázgyárban már vízgázt állítanak elő. A népoktatási kör e hó 9-én Irányi Dániel elnök­lete alatt ülést tartott. A kör által föntartott tan­folyamokról beérkezett jelentések általában kedvezők. Az előadásokat nagy számban látogatják férfiak és nők. Az ülés elhatározta, hogy a jövő évben kísérletet tesz a munkások vasárnapi oktatásával. Rövid hírek. A magyar jogászegyesület börtönügyi bizott­ságában Laufenauer Károly, dr. egyetemi tanár felolvasást tartott­ a tébolyodott vizsgálati foglyok és fegyenczek el­helyezéséről.­­ Az országos magyar iskolaegylet díszes kiállí­tásban közrebocsátotta az üdvözlő iratot, melyet novem­ber végén a herczegprímáshoz intézett, kinevezése alkal­mából, Zongorázók figyelmébe. Egy nagy bécsi zongora­raktár feloszlásánál sikerült Keresztély B.-nek, Kere­­pesi­ út 39. sz. alatt 12 db. egész új különféle gyárt­mányú pompás zongorát megvenni, melyeken igen olcsón túlad. A­midőn ezt a zenekedvelők tudomására hozzuk, felhívjuk figyelmüket ezen rendkívüli kedvező alkalmi vételre, a­hol darabonkint legalább 120 forintot taka­rítanak meg EGYESÜLETEK ÉS INTÉZETEK. A vöröskereszt-egyesület ülése. A magyar vörös­kereszt-egyesület igazgató választmányának múlt heti ülésén az elnöklő Csek­onics Endre gróf megemlékezvén a királyné gyászáról és Lumniczer Sándornak, az egye­sület egészségügyi osztálya alelnökének elhunytáról, jegyzőkönyvileg fejezte ki részvétét az egyesület. Lint­ner Imre igazgató előadván, hogy a pénzügyminiszter jóváhagyta a sorsjegyalapokat ellenőrző bizottság módo­sított ügyrendjét, nyomban újra szervezték a bizott­ságot. Elnökének Csekonics Endre grófot, másodelnö­kének pedig Zichy Nándor grófot választották meg. Bizottsági tagok lettek : Csávossy Béla, Babics József, Körmendy Imre, László Zsigmond, Latinovits János és Lintner Imre. — Az Erzsébet kórház betegforgalma fokozatosan emelkedik s a betegek gyógyítása és ellá­tási költségeire 11 ezer forintot fordított a múlt évben az egyesület. Az ápoló asszonyok új tanfolyamára csak hatan jelentkeztek s így még öt holy üresedésben van. Az egyesület a rissbergi, esztelneki és dadai, illetve tiszalöki fiókegyesület­tel gyarapodott ismét. Háború esetére a sebesült katonák gondozását illetőleg megint több ajánlat érkezett, úgy hogy most már 340 tisztnek és 11,065 közvitéznek szerezhet háború esetében gon­dozást az egyesület. A vízgázról tartott érdekes fölolvasást Heuffel Sán­dor a mérnök-egyesületben. A vízgáz vízgőznek izzó szénen való átvezetésekor keletkezik s használható világításra, fűtésre, gépek hajtására, vas- és aczél ol­vasztására, fémek forrasztására és hegesztésére és külö­nösen e világítás körülbelől 6°­0-kal olcsóbb, mint a ORSZÁG-VILÁG KÖN­Y­V PI­ACZ. A bolgár nép és költészete. (Bolgár népköltési gyűjtemény, fordította és a bolgár kormány segélyével kiadta: Strausz Adolf. 2 kötet, Budapest, 1892. Révai testvérek kiadása). Becses vállalkozásnak mondható a Strausz Adolfé, hogy Bulgáriát és a bolgár nemzetet a népszellem élő organizmusában első mutassa be a művelt világ tudo­mányos köreinek, s mint ilyen, nincs kétség abban, hogy nyékünk és irodalmunk határain túl is a friss aktualitás érdekével fogja lekötni a figyelmet. Egy még alig ismert népfajt saját gondolkozása, észjárása, haj­lamai és hagyományai ily összefüggő világításában ál­lítani elő, úgy viszonyaik a felületes és idejét múlt­ útleírásokhoz, mint egy az árnyéklás teljességével készült rajz a merő körvonalakhoz. Önálló értékben is méltánylást érdemlő munka az a terjedelmes bevezetés, melylyel szerző általános tájé­kozást nyújt a két kötetében bemutatott bolgár nép­költészet. Legelőkelőbb helyet a Markó hőstetteit tár­gy­azó epikai cziklusnak szentel; a Markó legendás alakjában testesül meg a bolgár népjellem, a bolgár ész­járás körülmetszett eredetisége. De nem kevésbé becse­sek a kötet egyéb balladai tárgyú darabjai. A «Hal­dokló Tenka» megható életkép a maga egyszerű naiv­­ságában előadva. «Popov Iván és a szamovil»-ban azt látjuk, hogy ez egyszerű földműves viszonyt tart a tündérrel. A «Rege a bazsilikomról» érdekes változata a magyar népmesék és balladák romantikájának, a két szerető szívről, melyek életükben nem egyesülhettek, de sír­jukban virág hajt ki porló tetemeikből, melyek össze­ölelkeznek. A bolgár népköltés legrégibb emlékei közé tartoznak a bogomil-vallású hagyományok. A bogomilian a bol­gárok nemzeti vallása, mely ugyan akkor keletkezett, mikor a kereszténység terjedni kezdett. Ekkor lépett föl Bogomil, hogy egy új szláv jellegű nemzeti egy­házat teremtsen. A bogomilismus átmenetet képez a pogány vallásból a keresztény vallásra s mint ilyen a valódi bolgár mythologia elemeit foglalja magában. Pogány ősvallásuk nyomait még ma is őrzik a bol­gároknak számos babonái és szokásai. Különösen szembe­szökő ez a temetkezési szertartásoknál, melyeket Strausz nagy részletességgel ír le nagy körre kiterjedő meg­figyelései alapján. A magyar ethnográfiai irodalom nem mindennapi nyereségnek tekintheti Strausz Adolf ez epochalis művét, a bolgár népköltés gyűjteményét s örvendenünk lehet, hogy egy ily rendszeres mű megalkotásában az ily­­fajta tanulmányok terén sokkal előrehaladottabb kül­földet is megelőzte. Vadvirágok. Alpári Lajos fiatal költő «Vadvirágok» czím alatt gyűjtötte össze verseit — a saját kiadásá­ban. Ez azt jelenti, hogy nem kapott kötetére kiadót. A verskötetek nem kelendő portékák a magyar könyv­­piac­on és a kiadók különösen új nevű emberrel szem­ben tartózkodók. Alpári Lajos pedig megérdemli a biz­tató pártolást Szárnyalása nem viszi fel az egekbe és érzelmeinek mélysége nem vetélkedik a tengerével, de verselése csinos, érzelmei őszinték, költeményei forma­érzékre vallanak és ízléstelenségre sehol sem ragad­tatja el magát, Maupassant magyarul. Éppen, midőn az egész világ Guy de Maupassant, a kitűnő franczia író elme­bajával foglalkozik, hagyta el a sajtót «Erős, mint a halál» czímű regénye R. Trux Hugóné magyaros, jó fordításában. Maupassant erős oldalát nem éppen regé­nyei, hanem a mesterileg megirt apróságai képezik, de az «Erős, mint a halál»-ban is számos kitűnő tulajdon­ságát föl lehet találni. Az új regény a Pallas-társaság kiadásában jelent meg és a két kötet ára 1 írt 20 kr. Az álomról. Roboz József az aradvárosi községi siketnéma-iskola igazgatója «Az álom, a siketnémák és vakok álmai» czímű munkára hirdet előfizetést. A hézagpótló könyv e hó 20-án jelenik meg Aigner Lajos kiadásában és előfizetési ára csak 50 kr. Elő­fizetni vagy szerzőnél,, vagy pedig Aigner Lajos kiadó­­hivatalában (Budapest, városház­ utcza) lehet. S P 0 R­T. Bécsi lóversenyek. Bécsben ez idén mindössze 214 verseny lesz, melyeknél a díjak összege 560,000 írtra rúg. A versenynapok száma harminc­egy. A tavaszi meeting április 18-án kezdődik és tart május 8-áig ; a nyári meeting május 24-étől június 14-éig tart. Verse­nyek lesznek zonkívül július és augusztusban is, mire azután az októberi meeting következik. Az 50,000 frttal díjazott verseny vasárnap, május 29-én dől el. A baden-badeni nemzetközi versenyek. Baden- Baden meetingje ebben az évben öt napból áll s a versenyek augusztus 21­-án, 28-án, 30-án, szeptember 2-án és 4 én kerülnek döntésre. A programra számai közül az első napi «Zukunfts-Rennen» propositiójában azt a változást találjuk hogy a teherengedésekre (lovak, melyek legalább 10,000 márka értékű versenyt nem nyertek, 10 kiló, melyek 5000 márkát nem nyertek 21/0 kiló, maiden-lovak 3­ k. eng.) franczia és angol lovak csak akkor tarthatnak még igényt, ha már két­szer futottak. Ez az újítás főleg a franczia lovak ellen irányul, a­mennyiben Francziaországban kétévesek, a versenyszabályzat szerint augusztus 1-je előtt nem indulhatnak s így a «Zukunftsrennen» franczia jelöltjei többnyire még nem startolhattak, így vélik a német lovak d­ancejait emelhetni. A leg­yőzhetlen­ Trauttmansdorff Nándor grófnak sok a bámulója a sportvilágban. Nem­régiben vitte el a montecarloi 20,000 frankos «grand prix»-t, és ime a galamb-lövészetben új diadalt aratott. Mint győztes, a világ minden részéből összesereglett mesterlövészek­nek jelentékeny előnyt engedett és mégis újra győztes maradt. A handicapben második Bernstorff gróf lett, a harmadik díjat pedig Mr. Róbertnek ítélték oda. Rövid hírek. A boszniai pagonyokban az elmúlt évben 39 medvét, 50 öreg és 31 fiatal farkast ejtettek el. Leg­több vadat, 59-et, a focsai kerületben terítettek le.­­ A bécsi jockey-slub tagjai közé lépett Vilmos württembergi herczeg tiszteletbeli és Kuenburg miniszter első osztályú tagul. — Schleicher ismeretes német sportsmann és a «Neueste Nach­richten» kiadójának vagyona fölött elrendelték a csődöt; az «Union»-klubban a napokban egyetlen este 1.125.000 márkát vesztett. — Országos magyar sport­klub alakítása van tervben s az eszmével foglalkozó arisztokraták élén Hadik Sándor gr. áll. Csillagos tárnás patkók, tartósan éles markolatlap­pal, — melyeket tehát nem szükséges előbb élesíteni, — e télen hozattak E. Götze & Co. czég által Berlin, Alte Jacobstrasse 79. forgalomba. A csillag tár­mik (Sternstollen), elsőrendű jóságuk és tartósságuk folytán mindenütt nagy sikerrel használtatnak. A csillagtornás patkók (Stern-N­ur­­elsen-Stollen) a legjobb aczélból vannak kovácsolva és egy csillagalakú illetőleg háromágú markolatlappal — 120 fokú szögletben álló ágyakkal — ellátva. Ezen észszerű intézkedés folytán ki van zárva azon eshetőség, hogy a lovak síkos kocsiutakon kisikoljanak; a csillagtárnák használata álltal a lovak legnagyobb kímélete is eléretik és biztos fellépé­süknél fogva járóképességük tetemesen növekszik. A csillag­­tárnák Stern-Stollen az igazi V2 hüvelyes kovácsolt normál füzérrel látják el, minek következtében mindenféle patkór­a azonnal könnyen rácsavarhatók. E csillagtárna ára: 7 márka 100 darabjával kulcscsal együtt. Minden lótulajdonosnak saját érdekében ajánlható, hogy kiséletet tegyen ily csillag­­tornával. A siker kétségkívül kedvező lesz. N­ Y M E N. Eljegyezte: Berényi Jenő dr., fővárosi ügyvéd, Jl­velier Jennyt Budapesten. — Nádasdi Sárközi/ Jenő Beretvás Ma­riskát Nagy-Körösön. — Steiner Géza, budapesti kereskedő, Friedmann Reginát Szarvason. — Wittemberger L. Adolf, kereskedelmi miniszteri számtiszt, Horváth Ferencz, nyug. korona-uradalmi tiszttartó unokahugát, Kiss Júliát Gödöl­lőn. — Steingaszner Imre, kir. mérnök, Ihhn Antóniát Zom­­borban. — Hubay Miklós, rimaszombati ügyvéd, Básthy Olgát Homok-Terem­én. — Bitig Gyula, budapesti keres­kedő, Reisner Rózsát Aradon. — Gidófalvy Pál, balázsfalvi telekkönyvvezető, Hinter Irént Balázsfalván. — Regensper­­ger János, györvári postatiszt és tartalékos hadnagy, Má­síts Jolánt. — Alapy Henrik dr., műtőorvos, Fried Matildot Bécsben. — Kesselstadt Jenő gróf, Széchenyi Margit grófnőt Abbáziában. — Hirschler Ödön, alsó-dombovári földbirto­kos, Kunfi Emmát Kaposvárott. Feleségül vette: Friedrich Tivadar dr., a Pester Lloyd munkatársa, Pick Elzát, Gerő Lajosnak, a Pallas-társulat vezérigazgatójának mostoha leányát. Az esketési szertar­táson, melyet Kohn Sámuel főrabbi végzett, az Írói és hirlapiró-világ számos tagja volt jelen. — Almássy Imre gr. orsz. képviselő, Wesselényi Kornélia bárókisasszonyt, Wes­selényi Miklós szilágymegyei főispán leányát, Kolozsvártt. Az esketést Schlauch Lőrincz nagyváradi püspök végezte. — Jezerniczky Dénes, székelyhídi szolgabiró, Millye­­ Erzsikét, Millye Gyula, nagyváradi törvényszéki biró leányát, Nagy­váradon. — Török Albert dr., Udvarhelymegye főispánja, özv. Jánossy Mihályné szül. Hajdú Lujzát. — Lambert György, új-szentannai birtokos, Eich Idát. — Réthy Béla, gyógyszerész, Vidofszky Erzsikét Békés-Csabán. — Kanócz István, belügyminiszteri titkár, Pfafius Mária Lilla báró­­kisasszonynyal, Pfafius Gusztáv báró és nejének, szül. Mierzejewski Alexandrina grófnőnek leányát, Triesztben. — Kisfaludi Révész Imre, kaplonyi földbirtokos és gyógysze­rész, Huba Margitot, Jászberényben. — Fischer Adorján, m. kir. államvasúti tiszt, Bogyó Emmát Bátyúban, 1892

Next