Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-02 / 27. szám
XIII. évfolyam Budapest, 1892 julius 2. 27-ik szám. Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatalban (Erzsébet-körút 12. sz. a.) és bármelyik hirdetési iroda útján.Felelős szerkesztő: BENEDEK ELEK. Franczia-, Angolország-, Belgium- és Hollandiából hirdetéseket John F. Jones et Gie (Páris) irodájától fogadunk el. Szerkesztőség és Kiadóhivatal : BUDAPEST, VII. KERÜLET, ERZSÉBET KÖRÚT 12. SZÁM, HOVÁ A LAPNAK SZÁNT KÖZLEMÉNYEK KÜLDENDŐK. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évbe... ................... 8 frt | Negyedévbe............ 2 fit — kb FÉLÉVRE ............................ « EGY HÓBA ............— 1 70 . Egyes számába 16 kr., kettős számé 30 kr. Az előfizetési pénzek a PALLAS IROD. ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ (IV., KECSKEMÉTI UTCZA 6. SZ.) KÜLDENDŐK. LEONÓRA. REGÉNY. Irta SZIKLAY JÁNOS. II. Förgeteges reggel következett. Az utczákat elbobta a hó. Sűrű fehér fátyol takarta el az ablakokat , homályba burkolva még jobban a szobát-Későre járt már az idő, de az alvó dalköltőt nem merte felkölteni szolgája. Látta a leégett gyertyán, a szerteszórt papírlapokon, hogy megint sokáig dolgozott, talán egész éjjel. Egy csomó látogatót már elrebbentett. Némelyek otthagytak egy kis levelet; meghívók voltak estélyre, hangversenyre; műárusok, akik kiadványért jöttek, enthuziaszták, akik látni akarták a nagyhírű fiatalembert. Egyet nem rázhatott le a nyakáról. Az operaszínház igazgatóját. A fiatal művész még nem írt dalművet, nem kereste föl a színházakat. Ezért járt utána az igazgató. Nem akart meddő fáradságot; elhatározta, hogy meg fogja várni, amíg tőrkéi. Lajos fölébredt, megdörzsölte szemét, az órára tekintett és csöngetett. A szolga helyett az igazgató lépett be. — Jó reggelt! — Jó reggelt. Maga az ? Ilyen korán ? — Egy órája várok már önre. — Nem az én hibám. Tudtommal nem hivattam. — felelt a művész idegesen. — A magam szántából jöttem. — Akkor magának tulajdoníthatja, ha várakoznia kellett. — úgy látszik, rosszkor jöttem. — Nekem is úgy tetszik. Az igazgatót nem hozta ki sodrából. — Mindegy. Ha már itt vagyok, hát beszélni akarok. — Tessék! — szólt a zenész, megszabadítva egy széket a rajta heverő hangjegy-csomagtól. — Bocsánat, hogy háborgatom. De nem tudtam, hogy ilyen későn kel. — Sokáig dolgoztam az éjszaka. — Ah! Talán az új operán ? — Melyiken? — Kétségkívül azon, melyet nekem ígért. — Eszem ágában sincs. — Nincs ? — kérdé az igazgató meglepetve. — Nincs, nincs. — De hiszen ön azt mondá, hogy gondolkozik fölötte. — Nem hazudtam. Most is gondolkozom. — És? — Hát önnek több is kell egyszerre ? Nem elég, ha gondolkozom? — Abból nem élek meg, uram. Nekem opera kell. — Van elég. — Le vannak játszva. Újat nem kaphatok. — De mennyit! — Ami semmit sem ér. Hova forduljak? Olaszországban interregnumot teremtettek a franczia fegyverek. Ott most hazafias dalokat komponálnak, nem színdarabot. Francziaország el van zárva. Németország nem produkál és marsokat dudál. Egyedül önben van reménységem, mert ígéretét adta. Mozart nincs már. Ha élne, nem kellene sokáig könyörögnöm. Már régen készen lehetne... — Én nem dolgozhatom úgy, mint ő. Az én tollam nehéz. — Ne mentegetőzzék. Fogadom, éjjel irta az egész paksamétát. No úgy-e? Tudom én, hogy szokott ön komponálni. Csak akarjon, s meg lesz mihamarább. PWÄly■ 1; JWhÄ Mill* "“‘Suii'i i llKM «k Am mmmii ll W hI ' ' . . Kf Jp» S& íí'Jé-i Wf 1 - fi* win ff cJüü Jf l ilik M II A MÉZES_HETEK ALATT. — Margitay Tihamér festménye után.